Nagy a felháborodás a francia sajtóban. Brigitte Bardot-t ugyanis kifelejtették az Oscar-gála szokásos hommage-összeállításából, melyben tisztelegnek az elmúlt évben elhunyt sztárok előtt.
A Trump-kormányzat pénteken harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. Alig több mint két hét alatt ez már a harmadik ilyen jellegű könnyítés.
A Magyar Államkincstár által közzétett hivatalos folyósítási dátumok szerint 2026-ban is a legtöbb hónapban 12-én utalják a nyugdíjakat. Ez alól kivétel lesz azonban az áprilisi nyugdíj utalás. Főszabály szerint ugyanis a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig 12-e az adott hónapban hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdí
Irán készen áll arra, hogy átengedje a japán érdekeltségű hajókat a Hormuzi-szoroson – közölte a Kyodo japán hírügynökség Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterre hivatkozva.
Egyre élesebb a feszültség a munkáltatói elvárások és a diákok valós igényei között a hazai munkaerőpiacon. A Műisz Iskolaszövetkezet friss elemzése szerint, miközben a cégek „kész” szakembereket keresnek gyakornoki pozíciókra, a fiatalok számára a rugalmasság és a tanulási lehetőség a prioritás.
Az amerikai PlusAI március első hetében bemutatta autonóm vezetési szoftverének legújabb verzióját, a SuperDrive 6.0-t, amit kifejezetten kereskedelmi léptékű használatra tervezett. A bejelentés éppen abban az időszakban érkezett, amikor kiderült,
A United Airlines masszív járattörlésekbe kezdett az iráni háború miatt megemelkedő üzemanyagárak miatt, a második és a harmadik negyedévben számos veszteséges járatát megszünteti - írja a Reuters.
A lakosság mindennapi egészségügyi kérdéseire egyre gyakrabban az AI ad elsőként választ. A PwC Magyarország és a Publicis Groupe Hungary közös kutatása szerint a mesterséges intelligencia sokaknál természetes egészségügyi tájékozódási eszközzé vált. A technológia egyre nagyobb szerepet tölt be a páciensek eligazodásában: 74% betegségleírások megér
A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Sokan nem tudják, hogy a lábuk előtt terpeszkedő virágos "szőnyeg" ehető növényekből áll, hogy ebben a szerény küllemű gyomocskában micsoda óriási íz rejlik, és valójában egy évszázadok óta használt gyógynövény is.
Egyre nehezebb helyzetbe kerültek az elmúlt hetekben az eladó ingatlanok tulajdonosai, hiszen nő a verseny a piacon. A kínálat széles, a vevők száma mérséklődik, nő az alku, ráadásul konkurensként megjelennek az újépítésű ingatlanok is. A tavalyi év dinamikusan emelkedő ingatlanárai nyomán kialakult eladói aranykornak úgy tűnik lassan vége a hazai
A Solana forradalmasítja a globális pénzügyi rendszert. A Visa, a Stripe és a Western Union már rá épít. Mutatjuk, mi történik valójában a pénzügyeink mögött. Képzeld el, hogy egy utalás, amely korábban 3–7 munkanapot vett igénybe, mostantól másodpercek alatt teljesül. Mindezt nem egy bank csinálja, hanem egy blokklánc. 2025-2026-ban olyasmi történ
Szokatlanul erős biztosítékokkal bástyázták körbe a hónapok óta limbóban rekedt EU-USA egyezséget az Európai Parlament kereskedelemért felelős szakbizottságában. A képviselők olyan záradékokat építettek be, amelyek lehetővé teszik a vámkedvezmények azonnali felfüggesztését, ha Washington újabb váratlan vámokat akarna kivetni, azon túl, hogy a kedve
A Z generáció számára a nagy céges márkanév már nem jelent automatikus vonzerőt. A friss kutatások szerint a pályakezdők inkább a fejlődési lehetőséget, az átláthatóságot és az értelmes munkát keresik – még akkor is, ha ezért kevesebb fizetést kell elfogadniuk. Az új prioritások alapjaiban írják át a munkaerőpiaci versenyt.
A Kaposvári Rotary Klub 15. évfordulóját nagyszabású jótékonysági koncerttel ünnepli március 28-án a Szivárvány Kultúrpalotában. A Tenorok a női szívekért estjén operaáriák, operett slágerek és világhírű könnyűzenei dalok csendülnek fel. A koncert a Rotary Magyarország 100 éves jubileumát is megidézi, a bevétel pedig gyermekek támogatására fordítód
A hagyományos falusi kert évszázadokon át a vidéki háztartások egyik legfontosabb része volt. A kert egyszerre szolgálta a család élelmiszerellátását, gyógynövényforrásként működött, és a gazdaság környezetét is díszítette. Bár sokan ma romantikus, virágokkal teli kertként képzelik el, eredetileg elsősorban praktikus, termelésre orientált rendszer
Nem árt az óvatosság: már a kiberbűnözők is aktívan használják a világ legagyobb szakmai közösségi oldalát, a Linkedint. Sokszor állásajánlatnak álcázott adathalász módszerekkel próbálkoznak.
Lisa Nandy brit (baloldali) kulturális miniszter bejelentette: a kormány nyitott arra, hogy állandó chartát adjon a BBC-nek, ezzel is védve a közszolgálati médiát a politikai nyomástól és az ismétlődő „kultúrharcos” támadásoktól.
Irán katonai szóvivője bejelentette: az ország elkezdi támadni a világ üdülőhelyeit és turistaközpontjait. Az indoklás szerint izraeli vezetők és katonák rejtőznek ezen helyszínek alatti bunkerekben.
Decemberben született meg Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova negyedik gyermeke, akiről egy darabig titkolták, hogy fiú-e vagy lány, de most közzétettek egy fotót, amelyről kiderül a kicsi neme is.
A kutatások szerint a szauna és a hidegterápia váltakozó alkalmazása ígéretes eszköz lehet a depresszió tüneteinek enyhítésére, mivel a szélsőséges hőhatások pozitívan befolyásolják a szervezet mentális és fizikai egyensúlyát.
A Z generáció számára a nagy céges márkanév már nem jelent automatikus vonzerőt. A friss kutatások szerint a pályakezdők inkább a fejlődési lehetőséget, az átláthatóságot és az értelmes munkát keresik – még akkor is, ha ezért kevesebb fizetést kell elfogadniuk. Az új prioritások alapjaiban írják át a munkaerőpiaci versenyt.
A Coinbase bejelentette, hogy új, részvényekhez kötött, lejárat nélküli szerződéseket (perpetual futures) vezet be a nem amerikai felhasználói számára. Az új kontraktusok a lakossági felhasználók számára a Coinbase Advanced felületen, míg az intézményi ügyfeleknek a Coinbase International Exchange-en érhetők el. Ezek a termékek tőkeáttételes, készp
Március 29-én, vasárnap rendezik meg a Debrecen Maratont, amelyre több mint 2500 futót várnak. A verseny útvonala érinti a belváros és a Nagyerdő ikonikus pontjait. A rendezvény miatt már március 28-án forgalomkorlátozások és parkolólezárások lépnek életbe a város több pontján.
Arany fokozatú „Zöld Szálloda 2025–2026” címet kapott a Szent Orbán Erdei Wellness Hotel és Residence, amely működésével azt mutatja meg, hogy a fenntartható üzemeltetés nem csak a nagyvállalatok kiváltsága.
A Kaposvári Rotary Klub 15. évfordulóját nagyszabású jótékonysági koncerttel ünnepli március 28-án a Szivárvány Kultúrpalotában. A Tenorok a női szívekért estjén operaáriák, operett slágerek és világhírű könnyűzenei dalok csendülnek fel. A koncert a Rotary Magyarország 100 éves jubileumát is megidézi, a bevétel pedig gyermekek támogatására fordítód
Kopping döntése, nem kizárt, hogy visszalépési dominót indít el a következő napokban. tsoreoSpndu744462l 9i4hua16ta1009có9a0h0hih4m.96143239633g1i · Az Első Fecske Lehet A Dk-S Jelölt, Aki Visszalépett. Kopping Rita, a Dk kecskeméti jelöltje pénteken jelentette be a visszalépését, a Dk zsarolásról beszél és azonnal kizárta a pártból. A Dk számára
Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról. A szabályozás célja a tűz- és áramütésveszély csökkentése. A szakértők szerint a lakásállomány jelentős része elöregedett elektromos hálózattal működik, amelyet eredetileg jóval kisebb t
Cristiano Ronaldo sérülés miatt nem került be a portugál labdarúgó-válogatott keretébe a március végi felkészülési meccsekre. A csapat Mexikóval és az Egyesült Államokkal játszik a tengerentúlon. A Blikk szerint a 41 éves támadó február végén combizomsérülést szenvedett, és továbbra is ezzel bajlódik.
Ideiglenesen lezártak egy – a Sopron melletti Szalamandra-tóhoz vezető – utat és egy utcát, hogy megvédjék a szaporodási időszakban vonuló békákat és szalamandrákat. Gyalogosan és kerékpárral továbbra is megközelíthető a hely, de az arra járókat fokozott óvatosságra kérik. Lezárták egy időre a vonuló békák és szalamandrák védelmében a Sopron mellet
A hagyományos falusi kert évszázadokon át a vidéki háztartások egyik legfontosabb része volt. A kert egyszerre szolgálta a család élelmiszerellátását, gyógynövényforrásként működött, és a gazdaság környezetét is díszítette. Bár sokan ma romantikus, virágokkal teli kertként képzelik el, eredetileg elsősorban praktikus, termelésre orientált rendszer
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.