Tajvan GDP-je 13,7 százalékkal bővült az első negyedévben éves összevetésben, ami közel négy évtizede a leggyorsabb növekedés. Az adat minden elemzői várakozást felülmúlt, és megerősítette, hogy a globális mesterségesintelligencia-építkezés továbbra is masszív keresletet teremt a tajvani csipek iránt.
Egy oroszpárti hackercsoport, amelyet európai hatóságok azzal vádolnak, hogy kibertámadásokat hajtott végre nyugati kormányok, bankok és infrastruktúra ellen, a kiberbűnözésben való részvételt egyfajta „hazafias online játéknak” nevezett tevékenységgé alakította. Most önkénteseket toboroznak Telegramon keresztül, akik aztán kriptovalutát kaphatnak
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megtartotta éves rendes közgyűlését az Opus Global, a részvényesek megszavazták az osztalékot, amit június 17-én kezd kifizetni a vállalat. A közgyűlést követően külön közleményben jelezte a Mészáros Csoport, hogy Mészáros Lőrinc saját részvényeket vásárolna a társaságtól.
Szlovákiában 2026-tól fontos változás lépett életbe a kereskedelmi szabályozásban: május 1-je továbbra is munkaszüneti nap marad, azonban kikerült a kötelező boltzár alá eső napok listájáról.
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Három hosszú hétvége és a kedvező árfolyam is lendületet ad tavasszal az utazási piacnak. A Netrisk adatai szerint idén a húsvéti ünnepek alatt 12 százalékkal több utasbiztosítást kötöttek, mint egy évvel korábban, az utazási szempontból átlagos időszakokhoz képest pedig 66 százalékkal nőtt a kötések száma.
A személyi jövedelemadó-bevallás 2025. évi tervezetének elfogadásakor – ingóság értékesítése miatti adókötelezettség esetén – bevalláskiegészítési kötelezettsége van a magánszemélynek, mivel az ezzel kapcsolatos adatokról a NAV-nak nincs információja. Mi számít ingóságnak, ebből származó bevételnek, szerzési értéknek, jövedelemnek, mentességnek? Ös
A cseh jegybank vezetése egyelőre nem tervez azonnali kamatemelést, annak ellenére, hogy a közel-keleti háború nyomán megugró olajárak miatt a piacok már több szigorítást áraznak egy éven belül. Az infláció továbbra is a kétszázalékos cél alatt maradt, így a testület úgy ítéli meg, ráér a beavatkozással.
A budapesti városvezetés radikális átalakítást tervez a Nagykörút parkolási rendjében, előtérbe helyezve a gyors ügyintézést a tartós várakozással szemben.
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
A jubileumi díjat idén Agnes Denes, az environmental art és konceptuális művészet úttörő alakja és Sou Fujimoto, a kortárs építészet nemzetközileg meghatározó alkotója kapja.
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A japán pénzügyminiszter csütörtökön minden eddiginél erősebb figyelmeztetést küldött a piacoknak: közelít az a pillanat, amikor a kormány közvetlenül beavatkozhat a devizapiacon a tovább gyengülő jen árfolyamának megvédése érdekében. A bejelentés óta már 2%-ot erősödött a jen.
Jövő héten kezdetét veszi a tavaszi érettségi időszak, melynek apropóján megnéztük, hogy az elmúlt években (2020 és 2025 között) milyen eredményeket értek el a diákok a vizsgákon. Az adatok jól mutatják, hogy a koronavírus-járvány mekkora hatással volt a diákok teljesítményére, valamint, hogy az egyes változtatások, például a magyarérettségi 2024-e
A Kite Zrt. és a Geringhoff tovább erősítette stratégiai együttműködését, amelynek eredményeként a magyar mezőgazdasági termelők a jövőben közvetlen gyári támogatás mellett érhetik el a Geringhoff adapterekhez kapcsolódó szakmai és szervizszolgáltatásokat a Kite hálózatán keresztül.
Ma érkezik meg a hazai mozikba Az ördög Pradát visel 2 című alkotás, amely a 2006-os kultfilm folytatása. A kritikusok előzetesen már látták a művet, s egyöntetű róla a véleményük.
Június 30-án jár le a bankok önkéntesnek hívott, valójában az Orbán-kormány által a bankokra kényszerített díjstop vállalt határideje. Az OTP Bank július elsejétől lép, a KSH által mért 2025. évi 4,4%-os inflációnál alacsonyabb mértékben emeli díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6%-kal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyf
A Lexus több mint húsz éve visszatérő szereplője a Milánói Dizájnhétnek, és ez a hosszú távú jelenlét mára a márka gondolkodásának szerves részévé vált. A világ egyik legfontosabb design rendezvénye nem csupán egy megjelenési felület a Lexus számára, hanem egy globális platform, ahol az autóiparon túlmutató kérdések, mint a tér, a vezetéshez kapcso
A digitális tér ma már elmaradhatatlan része mindannyiunk életének, és ez alól a fiatalabb generáció sem kivétel. A GWI, a világ legnagyobb fogyasztói kutatási vállalata, amely cégeknek segít gyorsabb és precízebb döntéseket hozni, évek óta vizsgálja a 8–15 év közötti gyerekek életmódját, világról alkotott képét és médiafogyasztási szokásait – ez u
Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst,
Donald Trump szerint közelebb kerülhetett a megoldás az ukrajnai háború lezárására. Az amerikai elnök egy friss telefonbeszélgetésről számolt be Vlagyimir Putyinnal, amely során a tűzszünet kérdése is felmerült. A megbeszélés főként a konfliktusra fókuszált. Trump bizakodóan nyilatkozott a további fejleményekről.
Miközben a ballagási csokrokat a közösségi média vizuális trendjei diktálják, az anyák napja továbbra is a személyes kötődésről és a hagyományokról szól.
Hamarosan közzéteszi idei harmadik kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt egy kifejezetten bizonytalan környezetben kellett hoznia. Bár a döntés maga a piacok szerint nem lesz meglepetés (a piacok nagyjából 90 százalék esélyt adnak a kamatszint tartására), azt azonban kiemelt fig
2645 milliárd forintnyi közpénzről kötöttek befektetési kötelezettséget magántőke- és egyéb alternatív alapokba állami szereplők 2013 óta, a kihelyezések közel 90 százaléka az MFB-csoporttól érkezett, derül ki a Transparency International Magyarországhoz eljuttatott közérdekű bejelentésből. A korrupciókutató szervezet szerint a legnagyobb haszonélv
Az elmúlt három évben jelentősen átalakult a használt sütőolaj piaca Magyarországon. A hulladékkoncessziós rendszer bevezetése és az EPR (kiterjesztett gyártói felelősségi) díj megjelenése új működési kereteket teremtett, amelyek a begyűjtési és hasznosítási gyakorlatokat is alapjaiban érintették.
A hosszú hétvégén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos figyelmet fordít a virág-, ékszer-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják – jelentette be csütörtökön a hivatal.
Az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma alig változott az év tizenhetedik hetében, és influenzásból sem volt sokkal kevesebb, bár már ötödével kevesebben voltak kórházban, mint egy héttel korábban. Az intenzíves arány azonban az influenzaszezon legamagasabb értékére ugrott. A kórházi kezelések több mint negyedét még mindig a légú
Kína csütörtökön mezőgazdasági miniszterré nevezte ki Zhang Zhut, néhány nappal azután, hogy megbízták a Kommunista Párt minisztériumi működésének irányításával. Ez az elmúlt két év második felső szintű átszervezése.
A hetek óta tartó csapadékmentes időjárás miatt súlyos aszály alakult ki Magyarországon, ami egyaránt veszélyezteti az őszi és a tavaszi vetésű kultúrákat. A talaj állapota jelenleg a nyár elejét idézi. Ha nem érkezik hamarosan kiadós eső, az a mezőgazdasági terméshozamok drasztikus csökkenéséhez és az élelmiszerárak jelentős ingadozásához vezethet
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) jelentése szerint Magyarország a 74. helyre esett vissza a sajtószabadság terén globálisan, az Európai Unióban csak Görögországban rosszabb a helyzet, ők a 86. helyen állnak.
Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az
Az Európai Bizottság átfogó egyszerűsítési reformcsomagot mutatott be, amellyel a vállalkozásokat sújtó uniós túlszabályozást kívánja visszaszorítani. A terv a "beépített egyszerűség" elvére épül: a jogszabály-előkészítés során kötelező lesz számszerűsíteni az adminisztratív terheket, egységesíteni a párhuzamos adatszolgáltatásokat, és felülvizsgál