A januárival megegyező mértékű, 5,8 százalékos volt 2026. februárban a munkanélküliség az Európai Unióban, a tagállamok rátái 3,2 és 10,4 százalék között szóródtak – derül ki az Eurostat tájékoztatójából.
Dorogra érkezett meg a Szerencsejáték Zrt "A játék összeköt!" programja keretében megvalósuló 42. befogadó játszótere. Az inklúziót támogató játékeszközök a város gazdag bányászati múltja előtt tisztelegnek. Az új közösségi térben a gyermekek – többek között - a Népes elnevezésű bányavonatot idéző játékkal is találkozhatnak.
A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődö
A CANAL+ kínálata tovább bővül, és olyan all-in-one élményt kínál, ahol a prémium filmek, sorozatok, sport és élő TV egyetlen platformon érhető el – pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Egy egyre gyorsabb és zajosabb világban különösen felértékelődnek azok a pillanatok, amikor ki tudunk kapcsolni és elmerülni egy jó történetben. A CA
A kormány propagandáját terjesztő Megafon munkatársa, aki korábban a TV2 Tények című műsorában egy Magyar Péter nemi szervét érintő lejáratóanyagban sokat látott szakértőként szerepelt, ezúttal a TV2-höz hasonlóan évente ugyancsak több milliárd forint állami pénzt kapó RTL reggeli műsorában kapott megszólalási lehetőséget, négy nappal az országgyűl
Ahogy a hőmérséklet emelkedik és a rügyek kipattannak, nemcsak a kedvenc gyümölcsfáink borulnak virágba, hanem a kórokozók és kártevők hadserege is megkezdi a támadást. Ebben a hónapban dől el, hogy a betakarításkor majd egészséges gyümölcsöt teszünk az asztalra, vagy csak a kártevők maradékát takarítjuk be.
Teljes a bizalmatlanság a két nagy párt között. Ezt mutatja, hogy valószínűleg nem lesz olyan szavazatszámláló bizottság, amelybe ne lenne majd egyszerre fideszes és tiszás delegált is.
Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében.
Az amerikai alelnök maradása miatt továbbra is lezárások lesznek Budapesten. JD Vance budapesti tartózkodása alatt Orbán Viktorral a magyar–amerikai együttműködés további erősítéséről is tárgyalt.
A Transparency International adatigénylést adott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, de csak azt a választ kapták, nem ők az adatkezelők, mert az Államadósság Kezelő Központ szervezte az utat.
Az amerikai kormány figyelmeztetése szerint az Irán által támogatott hackerek fokozzák tevékenységüket. Az állami támogatást élvező - vagy kormányzati megbízásból dolgozó - hackerek immár az Egyesült Államok kritikus infrastruktúráit vehetik célba.
A Telegram használatát Moszkva hivatalosan egyelőre nem blokkolta, de a korlátozásra már régóta vannak tervek. A platform lassításával a hanghívások mostanra lényegében ellehetetlenültek, VPN nélkül pedig már nem is igen használható a szabad kommunikáció szimbóluma.
A Pannonhalma Provence Levendula és a Valiczkó Méhészet alapítói a természetszeretetet és a hagyományokat ötvözve fejlesztik a családi vállalkozást. Náluk a levendula és a méhészet kéz a kézben jár.
8 kérdés és válasz, amelyek segítenek tisztán látni a passzív jövedelem témakörében. Sokan „ingyenpénzként” gondolnak rá, pedig a valóságban ez egy időben eltolt cserekereskedelem: ma fektetsz be rengeteg munkát vagy tőkét, hogy a jövőben minimális fenntartással is pénzt termeljen. Arra is adunk tippet, hogyan szerezhetsz passzív jövedelmet HR taná
Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
A Magyar Telekom szerdán megtartotta éves rendes közgyűlését, ahol a részvényesek jóváhagyták a 2025-ös beszámolókat, döntöttek az osztalékfizetésről, emellett felhatalmazást adtak saját részvények vásárlására is. A társaság összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025-ös eredmény után, ami a februári előterjesztés alapján részvényenként
Hiába a gondos őszi lombeltakarítás és a lemosó permetezés, a spórák már a levegőben vannak. Aki piacos almát és körtét szeretne szüretelni, annak most kell lépnie a rézkészítményekkel, mielőtt a fertőzés visszafordíthatatlanná válik.
Jamie Dimon, a a világ egyik legnagyobb bankjának, a JPMorgan Chase-nek a vezérigazgatója régóta a kriptoszektor egyik legismertebb szkeptikusa. Dimon 2017-ben azt ígérte, hogy kirúg minden JPMorgan-kereskedőt, aki bitcoinnal kereskedik, és a legrégebbi kriptovalutát csalásnak is nevezte. Az utóbbi időben azonban nyitottabbá vált a technológia irán
Korábban miniszterelnöki megbízott és kormánybiztos is volt az ország egyik leggazdagabb embere, most úgy buzdít az Oroszország és Európa közti választásra, hogy például még a MÁV igazgatósági tagja.
Budapest, Magyarország, 2026. április 2, Chainwire A crypto4me nevezetű kriptoszolgáltató a projekt indulását követően rövid időn belül bevezetett egy olyan kriptovaluta-csomagkínálatot, amely előre összeállított stratégiákon keresztül teszi egyszerűvé a belépést a digitális eszközök világába. Ezeket eltérő megközelítések és kockázati szintek menté
Az Európai Unió vezetése és néhány vezető tagállama titokban megkezdte annak mérlegelését, hogy létrehozzon-e saját nukleárisfegyver-gyártási kapacitást – állította közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
A növénytermesztésben a kén sokáig háttérbe szorult, mára azonban egyértelművé vált, hogy a nitrogénnel közel azonos jelentőségű tápelemről beszélünk. Elsődleges szerepe a növények életfolyamatainak fenntartásában rejlik: a zöldszíntestek fontos alkotóelemeként részt vesz a fotoszintézisben, vagyis az energiatermelés alapját biztosítja. Emellett né
A modell szerint egy magáncég kitermeli az állami tulajdonban lévő vizet, majd pénzért átadja azt az államnak. Mi történt? Évtizedeken át százmilliós bevételhez juthat egy magáncég az állami tulajdonú vízkészlet kitermeléséből Komárom-Esztergom megyében – írja a HVG. Részletek. A tokodaltárói vízbázison az Aqua Európa Kft. termeli ki az ivóvizet, m
A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes Ai-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken.
Újabb jelentős tendereredményről számolt be az AKKO Invest: a társaság 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalat, a NEO Property Services nyertesként zárt az MVM Services egyik pályázatán. A megbízás értéke a 2026 júniusától induló hároméves szolgáltatási időszakra közel 3 milliárd forint.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjá
A magyar ipar hónapról hónapra látott teljesítményét fürkészve az lehet az érzésünk, hogy egy véget nem érő körforgásba csöppentünk. A decemberi és a januári, hosszú idő után végre kedvező adatokra április 8-án, a választások hetében érkezett egy kijózanító februári szám. Ráadásul a közel-keleti háború miatti energiaválság hatásai egyelőre teljesen
2026 februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből.
A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után – erről döntött a társaság mai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint. A közgyűlési előterjesztés alapján a Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasolt.
Meglepően magas áron bukkant fel egy hatalmas LEGO-gyűjtemény egy hazai online piactéren: a több mint 200 kilogrammnyi, nagyrészt elemekre válogatott készlet kikiáltási ára 1,7 millió forint. Ez az összeg már bőven egy jobb állapotú használt autó kategóriája - még akkor is, ha első ránézésre csak műanyag kockákról van szó.
A közel-keleti fegyveres konfliktus nemcsak geopolitikai következményekkel jár, hanem a globális baromfipiacot is átrendezheti. Erre figyelmeztetnek a lengyel iparági szereplők, akik szerint a helyzet közvetlenül fenyegeti Lengyelország baromfihús-exportját - jelentette a poultryworld.net.