Ha ezt a három trükköt ismered, a tulipán, jácint és nárcisz éveken át kápráztat majd a kertedben! Figyelj a hagymák gondozására, hogy minden tavasszal virágba boruljon a kerted!
A most a parlamentből távozó képviselőknek a több millió forintos tiszteletdíj mellett el kell búcsúzniuk jó pár egyéb juttatástól is A legnagyobb lelépési pénzt, bruttó 12,73 millió forint a frakcióvezetőknek, Mátrai Márta háznagynak, valamint az Országgyűlés két leköszönő alelnökének, Fazekas Sándornak és Oláh Lajosnak jut.
A Tisza programja egyértelműen keresletélénkítő, az áfacsökkentési tervek esetében azonban kérdés, hogy a kiskereskedők ezt milyen mértékben építik be a fogyasztói árakba – írja a szakértő.
Csütörtök hajnalban ismét erősödött a forint az euróval szemben, így 363 alatt járt a jegyzés, reggel azonban kissé gyengült a kurzus. A kormányváltás kapcsán továbbra is optimisták a befektetők, illetve az elmúlt napokban elkezdték árazni az euróbevezetés kilátásait.
Ismerd meg, mikor érdemes paprikát ültetni, milyen talajt és hőmérsékletet igényel, és hogyan kerülheted el a gyakori hibákat! Konkrét tippekkel segítünk a bő terméshez.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park hat uniós társfinanszírozású beruházást hajt végre összesen közel 2,5 milliárd forintból, a projektek kétharmada klasszikus élőhely-rekonstrukciót céloz.
Földrengés volt Magyarország és Horvátország határán, a Somogy vármegyei Bolhó közelében csütörtökre virradó éjjel - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Az Európai Bankhatóság (EBA) új vezetője szerint az európai bankok jelenleg kellően ellenállóak ahhoz, hogy elviseljék a pénzügyi és geopolitikai sokkokat. Ugyanakkor fel kell készülniük a jövőbeli bizonytalanságokra, köztük a mesterséges intelligenciából fakadó kiberbiztonsági kockázatokra is -írja a Reuters.
Bár az év eleje hagyományosan a bérrendezések időszaka, idén a versenyszféra dolgozóinak kevesebb mint fele (48%) részesült emelésben. Akik kaptak is, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre –
Sárgyűjtőhelyek létesítésével is segítheti a lakosság a fecskék tavaszi fészekrakását - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Globálisan 289,7 millió okostelefont szállítottak ki az idei első negyedévben, ami 4,1 százalék csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest - áll az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült jelentésben.
A Tartós Befektetési Számlák száma harmadával nőtt egy év alatt, a Nyugdíj Előtakarékossági Számlák mennyisége pedig ismét átlépte a 100 ezret – derül ki a jegybank legfrissebb adatközléséből. A növekedés okait a money.hu szakértője elemezte az InfoRádióban.
Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, márciusi közös statisztikája, amely szerint a kínálati átlagár 5,61 millió forintra nőtt, miközben az olcsó, 2,5 millió forint alatti autók aránya egy év alatt 5,3 százalékponttal csökkent.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Tesco nádcukor 500g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, nem engedélyezett adalékanyag (E150d) lehetséges jelenléte miatt.
A választás előtt sokan még azok közül is kételkedtek a Tisza Párt győzelmében, akik változást szerettek volna: a kormányzati erőforrásokra épülő kampány, a választási rendszer torzulásai és a korábbi kétharmados győzelem emléke sokakban azt az érzést keltette, hogy kormányváltás aligha lehetséges. A választás eredménye azonban azt mutatta, hogy az
Magyar Péter közmédiás visszatérése nemcsak politikai, hanem nézettségi szempontból is robbanást hozott: az M1-en sugárzott interjú 36 százalékos közönségarányt ért el, amire a közmédia életében évtizedben nem nagyon volt példa.
Ukrajnában április elején még mindig hiánycikk a paradicsom. A belföldi kínálat szűkössége és az Eu-ba átirányított török áruk kiesése együttesen hajtja felfelé a hajtatott zöldség árát.
A magyar befektetési alapok piaca három évtized alatt a GDP töredékéből annak közel harmadára nőtt, miközben a lakossági megtakarítások szerkezete is jelentősen átalakult. Az OTP Optima Tőkegarantált Kötvény Alap pályája jól leköveti ezt az utat: a 100 millió forintos indulástól mára több mint 1400 milliárd forintos állományig jutott. A számok alap
A Tesco visszahívja az egyik saját márkás nádcukrát, miután kiderült, hogy abban nem engedélyezett színezőanyag lehet jelen - számolt be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi htóság.
A Google több mint tíz évvel ezelőtt fektetett be a SpaceX-be. Ez az egykori befektetés mára a világ legtöbb tőzsdei vállalatának piaci értékét meghaladó összeget érhet - közölte a MarketWatch. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasab
Magyar Péter a közösségi oldalán bejelentette, hogy a Tisza-kormány megalakulása után a miniszterelnöki irodát kiköltöztetik a Karmelita kolostorból. Az új hivatalt a Parlamenthez közeli egyik minisztériumi épületben rendeznék be.
Különleges leletek kerültek elő a Balaton vizéből, a kutatók csak találgatni tudnak a céljukat illetően. Felmerültek egészen hihetetlen elképzelések is.
A fideszes kétharmad hozta létre a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, a tiszás akár törölheti is őket. A vagyontömeg legalább 3058,7 milliárd forint.
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataika
A Zara anyavállalata, az Inditex közölte, hogy illetéktelen hozzáférést észleltek egy külső szolgáltató által üzemeltetett, vásárlói tranzakciós adatokat tartalmazó adatbázisokhoz. A banki kiberbiztonságról május 28-ai Fnancial IT konferenciánkon is szó lesz, részletek és regisztráció itt!
Tovább emelkedik a magyar tőzsde, ezzel folyatódik a választás utáni rali, amelyet a nemzetközi hangulat is támogat, hiszen a befektetők bizakodók az iráni helyzet enyhülésével kapcsolatban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb b
Két nagy brit vagyonkezelőnél is súlyos tőkekiáramlást okozott az iráni háború miatti kockázatkerülő befektetői hangulat. A Schroders 1,1 milliárd, az Ashmore pedig 900 millió dolláros nettó tőkekivonásról számolt be az első negyedévben.
Jelentősen javult a hangulat a napokban a világ tőzsdéin, miután a befektetők egyre inkább abban bíznak, hogy az Egyesült Államok és Irán között közeledés jöhet, ami enyhítheti a közel-keleti háború gazdasági kockázatait. Az amerikai részvénypiac új csúcsokra kapaszkodott fel tegnap, az S&P 500 és a Nasdaq is rekordot döntött, miután Donald Trump a
Több tucat útszakaszon változtak meg a sebességhatárok 2025-ben, főként biztonsági okokból. A legtöbb helyen lassítani kell, de akad néhány kivétel is, írja a vezess.hu.
A Nemzeti konzultációra vonatkozó társadalmi célú reklám miatt szankcionálta a közszolgálati médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület a rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatára kiírt pályázati eljárások eredményéről is döntött. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a közszolgálati televízió
Az eToro megállapodott a Zengo kriptoszolgáltató felvásárlásáról, ezzel a kereskedési platform self-custody képességekkel bővíti a kriptokereskedési funkcióit. A felvásárlással a Zengo nem letétkezelési tárca technológiája bekerül eToro ökoszisztémájába, szélesítve a digitális eszközök terén kínált funkcióit, és összekapcsolja a brókerplatformját a
Fokozódó geopolitikai feszültségek, növekedési válság és a politikai erőteret felforgató tektonikus átrendeződés Magyarországon: a KKV-k egy bizonytalanságokkal teli időszakban kénytelenek helytállni. A Portfolio országos rendezvénysorozata ezúttal Pécsett villantja fel, hogy mire számíthatnak a kis- és középvállalati döntéshozók és mihez érdemes ü
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataika
"Az utolsó pillanatig próbálják szétlopni az állam vagyonát, elherdálni a közpénzt" - fogalmazott a Tanács Zoltán, a Tisza Párt kancellárja legújabb Facebook-posztjában, három súlyos állítást megfogalmazva a távozó adminisztrációval szemben.
Ismerős a helyzet: a kolléga hol hibázik, hol zseniális, vagy épp egy kiváló munkaerő vét egyszeri, de súlyos hibát. A munkáltató dilemmája: hogyan adjon határozott jelzést az elbocsátás szándéka nélkül? Miként léphetünk fel jogszerűen és arányosan, hogy az intézkedés egy munkaügyi perben is megállja a helyét? Dr. Horváth Lili, az act legal Hungary
Miközben a hajtatókertészetekben még csak most kezdődik a főszezon, a polcokon soha nem látott árakkal szembesülnek a vásárlók: egyetlen év alatt közel 80 százalékkal drágult a paradicsom Ukrajnában.
A Bauer két rendszere, az eco ProRain és az eco Pivot eltérő felhasználási környezetre kínál megoldást, de közös bennük, hogy a bonyolult extrák helyett a hatékony működésre, az egyszerű kezelhetőségre és a megbízható üzemre helyezik a hangsúlyt.
Figyelmeztetéssel megúszta Forstner Csenge és családi vállalkozása a GVH két éve tartó eljárását. Nem úgy a reklámozott termékeket értékesítő cégek és az ügyben érintett influenszerügynökség.