A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó – hívta fel a figyelmet pénteken az adóhivatal, közölte az MTI.
Ma 10 órától tartja éves rendes közgyűlését az OTP. Az eseményen Csányi Sándor és az OTP menedzsmentje is részt vesz. A részvényesek ma többek között saját részvény visszavásárlásról és osztalékfizetésről is döntenek. Az eseményről élőben tudósítunk. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio In
Péntek délelőtt kezdődnek meg az egyeztetések az új Országgyűlés megalakulásáról. A tárgyalóasztalhoz most először ül le a választásokat megnyerő Tisza Párt, az ellenzékbe szoruló Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk Mozgalom. A találkozón a május elejére várható alakuló ülés menetrendjéről, a parlamenti tisztségekről és a bizottságok felosztásáról döntenek.
A Tisza-kormány célul tűzte ki, hogy 2030-ra teljesítsék az euró bevezetésének feltételeit. Kármán András szerint 4 éven belül megszülethet a döntés a közös uniós devizáról. Mi történt? Az RTL Híradónak adott interjújában Kármán András azt mondta, hogy a Tisza Párt a következő 4 évben megteremtheti az euró bevezetésének feltételeit Magyarországon.
Magyarország Európa egyik „legfelszántottabb” országa, mégis eljutottunk oda, hogy mára a hazai cukortermelés a kereslet alig 40%-át képes kielégíteni, de burgonyából sem tudjuk fedezni a hazai szükségletet. Hogy lehetséges ez egy olyan országban, amely évszázadok óta az agráriumából él és büszkén hirdeti magáról, hogy víznagyhatalom? A választ a m
A talajaink javítására rengeteg lehetőség adódik, és ilyenkor tavasszal a hobbikertészeknek is el kell gondolkodniuk azon, melyik a legideálisabb megoldás a földjeik számára.
Az eurózónában egyre többen foglalkoznak kriptovalutákkal, de sokáig inkább feltételezések és sztereotípiák határozták meg, kik is tartanak ilyen eszközöket. Egy friss elemzés azonban pontosabb képet ad arról, hogy valójában kik állnak a kriptopiac európai oldalán. Az European Central Bank kutatása nemcsak a demográfiai jellemzőket tárja fel, hanem
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
Határozatlan időre felfüggeszti tavaly ősszel indított szigetelési programját a Masterplast, amely ingyen adta a szigetelőanyagot a programba jelentkezőknek. A vállalat a kőolajszármazékok globális ellátási láncában kialakult rendkívüli helyzetre hivatkozik, ami áruhiányt és áremelkedést okozott - derül ki a program honlapján publikált közleményből
Magyar Péter, leendő miniszterelnök elmondta, hogy a hozzájuk eljutott értesülések szerint minisztériumokban és állami intézményekben dokumentumokat semmisítenek meg. A Tisza Párt létrehozott egy felületet, ahol az iratok megsemmisítése és akár a megsemmisítés előtt álló iratok névtelenül, biztonságosan feltölthetőek. A Tisza Párt minden érintettet
Vegyesen zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, miközben a piacok a közel-keleti konfliktus esetleges rendezése felé tett előrelépést, és a vállalati gyorsjelentési hullámot értékeltek. Erősödött az optimizmus, hogy az Irán körüli háború a végéhez közeledhet, bár Teherán jelezte, hogy nukleáris programjának sorsa továbbra is rendezetle
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) 2026‑ban is megrendezi a Big Agency Tasting programot, amely a hazai kommunikációs és reklámügynökségi szakma egyik legfontosabb utánpótlás‑építő kezdeményezése. A program célja, hogy a kommunikációs ügynökségi világ, a marketing és a reklámszektor iránt érdeklődő fiatalok közvetlenül tal
"A miniszterség egy hivatás, az élet feladása" – válaszolta a miniszter korábban arra a kérdésre, miért szállt meg Brüsszelben éjszakánként 700–800 ezer forintért.
Határozatlan időre felfüggeszti tavaly ősszel meghirdetett szigetelési programját a Masterplast, amely ingyen adta volna a szigetelőanyagot a programba jelentkezőknek. A vállalat a kőolajszármazékok globális ellátási láncában kialakult rendkívüli helyzetre hivatkozik, ami áruhiányt és áremelkedést okozott - derül ki a program honlapján publikált kö
Akár már a hétvégén tárgyalóasztalhoz ülhet az Egyesült Államok és Irán. Donald Trump szerint "nagyon közel a megállapodás". Mi történt? Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy a hétvégén tárgyalások kezdődhetnek Iránnal a háború lezárásáról – írta meg a Reuters. Donald Trump szerint a konfliktus "hamarosan" véget ér. Az államfő a tűzszünet m
Az Európai Unió csak akkor tudja jelentősen javítani versenyképességét, ha valódi energiauniót hoz létre, amely csökkenti az árakat és erősíti a belső piac működését - állítja az Eurogroup vezetője, Kiriákosz Pierrakákisz. A Görögországban is pénzügyminiszteri pozíciót betöltő politikus szerint az Egyesült Államokkal és Kínával nem lehet enélkül ér
Összesen 935 helyszínen csaptak le a Nébih ellenőrei, aminek meglett az eredménye: miközben a magyar sörgyárak és tojástermelők példásan vizsgáztak, a húsfeldolgozóknál több tonna árut kellett azonnal megsemmisíteni.
Visszavonul a politikától Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Péntek reggelre a hivatalos Facebook-oldala is elérhetetlenné vált. A döntés hátterében a 2026-os országgyűlési választások állnak, amelyeken a Fidesz-KDNP vereséget szenvedett, a Tisza Párt pedig kétharmados többséget szerzett - írta a Portfolio.
A kertészkedés ma már nem csupán a fizikai munkáról szól: az eMAG legfrissebb adatai szerint a vásárlók tudatosan keresik azokat az eszközöket, amelyek megkönnyítik az életüket, a kertjüket pedig hívogatóbbá teszik. A magaságyások, az elektromos miniláncfűrészek és az akkumulátoros permetezők mellett még a túrázás élménye is szintet lép a kapszulás
Márciusban újra gyorsult a lakásárak emelkedése Magyarországon: az ingatlan.com lakásárindexe szerint országos szinten havi összevetésben 2 százalékkal nőttek az árak, ami érdemi élénkülést jelent a februári 0,8 százalékos ütemhez képest. A fővárosban pedig fordult a kocka: a februári minimális csökkenést 1,1 százalékos drágulás váltotta, Az éves a
A világon az elsők között kér sürgősségi hitelt a Világbanktól Kenya, hogy enyhítse az iráni háború gazdasági hatásait. A kelet-afrikai ország a gyorsreagálású mechanizmusából igényelne forrásokat egy már jóváhagyott, 1,2 milliárd dolláros programon belül, hogy elkerülje a csődöt – tudósított a Bloomberg.
A görögországi Leszbosz szigetén tovább terjed a ragadós száj- és körömfájás (Fmd). A fertőzött gazdaságok száma már 22-re emelkedett. A gazdálkodók egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mivel tej- és sajttermékeiket nem tudják értékesíteni. A Földközi-tenger térségében Ciprus is érintett, ahol ennél is több gócpontot tartanak nyilván - tudósított a P
Japán kutatók egereken mutatták ki, hogy a búzalisztből készült kenyér fogyasztása még azonos kalóriabevitel mellett is a testsúly és a zsírtömeg növekedéséhez vezethet. Ennek oka, hogy az anyagcsere a zsírraktározás irányába tolódik el - írta meg a Science Alert.
A hazai gazdaság stagnálása és a megugró államadósság komoly válságkezelési kihívások elé állítja az euró bevezetését is célul kitűző új kormányzatot. A pénzpiacok ugyanakkor kifejezetten derűlátóan fogadták a határozott nyugati orientációt, Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ igazgatója szerint ugyanis a külföldi befektetők "megvették ezt a sz
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár a fogyasztói ár maximálva van a hazai üzemanyagok esetében, a piaci nagykereskedelmi árak azonban holnap is változni fognak: a benzin és a dízel is olcsóbb lesz, írja a holtankoljak.
A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton visszavonul a közélettől – ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte. Mi történt? Nagy Márton Facebook-oldala elérhetetlenné vált, az Index pedig felkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy ennek mi az oka. Az NGM válasza szerint a leköszönő miniszter Facebook oldalát törölték, Nagy Márton pedig vissz
A legnagyobb bányászvállalatok több mint 30 000 BTC-t adtak el idén, ami új iparági rekordot jelent. A tömeges Bitcoin-likvidálás hátterében a drasztikusan lecsökkent jövedelmezőség és a túlélési kényszer áll. A kriptovaluták világa hozzászokott a hullámvölgyekhez, de ami 2026 első negyedévében történt a bányászati szektorban, megdöbbentő. Miközbe
Tovább emelkedtek a szerdai rekordszintről a a tengerentúli tőzsdék, az S&P 0,3, a Dow 0,2, a Nasdaq 0,4%-kal került feljebb. Az enyhe optimizmust erősítette, hogy késő délutánra bejelentésre került egy Izrael és Libanon közötti tűzszüneti megállapodás, ami reményt adott arra, hogy a közel-keleti konfliktus legrosszabb szakaszán már túl lehet a tér
A Határtalan szerelem című párkereső reality második évadában hat egyedülálló, külföldön élő magyar szingli párkeresését követhetjük nyomon, akik között van egy várandós kismama és olyan is, akinek Pua Coach segít az ismerkedésben. Április 27-én érkezik a Határtalan szerelem (Gyártó: Ufa Produkció Kft.) második évada az Rtl-re, az Rtl+ Premiumon
Az Európai Bizottság delegációja pénteken Budapestre érkezik, hogy az újonnan megválasztott kormánnyal megkezdje az egyeztetéseket a befagyasztott uniós források felszabadításáról.
Egy kevéssé ismert francia félvezetőanyag-gyártó, a Soitec SA lett 2026 legnagyobb nyertese az európai tőzsdéken. A vállalat részvényeinek árfolyama csaknem 270 százalékot emelkedett az év eleje óta. Ennek oka, hogy a befektetők folyamatosan keresik a mesterséges intelligencia fellendüléséből profitáló cégek papírjait - írta a Bloomberg. Hasonló t
A magyar építőipar sorsa régóta nemcsak a piac, hanem az állam döntésein múlik - és ez most különösen igaz lehet. A 2026-os választás után nem pusztán politikai váltás jöhet, hanem egy teljesen új működési logika: kérdés, hogy az ágazat képes lesz-e alkalmazkodni egy nyitottabb, versenyalapúbb környezethez, vagy kiderül, mennyire függ még mindig az