A K&H mobilbank újabb lépéssel bővíti digitális ökoszféráját: az "úton" menüpont az utazással, közlekedéssel és autózással kapcsolatos szolgáltatásokat gyűjti egy helyre az alkalmazásban. A mobilbankban már elérhető mobilitási megoldások – például parkolási vagy biztosítási szolgáltatások – most két új funkcióval bővülnek: utazástervezővel és haszn
Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására a Belgrád-Budapest vasútvonalon, a megnyitás időpontja kizárólag a magyar féltől függ - jelentette ki Aleksandra Sofronijevic építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) vasárnap.
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés - tudatta közösségi oldalán vasárnap a város polgármestere. Pintér Bence azt írta, a város először él felterjesztési jogával 1989 óta, Balog-Fa
A modern kombájnok és a megtelt pótkocsik tömege ma már eléri a több tíz tonnát, ami olyan extrém nyomást gyakorol a termőföldre, amelynek hatásait nemcsak a következő évben, hanem akár évtizedekig érezhetik a növénytermesztők. A talajtömörödés egy "láthatatlan hozamgyilkos", amely csendben apasztja a profitot, ha nem fordítanak kellő figyelmet a m
Öt-hat kilométeres dugó nehezíti a közlekedést az M7-es autópályán Budapest felé, Székesfehérvár térségében. A sofőröknek érdemes elkerülniük az érintett szakaszt - tudósított az Útinform.
A hét lezárásaként összegyűjtöttök az év 17. hetének a legmeghatározóbb híreit. Eltelt két hét az országgyűlési választások óta, viszont a hírözön nem csendesül. A legfontosabb hírek a héten az új kormány tagjairól szóltak: már tudható 16-ból 12 miniszter neve. Ne maradj le a fontos döntésekről, hírekről: mutatjuk az elmúlt hét legfontosabb témáit,
A nevükben is benne van ezeknek a békáknak, hogy veszélyt hordoznak magukban. Sokan tudják, hogy nem szabad hozzájuk nyúlni puszta kézzel, mert bajunk lehet tőle. Mégis sokan tartják és tenyésztik őket, házikedvencként.
A végtelenített görgetés és a negatív hírek kényszeres fogyasztása már az álláspiacot is elérte, ahol a reménytelennek tűnő keresés mentális összeomláshoz vezethet. Ez a „Doomjobbing” jelenség. Mi is ez pontosan és mit tehetünk ellene?
A mesterséges intelligencia rendszerek soha nem látott sebességgel fejlődnek, de a hardver, ami kiszolgálja őket, egyre nehezebben tartja a lépést. A hatalmas számítási igények miatt az AI infrastruktúra lassan eléri a fizikai határait. Mi történik akkor, ha elfogy a fizikai infra?
A Nordian új platformja, az UltraLink egyetlen eszközben egyesíti a műholdas internetkapcsolatot és a nagy pontosságú Gnss-helymeghatározást. Célja, hogy mobilhálózati lefedettség nélkül is centiméteres pontosságú pozicionálást biztosítson a mezőgazdasági gépek számára - írta meg a Future Farming.
A Bayern München hazai pályán 4-2 legyőzte a VfB Stuttgart csapatát a Bundesliga 30. fordulójában, és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert, megszerezve története 35. bajnoki címét.
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
Költségvetési csalás gyanúja miatt péntek este a budapesti repülőtéren őrizetbe vették Rádi Ferízt, a szegedi Fidesz elnökét. A politikus a körözés hírére szombaton lemondott a pártban betöltött tisztségéről - közölte a Telex.
Öt hét szünet után tér vissza a 2026-os F1 világbajnokság, a következő nagydíjhétvégét Miamiban, az Egyesült Államokban rendezik. Ebből a cikkből most megtudhatod, mikor rendezik az időmérőt, a sprintversenyt és magát a Miami Nagydíjat: görgess lejjebb a legfontosabb infókért!
Sokan nem is sejtik, mennyi bosszúságot okozhat egy rosszul időzített vagy helytelen öntözés. Eláruljuk, hogyan lehet ezt elkerülni, és mitől lesznek igazán életerősek a növényeid!
A következő időszakban jót fog tenni a technológiai óriásvállalatnak a szemléletváltás, az eddigi, pénzügyi szemléletű vezetőt egy fiatalosabb, energikusabb, már sokat bizonyított tervezőmérnök követi – mondta az InfoRádióban a HWSW informatikai portál szakírója. Koi Tamás arról is beszélt, mi jelentheti a legnagyobb kihívást John Ternusnak a közel
A budapesti villamoshálózat fejlesztése valószínűleg fel fog gyorsulni a következő kormányzati ciklusban, a Galvani híd megvalósulásának ugyanakkor nem mindenki örülne.
Az aranyár emelkedése első pillantásra minden bányavállalatnak kedvez. Ám a valóság ennél sokkal érdekesebb. A legnagyobb nyertesek nem a leghatékonyabb cégek voltak, hanem azok, amelyek korábban a túlélésért küzdöttek. A magas kitermelési költségű bányák részvényei sokszor többszörösükre emelkedtek a rali során. De mi áll ennek a meglepő fordulatn
A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb
Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
A természetes termesztés titka nem ördöngösség: mutatjuk, hogyan lehet igazán bőséges a termés vegyszerek nélkül, miközben a talaj is meghálálja a törődést!
Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
Szeretnéd, ha a kerted már idén egészségesebb és szebb lenne? Egyszerű trükkökkel, egy szezon alatt látványos javulást érhetsz el – mutatjuk, mire figyelj!
A Bosch új generációs szilícium-karbid chipjeivel látványos előrelépést ígér az elektromos autók hatótávolságában. A Bosch harmadik generációs SiC-alapú teljesítményfélvezetői az elektromos autók egyik kulcselemében, az inverterben kapnak szerepet. Ez az egység felel azért, hogy az akkumulátor egyenáramát a villanymotor számára szükséges váltóáramm
Feszegetni próbálják a Bika határait, a Nyilasnak a legjobb oldalát kell kihoznia magából! Karrier horoszkóp: 2026.04.27. Kos Mit szólnál egy új stratégia bevezetéséhez a pénzügyi életedben? Kereshetnél valami befektetési lehetőséget az interneten. Lehet, hogy úgy döntesz, hogy új módon intézéd a pénzügyeidet. A mai egy jó alkalom arra, hogy számba
Egy jó főnök sokat számít a mindennapokban, de nem minden vezető ilyen. Már az elején is lehetnek jelek, amikből kiderül, hogy a vezetőddel hosszú távon nem fogod megtalálni a közös hangot. Ezekre érdemes figyelni, mert a hangulatunkra és a munkánkra is hatással lehet. Egy rossz főnök már az állásinterjún is felismerhető lehet A legnagyobb figyelme
A 35 feletti nők körében egyre gyakoribb a tartós kimerültség érzése, amely nem magyarázható pusztán a munkaterheléssel vagy az alváshiánnyal. A háttérben sokszor a mentális túlterhelés, az érzelmi munka és a hormonális változások együttes hatása áll. Mit jelent ez a munkahelyek számára, és hogyan reagálhat rá a HR?
Miért kezd el egy vállalat fenntarthatósági stratégiát építeni akkor, amikor még nem kötelező? A válasz egyre kevésbé értékalapú, és egyre inkább üzleti. A piac már most árazza a jövőt, és vannak, akik ezt időben felismerik. Ezzel a témával a Mastercard ESG Summiton is kiemelten foglalkozunk; konkrét vállalati példákon és esettanulmányokon keresztü
A téli csapadék elmaradása és az élő Tisza tartósan alacsony vízállása miatt kritikus szintre süllyedt több közép- és alsó-tiszai holtág vízszintje. Az ökológiai károk megelőzése érdekében Tiszaugnál már megkezdték a víz átemelését, míg az alpári és a szikrai ágak esetében a szakmai előkészületek zajlanak.
Mikor érdemes a bukszusmoly elleni védekezést megkezdeni? Megjelentek már a hernyói? Igaz-e, hogy csökkent a kártétele? Kertemben én nem ezt észleltem.
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére a Raben csoport 41%-kal csökkentette Scope 1 és 2 kibocsátásait, bővítette a zöldenergia-használatot telephelyein, valamint megerősítette irányítási és társadalmi standardjait. Ezeket az eredményeket a
A „Three Sisters” (Három nővér) olyan termesztési rendszer, amely az észak-amerikai őslakos közösségek több évszázados tapasztalatán alapul. Különösen az irokéz népek – a három növényt (kukorica, bab, tök) - nem egyszerű kultúrákként, hanem egymást támogató „nővérekként” értelmezték.
Ha tényleg ez a szándék, akkor a pénzt megtermelő cégekből kiinduló folyamat első lépései teljesen legálisak lehetnek. A tét ezermilliárdos nagyságrendű.
A délutáni 22–25 °C fokos hőmérséklet ellenére a szakemberek óva intenek a melegigényes palánták, így a paprika, a paradicsom és az uborka korai szabadföldi kiültetésétől. Hangya László növényvédő kertészmérnök tájékoztatása szerint a sikeres termesztés kulcsa nem a levegő, hanem a talaj megfelelő hőmérséklete.
Hamarosan újra napirendre kerülhetnek a pályázati források hiánya miatt az elmúlt években háttérbe szorult mezőgazdasági beruházások. Jöhetnek a gyors és előremutató technológiák, amelyek segítenek a versenyképesség építésében. Ilyen lehet a könnyűszerkezetes acélcsarnokok és a napelemes rendszerek kombinációja. Fejlesztésre fel!
A levél- és kalászbetegségek elleni hatékony védekezés sikerét döntően az időzítés határozza meg: a kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések nemcsak a termés mennyiségét, hanem annak minőségét is alapvetően befolyásolják.
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap a szellemi tulajdon világnapja alkalmából írt bejegyzésében.
Az elmúlt években az AI-piac nemcsak technológiai, hanem gazdasági értelemben is teljesen új dimenzióba lépett. Ennek egyik leglátványosabb jele, hogy az OpenAI – még a tőzsdei bevezetés előtt – már elérte az ezer milliárd dolláros implikált értékelést. Ezzel a cég nemcsak történelmet ír, hanem egy rendkívül szűk elitbe is belép, ahol olyan szerepl
A peronoszpóra (Plasmopara viticola) a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben (fertőzőanyag megléte, a fertőzéshez elegendő csapadék és hőmérséklet, fogékony levél illetve fürtfelület) és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Egy elsőre ártatlannak tűnő internetes tréfa komoly jogi következményekhez vezethet Dél-Koreában. Öt év börtönbüntetést is kaphat az a negyvenes éveiben járó férfi, aki mesterséges intelligenciával generált fotót tett közzé egy elszabadult farkasról.
A magánegészségügyi szolgáltatások drágulása mellett egyre többen ismerik fel, hogy a tervezett műtétek, fogászati beavatkozások vagy diagnosztikai vizsgálatok finanszírozásában kulcsszerepe van az öngondoskodásnak. Az egészségpénztári szektor nemcsak a taglétszámban, hanem a kifizetések volumenében is rekordokat dönt, köszönhetően a 20 százalékos
A brit The Guardian hosszú írásban mutatta be, milyen pánikhangulat uralkodhat a Fidesz belső köreiben azután, hogy Orbán Viktor 16 év után elveszítette a választást. A lap szerint a hatalomváltás nemcsak politikai földrengést, hanem vagyonmentési versenyfutást is elindított: magángépek szállnak fel Bécsből, külföldi befektetések indulnak, és egyes
A magyar piac továbbra is nagyon árérzékeny - mondta el a Pénzcentrumnak Forrás Ákos, az Alza.hu magyarországi country managere. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a vásárlók még mindig az árat nézik elsőként, de közben már simán kifizetnek 600-700 forintot olyan szállításért, ami akár másnapra odateszi eléjük a terméket. És ez még nem minden. Dinamik
Te is jártál már úgy, hogy egyik napról a másikra lelohadt, elszáradt vagy épp sárgára váltott a kedvenc növényed? Most megmutatjuk, mi állhat a hirtelen pusztulás mögött, és hogyan mentheted meg a zöld lakótársaidat!
Kereskedelmi üzembe állt Kína új, 1116 MW-os atomreaktora a Guangdong–Hongkong–Makaó régióban. A Taipingling 1-es blokk évente több mint 9 milliárd kWh áramot termelhet, ami mintegy egymillió ember ellátására elég.
A devizapiacokon mostanában tapasztalható rendkívüli volatilitás nem átmeneti jelenség. Az egymást erősítő geopolitikai, gazdasági és más hazai tényezők tartósan magas árfolyam-ingadozást vetítenek előre az egész évre 2026-ban – hívta fel a figyelmet Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az AKCENTA CZ által szervezett A kocka el van vetve