Az európai turizmusban egyre nagyobb teret nyernek a közösségi élményre épülő hostelek, amelyek a szállás mellett szervezett programokkal és közösségi terekkel várják a fiatal utazókat. A Z generáció és a millenniumi korosztály számára az utazás ma már nemcsak a városnézésről, hanem az új kapcsolatok kialakításáról is szól. A Hostelworld 2025-ös fe
Kellemes tavaszi idő várható számottevő csapadék nélkül a húsvéti hosszú hétvégén, de a szél többször is élénk, olykor erős lehet. Húsvétvasárnap a napos időben 18 és 22 Celsius-fok közé emelkedik a hőmérséklet - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Egy manhattani szövetségi bíró előzetesen jóváhagyta a Bank of America 72,5 millió dolláros peren kívüli megegyezését azokkal a nőkkel, akik azzal vádolták a pénzintézetet, hogy elősegítette Jeffrey Epstein szexuális bűncselekményeit.
A húsvéti hosszú hétvége nagyrészt kellemes, nyugodt időt tartogat. Vasárnapig folyamatosan melegszik a levegő, hétfőn azonban egy hidegfront hoz némi változást - írta meg a HungaroMet Zrt..
Már több mint hárommillióan töltötték le a Digitális Állampolgár Alkalmazást (DÁP) – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Franciaország "nem szenved üzemanyaghiányban" a közel-keleti háború miatt - jelentette ki a francia kormányszóvivő csütörtökön, miután Marine Le Pen, a legnagyobb ellenzéki párt, a Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetője bírálta a kormány stratégiáját.
Az Európai Bizottság közzétette az uniós dohányzás-szabályozási keretrendszer átfogó értékelését. A jelentés szerint a szabályozás érdemben hozzájárult a dohányzás és a kapcsolódó halálozások visszaszorításához. Ugyanakkor az új nikotintermékek terjedése – különösen a fiatalok körében – komoly kihívások elé állítja a jogalkotókat.
Közösen épít gyárat egy magyar és egy német társaság Vésztőn, a termékeket a németországi vasúthálózat nagyszabású korszerűsítési programjában használják fel.
Megkezdődött a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár új korszakának építése a Mate Szent István Campusán: az intézmény modern, interaktív tudásközpontként kapcsolja majd össze a hagyományt, az oktatást és az innovációt.
A világ leggazdagabb 0,1 százalékának adózatlan offshore vagyona meghaladja a Föld 4,1 milliárd legszegényebb lakosának összesített vagyonát. Ez derül ki az Oxfam friss elemzéséből, amely a Panama-iratok kiszivárgása után egy évtizeddel vizsgálja az offshore rendszer működését - jelentette az euronews.
Szokatlanul kevés tartalmat vesz le áprilisban a Netflix, ugyanakkor több ismert film is kikerül a kínálatból, köztük a Beverly Hills-i zsaru és a Vissza a jövőbe.
Az applikáció bevezetése nagy mérföldkő az OMV életében, mivel magasabb szintre emeli a vásárlói élményt - a SuperShop hűségprogrammal integrálva pontgyűjtést, kedvezményeket, személyre szabott ajánlatokat kínál az autósok számára. Az előnyöket középpontba helyező és letöltésre ösztönző kampányt a Progressive Reklámügynökség fejlesztette.
A K Group – az Antenna Group („Antenna”) tulajdonosa, amely a nemzetközi média-, tartalom- és szórakoztatóipar egyik vezető vállalata, valamint az AXN és Viasat csatornákat működtető Antenna Entertainment anyavállalata – bejelentette, hogy megvásárolja a GEDI Gruppo Editoriale S.p.A. („GEDI”) 100 százalékos tulajdonrészét az Exortól.
2026 első negyedévében a TV2 saját gyártású műsorainak sikerétől volt hangos a magyar tévés piac. A Kincsvadászok, A Nagy Ő – The Bachelor, Séfek séfe, A Nagy Duett és az Exatlon Hungary kimagasló nézettségi eredményeinek köszönhetően a TV2 1998 óta a legnagyobb első negyedéves előnyét szerezte meg idén legfőbb versenytársával szemben, főműsoridőbe
Az Apple 2026. április 1-jével megszünteti a fizetések feldolgozását az oroszországi App Store-ban és a vállalat egyéb digitális médiaszolgáltatásaiban. Ez a lépés az érintett felhasználók meglévő előfizetéseit és jövőbeli vásárlási lehetőségeit egyaránt befolyásolja - írja a cég.
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó fogyasztási szokások – beleértve a locsolkodást, a tojásfestést és az édességfogyasztást – nem csupán kulturális hagyományként jellenek meg, hanem a szezonális kereslet markáns megnyilvánulásaként is. Hiszen ez az időszak nemcsak a családoknak, hanem a kereskedelemben dolgozóknak is egy kiemelt időszak. Vannak kijel
Szentesen a jövő kertészete épül, a fiatalok nemcsak megélhetést biztosító szakmát kapnak, hanem egy életpálya lehetőségét is - hangsúlyozta az agrárminiszter Szentesen, a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélkerTész), az Alföldi Agrárszakképzési Centrum és az Alföldi AszC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola által indított mentor
A SpaceX bizalmasan benyújtotta tőzsdei bevezetési kérelmét az U.S. Securities and Exchange Commission felé, ami könnyen a történelem egyik legnagyobb IPO-jává válhat. A háttérben egy akár 1,75 billió dolláros értékelés körvonalazódik, ami nemcsak a korábbi rekordokat múlhatja felül, hanem még a Bitcoin teljes piaci kapitalizációjával is versenybe
A floridai Kennedy Űrközpontból sikeresen felbocsátották az amerikai Hold-program, az Artemis II küldetésének tagjait az Orion űrkabin fedélzetén szerdán, amelyről az MTI adott hírt.
Kedden a SpaceX hivatalosan is megerősítette, hogy megszakadt a kapcsolat az egyik Starlink műholddal. A háttérben egy feltételezett Starlink műhold robbanás állhat, a cég pedig most a szétszóródott darabok alapján próbálja összerakni, mi történt valójában.
Az Európai Unió belső kiberbiztonsági csapata megerősítette, hogy a ShinyHunters nevű kiberbűnöző csoport állt az Európai Bizottság felhőinfrastruktúráját érő márciusi támadás mögött. Az incidens során a támadók személyes adatokat loptak el, amelyeket később nyilvánosságra is hoztak – írta a Politico.
Miközben nagyon sok vállalat automatizálja ügyfélkiszolgálását és digitális csatornákra tereli az ügyintézést, egyre erősebben bontakozik ki az ellenkező irány is: az ügyfelek továbbra is igénylik a közvetlen, emberi kapcsolatot, különösen azokban a helyzetekben, amikor valódi segítségre van szükségük. A TARR Kft. működésében ez a szemlélet már rég
Van almafa a kertben? A fertőzött rügyekből kibújt leveleken látható "lisztes" gombatelepekről már most is terjednek, szóródnak a lisztharmat spórái és fertőzik az egészséges leveleket - írja Zsigó György aktuális növényvédelmi felhívásában.
Évek óta tartó, mindeddig titkolt betegségével vívta élete legkeményebb harcát Rubint Réka. Négy év csend, fájdalom és kitartás után most úgy döntött: eljött az igazság pillanata. Szombat este a TV2 Naplójában, Gönczi Gábornak mesél először arról, milyen volt szembesülni a kegyetlen diagnózissal és hogyan próbálta mindezt eltitkolni a nyilvánosság
Szinte példátlan mértékű kompenzációs és bérstratégiai átalakításba kezdtek a magyarországi vállalatok 2026-ban – derül ki a Jobtain friss, HR-vezetőket, kompenzációs szakértőket és felsővezetőket bevonó országos kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 84 százaléka mindenképpen végrehajt béremelést idén valamilyen formában, a korábbi évekhez k
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik), valamint a Magyar Tervezői és Építészeti Szövetség Klaszter (Hdba) együttműködésével megalakult a magyar Design & Build Klaszter, a tervezést és a kivitelezést is összefogó tömörülés célja, hogy a magyar tervezői, építészeti, kivitelezési és kapcsolódó iparági kompetenciák szervezett formában jelenjenek m
Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) első alkalommal vette fel a mikroműanyagokat és a gyógyszermaradványokat az ivóvízben előforduló szennyezőanyag-jelöltlistára. A környezetvédők szerint azonban a lépés inkább látványpolitika, mintsem valódi előrelépés - írta meg a NPR.
A húsvéti időszak egyre kevésbé csak az édességekről és a hagyományokról szól: az Árukereső.hu adatai szerint a magyarok ilyenkor inkább a tavaszi felkészülésre, az otthon körüli munkákra és a közös családi élményekre költenek. A keresések látványos megugrása azt mutatja, hogy a hosszú hétvége sokaknál a „tavaszi újrakezdés” időszaka lett - derült
Újra előkerült a korábbi uniós vita a magyar üzemanyagpiaci beavatkozásokról: az Európai Bizottság szerint a rendkívüli intézkedések egy része nemcsak energiabiztonsági, hanem belső piaci és jogegyenlőségi kérdéseket is felvet. A most nyilvánosságra került levél alapján Brüsszel elsősorban azt vizsgálja, hogy a magyar szabályozás összeegyeztethető-
A J.P. Morgan elemzése szerint az olajárak rövid távon akár a hordónkénti 120-130 dolláros szintig is emelkedhetnek. Ha a Hormuzi-szoros kőolajszállítási fennakadásai május közepéig elhúzódnak, a jegyzés a 150 dolláros határt is átlépheti.
Kigyulladt egy hulladéklerakó Jásztelek külterületén, ahol mintegy ötszáz négyzetméteren lángol a felhalmozott szemét. A lángok megfékezésén jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók - számolt be a Katasztrófavédelem.
Az Apple az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max modellekhez mindössze három színt kínál, amelyek között a fekete nem szerepel. Úgy tűnik, hogy a következő generációnál sem változik a helyzet, de egy merőben új árnyalat is megjelenhet a kínálatban - számolt be a Macrumours.
A 2500 milliárd dollárosra nőtt magánhitelezési piac lehet a következő pénzügyi fertőzési lánc egyik kiindulópontja, mert az AI által felforgatott szoftverszektor, a felvásárlási ügyletek és a banki finanszírozás kockázatai egyre sűrűbben torlódnak benne. A Follow the Money szerint a befagyasztott alapok, a megugró visszaváltási igények és a bankre
Az OpenAI felvásárolta a TBPN nevű online technológiai talk show-t. A mesterségesintelligencia-fejlesztő cégtől szokatlan lépésnek számító tranzakció célja, hogy a vállalat aktívan formálhassa az MI körüli nyilvános párbeszédet - írta meg a Bloomberg.
A papíripari termékek ára jelentősen emelkedni fog a jövőben, több termékkategóriában a növekedés mértéke eléri, vagy meg is haladja a kétszámjegyű tartományt. A folyamat már el is indult - az első áremelkedések április 1-jén életbe léptek, és a változások a könyv- és képregényvásárlókat is érinteni fogják.
Sokan ébrednek éjszaka lábgörcsre, amelynek hátterében gyakran magnéziumhiány áll. Ez a zöldség azonban segíteni fog! Ráadásul egyszerűen termeszthető, akár már most is elvethető.