Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges kár
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior nyitott pozíció és a rengeteg hasznos információ biztosította a win-win szituációt.
A Hyundai Motor közölte, hogy a közel-keleti konfliktus súlyosan megzavarja az Európába és Észak-Afrikába irányuló exportját. Ez a helyzet jól rávilágít a globális ellátási láncokra nehezedő növekvő nyomásra.
A Boston Consulting Group ötszáz vezérigazgató bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy a cégvezéreket maga alá temeti a rengeteg kisebb feladat, miközben nem szentelnek elég figyelmet a stratégiai döntésekre.
Megkapod az ösztöndíjat, a zsebpénzed vagy az első fizetésedet, és pár hétig úgy tűnik, minden rendben lesz. Aztán egyszer csak ott állsz a hónap végén, és nem teljesen világos, hova lett az összeg nagy része. Ismerős érzés? Ez nem a te egyéni kudarcod, hanem egy nagyon is gyakori jelenség a diákok körében. A pénzkezelés ugyanis egy olyan készség,
Az előrejelzési piacokat gyakran az igazság tükreként ábrázolják: tisztábbak, mint a közösségi média, gyorsabbak, mint a közvélemény-kutatások, és okosabbak, mint a szakértők. Azonban a legfrissebb kutatások jóval árnyaltabb képet festenek. A DeFi Oasis által végzett elemzés szerint a Polymarket felhasználóinak körülbelül 70%-a veszteséget könyvelt
A zéró tolerancia, illetve a húsvéti fokozott közúti ellenőrzések sem tartanak vissza rengeteg embert attól, hogy alkohol fogyasztása után is a volán mögé üljenek. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (258 fő) ellen pedig az
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett: átadták az egyetem első, magyar fejlesztésű Magnus Fusion 212 repülőgépét. Az esemény nemcsak egy korszerű oktatási és kutatási eszköz átadását jelenti, hanem egy több éve épülő, stratégiai jelentőségű partnerség kézzelfogható eredményét is.
A globális élelmiszerárak márciusban emelkedtek, elsősorban a közel-keleti konfliktus eszkalálódásához köthető magasabb energiaköltségek miatt – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István Egyetem győri campusának területén április 1-jén. A beruházás a térség számára kiemelten fontos ágazatban járul hozzá a szakképzés sikerességéhez.
A Mersey-parti gigász alig egy évvel a bajnoki cím megszerzése után komoly fordulat előtt állhat: sajtóhírek szerint nagyszabású keretátalakítás készül az Anfielden
Tűz keletkezett egy nagyjából háromezer négyzetméteres üzemcsarnokban Szigethalmon, az ipari parkban. Az épületben körülbelül hatszáz négyzetméteren műanyag granulátum és gépek égnek. A Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával szigetszentmiklósi, fővárosi, érdi hivatásos, illetve kis-szigeti, délegyházi, fővárosi önkéntes
A kálvária után megújult a kápolna is Nógrádszakálon, a fejlesztést Soltész Miklós államtitkár adta át csütörtökön. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen azt mondta: amikor kereszténységünk, hitünk legnehezebb, legnehezebben érthető hetét éljük meg, még inkább öröm, hogy a keresztutat úgy tehet
Makacskodik a tojásfújás, reped a héj, vagy egyszerűen nem mozdul a tartalma? A Street Kitchen tippjei segítenek, hogy tisztábban, gyorsabban menjen a kifújás, és kevesebb legyen a bosszúság. Pár apró fogással könnyebb lyukat készíteni, kímélni a héjat, és elkerülni, hogy félúton elfáradj.
Sokkoló bejelentést tett Rubint Réka. Először beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy rákos betegséggel diagnosztizálták négy évvel ezelőtt. Most Schobert Norbi, a férje is megszólalt a történtekről.
Európa-szerte csökken a madárinfluenza kitörések száma a téli csúcs után. A vadmadarak körében az észlelések száma háromszorosa volt a tavalyinak, és közel ötszöröse a két évvel ezelőttinek.
Először visszautasította a börtönlelkészi állást, mert nem vonzotta ez a terület. Azóta eltelt közel két évtized és még mindig a börtönben szolgál. Takács Péter állandó diakónussal, börtönlelkésszel Takács Bence beszélgetett a Lélekjelenlét podcast legújabb adásában.
A 2022 óta több ütemben megvalósuló program célja a repülőtér közelében élők zajterhelésének csökkentése. A most induló hatodik fázisra 2026. július 31-ig lehet jelentkezni. A Budapest Airport eddig több mint 3 milliárd forintot biztosított a zajvédelmi programra – összesen 4 év alatt eddig több mint 1400 ingatlan részesült a támogatásból.
A kapzsiság és hatalmi megalománia sújtotta világunkban, amikor a nagyhatalmi játszmák során borul az egyezményeken, kölcsönös előnyökön nyugvó világrend, az Európai Unió egymás után köti a szabadkereskedelmi megállapodásokat – a Mercosurtól az Egyesült Államokon át Ausztráliáig. A kérdés azonban egyre élesebben merül fel: ezek az egyezmények valób
Washington és Párizs között ritkán kerülnek ennyire személyes hangvételű megjegyzések a nyilvánosság elé. Egy zártkörű ebéden elhangzott mondatok azonban most diplomáciai feszültséggé váltak, miután Donald Trump Emmanuel Macron feleségére tett megjegyzései gyorsan bejárták a nemzetközi sajtót. Az amerikai elnök kijelentései – amelyekben gúnyosan ut
Egy esztendővel ezelőtt, 2025. április 3-án hunyt el minden idők legjobb magyar kézilabdázónője, Sterbinszky Amália. Váratlan halála megdöbbentette a közvéleményt. A Vasas legendája hosszú évek óta Dániában élt, és túl a hetvenen is rendszeresen sportolt. Helsingörben volt az otthona, ott kapott sztrókot. Egy koppenhágai kórházba szállították, de m
Ne bírságolják meg a járművezetőket, ha igazoltatáskor nem tudják felmutatni a jogosítványukat és a forgalmi engedélyt – javasolja tervezetében a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Alexandru Dimitriu.
A tavasz első melegebb napjai sokakat ösztönöznek arra, hogy ne csak a lakásban, hanem a kertben is ünnepi hangulatot teremtsenek. A húsvéti dekoráció azonban kültéren egészen más szemléletet igényel, mint beltérben.
A kálvária után megújult a kápolna is Nógrádszakálon, a fejlesztést Soltész Miklós államtitkár adta át csütörtökön. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen azt mondta: amikor kereszténységünk, hitünk legnehezebb, legnehezebben érthető hetét éljük meg, még inkább öröm, hogy a keresztutat úgy tehet
Makacskodik a tojásfújás, reped a héj, vagy egyszerűen nem mozdul a tartalma? A Street Kitchen tippjei segítenek, hogy tisztábban, gyorsabban menjen a kifújás, és kevesebb legyen a bosszúság. Pár apró fogással könnyebb lyukat készíteni, kímélni a héjat, és elkerülni, hogy félúton elfáradj.