Nagy mozgásokat hoztak a választási eredmények a magyar tőzsdén, a BUX index történelmi csúcsot döntött, köszönhetően elsősorban az OTP és a Mol ralijának. Ezzel szemben több, a NER-hez köthető részvény masszív esést szenvedett el, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus értékének közel harmadát vesztette el egyetlen nap alatt, de a 4iG is cs
Önkéntes elvonókúrára jelentkezett Britney Spears, miután március elején ittas vezetés gyanújával letartóztatták. Az énekesnő képviselője szerint a döntés fontos lépés lehet a régóta szükséges változás felé.
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek.
A nők hatékonyabb befektetőkké válhatnak, mint a férfiak, habár ehhez támogatásra van szükségük – állítja Jane Booth, a UBS tanácsadója. A szakember azt is levezette, hogy a nők eltérő befektetési szemlélete tudatos segítséggel jobb befektetési eredményekhez vezethet – írja az FT Adviser. A kutatások szerint a nők egyelőre hátrányban vannak a befek
Sokan bosszankodnak, amikor a frissen vásárolt gyümölcs pár nap alatt ehetetlenné válik. Vajon mi áll a gyors romlás hátterében, és mit tehetsz, hogy tovább élvezhesd a finomságokat?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján negyedévente közzéteszi a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáját. A közzétételre az adott negyedév utáni 30 napon belül kerül sor. A kihelyezett táblázat adatai ezúttal a 2026. március 31-ei állapotot tükrözik, olvasható a NAV honlapján.
A JP Morgan és a Morgan Stanley szerint a közel-keleti konfliktus okozta piaci gyengélkedés vételi lehetőséget teremtett a hosszú távú befektetők számára. Ezt az indokolja, hogy az erős vállalati eredménynövekedés tompíthatja a geopolitikai feszültségek hatásait.
A Citadel Securities szerint csökken az iráni konfliktussal kapcsolatos legrosszabb forgatókönyv kockázata. Ez a fejlemény egy új részvény- és kötvénypiaci ralit alapozhat meg – írja a Bloomberg a vállalat ügyfeleinek küldött elemzés alapján.
A hűvös tavasz miatt még nem elérhető a hazai spárga. A termelők és a nemesítők folyamatosan alkalmazkodnak a változó körülményekhez: új technológiák és fajták, új értékesítési csatornák.
Tavaly minden korábbinál több kriptovaluta szűnt meg, főleg a vérzivataros utolsó negyedévben. Emellett még ezerszámra vannak olyanok is, amelyek léteznek ugyan, de nem sok köszönet van bennük, a nullához konvergál az értékük. Hogyan lehet vajon az esésen is pénzt keresni?
Az eMarketer piackutató cég előrejelzése szerint a Meta Platforms idén globálisan megelőzi az Alphabet tulajdonában lévő Google-t a digitális hirdetési bevételek terén. Ezzel véget érhet a keresőóriás hosszú ideje tartó dominanciája az online hirdetések piacán.
Átalakítja esti műsorrendjét az RTL: Sváby András műsora, A legjobb ajánlat korábbi időpontba kerül, közvetlen versenybe szállva a rivális csatorna egyik legnézettebb produkciójával. A változás más műsorokat is érint, és egy népszerű sorozat végleges búcsúját is jelenti.
Az LVMH francia luxusipari óriásvállalat érezhetően megsínylette a közel-keleti fegyveres konfliktust. Az Irán és az izraeli–amerikai erők közötti háború nemcsak a Perzsa-öböl térségében vetette vissza az eladásokat, hanem a régióból érkező tehetős turisták európai kiadásait is jelentősen csökkentette.
Ukrajnában nagyjából ugyanaz történik, mint nálunk: az egyes olajnövények jövedelmezőségét hasonlóképpen látják a gazdák, ami a vetésterületükben is megmutatkozik.
Úgy tűnik, Koltay András, az NMHH és a Médiatanács elnöke egyelőre nem akarja elhagyni posztját, hasonlóan a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Kúria és az Állami Számvevőszék elnökeihez, hiába szólította fel mindegyiküket erre Magyar Péter.
Április 13-tól a Fókusz után látható az RTL-en A legjobb ajánlat. Ezúttal is meglepő fordulatokkal és emlékezetes pillanatokkal várja a nézőket. Nézd meg az rtl.hu-n a következő rész előzetesét!
Az Intel részvénye hétfőn zsinórban a kilencedik napja emelkedik, az időszak alatt mintegy 56 százalékos erősödést mutatva, ami mögött több nagy horderejű üzleti bejelentés áll - jelentette a Cnbc.
ratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz), amely 25 ezer aktív vállalkozással és több mint 60 ezer tagot számláló üzleti érdekeltségi körével felajánlja szakmai együttműködését az új, demokratikus felhatalmazással rendelkező kormánynak - közölte a Vosz hétfőn az MTI-vel.
Kukoricatermesztésünk az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb válságát éli. Az okok rendkívül összetettek, melyek közül kiemelkednek az ökológiai, elsősorban az éghajlati-időjárási, valamint részben a talajtani változások.
Hazánk régóta az európai sereghajtók között szerepel az idegen nyelvet beszélők arányában. A legfrissebb adatok szerint a lakosság közel fele beszél legalább egy idegen nyelven, ami ugyan javulást jelent az elmúlt évekhez képest, de még mindig elmarad az uniós átlagtól. A CHART by Pénzcentrum friss epizódjában azt vizsgáljuk, hogyan állunk a nemzet
Súlyos állításokat fogalmazott meg Ruby Rose ausztrál színésznő, aki szerint évekkel ezelőtt szexuális bántalmazás érte Katy Perry részéről egy melbourne-i szórakozóhelyen. Az énekesnő egyelőre nem reagált a vádakra.
A holland közlekedési hatóság (RDW) az Európai Bizottságnál kezdeményezte a Tesla teljesen önvezető (Full Self-Driving, FSD) szoftverének uniós szintű jóváhagyását. A lépésre azután került sor, hogy a rendszer Európában elsőként Hollandiában kapott engedélyt.
Ha egy védjegyben szereplő szám a vállalkozás létrehozásának olyan sokkal korábbi időpontjára, és így olyan hosszú időre visszanyúló hagyományra utal, amely azonban nem tükrözi a valóságot, az megtévesztheti a fogyasztókat az áruk minőségét és presztízsét illetően, írja az Európai Unió Bírósága (EUB) a honlapján megjelent C-412/24. számú ügyben hoz
Az Nvidia egy jelentős vállalatfelvásárlásról tárgyal, amely "átrajzolhatja a PC-piac térképét" - írja a Bloomberg a SemiAccurate értesüléseire hivatkozva.
A magyar parlamenti választások előzetes eredménye nyomán jelentősen javult a forint és a magyar pénzügyi eszközök megítélése, miután a TISZA párt kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ ma reggeli elemzése szerint a politikai fordulat érdemben növeli annak esélyé
Közzétette negyedéves megrendelésállományát rendszeres közzétételének keretein belül a Gloster: az első negyedév végén közel 3,9 milliárd forintos nyitott megrendelésállománnyal rendelkezett a cég.
A Heti Hetes bizonyult az elmúlt hét legnézettebb műsorának. A teljes hetet nézve a 18-59 éveseknél főműsoridőben minimális különbség volt a TV2 és az RTL között. Érdekesen alakult a nézettségi verseny a 15. héten. A választás hetében ugyanis az RTL gyakorlatilag beérte a TV2-t – a 18-59 éveseknél főműsoridőben –, a teljes héten mindössze 0,3
Tavaly bővült a csirketermelés, miközben a víziszárnyas-előállításra a madárinfluenza miatti teleppihentetések és a piaci nyomás is negatívan hatnak. A madárinfluenza viszont tavaly ősszel és idén tavasszal enyhébb volt a korábbiaknál.
Új átláthatósági jelentést tett közzé a TikTok az Európai Unió számára, amely részletes betekintést nyújt abba, hogyan kezeli a platform az illegális gyűlöletbeszédet. A dokumentum jól mutatja, milyen eszközökkel igyekszik a vállalat megfelelni az európai elvárásoknak.
A Fitch Ratings elemzése szerint Magyarország új kormánya komoly makrogazdasági kihívásokkal néz szembe. A kiinduló helyzetet alacsony növekedés, magas költségvetési hiány és emelkedő államadósság jellemzi. A hitelminősítő ugyanakkor úgy látja, hogy a Tisza Párt kétharmados győzelme javíthatja az uniós kapcsolatokat, és csökkentheti az intézményi k
Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy versenyjogi jogsértés gyanúja miatt előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzést tartott egy meg nem nevezett csokoládégyártó vállalatnál két uniós tagállamban.
Közvetlenül az országgyűlési választások másnapján elérhetetlenné vált a Mészáros Lőrinc családi cégeit összefogó Mészáros-csoport hivatalos weboldala. A portál 504-es hibakódot jelez. A cégbirodalomhoz tartozó legfontosabb leányvállalatok saját honlapjai azonban továbbra is zavartalanul működnek - közölte a Telex.
Több mint ezer filmszakember – köztük olyan ismert színészek, mint Jane Fonda, Joaquin Phoenix és Mark Ruffalo – nyílt levélben tiltakozott a Warner Bros. Discovery és a Paramount Skydance tervezett, 110 milliárd dolláros fúziója ellen. Szerintük az üzlet tovább szűkítené a versenyt az amerikai médiaiparban.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjá
Tavasszal a kedvező időjárás hatására nemcsak a gyümölcsfák, hanem a kórokozók is gyors fejlődésnek indulnak. A gyümölcsösökben megkezdődnek az éves növényvédelmi munkák.
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján hatósági ellenőrzés során nem engedélyezett növényvédőszer-maradékot (klórpirifoszt) mutattak ki Indiából származó koriandermag termékben. A termékből hazánkba is szállítottak, írja honlapján a Nemz
Ma már több generáció dolgozik együtt a munkahelyeken, ami egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Az X generáció tapasztalata és a Z generáció friss, digitális szemlélete jól kiegészítheti egymást. A hatékony együttműködés kulcsa a nyitottság és a kölcsönös megértés. Most eláruljuk a legfontosabb részleteket. Ezt kell tudnod az X generációról Az