Hétfőn jókorát erősödött a forint, a Tisza kétharmados győzelmének híre és Magyar Péter Varga Mihállyal való együttműködésről szóló nyilatkozata négyéves csúcsra repítette a hazai fizetőeszközt. A kérdés az, hogy a nagy erősödés után és az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanságok közepette folytatódhat-e még a forint menetelése.
A hétvégén történt politikai változások kapcsán az alábbi tájékoztatást közöljük, írja rövid közleményében a cégcsoport. A szöveget módosítás, szerkesztés nélkül mutatjuk.
Nehezen felfogható nagyságrendű, több ezer milliárd forint összegű uniós forrás múlhat azon, hogy a Tisza-kormány néhány hónap alatt teljesíti-e az Európai Unió feltételeit. A GKI vezető kutatóját az uniós pénzek sorsa mellett arról is kérdeztük a Tisza Párt elsöprő választási győzelme után, hogy mekkora eséllyel fizethetünk euróval Magyarországon
Miközben a Meta Ray-Ban Display csak egy apró sarokképernyőt kínál a viselőinek, Kínában két vállalat, a Rokid és az Alibaba már olyan okosszemüveget árul, amelynek virtuális kijelzője közvetlenül a felhasználó látómezejében jelenik meg. A kínai piac felfutása globális versenyt indíthat el az MI-szemüvegek szegmensében - közölte a Cnbc.
Hont András reagált lapunk érdeklődésére azzal kapcsolatban, miért nem frissült még a vasárnapi választások óta az ot.hu, és miért nem érhető el munkatársuk, Ceglédi Zoltán politikai elemző Facebook-oldala.
A Netflix Kamaszok című sorozata után a skót kormány is lépett: egy új edukációs kampánnyal hívják fel a fiatal fiúk figyelmét arra, hogyan járulhatnak hozzá – akár akaratlanul is – a szexista tartalmak terjedéséhez az online térben.
Annyit erősödött a forint, hogy hirtelen három uniós országot is lehagytunk az átlagbérekben, sőt valójában inflációval korrigálva még soha nem volt ilyen drága az euróval szemben a magyar deviza. Igazán nagy lökést egy hiteles euróövezeti csatlakozási menetrend adhatna még.
Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, mégis valósággá vált: az Európai Bizottság hivatalosan is megerősítette, hogy az Egyesült Államok nyomására hajlandó engedményeket tenni a digitális és környezetvédelmi szabályozás terén. A Handelsblatt elemzése szerint a lépésnek messzemenő következményei lehetnek, amelyek a techóriások elleni eljárásoktól egészen
Közleményt adott ki a Mészáros Csoport a hétvégi választások eredményeire reagálva, amelyben a cég kiemeli, hogy elkötelezett amellett, hogy a hazai nemzetgazdaság elkötelezett szereplője maradjon, és tovább dolgozik a hazai és nemzetközi jelenlét erősítésén.
Az érettségi nemcsak tudáspróba, hanem helyzetgyakorlat is. Nem ritka, hogy valaki nem azért veszít pontokat, mert nem tudja az anyagot, hanem mert egy apró figyelmetlenség vagy rossz döntés félreviszi a megoldást. Ezek a hibák különösen bosszantóak, mert utólag egyértelműnek tűnnek – vizsga közben viszont könnyű belecsúszni a csapdájukba.
A globális tejpiac lejtmenetbe került: a tejtermelés jelentős bővülése masszív túlkínálatot okozott. Ez érzékelhetően lenyomta a tejtermékek árait, és komoly kihívás elé állította az ágazat szereplőit.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat sem zavarta a magyar tőzsdét hétfőn: a Tisza Párt győzelmére kiemelkedő forgalom mellett dőltek a csúcsok a BUX indexben és a Telekom kivételével a nagypapírokban egyaránt. A Fidesz-közeli cégek részvényei azonban komoly esést szenvedtek el. Nemzetközi szinten a keddi nap a mérsékelt optimizmus jegyében telhet, tek
Továbbra is visszafogott a lakossági befektetők állampapír-vásárlási kedve, a múlt héten mért 51,65 milliárd forintnyi bruttó tőkebeáramlás a 2026-os év leggyengébb értéke – olvasható ki az Államadósság Kezelő Központ friss adataiból. A befektetők kivárását elsősorban a választások közeledése okozhatta, az adatokból már hetek óta látszott a visszae
A Temu, a globális online piactér, csatlakozott a Nemzetközi Hamisításellenes Koalícióhoz (International AntiCounterfeiting Coalition, IACC), és ezzel egy több mint 250 vállalatot és szervezetet tömörítő, 40-nél is több országban jelen lévő hálózat tagjává vált, amely a hamisítás és a kalózkodás visszaszorításán dolgozik. A tagság a Temu folyamatos
Az Ausztriában márciusban eladott új elektromos járművek száma éves szinten harmadával, rekordot jelentő 8200-ra ugrott az osztrák közlekedési minisztérium közleménye szerint.
Szombat este képernyőre kerül a Friderikusz Talk Show, amelynek házigazdája, Friderikusz Sándor már be is jelentette az évad első adásának vendéglistáját. A műsorvezető ígérete szerint „brilliáns vendégekkel” indul a szezon, és a névsor valóban sokszínű beszélgetéseket vetít előre.
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból. Éves szinten az országos lakbérek 7,3 százalékkal, a budapesti bérleti díjak 6,4 százalékkal nőttek.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nem tervez lemondani tisztségéről, miután Magyar Péter erre szólította fel. A Sándor-palota tájékoztatása szerint az államfő az Alaptörvény előírásait követve hívja majd össze az új Országgyűlést, és a jogszabályoknak megfelelően tesz javaslatot a miniszterelnök személyére is - tudósított a HVG.
Magyarországon a felső vezetői pozíciók húsz, az első számú vezetői szerepeknek pedig mindössze a hat százalékát töltik be nők. Összeállításunkban sikeres női vezetőket kérdeztünk kihívásokról, esélyekről és arról, hogy mi mozdíthatná előre a nemek közötti egyenlőséget. A teljesítmény számít HÍVES Beáta Next9 Communications, társalapító ügyvezető
A 2025 szeptemberében elindult Otthon Start Program jelentős változásokat hozott a lakáshitelezésben. A lakosság egyre nagyobb adósságot vállal a saját jövedelme és a fedezeti ingatlanok értékének arányában. A kockázatokat azonban az adósok oldalán a hosszú távra fixált alacsony, támogatott kamatok, a bankok oldalán pedig az MNB 2025 őszén már beve
„Emberek osztják meg újra és újra, mert nem a politika szól belőle, hanem valami sokkal egyszerűbb: felszabadult öröm, emberség, remény. Megfizethetetlen érzés.”
Húsz éve tologatjuk az euró bevezetését. Most újra van politikai akarat, de a költségvetés állapota és a maastrichti feltételek nem teszik könnyűvé a dolgot – írja elemzésében a Bankmonitor.
Április közepére felpörögtek az útfelújítások a hazai gyorsforgalmi utakon, és ez leginkább az M7-es autópálya forgalmán érezhető. A Balaton irányába tartóknak érdemes türelemmel készülniük: több szakaszon is sávlezárások és terelések lassítják a haladást.
A városi környezetben alkalmazott dísznövényekkel szemben egyre nagyobb elvárás, hogy ellenálljanak a szélsőséges időjárási viszonyoknak, a szennyezett levegőnek és a talajok leromlott állapotának.
A Disney Channel izgalmas újdonságokkal és régóta várt folytatásokkal készül a nézők számára. Egy vadonatúj zenés sorozat, az Electric Bloom debütál, miközben új epizódokkal tér vissza a rajongók két nagy kedvence, a Phineas és Ferb, valamint a Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai.
Bár az űrbe tervezett adatközpontokról egyre gyakrabban esik szó a tech-sajtóban, egyelőre még nagyítóval kell keresni a GPU-kat a világűrben. Változás akkor várható, ha az "orbitális számítás" rövid távú üzleti modellje körvonalazódni látszik.
Húsz éve tologatjuk az euró bevezetését. Most újra van politikai akarat, de a költségvetés állapota és a maastrichti feltételek nem teszik könnyűvé a dolgot – írja elemzésében a Bankmonitor.
Élénküléssel zárta a márciust a magyarországi albérletpiac. A KSH–ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adatai szerint országosan 1,6 százalékkal nőttek a lakbérek februárhoz képest, Budapesten pedig ugyancsak 1,6 százalékos a havi szintű növekmény. Éves összevetésben országosan 7,3 százalékos drágulás következett be, ami 6,4 százalékos emelkedés kí
Az Amazon névről a legtöbb embernek továbbra is az online vásárlás vagy a felhőszolgáltatás jut eszébe, miközben a vállalat évek óta építkezik egy sokkal kevésbé látványos, ám annál fontosabb területen is, az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak piacán. A cég saját projektje, a Project Kuiper célja, hogy világszerte műholdas internetszolgál
Határértéket meghaladó azbesztszennyezést mutattak ki Szombathelyen, az Oladi plató útjainak burkolatában. A helyzet mintegy 1100 lakost érint. A probléma forrása egy 2019-ben Ausztriából importált kőzúzalék. A több milliárd forintos kármentesítéshez a város kormányzati segítséget kért, addig pedig ideiglenes óvintézkedésekkel próbálják védeni a kö
Hiába a 22 százalékos árzuhanás egy hét alatt, a vevők inkább a drágább importot választják – az ukrán gazdák pedig tehetetlenül nézik, ahogy a készleteik az enyészeté lesznek.
Száguldott a forint hétfőn és nagyot ugrottak a Budapesten forgó részvények is, több, mint négy éve nem látott szintre süllyedt az euró. A választás eredménye növeli az európai uniós pénzek beáramlásának és az euró bevezetésének esélyét, ami erősíti a magyar eszközöket.