A januárban vártnál 0,2 százalékponttal kisebb ütemben, 3,1 százalékkal nőhet az idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss prognózisa szerint. A jövő évre vonatkozó 3,2 százalékos GDP-növekedési várakozáson nem változtattak. Tavaly a globális gazdaság 3,4 százalékkal nőtt.
A tőkepiacok mozgása ritkán véletlenszerű – sokkal inkább egy összetett, egymásra ható gazdasági, pénzügyi és pszichológiai erők eredménye. A kérdés nem az, hogy mozog-e a piac, hanem az, hogy képesek vagyunk-e értelmezni a mögötte húzódó mintázatokat. Aki ezt a képességet elsajátítja, már nem pusztán reagál, hanem előre gondolkodik.
Április 21-én a 10 millió Fa Alapítvány az ELTE EKSZ-szel együttműködésben megrendezi Magyarország első Miyawaki-minierdő konferenciáját. Az egész napos szakmai esemény célja, hogy közös gondolkodásra és párbeszédre hívja mindazokat, akik a városi zöldfelületek jövőjét nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is formálni akarják.
Egy friss bristoli kutatás szerint a csibék nemcsak elviselik, hanem kifejezetten keresik a gyengéd emberi érintést. Ez a fajta interakció pozitív érzelmeket vált ki belőlük, és már az élet első napjaiban javíthatja a jóllétüket. Mindez a baromfitartás gyakorlatában is rendkívül hasznosítható lehet.
Az euró magyarországi bevezetése továbbra is távoli cél: bár a lakosság támogatja, a gazdasági és jogi feltételek teljesítése jelenleg messzebb van, mint valaha. A költségvetési hiány magas, az államadósság nem csökken elég gyorsan, a forint nincs az ERM II árfolyamrendszerben, és az uniós jegybanki elvárásoknak sem felel meg maradéktalanul a hazai
Az Aave DAO elfogadta az „Aave Will Win” néven ismert keretrendszert, amely alapjaiban rajzolja át a protokoll gazdasági modelljét. A döntés lényege, hogy az Aave-hez köthető valamennyi bevétel, legyen szó közvetlen protokoll-díjakról vagy a márkához kapcsolódó termékek hozamairól, az a DAO kincstárába kerül, és gazdasági értelemben az AAVE tokenhe
Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.A szabályozás egy régi problémára nyújthat megoldást: lehetőséget ad arra, hogy az építés alatt álló társasházi lakások esetében a bank a hitelt ne csak a projekt végén
A statisztikák szerint a nők globálisan a vagyonuk egyre nagyobb részét tartják készpénzben vagy bankszámlákon, miközben a tőkepiacon fegyelmezettebb és sikeresebb döntéshozók, mint a férfiak. Miért szorulnak mégis gyakran háttérbe a nők a hosszú távú vagyonépítésnél? A válasz nem a képességekben, hanem a pénzügyi önbizalomban és a berögzült társad
Megvalósított reformokat szeretnének látni az Európai Parlament képviselői, mielőtt feloldják a forrásokat Magyarországnak, mert Lengyelország esetében úgy érzik, elhamarkodottan dönthettek. Ugyan a két ország helyzete több szempontból is különbözik, úgy vélik, 16 év alatt sokkal súlyosabbá vált a helyzet, ezért mindenképpen eredményeket kellene lá
Jelenleg nem kell élelmiszer-árrobbanástól tartani Magyarországon. A bőséges globális gabonakészletek és az erős forint stabil, ám a hazai gazdák számára alacsony árakat eredményez. Raskó György agrárközgazdász szerint a kiskereskedelmi szektorra nehezedő politikai nyomás enyhülhet. A piacot torzító intézkedések, például a különadók és az árrésszab
A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak miatt a stratégiai készletekből tartják életben a magyar piacot, miközben a visszapótlás már most megindult, és várhatóan jóval drágább lesz, mint amennyiért az üzemanyag most a rendszerbe kerül. Ez nemcsak az ellátás fenntarthatóságát veti fel, hanem azt is, hogy végső soron ki fizeti meg a különbséget – és
Április 21-én a 10 millió Fa Alapítvány az Elte Eksz-szel együttműködésben megrendezi Magyarország első Miyawaki-minierdő konferenciáját. Az egész napos szakmai esemény célja, hogy közös gondolkodásra és párbeszédre hívja mindazokat, akik a városi zöldfelületek jövőjét nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is formálni akarják. A Miyawaki-módsz
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöksége állásfoglalásában üdvözli a Fidesz autokratikus rendszerének végét, és reményüket fejezik ki, hogy a vasárnapi eredményeknek köszönhetően helyreállhat a sajtószabadság Magyarországon. Szerintük a vasárnapi politikai fordulathoz a tényfeltáró újságírók is hozzájárultak. Azt javasolják, az új k
A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak miatt a stratégiai készletekből tartják életben a magyar piacot, miközben a visszapótlás már most megindult, és várhatóan jóval drágább lesz, mint amennyiért az üzemanyag most a rendszerbe kerül. Ez nemcsak az ellátás fenntarthatóságát veti fel, hanem azt is, hogy végső soron ki fizeti meg a különbséget – és
2026.április 14-én Magyarországra is megérkezik Európa egyik legnépszerűbb szegmensébe a világ legnagyobb autógyártójának tisztán elektromos modellje. Az új, kompakt Bev a B-Suv kategóriában debütál, és az Urban Cruiser nevet viseli. A Toyota multitechnológiás stratégiájának köszönhetően az autóvásárlók továbbra is a személyes igényeikhez leginká
Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde szerint Magyar Péter választási győzelme új lehetőségeket nyithat Magyarország számára az euróövezethez való csatlakozás felé, ugyanakkor a folyamat hosszú és összetett konvergenciát igényel.
Látványos ralit produkált a kriptopiac az elmúlt napokban: a bitcoin közel egy hónapos csúcsra emelkedett, miközben több százmillió dollárnyi tőkeáttételes short pozíció kényszerzárása söpört végig a piacon. A háttérben azonban nem csak technikai tényezők állnak, hanem a geopolitikai fejlemények is komoly szerepet játszanak. Short squeeze hajtotta
A blue chipek többsége esett a mai kereskedésben, az OTP óriási, 60 milliárd forintos forgalommal, így a BUX is mínuszban zárt, de több, a NER-hez köthető midcap részvény viszont felfelé korrigált a tegnapi zuhanások után, nagyot ment a 4iG és az Opus is ma.
Érdemes felfedezni, hogyan válhat a technológia a mindennapjaink segítőjévé – a Samsung Electronics és az EdisonKids közös kihívása, a Megoldások a holnapért Top 8 csapata épp erre használná a digitalizációt: a résztvevő fiatalok közösséget építenek és ötleteikkel mentális védőhálót húznának társaik köré. A döntős projektek elemzése alapján kirajzo
A közgazdász szerint az a várakozás áll a jelenség hátterében, hogy Magyarország belátható időn belül belép az euróövezetbe, és onnantól fogva nincs forint.
Újabb fontos telefonbeszélgetést folytatott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki erről a Facebook-oldalán számolt be kedden.
Lengyelországban áprilisban is messze az ötéves átlag alatt a sárgarépa ára. A február közepe óta tartó folyamatos áremelkedés üteme túl lassú ahhoz, hogy a termelők fellélegezhessenek.
A blue chipek többsége esett a mai kereskedésben, az OTP óriási, 60 milliárd forintos forgalommal, így a BUX is mínuszban zárt, de több, a NER-hez köthető midcap részvény viszont felfelé korrigált a tegnapi zuhanások után, nagyot ment a 4iG és az Opus is ma.
A Honor támogatói együttműködést jelentett be a Zxmoto-val, egy versenysport‑orientált fejlesztéseivel egyre nagyobb ismertségre szert tevő kínai motorkerékpár-gyártóval. A Honor a gyártó hivatalos partnere lesz az Fim Superbike-világbajnokság (WorldSbk) versenysorozata alatt. Ez az iparágakon átívelő szövetség két olyan gyorsan növekvő innovátor
A National Geographic négyrészes dokumentumsorozata a történelem egyik legsúlyosabb ipari és környezeti katasztrófájának történetét dolgozza fel, szemtanúk és túlélők elbeszélésében. 1986. április 26-án egy hibásan elvégzett biztonsági teszt következtében a csernobili atomerőmű négyes reaktora felrobbant, amely alapjaiban formálta át a nukleáris bi
Kedden kora délutántól új forgalmi rend lépett életbe az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Bicske térségében - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő.
A mesterséges intelligencia, az adattudomány és a komplex rendszermodellezés egyre inkább meghatározza a pénzügyi szektor technológiai fejlődését. A K&H Stem pályázat bemutatkozási lehetőséget biztosít egyetemi hallgatóknak, akik ilyen területeken dolgoznak, és innovatív technológiai megoldásokkal közelítenek valós gazdasági problémákhoz. Az egyik
Az Európai Újságíró Szövetség (European Federation of Journalists / EFJ) szerint a magyar médiapiac súlyosan torzult a kormányközeli felvásárlások és politikai nyomás miatt. A szervezet Magyar Pétert arra kéri, hogy leendő miniszterelnökként azonnal kezdjen egyeztetéseket, és indítson reformokat a médiapluralizmus és a függetlenség helyreállítására
Műtrágyaválság idején irigyeljük a biogazdákat, és igyekszünk magunk is visszafogni a kiadott tápanyag mennyiségét. Első ránézésre jónak tűnik az ötlet. A másodikra már nem.
A Nespresso bemutatja legújabb kampányát, melynek élén a kulturális ikon, az új globális márkanagykövet, Dua Lipa áll. A márka 40 éve feszegeti a határokat, megkérdőjelezi a megszokásokat és feltárja a kivételes minőségű kávéban rejlő végtelen lehetőségeket. Az új kampány arra emlékeztet, hogy a kávé egyszerre lehet társ a kikapcsolódásban és a kal
A vasárnapi parlamenti választások után az új magyar kormány képes lehet felszabadítani az eddig befagyasztott uniós forrásokat, ugyanakkor fontos gazdasági kihívásokkal néz szembe – írja kedden kiadott elemzésében az S&P Global Ratings. Ezzel a Fitch és a Moody’s után a harmadik nagy hitelminősítő is optimista véleményt fogalmazott meg a választás
Házkutatást tartottak ma a francia elnöki hivatalban a párizsi rendőrség korrupcióellenes nyomozói, akik azt vizsgálják, hogy milyen körülmények és feltételek között nyerhette meg 22 éven át mindig ugyanaz a vállalat a Panthéonban rendezett megemlékezések szervezésére kiírt közbeszerzési pályázatokat – közölték igazságügyi források az AFP hírügynök
A Cerha Hempel bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő. Márky Gábor társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A Cerha Hempel-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Bu
Látványosan élénkült a kereslet az építési telkek piacán, miközben az árak országos szinten csak mérsékelt emelkedést mutattak – ismertette az Otthon Centrum országos felmérésének legfontosabb megállapítását Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető.
A Citadel hedge fund alapítója és vezérigazgatója, Ken Griffin szerint a világgazdaság elkerülhetetlenül recesszióba süllyed, ha a Hormuzi-szoros még hónapokig zárva marad - magyarázta a CNBC-nek.
Június 11-én Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban elstartol a 20026-os labdarúgó-világbajnokság, így nem meglepő, hogy újabb cégek igyekeznek partnerként megjelenni a torna és a résztvevő csapatok körül. A Nexo központosított kriptós pénzügyi platform nemrégiben az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) hivatalos regionális digitális eszközpa
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) rektora és Dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Nke) rektora a Mate Szent István Campusán. A partnerség célja a két intézmény tudományos és oktatási erejének egyesítése a nemzeti biztonság, a vízbiztonság és a fenntartha
Gyengült kissé a magyar fizetőeszköz kedden az euró és a svájci frank ellenében a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a dollárral szemben viszont stagnált az árfolyama.
Gyengült kissé a magyar fizetőeszköz kedden az euró és a svájci frank ellenében a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a dollárral szemben viszont stagnált az árfolyama.
A pártalapítás Magyarországon kimondottan egyszerű, ráadásul akár teljesen ingyenes folyamat. A politikai életben való aktív, intézményes részvétel nem rögtön a választás kampányával kezdődik, az első lépése egy formális szervezet létrehozása, ám sokan nem tudják pontosan, milyen jogi és adminisztratív kötelezettségekkel jár ez a folyamat. A magyar