Az RTL Magyarországhoz május 18-tól Fischer Kristóf érkezik Head of Digital Products pozícióba. A One Magyarország korábbi digitális igazgatója az újonnan létrejött digitális termékosztályt vezeti majd, amely a streaming technológiát, az adtechet, a martechet, a CRM-et és az automatizációs rendszereket fogja össze.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította, hogy új ebolajárvány tört ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. A betegség késői felismerése és gyors terjedése komoly aggodalmat keltett a szakértők körében, az eddigi vizsgálatok alapján már ki is szabadult az afrikai országból a v
A német haderő, a Bundeswehr 2030 teherautót rendel a Rheinmetall hadiipari vállalattól, valamivel több mint egymilliárd euró értékben. Az üzlet részletei egy pénzügyminisztériumi dokumentumból derültek ki, amelyet a Reuters is megismert.
Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett – közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Elon Musk elvesztette az OpenAI ellen indított perét, az esküdtszék hétfői döntése szerint a mesterségesintelligencia-vállalat nem tartozik felelősséggel a világ leggazdagabb emberének - írja a Reuters. Musk eredetileg azt kifogásolta, hogy a cég állítása szerint eltért az eredeti, az emberiség javát szolgáló küldetésétől.
A kőrisek meghatározó szerepet töltenek be a magyar települések utcáin és parkjaiban, ezért állományuk ritkulása vagy pusztulása súlyos ökológiai, esztétikai és gazdasági veszteséget jelentene.
A Válasz Online szerkesztőségének több tagja elnézést kért mindazoktól, akiket egy 2013-as Heti Válasz-cikk nyomán igaztalan Fidesz-bosszú ért. A szerkesztőség szerint akkor nem láthatták előre, hogy a kormánypárt a cikkre civilek elleni kampányt épít, de most „számvetéses időszakban” szükségesnek tartották a bocsánatkérést.
Nyolc izgalmas hét után vasárnap este véget ért az Exatlon Hungary idei évada, a Kihívók győzelmével. Szabó Réka óvódapedagógus és Koplányi Gábor projekt koordinátor emelhették a magasba a győzelmet szimbolizáló trófeát, amivel 15-15 millió forint jár. Ellenfeleik Ekler Luca, kétszeres paralimpiai bajnok paraatléta, és Valkusz Máté, többszörös magy
A hawaii konyhaművészet különleges harmóniát teremt a hagyományok és a modern módszerek között. A kalua, ami a hawaiiak számára régóta fontos közösségi étel, máig megőrizte különleges helyét. Gondolt már arra, hogy ezt az ételt otthon, a saját konyhájában is elkészítse anélkül, hogy hawaii földgödröt kellene ásnia?
Az Rtl Magyarországhoz Fischer Kristóf érkezik Head of Digital Products pozícióba. Az új vezető a frissen létrejött, önálló digitális termékosztály irányításáért felel, ahol egy integrált csapatban egyesül a streaming technológia, az adtech, a martech, a Crm és az automatizáció annak érdekében, hogy a vállalat digitális hirdetési megoldásai egysége
Kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata. Dave Mosley szavaiból ugyanis kiderült, hogy a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel - közölte a Cnbc.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete üdvözli az Európai Unió Bíróságának döntését a sajtókiadók szomszédos jogairól. Az Európai Unió Bírósága 2026. május 12-én kihirdetett, mérföldkőnek számító ítéletében fontos iránymutatást adott a sajtókiadók szomszédos jogainak érvényesítésével kapcsolatban. A Meta Platforms Ireland és az olasz médiaszabályozó hatós
Az Európai Unió a 90 milliárd eurós ukrajnai támogatási csomag 8,4 milliárd eurós makropénzügyi részét ahhoz a feltételhez kötné, hogy Kijev 20 százalékos áfát vessen ki a külföldről érkező csomagküldemények nagyobb részére. A javaslat azonban Ukrajnában rendkívül népszerűtlen, és egyelőre kérdéses, hogy a parlament elfogadja-e.
Stohl Andrással, Szabó András Csutival és Gelencsér Tímeával folytatódik az Újratervezés május 25-től a Tv2-n. A népszerű doku-realityben Lehoczky Léna lakberendező vezetésével ezúttal is olyan rászoruló családok otthonait alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Május 25-től ismét ecsetet és kalapácsot
Határérték feletti gluténtartalom miatt visszahívták a forgalomból a Dibette márkájú, különböző ízesítésű krémmel töltött ostyákat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.
A globális kötvényhozamok évtizedes csúcsra ugrottak, mivel a befektetők egyre komolyabban számolnak azzal, hogy az iráni háború tartós inflációs sokkot okozhat. Ez a helyzet a világ legnagyobb gazdaságainak költségvetését, a vállalati szektort és a háztartásokat egyaránt súlyosan érintheti, amelyre évtizedek óta nem volt példa.
Áprilisban gyakorlatilag nem változott a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon igen pozitív a hangulat, amit a fejlődő tőzsdék még felül is tudnak múlni. A hazai börze tökéletesen illeszkedik a trendbe. A devizapiacon a forint rég nem látott szintekre kapaszkodott, különösen a dollárhoz képest erősödött.
A nemzeti labdarúgó-bajnokságok ugyan hamarosan véget érnek, az idei év legizgalmasabb szakasza éppen most kezdődik el. Ez pedig a nappalikban is okozhat némi felfordulást. Az Euronics új kampánya ezt a helyzetet dolgozza fel egy játékos, limitált ötlettel, a Meccsváltóval, amely a közös tévézés mindennapi „távkapcsoló-dilemmáira” reflektál.
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója szerint idővel megnyílik a kínai piac az amerikai chipgyártók előtt - írja a Reuters. A cégvezető ezt azután nyilatkozta, hogy a múlt héten Donald Trump elnökkel együtt Kínában járt.
Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igé
Attenborough üzenete szerint a szarvasmarha, a sertés vagy a baromfi története ma már messze túlmutat az istállókon: földhasználatról, élőhelyvesztésről, klímaváltozásról és a természethez fűződő viszonyunkról is szól.
Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
Úgy kell belőni az uniós fizetőeszközt, hogy alacsony legyen az infláció, viszont az eddig a gyenge forinton jól kereső exportszektor se dőljön be tőle – írja a hvg.hu.
Ez a reggeli már rövid távon is csökkenti a koleszterinszinted! Mutatjuk, miért érdemes beépíteni a mindennapjaidba, és hogyan segíthet a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében.
A meggyfa metszése kulcsfontosságú a fa egészsége és bőtermése szempontjából. Cikkünkben bemutatjuk az ideális metszési időpontot, a helyes metszési szabályokat, a gyakori hibákat, és hasznos tanácsokat adunk a sikeres meggytermesztéshez.
XIV. Leó pápa arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligenciába és a csúcstechnológiás fegyverrendszerekbe történő beruházások a „megsemmisülés spiráljába” taszíthatják a világot.
A Fed korábbi válságkezelésében részt vevő egykori tisztségviselők szerint Kevin Warsh leendő elnöknek nem a mérlegfőösszeg csökkentésére, hanem annak jövőbeli felhasználási elveire kellene összpontosítania – számolt be a Reuters.
Egy népszavazás lehetőséget ad a választópolgároknak, hogy közvetlenül döntsenek egy kérdésről. Azonban a népszavazás Magyarországon szigorúan szabályozott, előkészítése és megszervezése több lépcsőből álló, hónapokig tartó folyamat. A népszavazás 2026-ban is csak akkor juthat el a szavazásig, ha a kérdés megfelel a szigorú törvényi szabályozásokna
Megjelent a Magyar Közlönyben Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata a kormány közigazgatási államtitkárainak kinevezéséről. A döntés értelmében az új vezetők május 19-ei , azaz keddi hatállyal kezdik meg munkájukat a minisztériumokban.
Így nyaral a magyar vendég Horvátországban idén nyáron: jellemzően 5-7 éjszakára foglal, apartmant választ, és leggyakrabban 2-4 fős társaság vakációzik együtt. A foglalások területi megoszlása alapján a legtöbb magyar vendéggel a Kvarner-öböl, a Dalmácia - Zadar és az Isztria régiókban találkozhatunk.
Magyar Péter kormánya már az első napokban nagyszabású felülvizsgálati hullámot indított: a hétfő esti Magyar Közlönyben számos kormányhatározat jelent meg, amelyek az egészségügytől az MTVA működésén és a vendégmunkás-szabályozáson át a paksi atomerőműig, az önkormányzati finanszírozásig és az állami beruházási szerződésekig terjednek. A kabinet s
Kevés málna terem a kertedben, pedig mindent megteszel? A titok nyitja a rossz metszés és az elöregedett vesszők lehetnek! Mutatjuk a tüneteket és a megoldást.
Sárgul a gyeped, de nem tudod, miért? A háttérben sokszor egészen váratlan okok állnak: talajproblémák, tápanyaghiány vagy tömörödés. Mutatjuk, mit tehetsz!
A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit vá
Az RTL Híradó és az Exatlon vasárnapi adása volt a múlt hét két legnézettebb műsora. A csatornák szintjén a TV2 ért el magasabb heti közönségarányt. A múlt hetet a TV2 nyerte, méghozzá egész kényelmes, 2,2 százalékpontos előnnyel a 18-59 éveseknél főműsoridőben. Külön nézve a napokat, a TV2 nyerte a főműsoridőt hétfőtől péntekig, szombat este az
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képes