Az Ethereum következő nagy skálázási sztorija könnyen lehet, hogy nem egy új rollup-ról vagy egy új alkalmazásról szól majd, hanem arról, hogy a Layer 1-es alapréteg „csendben” jóval nagyobb lesz mint most. Az Ethereum Glamsterdam frissítése 2026 első felére van betervezve, ami a hálózati hatékonyság jelentős növelését célozza. Ezt az ethereum.org
A mesterséges intelligencia térnyerésével a magyar munkahelyeken is új szabályok szerint osztják a lapokat. A technikai tudás továbbra is fontos, de önmagában már nem elég: egyre többet ér a kritikai gondolkodás, az alkalmazkodóképesség és az emberi ítélőképesség. A cégek ma már nem pusztán végrehajtókat keresnek, hanem olyan munkatársakat, akik ké
Van egy film, amelyet Salma Hayek ma már nem vállalna el. A sikeres színésznő egyenesen kínosnak találta a szerepét, de a főhőst alakító Will Smith sem volt ezzel másképp.
Magyarországon 2026-ban a családtámogatások jelentik a lakáspiac mozgatórugóját, de egyben a házasságok egyik legnagyobb kockázati tényezőjét is. Egy válás nemcsak érzelmi válság, hanem brutális pénzügyi sokk azok számára, akik akár a korábbi CSOK vagy a jelenleg is elérhető falusi CSOK és CSOK Plusz kedvezményeket igénybe vették. A jelenlegi rends
Úgy tűnik, végre mozdult valami a magyar gazdaságban: friss adatok érkeztek, amelyek első ránézésre kifejezetten biztató képet festenek. De mit jelent ez a hétköznapokban? Tényleg többet ér a fizetésünk, vagy csak a számok szintjén javult a helyzet?
A nyugdíj emelés 2027 Németországban nem csupán szociálpolitikai kérdés, hanem a német államháztartás, a munkaerőpiac és a hosszú távú fiskális fenntarthatóság egyik legfontosabb tesztje is. A következő években ugyanis egyszerre kell kezelni a nyugdíjasok reáljövedelmének védelmét, az idősödő társadalom költségvetési hatásait, a járulékfizető aktív
A JYSK 2026-ban negyedik alkalommal nyerte el a Top Employer Magyarország minősítést, és másodszor a Top Employer Europe elismerést. A díjak a versenyképes juttatásokra, a munkavállalói jóllétre és a kiszámítható fejlődési lehetőségekre épülő HR-stratégiát igazolják. De mit jelent mindez a mindennapokban? Nyeste Ági Régiós HR vezetővel beszélgettün
A mesterséges intelligencia már nem csupán az iparban és az autóiparban alakítja át a mindennapokat, egyre fontosabb szerepet kap az idősgondozásban is. Az új generációs MI-alapú „társak” nemcsak beszélgetnek, hanem segítenek a mindennapi feladatokban, figyelik az egészségi állapotot, és csökkentik a magányt is. A legfrissebb megoldások alapján az
Magyarországon az 50 év felettiek körében kiemelkedően magas a fogvesztés aránya, miközben a szakértők szerint ez nem az öregedés természetes velejárója.
A vállalatok kibocsátásának legnagyobb része ma már az értékláncban keletkezik. A Scope 3 kibocsátások növekvő súlya miatt az insetting és a beszállítói lánc dekarbonizációja új korszakot nyithat a vállalati klímavédelemben. Az ellentételezést felváltja az értéklánc alapú gondolkodás. Ez az írás Tóth Levente (Mitigia Zrt. – alapító, CEO) négyrészes
A spanyol zöldségszezon idén példátlan kihívások elé állította az európai piacot: termelési zavarok, változó szerződések és új beszerzési stratégiák formálják a jövőt.
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.A kezdeményezés célja, hogy a fenntart
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgáival hivatalosan is megkezdődik a 2025/2026-os tanév május–júniusi érettségi időszaka. Az elkövetkező hetekben országszerte 1170 helyszínen, több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az érettségi vizsgák május 4. és
A közönséges cickafark nem csupán egy útmenti vadvirág, hanem a természet egyik legsokoldalúbb patikája és növényvédőszere. Miközben az emberi szervezet számára gyulladáscsökkentő és sebgyógyító elixír, a biokertekben a növényi immunrendszer megerősítésének kulcsfigurája.
Hibátlan, a HR-esek MI-eszközeire szabott jelentkezéseket írnak MI-vel az álláskeresők, csakhogy így nem derül ki, hogy ki a megfelelő jelölt. Mindenki tanulja itthon a toborzás új szabályait.
Nvidia egyre nagyobb hangsúlyt helyez az úgynevezett „physical AI” technológiákra – vagyis a robotikára, autonóm rendszerekre és mesterséges intelligenciával támogatott ipari megoldásokra –, ami látványos ralit indított el több ázsiai technológiai vállalat részvényeiben.
Barcelonába látogatott a Real Madrid, igaz, nem a legnagyobb vetélytárs otthonába, hanem az Espanyolhoz. Nagy volt a tét. A Barcelona szombaton győzött Pamplonában, ezzel 14 pontra növelte az előnyét. A Real Madrid győzelmi kényszerben lépett pályára vasárnap, hiszen már egy döntetlennel is végképp a második helyre szorult volna. De a blancók h
A Syngenta 2024-ben indította el a Minden Szem Számít névre hallgató kezdeményezését, aminek keretében a gazdálkodó partnereivel közösen próbálják a kalászosok, elsősorban a búza minőségi és mennyiségi paramétereit javítani közös technológiai finomhangolással.
A Claas a Cerex 700 Rc sorozattal új szintre emeli a változó kamrás körbálázók teljesítményét. A gép a Variant 500 fölé pozicionálva a maximális áteresztőképességet kiemelkedő bálatömörséggel ötvözi, miközben sokoldalúan használható silóban, szalmában, szénában és kenderben is. Elsősorban bérvállalkozók és nagyüzemek számára készült, ahol a nagy te
Továbbra is pocsék teljesítményt nyújtanak a Wizz Air részvényei a tőzsdén, de Váradi József vezérigazgató látja a fényt az alagút végén. De mi lesz a kerozinhiánnyal?
A foglalkoztatottak létszámalakulását az év során a stagnáló gazdasági teljesítmény és a demográfiai változások határozták meg. 2025-ben a foglalkoztatottak száma 31 ezer fővel 4 millió 669 ezer főre csökkent - írja a KSH tájékoztatója.
A Wizz Air a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.A Wizz Air, amely 2026-ban mintegy 80 millió utas szállítását tűzte ki célul, az első európai légitársaság, amely a HTS újszerű átfoglalási szolgáltatását – a
2022-ben máig egyetlen mezőgazdasági cégként lépett a Budapesti Értéktőzsdére a takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó UBM Csoport. A vállalat vezérigazgatója laptársunknak, a Privátbankárnak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg a kazah piacban látják a legnagyobb növekedési potenciált, emellett Görögországban terjeszkednek. Horváth
Úgy érzed, még mindig a kisujjadban van az irodalom tananyag? Lássuk, sikerülne-e manapság megszerezni az érettségit! Mai kvízünkbe összeválogattunk néhány izgalmas kérdést az elmúlt évek érettségi feladatlapjairól, hogy felmérjük, mennek-e még a memoriterek, a stíluselemzések, és hogy emlékszel-e még az irodalom legnagyobb alakjaira. Te hányasra v
Még tavaly megállapodtak a kormánnyal a bankok és a mobilcégek is arról, hogy bár tehetnék, nem emelik díjaikat az idei választásokig, illetve még egy darabig azután sem. Úgy tűnik, a drágítások többsége júliusban jön. A hitelintézetek és a távközlési szolgáltatók is némiképp eltérően lépnek.
A Siemens AG és a Humanoid bejelentette, hogy sikeresen tesztelték a HMND 01 Alpha kerekes humanoid robotot a Siemens erlangeni elektronikai gyárában. Az eszköz a Siemens és az Nvidia stratégiai
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium az elmúlt években rendre az élmezőnyben szerepelt a legjobb középiskolák rangsorában, ám az intézmény igazgatója szerint a számok önmagukban nem mondanak eleget egy iskola valódi eredményeiről. Kézdy Edit úgy véli, hogy rendkívül fontosak a nem mérhető értékek is, mint az elfogadó környezet, az együttműködés vagy a
A Siemens Zrt. és a Bme Villamosmérnöki és Informatikai Kar közös rendezvényén mérnökhallgatók testközelből ismerhették meg azokat a hazai ipari projekteket, amelyek bebizonyítják: a magyar műszaki tudás nemcsak itthon, hanem a világ bármely pontján megállja a helyét.
Májustól két olyan új akciót is indítottak a bankok, amelyekben azért adnak pénzt, ha valaki náluk nyit számlát vagy vesz fel hitelt. Több pénzintézet pedig meghosszabbította vagy módosította az eddigi kedvezményeit – derül ki a BiztosDöntés.hu összesítéséből. Így már minden nagyobb lakossági banknál van valamilyen számlavezetési akció. A legnagyob
A vendéglátóipar után lakossági piacon erősítené pozícióit a fenntartható működést támogató Bibo Franchise Kft. bioműanyag és vegyszermentes termékeivel; az innovatív szemléletű vállalat már megtette az első lépéseket a nemzetközi terjeszkedéshez is.
Kellemetlen meglepetés érte a gyümölcstermesztőket Romániában: a fagykárok után beígért támogatások nem teljes összegben érkeztek meg. Több gazda szerint a kifizetések jóval elmaradtak a várttól.
Különleges időkapszulában beszélgettünk Jóbai Zsolttal, a Replant cégcsoport ügyvezetőjével, az Orvostechnikai Szövetség alelnökével. Egy olyan átmeneti időszakban, amikor a régi kormány már nem hoz új döntéseket, az új pedig még nem tette le az esküt. Vállalkozói interjú-sorozatunk újabb írása.
A kormányváltással felélénkültek a magyar euróbevezetéssel kapcsolatos találgatások. A meglóduló fantázia ilyenkor szül néhány félreértést, ezért érdemes összegezni, hogy mit tudunk az eurózónába való belépés lehetőségeiről.
A következő hetekben 1170 helyszínen várhatóan több mint 148 ezer diák tesz írásbeli érettségi vizsgát. Az írásbeli vizsgákat május 4. és 22. között szervezik, melyek ma reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdődnek. Minden írásbeli vizsgán vannak általános és tantárgytól függő szabályok, használható
A magyar ingatlanpiac évtizedeken keresztül gáncsolta el saját magát. Új jogszabályi környezetre, piaci versenyre és az euró bevezetésére van szükség a megjavításához. A Concorde Podcast új epizódja az ingatlanpiac betegségeiről és a lakhatási válság lehetséges megoldásairól szólt. Rengeteg lehetőség áll a magyar ingatlanpiac előtt, viszont ezek ki
2026 tavaszán az előző évhez képest kisebb területen, kevesebb, mint 675 ezer hektáron vetettek kukoricát a magyar gazdák, a napraforgó vetésterülete ellenben meghaladta a 810 ezer hektárt is. Bár az idei március vége csapadékosabb lett, ezt követően az április hűvös és száraz volt. A talajok egyre szárazabbak, ez pedig már az ország egyébként csap
Ezen a héten lesz az Országgyűlés alakuló ülése. Magyar Péter, leendő miniszterelnök beszédet mond a Kossuth téren megjelenteknek szombaton. A hétfői választási hírekről ebben a cikkünkben írunk.
Főszabály szerint a nyugdíj alapjául az 1988-tól szerzett keresetek szolgálnak, számos esetben azonban az 1988. január 1-je előtti jövedelmet is figyelembe kell venni.