Az előrejelzések szerint 2050-re közel 10 milliárd ember élhet majd a Földön, ami az erősödő környezeti kihívások mellett komoly kihívást jelent az ellátási lánc oldaláról is. De hogy fogunk ennyi embert ellátni? Mi történne, ha beütne egy olyan tartósan forró, aszályos nyár, ahol az európai termés jelentős része kiesne a piacról? És hogyan írhat f
A BlackRock kripto ETF-jei 2026 első negyedévében mintegy 42 millió dollár díjbevételt hoztak, miközben a termékekben kezelt vagyon már átlépte a 60 milliárd dolláros szintet. Ez a kettősség jól mutatja a jelenlegi helyzetet: a növekedés látványos, de a vállalat egészén belül ez az üzletág egyelőre még nem számít meghatározónak. Látványos növekedés
Egy gondosan ápolt rózsatő is képes váratlanul „átalakulni”, ha megjelennek rajta az úgynevezett vadhajtások. Ezek a kezdetben alig észrevehető hajtások idővel teljesen megváltoztathatják a növény habitusát.
Spórolásra kényszerülnek az amerikai farmerek is, miután február óta 50%-kal drágult a karbamid. A tavaszt még átvészeljük, de mi lesz ősszel? - teszik fel a kérdést.
Hét OPEC+-tagország elvi megállapodásra jutott arról, hogy júniusban napi mintegy 188 ezer hordóval emelik kitermelési kvótájukat. Ezt két, az OPEC+ belső egyeztetéseit jól ismerő forrás közölte a vasárnapi döntéshozó ülés előtt. A döntés annak ellenére született meg, hogy az Egyesült Arab Emírségek a héten váratlanul bejelentette: május 1-jei hatá
Több évtizede nem látott hideg csapott le az Alföldre május elsején reggel. A térségben lévő több mint 23 ezer hektár szőlőültetvény közel 80 százaléka szenvedett 100 százalékos tavaszi fagykárt - tudta meg az Agrárszektor Koch Csaba borásztól, a Hajós-Bajai borvidék elnökétől. Hangsúlyozta, mindez a hazai szőlő-bor ágazatnak közvetlen termelési ér
A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő környezetért felelős miniszterét az egyre súlyosbodó aszályhelyzet miatt. Magyar Péter emellett a mezőgazdasági vízmegtartás erősítését és a "szivacsváros" szemlélet bevezetését is ígérte a városfejlesztésben.
Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő környezetért felelős miniszterét az egyre súlyosbodó aszályhelyzet miatt. Magyar Péter emellett a mezőgazdasági vízmegtartás erősítését és a "szivacsváros" szemlélet bevezetését is ígérte a városfejlesztésben.
Az elmúlt években a biztonság fogalma észrevétlenül átrendeződött: miközben egyre több eszközünk van a kockázatok mérésére és kezelésére, sokak szubjektív biztonságérzete mégis romlik. Nem véletlen, hogy egyes kutatások szerint a tartós bizonytalanságérzet és a stressz egyre szélesebb rétegeket érint: egy uniós felmérés alapján az emberek több mint
A Berkshire Hathaway készpénzállománya történelmi rekordot döntött: az első negyedév végére 397 milliárd dollárra duzzadt a vállalatcsoport tartaléka, miközben Greg Abel az első negyedévét zárta vezérigazgatóként Warren Buffett visszavonulása óta – jelentette a Bloomberg.
A Lazard független befektetési bank mintegy 575 millió dollárért (megközelítőleg 180 milliárd forintért) felvásárolja a Bajnai Gordon korábbi magyar miniszterelnök által vezetett Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget. Az ügylet nyomán létrejövő új üzletágat a volt kormányfő társ-vezérigazgatóként irányítja tovább.
Magyar Péter felkérte Gajdos Lászlót, a leendő Tisza-kormány élő környezetért felelős miniszterét, egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására. Facebook-posztjában hangsúlyozta, mivel a Tisza "Működő és emberséges Magyarország programjában" lévő fejlesztések az idei nyáron még nem fogják éreztetni pozit
Hét éve nem kapott engedélyt új gyomirtó-hatóanyag az EU-ban. Most egynek sikerült átjutnia a rostán, és a többi kontinens után végre Európában is alkalmazható lesz.
Globális szinten nézve is elmondható, hogy Brazília egy kriptobarát ország, ahol a kriptovaluták teljesen legálisak és széles körben használtak, 2025-ben a kriptoelfogadottsági rangsorban világszinten az ötödik helyet érték el. Viszont azt is el kell mondani, hogy a kriptoszektor nagyon szabályozott, minden kriptoszolgáltató engedélyköteles, magas
A nyereségesség fenntartása ma már nem csupán az eladási árak függvénye, hanem a gazdaságon belüli hatékonyság – különösen a takarmányozási stratégia – precíz optimalizálásán múlik. Emellett a járványügyi helyzet fokozott figyelmet követel, hiszen egy-egy betegség megjelenése pillanatok alatt írhatja felül a legoptimistább pénzügyi terveket is.
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jele
Az Egyesült Államokban 22 év után először azonosították az Aujeszky-betegséget egy kereskedelmi sertéstelepen. A fertőzést Iowa államban mutatták ki, és a hatóságok már megkezdték a járványügyi vizsgálatokat és a további terjedés megakadályozását. Bár a vírus főként vadon élő sertésekben fordul elő, időnként átterjedhet tenyésztett állományokra is.
Az elmúlt években a magyar szőlőágazatot egyszerre sújtja a klímaváltozás, a kabóca, az aszály és a fogyasztói szokások átalakulása. Vajon milyen túlélési stratégiákat választanak a gazdák?
Európa előtt nyitva áll a lehetőség, hogy az eurót a dollár valódi riválisává tegye a globális pénzügyi rendszerben. Egyelőre azonban csak a szép szavaknál és a cselekvésre buzdító felszólalásoknál tartunk, miközben a jegybankok inkább aranyba menekítik a tartalékaikat. Pedig a dedollarizáció egyre gyorsabban történik a világban – tudósított a Fina
A pénzügyi felügyelet 600 milliós bírságot szabott ki egy magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül pénzügyi szolgáltatást nyújtson; az érintett bizonyítottan mintegy 150 embertől gyűjtött pénzeszközöket kriptovalutás befektetéseket ígérve, a befizetésekre tőkegaranciát vállalva – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ki
A vállalatok jelentős része elköveti azt a hibát, hogy a mesterséges intelligenciát csupán egy újabb eszköznek tekinti a szerszámosládában. Az Accenture kutatása szerint a valódi hatékonyságnövekedéshez a munkakörök és a folyamatok teljes körű újratervezésére van szükség.
Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerin
Az olajárak vissza fognak térni a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már bekövetkezhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Az iráni háború és a geopolitikai kockázatok ellenére, újabb csúcsokra törnek a tőz
A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
Csapdahelyzetben van rengeteg magyar: annak, akinek nincs biztosítási jogviszonya, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, ha azonban erre nem képes (mert nincs jövedelme), akkor elesik az ingyenes orvosi ellátástól, illetve a NAV adók módjára behajthatja a tartozást – írja a 24.hu.
A Tether 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget jelentett 2026-os első negyedévben, és tartalékát rekordszintű, 8,23 milliárd dollárra emelte, annak ellenére, hogy a globális piacok újabb volatilitáson mentek keresztül. Az adatok a BDO könyvelőcég hitelesített negyedéves jelentéséből származnak. Ebben megerősítették, hogy az USDT kötelezettségek k
Kérdezőnk vevője pénzügyi kedvezményt érvényesített a kérdező terhére annak ellenére, hogy erre nem volt jogosult. Hogyan kell ezt rendezni a könyvelésben? Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
A korábban elhanyagolt kertekben ismét megjelentek a veteményesek, az állatok és a tudatosan tervezett kiskerti termelés. Ez a tendencia nem csupán nosztalgia, hanem egy racionális gazdasági döntés eredménye, amellyel a családok próbálják tompítani a piaci árak ingadozásának hatásait.
Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet honlapján közzétett összesítésben.
A média nemcsak tudósít a történelemről, hanem sokszor formálja is azt. Egy hír sok mindenre képes - néha sokkol, összehoz, néha épp megváltoztatja a világot. De vajon emlékszel még azokra a pillanatokra, amikor a média tényleg hatással volt a világunkra? A sajtószabadság világnapja alkalmából most ezekből a sorsfordító médiatörténeti pillanatokból
Szinte folyamatosan zuhanó részvényárfolyam mellett tavaly veszteséggel is zárt a jegybanki alapítványi világ legnagyobb pénztemetője, a GTC, egyebek mellett az ingatlanállomány értékvesztése miatt.
A Bitcoin körüli kvantumszámítógépes kockázatokról sokáig inkább elméleti síkon zajlott a vita, ám az utóbbi időben egyre több konkrét javaslat lát napvilágot a probléma kezelésére. Egy friss elképzelés most arra kínál megoldást, hogy a régi, sérülékeny címek tulajdonosai úgy igazolhassák jogosultságukat, hogy közben nem kell megmozdítaniuk a rajtu
Ukrajna hatalmas mezőgazdasági területei aknákkal szennyezettek. A mentesítésben ma már emberek, gépek és mesterséges intelligencia dolgoznak együtt, hogy a föld újra művelhető legyen.
Lezajlott az Ötöslottó 2026/18. heti nyerőszámainak sorsolása, amelyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Lássuk, elvitte-e valaki a 325 millió forintos főnyereményt.
Bentonville sokáig egy jelentéktelen amerikai kisváros volt. Ma viszont a világ legnagyobb vállalatainak képviselői járnak ide tárgyalni. Nem a város nőtt meg magától, hanem egy láthatatlan gazdasági hálózat épült köré. A legtöbben azt gondolják, a városokat gyárak és irodák építik. Valójában azonban nem ezek számítanak, hanem az a láthatatlan háló
A biostimulátorok alkalmazása olyan hatékony eszközzé vált a termelők kezében, amellyel jelentősen javítható a kultúrnövények stressztűrése és a károsodott állomány regenerációs képessége. Ez a technológiai szemléletváltás a hagyományos növényvédelem és a modern, biológiai alapú hatóanyagok szinergiájára épít.