A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata
A devizapiacokon kedden végig a közel-keleti geopolitikai feszültségek, az olajárak mozgása és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások határozták meg a hangulatot. A forint reggel még stabilan kezdett, napközben azonban egyre nagyobb nyomás alá került, ahogy romlott a nemzetközi kockázati környezet és erősödött a dollár. Az euró jegyzése délu
A Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők szerint a Tisza-kormány egyelőre élvezi a piacok bizalmát, a súlyosabb kérdések azonban ősszel kerülhetnek terítékre.
A pályakezdőktől ma már elvárják, hogy ne csak végzettséggel, hanem magabiztos digitális készségekkel is érkezzenek a munkaerőpiacra. Tudniuk kell online együttműködni, kritikusan használni a technológiát, gyorsan alkalmazkodni az új eszközökhöz, és eligazodni az olyan területeken is, mint a mesterséges intelligencia. Az oktatás egyik legnagyobb ki
Hamarosan az Aldi Magyarország összes üzletéből eltűnnek az újságok és a magazinok. A kiskereskedelmi lánc az országos szintű kivezetést a működési hatékonyság növelésével és a termékkínálat optimalizálásával indokolja - írja a Média1.
A zeneipar bevételi struktúrája évtizedek óta vitatott téma. A streaming platformok megjelenésével a művészek ugyan szélesebb közönséghez jutottak el, ám az egy lejátszásra jutó bevétel minimálisra csökkent. Ebben a környezetben merültek fel a zenei NFT-k, amelyek a blokklánc technológia segítségével ígérnek új jövedelemforrásokat az alkotók számár
A Commerzbank közgyűlésén a dolgozók, a vezetőség és több befektető is egyöntetűen elutasította az UniCredit felvásárlási ajánlatát. Ezzel is megerősítették a német bank függetlensége melletti elköteleződésüket. Az olasz bank egyébként meg sem jelent a közgyűlésen.
Az ökológiai termelés szerepe Magyarországon is folyamatosan bővül, miközben a rendszer sajátosságai - a szigorú szabályozás, a piaci értékesítés kihívásai - egyszerre jelentenek biztonságot és terhet a termelők számára. A Portfolio AgroFuture 2026 konferencián, Kecskeméten megtartott kerekasztal-beszélgetésen a szakértők arról beszéltek hogy a haz
12 uniós országban nőtt a méhkaptárak száma 2020-hoz képest, leginkább Olaszországban (+822 490 méhkaptár; +79 százalék). Ezzel szemben 10 országban csökkenés volt megfigyelhető.
A Yettel ProSuli tizedik éve támogatja a digitális készségek fejlesztését akkreditált, országos lefedettségű képzésével – immár 180 intézmény bevonásával, több mint ezer pedagógus szemléletét formálva, évi 15ezer diákot elérve.
Cikksorozatunk harmadik részében arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit tekintünk vagyonnak, és azt hogyan lehet igazságosan, objektíven és végrehajtható módon megadóztatni. A Magyar Közlönyben megjelent az 1147/2026. kormányhatározat, amely előírja, hogy a vagyonadóztatás jogszabályi feltételeinek meghatározása és a bizalmi vagyonkezelés adó
A devizapiacokon kedden végig a közel-keleti geopolitikai feszültségek, az olajárak mozgása és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások határozták meg a hangulatot. A forint reggel még stabilan kezdett, napközben azonban egyre nagyobb nyomás alá került, ahogy romlott a nemzetközi kockázati környezet és erősödött a dollár. Az euró jegyzése délu
Komoly botrány robbant ki a Married at First Sight UK, vagyis a Házasság első látásra brit változata körül. Több korábbi szereplő is súlyos vádakat fogalmazott meg a műsorban kialakított kapcsolatokkal kapcsolatban, az ügy pedig már politikai szinten is visszhangot váltott ki az Egyesült Királyságban.
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség jubileumi ülésen ünnepelte 35. évfordulóját. A herceghalmi eseményen az ágazat szereplői értékelték az elmúlt évtizedeket, díjazták a szakembereket és kijelölték a jövőbeli fejlődési irányokat.
Az szja-bevallás határideje május 20. Aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a Nav által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk.
Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok; május 18. és június 12. között több mint 20 ezren érkeznek a zánkai Erzsébet-táborba, valamint az erdélyi táborhelyre kikapcsolódni, a hétfőtől szerdáig és szerdától péntekig tartó turnusokban teljes ellátással és alkalmanként 40 különféle programmal várják a résztvevőket - közölte a szervező Erzsébet a Kárp
Történelmi politikai és gazdasági fordulat közepén várja Magyarország a következő hitelminősítői döntéseket. A piacok az elmúlt hetekben látványosan pozitívan reagáltak a kormányváltásra: erősödött a forint, csökkentek az állampapírhozamok, miközben a befektetők egy része már arra számít, hogy javulhat az ország kapcsolata az Európai Unióval és meg
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (Asp) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vad
A magyarok többsége nem tudja, hogyan adjon kölcsön ismerősöknek, és mit tehet, ha nem kapja vissza a pénzét. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készített reprezentatív kutatás szerint erős a bizonytalanság: az emberek harmada egyáltalán nem tudja, mit tehet, ha adósa nem törleszt. Minden ötödik felnőtt azzal sincs tisztában, hogy akk
A Manitou bemutatta az MT 625 e teljesen elektromos teleszkópos rakodógépet, amely kibocsátásmentes működést, sokoldalú felhasználást és korszerű kezelői élményt kínál az építőipar és logisztika számára.
Május 13. óta semmilyen akadálya nincs annak, hogy Magyarországra jöjjön az ukrán gabona, miután a veszélyhelyzet megszűnésével az új kormány nem alkotta meg a szankcióra vonatkozó jogszabályokat.
Kereken 10 éve forgalmazza Magyarországon az Európában piacvezetők közé tartozó mezőgazdasági tárolósátrakat a Gravetti Kft., amelynek a standján egy meglepetésterméket is találtunk a hódmezővásárhelyi állattartó napokon.
A néhány napos lehűlés és esős időjárás akkor érte a korai, első akác "dandárját", amikor a legnagyobb hordás lehetett volna – mondta az InfoRádióban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, aki szerint körülbelül 6 ezer tonna akácméz esett ki országos szinten 3-4 nap alatt. Az ágazat emiatt mintegy 10 milliárd forintos veszteséget kénytelen
A technológiai fejlődés legújabb hulláma, az ágens-alapú mesterséges intelligencia megjelenése ismét felveti a kérdést: szükség van-e még toborzókra? A válasz határozott igen, sőt, az emberi kapcsolatok mélysége és a szakmai intuíció ma értékesebb, mint valaha.
Ma éjfélig kell benyújtani a 2025-ös szja-bevallásunkat. Ebben rendelkezhetünk az önkéntes pénztári és a nyugdíjcélú megtakarítások utáni adó-visszatérítésekről. Ezek ugyan szerepelnek a NAV által készített adóbevallás-tervezetben, de érdemes nagyon odafigyelni, mert van, amikor nekünk is van tennivalónk azért, hogy megkapjuk a befizetéseink utáni
A digitalizáció, a precíziós gazdálkodás és a dróntechnológia ma már nemcsak versenyelőny, hanem egyre inkább alap szükséglet a magyar agráriumban - hangzott el a Portfolio AgroFuture 2026 konferencián. A szakmai beszélgetés résztvevői szerint ugyan egyre több gazdálkodó nyitott az új technológiák felé, a digitális átállás üteme továbbra is nagyon
Vincze Ádámmal, az Erste Alapkezelő Zrt. portfólió-menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Erste Alapkezelő a Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2026 szavazásán négy kategóriában is az első díjban részesült.
Egyre optimistább az EU kerozin ügyben. Olyannyira, hogy Michael O’Leary, a Ryanair vezére nem is számít kerozin hiányra, viszont a magas árak szerinte kivégezhetnek egy pár légitársaságot, amelyek gyengébb profitabilitással működnek. Ugyanis nem a hiány, hanem a magas üzemanyagár fogja megfojtani ezeket a cégeket.
A mesterséges intelligencia már a magyar munkahelyeken is jelen van, de a terjedése sok esetben lehagyja a szervezett keretek vagy szabályozás bevezetését. A dolgozók több mint fele már munkában is használja, miközben egyre nagyobb gondot jelentenek a megtévesztő online tartalmak. Az emberek 70%-a már nem tudja megkülönböztetni az AI-generált tarta
Az HBO Max Európa-szerte elindítja podcastkínálatát a platformon, ezzel új módokkal bővíti a történetmesélés élményét. Kísérő tartalmakat, kulisszák mögötti betekintést és az alkotók által vezetett beszélgetéseket kínál a sorozatok és filmek mellett, egy helyen. Júniustól az HBO Max több franchise-központú podcastot vezet be Európában, amelyek közé
Ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, a Revolut legújabb kriptós bejelentése túlmutat egy egyszerű közösségi médiában terjengő poénon, mivel a fintech-óriás által megszellőztetett fizikai kriptovaluta-kártyájuk valójában már 2024 óta létezik. Az első reakciókból jól látszik, hogy itt valójában engedélyekről és üzleti tervekről van szó, amely a kriptov