Hírarchívum - Gazdaság - 2026 május 3.

2026. május 3. vasárnap

máj. 3
10:09
Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon (Privátbankár)
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
máj. 3
10:09
A 17 éve piacvezető kínai óriás minden eddiginél nagyobb terveket sző Magyarországon (Márkamonitor)
A világ első számú háztartási nagygépgyártója, a Haier több mint 200 országban van jelen, és világszerte egymilliárd háztartást szolgál ki. A vállalatnak egyre fontosabb támpont Magyarország, ennek eredményeképpen idén újabb fontos mérföldkövet ért el az átfogó stratégiai építkezésben.   A kínai óriáscég, a Haier immár 17 egymást követő évben a vil
máj. 3
10:15
Aggasztó adat: Magyarország az EU-átlag fölött a halálos közúti balesetekben (Piac és Profit)
Egymillió lakosra vetítve többen halnak meg Magyarországon közúti balesetben, mint az Európai Unióban átlagosan – számolt be róla laptársunk, a Klasszis Médiához tartozó Mfor.
máj. 3
10:15
Hamarosan lejár a határidő! (Agroinform)
Ha még nem kérte a gyógyszertámogatást a méhek kezeléséhez, most már sürgősen jeleznie kell az igényét.
máj. 3
10:15
Érik a botrány: a NATO zárt ajtók mögötti "meghitt beszélgetéseket" tart filmipari szakemberekkel – gyanús, hogy propaganda van a háttérben (vg.hu)
Három találkozót szervezett eddig film- és televíziós szakembereknek a NATO az elmúlt hónapokban, a következőt júniusban tervezi, Londonban.
máj. 3
10:15
(Hon)visszafoglalás! Hogyan versenyezhet a hazai kereskedelem a Brutálisokkal? (Digital Hungary)
A TEMU azért nyer, mert van amiben valóban jobb. Gyors. Pontos. Valós időben követi az ügyféligényeket, és alázattal viseltetik irántuk. Ráadásul olcsóbb is. Ebből nem következik, hogy lehetetlen versenyezni vele. Ellenkezőleg.
máj. 3
10:15
Armageddon tarolta le az ültetvényeket: van, ahol minden odaveszett (Agrárszektor)
Kései fagy tarolta le Közép- és Kelet-Európát, a hirtelen jött mínuszok súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben - írja Facebook-oldalán Tóth Tamás meteorológus. Sok helyen több egymást követő hajnalon is szokatlanul alacsony hőmérsékletet mértek úgy, hogy a növények már előrehaladott fenológiai állapotban voltak. A beszámolók szerint sok ültetvény
máj. 3
10:17
Autósok, figyelem! Országos razzia indul hétfőtől – ezt ellenőrzi a rendőrség (vg.hu)
A cél a közlekedésbiztonság és a balesetmegelőzés.
máj. 3
10:21
Rendezvényt jelentett be Karácsony Gergely, amit Magyar Péter udvariatlannak tart (Menedzsment Fórum)
Rendszerzáró örömkoncertet hirdetett a főpolgármester. Magyar Péter kommentben reagált.
máj. 3
10:21
Vizsgálják, miért nem segítette a fogyatékossággal élők elhelyezkedését a rugalmas munkavégzés (HR Portál)
Brit parlamenti képviselők átfogó vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a rugalmas munkavégzés térnyerése ellenére miért nem csökkent érdemben a fogyatékossággal élők foglalkoztatási szakadéka. A kutatás kiemelten foglalkozik a munkáltatói „vissza az irodába” utasítások hatásaival és az ésszerű alkalmazkodás hiányosságaival.
máj. 3
10:21
Hegedűs Zsolt csúnyán kifakadt, lemondásra szólítja fel a minisztert (Portfolio)
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek – aki eredeti szakmáját tekintve gyógyszerész – vállalnia kell a felelősséget a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) botrányos támogatásosztásai miatt, és le kell mondania. Súlyos etikai kérdéseket vet fel, hogy miközben az NKA-nál százmilliók folynak el átláthatatlanul, a miniszter kormánytagként és egés
máj. 3
10:27
Kiakadt Magyar Péter Karácsony Gergely bejelentése miatt (Portfolio)
"Szerintem kifejezetten káros és udvariatlan dolog bulit szervezni a május 9-i országos rendszerváltó ünnep elé egy nappal, szinte ugyanoda. Egyébként a csődben lévő főváros fizeti a bulit?" – tette fel a kérdést Magyarország leendő miniszterelnöke.
máj. 3
10:27
Nyilvánosan veszekedik egymással Karácsony Gergely és Magyar Péter: nem tetszik a leendő kormányfőnek, hogy egy nappal a beiktatása előtt tart ugyanott… (vg.hu)
Nem tetszik a leendő kormányfőnek, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a május 9-i "rendszerváltás napi" esemény előttre szervezett ugyanoda, a Kossuth térre koncertet.
máj. 3
10:39
Döntött a világ legnagyobb logisztikai cége: így kerülnék meg a Hormuzi-szorost – ez jóval drágább megoldás (vg.hu)
A Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az öbölmenti országokból érkező áruk útját vágta el, de odaszállítani se könnyű dolgokat.
máj. 3
10:39
Nemzetközi sikerek kapujában a debreceni kémiai laborból (Diplomátszerzek)
Példaértékű és országosan is kiemelkedő együttműködés bontakozott ki az elmúlt évek során a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Kémiai Intézete, azon belül a Fizikai Kémiai Tanszék, valamint a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium között. A közös kutatási program nem csupán tehetséggondozási kezdeményezés, hanem
máj. 3
10:45
Évszázados hagyomány él tovább: szőlőhajtásokat jegyeztek fel Kőszegen (Öko-drive)
Berajzolták a szőlőhajtásokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe Kőszegen Szent György napján.
máj. 3
10:51
Milliomosok játszótere: dübörög a magyar luxusaukciós piac (Piac és Profit)
A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is - ezt jól mutatja a BÁV ART 87. Művészeti Aukciójának kínálata.
máj. 3
10:51
Döntött a bíróság, nem lehet AI-jal indokolni a kirúgást ebben az országban (BitcoinBázis)
Precedenst teremtő döntés született egy kínai bíróságon, miután kimondták, hogy a vállalatok nem bocsáthatnak el alkalmazottakat kizárólag azért, hogy olcsóbb AI eszközökkel helyettesítsék őket. Határt szabtak a vállalatoknak, nem válthatják le AI-jal az alkalmazottakat Egy kínai bíróság úgy döntött, hogy a vállalatok jogilag nem bocsáthatnak el al
máj. 3
10:51
Óriásit ugrott az átutalások száma, ez magyarázza a gyors változást (Digital Hungary)
Öt év alatt közel 40 százalékkal nőtt a bankszámlás egyedi utalások száma Magyarországon. A hatalmas ugrás az azonnali fizetés bevezetésével magyarázható a BiztosDöntés.hu elemzése szerint. Ezt ugyanis olyan fizetésekre is elkezdték használni a bankügyfelek, amelyeket korábban nem vagy csak ritkán végeztek így. Az online vásárlások elterjedése is f
máj. 3
10:57
Ezeket az ingyenes kurzusokat nem érdemes kihagyni, ha bele akarsz tanulni a befektetések világába (vg.hu)
Az ESG-szempontok – vagyis a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási tényezők – mára a portfólióépítés alapvető elemeivé váltak.
máj. 3
11:03
Választás 2026: Magyar Péter és Karácsony Gergely is fergeteges bulit szervez (Portfolio)
"Hála nektek rendszerbúcsúztató örömkoncertet" jelentett be a főpolgármester, Magyar Péter pedig előbb az édesanyákat köszöntötte a Facebookon anyák napján, majd bírálni kezdte szintén a közösségi felületen Karácsony Gergely lépését. Hegedüs Zsolt leendő egészségügyi miniszter pedig Hankó Balázs távozó kulturális miniszter viselkedését illette krit
máj. 3
11:09
Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében (ProfitLine)
Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
máj. 3
11:09
Tényleg betiltják az air fryereket? (Forbes)
Körberohant a médiában a hír, hogy az EU betiltja a Magyarországon is népszerű air fryereket. Igaz ez? A kompakt, szabadon álló forrólevegős sütők, az air fryerek jöttek, láttak, győztek, és letarolták a világot. Teljes joggal, hiszen ezek az eszközök nagyon hasznosak, és rengeteg pénzt lehet velük spórolni. Nem véletlen, hogy mi is imádjuk őket. É
máj. 3
11:15
Sokemeletes, gigantikus sertésgyárakkal nyomulna Kína Brazíliában (Agroinform)
Nemcsak otthon, Brazíliában is működő modellnek tartják a kínaiak a sokemeletes sertéshizlalást. Mato Grosso takarmánybősége kiváló alapot adna hozzá.
máj. 3
11:15
Új csatlakozási díjrendszer indul 2026-tól Horvátországban (Öko-drive)
Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be.
máj. 3
11:15
Bevetették a végső fegyvert ebben a térségben: így mentik meg a földeket (Agrárszektor)
Olaszország vízgazdálkodása Európa egyik legösszetettebb rendszere, amelyet a domborzati és éghajlati sokféleség, valamint a klímaváltozásból eredő egyre szélsőségesebb hidrológiai viszonyok határoznak meg. Az ország területének jelentős részét hegyvidékek foglalják el, míg a mezőgazdasági és gazdasági szempontból kiemelt szerepű síkvidékek főként
máj. 3
11:21
Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak (Privátbankár)
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
máj. 3
11:21
Hazatérő magyarok figyelem! Így működik a lakáshitel külföldi jövedelemmel (Piac és Profit)
Hogyan kaphat egy külföldön élő és dolgozó személy lakáshitelt Magyarországon?
máj. 3
11:21
Miért számít az almafajta allergia esetén? (Agrofórum)
Az alma az egyik legfontosabb gyümölcsünk, mégis egyre többen kénytelenek óvatosan bánni vele. Az almafogyasztáshoz kötődő allergiás reakciók száma Európa-szerte nő, különösen azok körében, akik pollenallergiával is érintettek.
máj. 3
11:21
Turizmus eAkadémia: 1,2 milliárd forint kkv-k digitális fejlesztéseire (Üzletem)
A Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (Dimop Plusz) keretében elindult a Turizmus eAkadémia, amely a turisztikai szektorban működő mikro-, kis- és középvállalkozások digitális kompetenciáinak erősítését célozza; az uniós forrásból megvalósuló projekt keretösszege 1,2 milliárd forint.
máj. 3
11:27
Ezekkel a reformokkal kezdhet a Tisza az uniós forrásokért cserébe (Menedzsment Fórum)
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
máj. 3
11:27
Orbán Viktor teljesen váratlanul posztolt a Facebook oldalán: friss fotón a leköszönő miniszterelnök (vg.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalán köszöntötte édesanyákat anyák napja alkalmából.
máj. 3
11:27
Az Espanyol bebiztosíthatja a Barcelona aranyérmét (Márkamonitor)
A bajnoki aranyérem kapujában a Barcelona, és ezt éppen a városi rivális Espanyol biztosíthatná be a gránátvörös-kékeknek.   A spanyol bajnokság 34. fordulójában már bajnok lehet a Barcelona. A katalánok szombaton este küzdelmes mérkőzésen nyertek Pamplonában az Osasuna vendégeként. A Yamalt és Raphinhát nélkülöző vendégek támadójátéka nem volt meg
máj. 3
11:33
Szakértő: ha ismét lesz KATA, könnyebb lesz a hitelfelvétel (Infostart)
Nőhet ugyanis a bankok által jövedelemként elismert pénzösszeg nagysága.
máj. 3
11:33
Innen még szerezhetsz támogatást otthonfelújításra (Haszon.hu)
Véget ért a népszerű, uniós forrásból finanszírozott energetikai Otthonfelújítási Program. Ám akadnak más források is lakásunk korszerűsítésére.
máj. 3
11:45
Fokozott tűzveszély: májustól tilos tüzet gyújtani Szabolcs-Szatmár-Beregben (Öko-drive)
Tűzgyújtási tilalom lép életbe Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
máj. 3
11:51
Döntött az OPEC+ az olajkitermelésről, de az iráni konflikus mindent felülírhat (Portfolio)
Az OPEC+ újabb szerény kitermelésnövelésről dönt vasárnap, az emelés azonban a gyakorlatban mindaddig csak papíron marad, amíg az amerikai–iráni háború megbénítja a Perzsa-öböl olajszállítmányait - írja a Reuters.
máj. 3
11:51
Láthatatlan veszély az állattartásban: az antibiotikum-rezisztencia ára (Magro)
A "One Health" – vagyis az "Egyetlen egészség" – koncepció lényege éppen az, hogy az emberi, az állati és a környezeti egészség egyetlen komplex rendszerként kezelendő. Egyetlen járvány vagy rezisztens baktériumtörzs megjelenése az állományban rövid időn belül globális közegészségügyi fenyegetéssé válhat, így az állattartók szerepe a megelőzésben s
máj. 3
11:57
A 13 milliárd dolláros világbajnokság – a FIFA mennybe megy? (Menedzsment Fórum)
Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában megrendezett tornából származó bevételek a sporttörténet legjövedelmezőbb versenyét ígérik – a szakszövetségnek.
máj. 3
11:57
Gyönyörű nők bőrébe bújva vadásztak kriptósokra az XRP konferencián (BitcoinBázis)
A kriptovilág egyik legnagyobb eseménye, a Las Vegas-i XRP konferencia idén nemcsak a technológiáról és a jövőről szólt, hanem egy újfajta csalási módszer árnyékáról is. A résztvevők közül többen furcsa, gyanús üzeneteket kaptak, amelyek mögött nem valódi emberek, hanem mesterséges intelligenciával generált profilok álltak. A történet jól mutatja,
máj. 3
12:03
Kimondták: egy az egybe telibetalálhatják a német autóipart Trump vámjai – a magyar autógyáraknak is valóságos kegyelemdöféssel érhetnek fel (vg.hu)
Súlyos következményei lehetnek a német autógyártásra Trump 25 százalékra emelt vámjainak.
máj. 3
12:09
Csúnyán néz ki az infláció - figyelmeztett az amerikai jegybankár (Portfolio)
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok "rossz hírt" jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban - írja a Reuters.
máj. 3
12:09
Befagyott a magyar vidék: csak úgy röpködnek a mínuszok itthon (Agrárszektor)
Hidegrekord született a munka ünnepén Magyarországon. Az utolsó tavaszi hónap többfokos faggyal indult, a következő napokban viszont jön a nyárias meleg.
máj. 3
12:15
Tavaszi fáradtság: ezért csökkenhet a koncentráció és a munkabírás (Piac és Profit)
Az első napsugarak, hosszabb nappalok és a tavasz ígérete ellenére sokan épp ilyenkor érzik magukat a legkimerültebbnek. A „tavaszi fáradtság” szinte mindenkinek ismerős jelenség: nehezebb reggel felkelni, napközben csökken a koncentráció, és gyakran az energiaszintünk is hullámzik. De vajon valóban csak egy átmeneti állapotról van szó, vagy a szer
máj. 3
12:15
Öröklés szabályai, rendje: az örökösödési adó és az illeték mértéke 2026-ban (Pénzcentrum)
Az öröklés kérdése idővel sajnos minden család életében felmerül. Ennek ellenére az öröklés szabályaival és a hagyaték utáni fizetési kötelezettségekkel sokszor csak az utolsó pillanatban szembesülünk, pedig nem árt rá időben felkészülni. Magyarországon az öröklés szabályai szerint a vagyon sorsát elsősorban a végrendelet, annak hiányában pedig a t
máj. 3
12:15
Repülőgépjáratok összevonására készülnek az egyre súlyosabb kerozinválság miatt (Portfolio)
A brit kormány ideiglenes intézkedésekkel készül a nyári szezonra a repülőjárat-törlések megelőzése érdekében. A kabinet engedélyezné a légitársaságoknak, hogy az utasokat kevesebb gépre vonják össze, miután a Hormuzi-szoros lezárása miatt drasztikusan megugrott a kerozin ára - jelentette a CNBC.
máj. 3
12:21
Így zajlik majd a beiktatás napja, Magyar Péter közölte a részleteket (Menedzsment Fórum)
A május 9-i alakuló ülés menetrendjéről osztott meg részleteket Magyar Péter.
máj. 3
12:27
Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös "gépbeszerzők" (Üzletem)
A Nav Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal károsította meg az államkasszát.
máj. 3
12:39
Itt a lista: bemutatjuk azt a tíz női vezetőt, aki most formálja a világgazdaságot (vg.hu)
Nők a gazdaságban.
máj. 3
12:45
A természet legerősebb fegyvere már a kezedben van (Agroinform)
A természetes tápanyag-utánpótlás kérdése különösen fontos most, amikor sem az ásványi műtrágyák, sem a víz nem áll kellő mértékben a rendelkezésünkre.

Keresés