Ha körülnézünk a mai kertek között, feltűnhet egy érdekes jelenség: egyre több olyan kerttel találkozunk, amelyek első pillantásra talán rendezetlennek, vadregényesnek, vagy éppen befejezetlennek tűnnek.
A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is rész
A forró nyári szél alattomos ellenség: a növények pillanatok alatt kiszáradnak, leveleik pedig sérülnek. Mutatjuk, hogyan védekezhetsz egyszerűen a kertben!
Egyedül Kolumbiában lehetett az idén eddig jobban keresni a helyi devizás állampapírokkal, mint Magyarországon. A jókor beszálló befektetők a magas kamatszint mellett a forint erősödéséből is profitálnak, és erre a sztorira sokan ráugrottak az utóbbi időszakban. A külföldiek forint állampapír-állománya új lélektani határt áttörve történelmi csúcsra
Az amerikai kormány engedélyezte az Antropic nagy teljesítményű Claude Mythos 5 modelljének elérhetővé tételét egyes "megbízható" amerikai szervezetek számára.
Mit jelent ma az állatjólét, és meddig mehet el az élelmiszer-termelés a hatékonyság érdekében? Az ipari állattartás jövője, a ketreces rendszerek, a hízott máj előállítása és az állatok tartási körülményei egyre nagyobb társadalmi és szakmai vitákat váltanak ki Európa-szerte. Miközben állatvédő szervezetek szigorúbb szabályozást és a leginkább vit
A rovarok megítélése változóban van. Egyre szélesebb körben ismertté válik az a nézet, hogy számos rovar nemhogy nem árt, ellenkezőleg kifejezetten hasznos a kertben.
Több mint 20 ezer fiatal szerezhet munkatapasztalatot idén nyáron a Nyári Diákmunka Programban, sokan iskolaszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát. Az első jelentősebb saját jövedelem jó alkalom arra, hogy a fiatalok tudatos pénzügyi szokásokat alakítsanak ki, ezért a K&H öt gyakorlati tanácsot gyűjtött össze számukra.
Hamarosan közeledik a második negyedévi kisvállalatiadó-előleg bevallása. Kétrészes cikksorozatunk I. részében az adóelőleg alapjáról lesz szó, áttekintjük a legfontosabb tudnivalókat, különös tekintettel a foglalkoztatási kedvezményekre.
A Futurism cikke szerint a DuckDuckGo mesterséges intelligenciával támogatott keresőfunkciója hamisan azt állította, hogy Donald Trump amerikai elnök június elején veszettségben meghalt. A bizarr eset újabb példája annak, hogyan képesek az MI-alapú keresők ellenőrizetlen vagy szándékosan manipulált információkat tényként visszaadni.
A magyar zöldség-gyümölcs ágazat hosszú távon nem tud működni harmadik országból érkező munkavállalók nélkül – erről beszélt Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke. Szerinte a munkaerőhiány és a nemzetközi verseny miatt a külföldi dolgozók alkalmazása elkerülhetetlen, miközben a szektorban jelenleg is 97 százalékban magyarok dolgoznak.
A házi lekvárfőzés újra reneszánszát éli, de valóban spórolhatsz vele? Megnéztük a bolti árakat, a befőzés költségeit, és adunk néhány hasznos tippet is.
Idén is a világ legfenntarthatóbban működő vállalatának választotta a TIME magazin és a Statista a Schneider Electricet, ezzel a társaság sorban harmadszor végzett a 750 céget tartalmazó rangsor élén. A
Az arany éveken át verhetetlennek tűnt, ám idén a geopolitikai feszültségek ellenére is visszaesett a nemesfém ára. Sok befektető inkább az állampapírok felé fordult, miközben a jegybankok vásárlási kedve rekordmagas maradt, az MNB pedig a régió egyik legaktívabb aranyvásárlója.
Az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott új szabályozás a genetikai jellemzőik alapján két kategóriába sorolja az új génkezelési technikákkal (Ngt) módosított növényeket.
A Honor hivatalosan is bejelentette a Honor Magic V6 hazai megjelenését. Az ultravékony kialakítást rekordot döntő akkumulátor-üzemidővel, csúcskategóriás tartóssággal és zökkenőmentes Apple-ökoszisztéma-kompatibilitással ötvöző Honor Magic V6 új szintre emeli a hajlítható kijelzős telefonokat. Az intelligens AI-ügynököknek és a nagykijelzős multit
A világ állami vagyonalapjai és központi bankjai – amelyek együttesen mintegy 29 ezermilliárd dollárnyi vagyont kezelnek – jelentősen átalakítják portfólióikat a romló geopolitikai környezet miatt az Invesco 2026-os felmérése szerint. A legnagyobb nyertesek az energiaszektorhoz kapcsolódó befektetések, miközben egyre többen kérdőjelezik meg az amer
79 éves korában, májrákban elhunyt David Hencke, a Guardian korábbi westminsteri újságíró, aki több mint három évtizeden át dolgozott a brit lapnál, és az 1990-es évek egyik legismertebb politikai botrányának feltárásával vált széles körben ismertté.
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosD
A proteinszeletek, fehérjepudingok, proteinjoghurtok és fehérjével dúsított italok néhány év alatt az élelmiszerpiac meghatározó szereplőivé váltak. Egyre többen keresik ezeket a ternékeket a nagyobb fehérjebevitel, a teljesebb értékű táplálkozás, a jobb regeneráció reményében. De vajon mit jelent konkrétan a protein felirat, és ki ellenőrzi, hogy
Agárdnál ma reggel mindössze 49 centiméter volt a Velencei-tó vízállása, mindössze két hét alatt 7 centiméter párolgott el a tóból - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság adataiból.
A hüllők tartása nem új keletű. E kedvtelés különösen a 20. század fordulója idején terjedt el szélesebb körben, ekkor ugyanis már némi szakirodalom is rendelkezésre állt.
A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
A nyári hőhullámok ma már nem rendkívüli események a magyar kertekben. A hosszú csapadékmentes időszakok és az egyre forróbb nappalok nemcsak a gyepet vagy a virágágyást viselik meg, hanem a fákat is, gyakran úgy, hogy a következmények csak hónapokkal később válnak láthatóvá.
Az FBI és a CISA új figyelmeztetése szerint orosz hírszerzéshez köthető hackercsoportok már nem feltétlenül a Signal technikai védelmét próbálják feltörni. Ehelyett sokkal egyszerűbb módszerrel dolgoznak: ráveszik a felhasználókat, hogy saját maguk adják át a fiók-helyreállításhoz szükséges kulcsokat. Ez különösen veszélyes, mert egyetlen rossz dön
A vállalkozások számának alakulására számottevő hatást gyakorolt a vállalkozásokat érintő adózási formák 2022-es átalakítása - írja a KSH tájékoztatója.
A hazai magánegészségügyi szektor látszólagos állóvize alatt komoly átrendeződések zajlanak. Ebben a változó környezetben rendezzük meg 2026. szeptember 10-én, a budapesti Marriott Hotelben az immár tizedik jubileumát ünneplő Private Health Forum 2026 konferenciát. Érkezik a szektor legfontosabb szakmai találkozója, és fontos információ addig is: a
Ma ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, amelyen Magyar Péter immár szokásossá váló napirend előtti felszólalása mellett a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről szóló törvényjavaslat lesz a napirenden. A nap folyamán számos bejelentés várható a hőség elleni véd
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak – közölte az MTI.
A Pénzügyminisztérium szerint jelenleg nincs napirenden az árrésstop kivezetése, miközben az Országos Kereskedelmi Szövetség a hatalmas ágazati veszteségek miatt a korlátozás mielőbbi eltörlését sürgeti. A jegybankelnök és a gazdaságkutatók egybehangzó véleménye alapján az intézkedés megszüntetése nem veszélyeztetné az árstabilitást, és alig növeln
Nagy valószínűséggel az M4 sportcsatornáé marad az első osztályú hazai labdarúgó bajnokság közvetítési joga. Az mmonline.hu piaci információi szerint nagyon úgy tűnik, eldőlt a sportközvetítésre kiírt pályázat. (A kiemelt kép ChatGPT-vel készült.) Az MLSZ a 2026. április 17. napján megjelent felhívással hirdette meg a szervezésében megrendezésre ke
Egymásra licitálva küzdenek a hazai bankok az ügyfelekért. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk devizát – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Mutatjuk a részletes számításokat.
A prémium bankkártya említésekor sokaknak a magas díj ugrik be, pedig havi 1600 és 4000 forint közötti összegből olyan prémium szolgáltatások válnak általa elérhetővé, mint a reptéri gyorsítósáv és a prémium váróterem használata, a beépített utasbiztosítás, vagy bizonyos esetekben a középárfolyamú, díjmentes devizaváltás. Ezek a szolgáltatások könn