Dél-Korea hétfőn nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Hiába sürgetik a kiskereskedők az intézkedés megszüntetését, a Pénzügyminisztérium álláspontja úgy tűnik, egyelőre eltér a jegybank és az elemzők véleményétől.
Drámai szakemberhiány fenyegeti a magyar tetős szakmákat: egyes képzésekben már nappali tagozatos tanuló sincs, miközben a modern építési technológiák egyre felkészültebb mestereket igényelnének. Az ágazat közös erővel próbálja megfordítani ezt a folyamatot és megmenteni az építőipar számára létfontosságú a tetős mesterségeket.
Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesí
Napokon belül befut az egyik legjobban várt disztópikus sorozat, A siló 3. évada. Az Apple TV-n július 3-tól lesznek követhetők a sci-fi drámaszéria izgalmas újabb fordulatai.
Súlyos aszály sújtja Magyarországot: a HungaroMet adatai szerint a 90 napos csapadékösszeg 40-100 milliméterrel marad el a szokásostól, a talaj középső rétege az ország nagy részén kritikusan száraz, a hőség pedig a napokban tovább fokozódik. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint a Duna-Tisza közi Homokhátságról közel 2 köbkilométer – n
Mostantól okostelefonon is könnyedén elérhető az Erdőtérkép minden fontos funkciója. A mobilra optimalizált felület gyors hozzáférést biztosít az erdőrészletekhez, adatbázishoz és tematikus rétegekhez.
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb ve
A kormány a mögöttünk álló hétvégén kettős kihívással szembesült, hiszen a rendkívüli hőhullám elleni országos védekezés irányítása mellett egy háromnapos informális kormányülést is lebonyolított - számolt be Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában. A pilisszentkereszti tanácskozáson a kabinet áttekintette az ország – előző adminisztráció
A romániai Kárpátokban ma is él a legelőváltó pásztorkodás hagyománya: a George Cățean családi gazdaság évszázados módszerekkel, mégis fenntartható szemlélettel tartja állatait, miközben a biológiai sokféleség megőrzéséhez is hozzájárul.
„Két kávé előtt nem vagyok ember.” „A szervezetem 70 százalékban koffeinből áll.” „A vizsgaidőszakot energiaital és remény tartja össze.” Nehéz úgy végiggörgetni a közösségi médiát, hogy ne találkozzunk hasonló viccekkel. A koffein mára különös kulturális státuszt szerzett magának: egyszerre hétköznapi ital, életmódelem, identitásjelző és internete
Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül - hívta fel a figyelmet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése.
Dél-Korea minden korábbinál nagyobb szabású félvezető- és mesterségesintelligencia-programot jelentett be: a következő években több mint 576 milliárd dollárnyi beruházás érkezhet az ország stratégiai technológiai ágazataiba. A terv messze túlmutat néhány új gyár felhúzásán. Szöul gyakorlatilag újrarajzolná az ország ipari térképét, miközben megprób
Az Egyesült Államok és Irán között június közepén létrehozott, a fegyveres konfliktus megszüntetését szolgáló keretmegállapodás és a Hormuzi-szoros részleges megnyitása nyomán Németországban erősödtek a nemzetközi kereskedelem helyreállásával kapcsolatos pozitív várakozások. A külső feltételek javulása serkentő hatást gyakorolhat a német gazdaság t
A Nemezti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A 2025-ös felmérés eredményei szerint tovább erősödött a kedvező tendencia: az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent. Az otthoni
A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
Egy drogériában a vásárló többnyire csak azt látja, hogy a keresett termék ott van-e a polcon, megérkezik-e időben az online rendelés, vagy mennyire gyors a bolti átvétel. A háttérben azonban egy egyre összetettebb logisztikai rendszer dolgozik. A Rossmann új üllői központja 20 milliárd forintos beruházással készült el, és a több mint 260 hazai üzl
Döntés született a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új vezetéséről, így az elnöki posztot a jövőben Tamásné Czinege Csilla tölti be, az adószakmai elnökhelyettes pedig Czöndör Szabolcs lesz - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében. Kármán András pénzügyminiszter bejelentése szerint az új vezetők feladata egy politikamentes, ügyfélközpontú in
Az EU és Ausztrália kereskedelmi megállapodása új kihívásokat hoz a magyar agrárpiacra. Ezeket vesszük sorra a kisebb jelentőségű változásoktól a legkomolyabb következményekig.
A Bitcoin közössége előtt mozgalmas hónapok állnak. Két új fork-kísérlet is napirendre került, amelyek közül az egyik szinte biztosan elindul, a másik pedig ugyan kevés támogatással rendelkezik, mégis komoly szakmai vitákat váltott ki. A fejlemények azért fontosak, mert a Bitcoin-tulajdonosok akár ingyenes tokenekhez is juthatnak, ha az új hálózato
Mindennapi étkezési és főzési szokásaink során gyakran ismétlünk olyan mozdulatokat, amelyekre a környezetünk felszisszen, vagy éppen fordítva: görcsösen ragaszkodunk olyan rutinhoz, amelyről azt gondoljuk, megvéd a betegségektől. De vajon mit mond a tudomány a leggyakoribb konyhai vitákról?
Kétszámjegyű ütemben bővült a biztosítási befektetett eszközállomány tavaly, a befektetési szolgáltatók ügyfél-értékpapírjainál és a befektetési alapkezelők által kezelt vagyon esetében is 10%-ot meghaladó növekedés történt – közölte az MNB a ma publikált, 2026-os Biztosítási, pénztári, közvetítői, tőkepiaci jelentés legfőbb eredményeit. A nyugdíjp
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy segíthet-e ingyen egy egyéni vállalkozó élettársa a vállalkozás idényjellegű működtetésében. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
A miniszter a napokban egyeztetést folytatott az érintett ágazatok szakmai képviselőivel, hogy áttekintsék a külföldi munkaerő helyzetét és a szektor jövőbeli lehetőségeit.
A NAV korábbi elnökének megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetésről. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormán
A Magyar Péter kormányfő által bejelentett Tisztítótűz műveletnek a Kisfaludy-pályázat százmilliárdjainak az átnézése is része lesz. A pályázatok legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc cége volt.
Kármán András pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti
Mi a tanulsága a gödi akkugyár katasztrofálisan induló és lakossági dühbe forduló kezelésének? Hogyan tálalta a sajtó az agyevő amőba okozta tragédiát? Milyen hibákat vétettek az SAP örömlány-botrányában? A hetedik Krízistérképből kiderül: a társadalom a közéleti hírekre emlékszik leginkább, de a százhalombattai tűzeset visszaidézése a legerősebb.
A Volkswagen várhatóan felmondja az önvezető technológiák fejlesztésére kötött együttműködését a Bosch autóipari beszállítóval, írta vasárnap a német Bild lap több belső forrásra hivatkozva. A döntés a német autógyártó költségcsökkentési és versenyképesség-javító intézkedéseinek részét képezi.
A színház, a zene és főleg a film területén kell rendet tenni; visszahívják az NFI igazgatótanácsát; részleteiben pedig újraindulnak az NKA kifizetések, amelynek szakkollégumait “újra kell huzalozni” – mindezeket Nagy Ervin kulturális államtitkár mondta a Fishing On Orfű Fesztiválon.
Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI fo
A Villányi borvidék nemzetközi megítélése szempontjából is nagy jelentőségű eredményt hozott a Concours Mondial de Bruxelles idei vörös- és fehérboros szekciója: a Jammertal Borbirtok Koh-I-Noor Merlot 2018 tétele kapta az International Red Wine Revelation címet, vagyis a verseny legmagasabb pontszámú vörösbora lett. A díj elsősorban arra irányítja
A takarónövények és kettős hasznosítású keverékek alkalmazása ma már a talajmegújítás és az önellátó takarmányozás alapköve – és ebben a rendszerben a hazánkban őshonos pannon bükköny egy elengedhetetlen, prémium alapanyag.
Rubint Réka rákos betegséggel folytatott küzdelme évek óta tart. Férje, Schobert Norbi megrázó vallomást tett arról: nem tudja elképzelni, hogy túlélje a feleségét és amikor kiborul, inkább elmegy otthonról.
A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte – közölte a gyógyszeripari cég.
Budapest legnagyobb barnamezős, rozsdaövezeti fejlesztése indul el a XIII. kerületben, a volt Láng Gépgyár 8,2 hektáros területén. A Láng Negyedben több ütemben, várhatóan 2031-ig 2607 lakás, mintegy 70 ezer négyzetméternyi irodaterület, kereskedelmi és vendéglátófunkciók, valamint egy két hektáros közpark jön létre. Az első ütem átadását 2028 dece
A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla les
A Ferrari hivatalosan is értékesíteni kezdte Kínában a vitatott megítélésű Luce elektromos szedánját, amelyet május végén mutattak be Rómában. A modell ottani ára 3 988 000 jüan, ami nagyjából 182 millió forintnak felel meg. Az olasz luxusmárka mindössze 88 darabot különített el a kínai piac számára, és a hírek szerint az összes példány gazdára tal
A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.