Lényegében változatlan szinteken zártak az európai tőzsdék hétfőn, miután a technológiai papírok erősödését ellensúlyozta az építőipari vállalatok gyengülése.
Külföldi nyaralásokon akár több ezer forint is megspórolható, ha az utasok tájékozódnak: számít ugyanis, hogy milyen díjakat alkalmaz a számlavezető bank külföldön, vagy honnan vesz fel valaki készpénzt és kártyás fizetéskor a forintban történő elszámolás helyett a helyi pénznemet választja-e – hívja fel a figyelmet a Netrisk. Tudatos bankkártya-ha
Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján.
Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben.
Ránk borult a hőkupola. A még virágzásnak sem indult kukoricák a szemünk láttára égnek el a napon. A tőzsdei árak két hét alatt 12 százalékkal emelkedtek.
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata. A SZEnergy Team a lengyelországi Silesia Ringen rendezett Shell Eco-marathonon 332 kilométer/kilowattórás új világcsúccsal szerezte meg az első helyet, megdöntve saját, tavalyi rekordj
Donald Trump bejelentette: az Egyesült Államok 100%-os vámot vethet ki minden olyan ország termékeire, amely digitális szolgáltatási adót alkalmaz az amerikai technológiai vállalatokkal szemben.
Az Európát sújtó rendkívüli hőhullám már nemcsak az embereket és az elektromos hálózatot terheli meg, hanem a távközlési szolgáltatásokat is. A One arra figyelmeztetett, hogy a nagy hőség miatt egyes területeken átmeneti kiesések fordulhatnak elő a mobil-, internet- és televíziós szolgáltatásokban.
Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (Iata) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
A rendkívüli hőhullám miatt takarékos ivóvízhasználatra kérte a lakosságot Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. A tárcavezető szerint a hétvégén több térségben is kiugróan megugrott a vízfogyasztás, miközben a szennyvíz mennyisége ezt nem követte, ami arra utal, hogy sokan továbbra is locsolásra és autómosásra használják a vezetékes iv
A Tisza-kormány sokkoló állapotban találta a magyar költségvetést - mondta Magyar Péter miniszterelnök ma az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában. Az Orbán-kormány költségvetési politikáját orosz rulettnek nevezte. Az uniós források nélkül a GDP 8,3 százalékát közelítené az idei költségvetési hiány.
A Solana ($SOL) árfolyama az elmúlt napokban emelkedni kezdett, miután a hónap elején elérte a 62 dollár körüli támaszszintet. A derivatív piacokon ezzel párhuzamosan ismét növekszik a nyitott pozíciók (open interest) állománya, ami új tőke megjelenésére utalhat. A Solana árfolyama a hónap elején jelentős eladói nyomás hatására 78 dollárról egészen
Az Ethereum ökoszisztémájának technológiai fejlődése, az intézményi szereplők növekvő érdeklődése és a hálózat bővülő infrastruktúrája állnak annak az elemzésnek a középpontjában, amely 2026 és 2030 közötti lehetséges árfolyampályát vizsgálja. Az előrejelzés szerint az ETH értéke hosszabb távon új történelmi csúcsokat is elérhet, ugyanakkor a rövid
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) benyújtotta szakmai javaslatait az Európai Bizottság nyilvános konzultációjához, amely a Digitális Egységes Piaci Szerzői Jogi Irányelv, vagyis a DSM-irányelv felülvizsgálatát készíti elő.
Júliustól a Balaton teljes térségére kiterjeszti kiszállítását a Kifli.hu – az online szupermarket szolgáltatása a hónap elejétől az északi parti településeken is elérhetővé válik, a tó körül összesen több százezer lakos és nyaraló számára. Az online szupermarket júniusban bővítette kiszállítási területét a tó déli és nyugati részein, az első hetek
A mesterséges intelligencia fejlődése 2025-ben látványosan felgyorsult – derül ki a Stanford AI Index kutatás legfrissebb megállapításaiból, amelyek nemcsak a technológia helyzetéről, hanem a geopolitikai, gazdasági és társadalmi átrendeződésekről is képet adnak.
Megkezdődött a korai és középérésű kajszifajták szedése, és mostantól várhatóan július végéig elérhető lesz a hazai kajszi a boltokban, piacokon. Az idei kajsziszezon nagyon változatos képet mutat, míg egyes termőtájakon jó, sőt kifejezetten nagy termés várható, addig más térségekben a tavaszi lehűlések és a fagykárok jelentős terméskiesést okoztak
Tízéves volt, amikor bekerült a Stranger Things szereplőgárdájába, így szinte a forgatáson nőtt fel Millie Bobby Brown. A színésznő most először beszélt arról, hogy a sikersorozat lezárása után annyira megviselte az elválás, hogy enyhe depresszióval küzdött.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék meg és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását – közölte az uniós tanács hétfőn, tájékoztatott az MTI
Bár a Mavir egyelőre nem tett közzé hivatalos közleményt, a rendszerirányító nyilvánosan elérhető adatai alapján úgy tűnik, hogy hétfőn új nyári rendszerterhelési rekord született Magyarországon.
Nagy népszerűségnek örvendenek mostanában a kapibarák. A Föld legnagyobb rágcsálójának a képmásával ellátott termékek – a bögrétől a fürdőköntösön át a társasjátékig – tömegével találhatók meg a boltok polcain.
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legismertebb köztéri kiállítása idén is Újbuda és Budapest önkormányzatával együttműködésben valósul meg, a Media1 pedig 2019 óta minden évben az ARC médiapartnerei között szerepel.
Sébastien Lecornu francia miniszterelnök bejelentette, hogy az Orsan egészségügyi vészhelyzeti tervet a következő napokban is a legmagasabb készültségi szinten tartják, mivel nem zárható ki egy újabb kánikula kialakulása.
A magyarországi kkv-szektor következő egy évre vonatkozó várakozásait mérő K&H kkv bizalmi index – 4 év után – 2026 második negyedévében 21 százalékpontos, az eddigi legnagyobb ugrással visszatért a pozitív tartományba, így jelenleg 13 ponton áll. A korábban mért legnagyobb növekedés 18 pont volt, így az új kormány megválasztása rekord-optimizmust
Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
Horvátországban megkezdődött a nyári főszezon, június utolsó hétvégéjén már több mint 600 ezer vendég tartózkodott az országban. Bár az idei eredmények várhatóan kissé elmaradnak a tavalyi rekordtól, a szakma szerint a geopolitikai feszültségek és a megváltozott foglalási szokások ellenére sincs jele az idegenforgalom érdemi visszaesésének - jelent
Hosszú várakozás után végre megérkezett az Angry Birds 3 első hivatalos előzetese. A népszerű videójáték alapján készült animációs filmsorozat új részében visszatérnek a jól ismert madarak, de ezúttal Rednek nemcsak a szigetet kell megvédenie, hanem apaként is helyt kell állnia.
Vegyesen teljesítenek eddig hétfőn az amerikai részvénypiacok vezető vállalatai, miközben a befektetők számos jelentős bejelentésre reagáltak - írta meg a CNBC.
A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje nagyságrendileg 36 ezer külső töltési hibrid gépjárművet érint, 2024. szeptember 1-je óta 862 rendszámot cseréltek le fehérre – közölte Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) az MTI érdeklődésére. Azokkal a plug-in-hibridekkel, amelyeknek a november 30-ai határidőig nem cserélik fehérre a re
A pályaorientációs kérdőívek eredményeinek értelmezése jelentős időráfordítást igényel a pedagógusoktól, miközben egyre nagyobb igény van a diákok személyre szabott támogatására. A HiSchool Alapítvány és a Peak közös pilotprojektben vizsgálta, hogyan segíthet a mesterséges intelligencia (AI) a pályaorientációs adatok gyorsabb és strukturáltabb feld
A rebarbara egy igazán különös alapanyag, lényegében zöldség - egészen pontosan levélnyél -, mi mégis többnyire úgy bánunk vele, mintha gyümölcs lenne.
Az Apple bejelentette, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően előbbre hozza azokat a szoftverfrissítéseket, amelyeket eddig egy-egy nagyobb iOS-verzióval egy csomagban tett közzé. A változtatást a mesterséges intelligencia által felerősített biztonsági kockázatok indokolják, a technológiai óriás szerint ugyanis le kell rövidíteni a javítások nyilváno
Nyáron sok magyar választ olyan Európán belüli úticélt, amelyek többségében a hazai mobiltarifával netezhet, de érdemes figyelni arra, hogy a kontinensen is van néhány ország, amelyik a 2-es vagy 3-as/díjköteles roaming zónába esik. Sok szerencsés utazó eljut a labdarúgó világbajnokságra is, az USA-ba, Kanadába vagy Mexikóba, ahol szintén a hazaitó
A jegybank kamatcsökkentése nemcsak a pénzpiacokra, hanem a vállalkozások finanszírozási költségeire is hatással lehet. A változó kamatozású céges hitelek és az új likviditási célú Széchenyi Kártyák kamata ugyanis a BUBOR alakulását követi, amely várhatóan szintén mérséklődik. Emiatt a hitellel rendelkező és hitelfelvételben gondolkodó vállalkozáso
Az extrém hőhullámok jelentik Európa legsúlyosabb éghajlati fenyegetését, amelyek a 21. században egyre gyakoribbá, intenzívebbé és hosszabbá válnak. Ez a jelenség az üvegházhatású gázok kibocsátásának közvetlen következménye, hatásai pedig ma már szinte minden emberi tevékenységet érintenek az iskolai naptáraktól egészen az egészségügyig - tudósít
A cseresznye szára sokak számára csak egy kidobandó szemét, pedig eza egyáltalán nem így van! Cikkünkben bemutatjuk, hogyan hasznosíthatod otthon a cseresznyeszárat.
Ismét erős hete volt az M4 Sportnak, de már nem járt messze tőlük az RTL és a TV2 a 18-59 éveseknél. A teljes lakosságnál pedig a TV2 nyerte a hetet. A legnézettebb tartalmak a vb-meccsek és a kereskedelmi csatornák hírműsorai voltak. Egy héttel ezelőtt arról írtunk, hogy a labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően fölényesen nyerte a hetet az
Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
Azt hiszed, a hosszú távú Bitcoin-tulajdonosok mindent tudnak a piacról? A legújabb blokkláncadatok szerint az okos pénz narratívája csupán egy jól felépített mítosz, aminek a többség bedől. A Bitcoin világában szentírásként kezelik a mítoszt, miszerint a piacot a titokzatos, mindent tudó nagybefektetők irányítják, akiket a köznyelvben gyakran csak
2026. július 1-től új korszak indul az európai kriptokereskedésben. A MiCA-szabályozás élesedése után már nem lesz elég, ha egy kriptotőzsde globálisan elérhető. Az uniós felhasználók kiszolgálásához megfelelő európai engedélyre lesz szükség. Erre épül az OKX Time to Switch nevű kampánya, amely 2026. június 29. és július 31. között fut, és azoknak
A Zcash elképesztő szárnyalása teljesen felforgatta a digitális eszközök piacát, háttérbe szorítva még a mesterséges intelligenciát is. Hogyan alakult ki brutális profit a bányászatban, miközben egy új óriás készülődik a Nasdaq tőzsdére lépésre? Miközben a fél világ a mesterséges intelligencia robbanásától hangos, a befektetők a hagyományos technol
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A 2025-ös felmérés eredményei szerint tovább erősödött a kedvező tendencia: az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2%-kal csökkent. Az otthoni pazarlá
Tóth Máté, az Artificial Group kreatív szakembere és Lénárd Enikő, a feat. junior art directora bronzérmet nyert a világ egyik legrangosabb 30 év alatti kreatív szakembereknek szóló versenyén, a Cannes Young Lions-on. Kilenc év után először lett magyar érem a nemzetközi döntőben, a fiatal alkotópáros Film kategóriában állhatott a dobogó harmadik fo
A modern táplálkozástudományt napjainkban egyfajta "rost-őrület" uralja. A fehérjebevitel évtizedes kultusza után a figyelem a növényi szénhidrátok nem emészthető csoportjára, az élelmi rostokra irányult. Ez a váltás nem véletlen, hiszen az elhízás és a metabolikus betegségek globális terjedésével a rosthiányos táplálkozás az egyik legjelentősebb k
Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos
A gyermekvállalást nem teljesítő babaváró hitelesek 2026. novemberig, a diákhitelesek év végéig örülhetnek. A Magyar Közlönyben is megjelentek két héttel ezelőtti bejelentések.