A grillezni vágyókat egyre nagyobb próbatétel elé állítja a nyári hónapok szélsőséges időjárása. Nemcsak a nyílt láng használata, de az élelmiszerek beszerzése, előkészítése és tárolása is kellő gondosságot igényel.
Még egy ilyen cég nincs: így lett az a magyar kisbefektetők kedvenc osztalékpapírjából, az Állami Nyomdából globális brand. Zsámboki Gábor vezérigazgatóval a papírmentes jövőről és világító fejű emberekről is beszélgettünk.
Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd fo
Történelmi léptékű Bitcoin-hasadás kísérletének lehettünk tanúi a hétvégén, ám a bányászok ellenállása miatt a folyamat csúfos kudarcba fulladt. Az elágazást kikényszerítő BIP-110 szabályrendszer mögül teljesen hiányzott a hálózati támogatás. Hatalmas port kavart a Bitcoin életében a hétvégén végrehajtott kísérlet, amellyel a Bitcoin-hálózatot prób
A pusztító hőség idején jól vizsgázott a magyar lakosság, kész volt önkéntes spórolással tenni azért, hogy elkerülje az összeomlást. Számos nemzetközi példa mutat hasonlóan tudatos összefogást, de több országban ösztönzőkkel is segítik ezt a magatartást. Nálunk az energiatakarékosság ellen erősen hat a rezsicsökkentés.
Európa egyre több akkumulátort telepít a megújuló energia tárolására, de felmerült a kérdés: nem terhelik-e túl az áramhálózatot? A szakértők szerint az áramszünetek kockázata minimális, és megfelelő szabályozással kezelhető.
Az idei hőhullámok és a vízhiány több európai országban már most terméskiesést okoznak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkalmazkodás egyre kevésbé halasztható.
A mesterséges intelligencia termelékenység-növelő hatása nagyobb fosszilisenergia-alapú kibocsátást eredményezhet, mint amennyit a megújuló energia használatával megtakarít - derül ki egy új tanulmányból.
A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban merül fel, hogy a magyar mezőgazdaságnak a hagyományos kultúrák helyett szárazságtűrőbb, alternatív növények felé kellene fordulnia. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) az Agrárszektornak kifejtette, hogy önmagában az új növényfajták megjelenése nem oldja meg a problémát: a termesztés csak akkor lehet sikere
Az Anthropic új szabályzata szerint a Claude által generált szövegek és képek a jövőben láthatatlan jelölést kapnak. Nagy a felháborodás, pedig a kérdés messzire visz, közben meg másik 200 cég is vállalja mindezt. Mi történt? Kedden tovább erősödött a felháborodás az Anthropic terve miatt, amely szerint a Claude mesterségesintelligencia-modell álta
Az idei 32. héten mindössze 44 milliárd forint értékben vett állampapírt a lakosság, ami elmarad az azt megelőző hét 61,8 milliárd forintos értékéhez képest. A bejövő lakossági pénzek több mint fele az évi 5,5 százalékon kamatozó FixMÁP-ba áramlik.
A hatályos jogszabályok alapján a keresőképtelenség elbírálásának célja, hogy a betegszabadság, illetőleg a táppénz igénybevételéhez az arra jogosult orvos megállapítsa és igazolja, hogy a munkavállaló (biztosított) a munkáját betegsége vagy beteg gyermeke ápolása miatt nem tudja ellátni. Cikkünkben a keresőképtelenség eseteit, valamint a keresőkép
Míg korábban a munkavédelem elsősorban a fizikai épség megőrzéséről, a megfelelő ergonómiáról vagy a balesetmentes környezet kialakításáról szólt, ma a veszélyek jelentős része már a kijelzők mögött leselkedik a munkavállalókra.
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pásztón, amelyet korábban „kényszerűségből abbahagyattak” vele.
Súlyos Bitcoin-pánik rázta meg a kriptopiacot: a Coldcard és a BTCPay Server elleni AI-támadások új korszakot nyitottak a kiberhadviselésben. Mutatjuk, hogyan derített ki a Bitcoin Red Team alig egy nap alatt 85 kritikus sebezhetőséget. Soha nem látott méretű kiberbiztonsági válság rázta meg a kriptovilágot, miután a népszerű Coldcard hardvertárcák
Ha a füge féléretten hullik le, többnyire az öntözés, a tápanyagellátás vagy a növény állapota a gond. Mutatjuk, mire figyelj, és mit kezdj a lehullott terméssel.
Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós Eudr-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a Gps-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd fo
Miközben a világ figyelme az űrversenyre vagy a kiberháborúkra irányul, a modern civilizáció egyik legfontosabb tartóoszlopa, a tenger alatti kábelhálózat szép csendben a következő nagy geopolitikai ütközőzónává vált. Kínai katonai
Robert Mitchnick, a BlackRock digitális eszközökért felelős vezetője szerint javult a bitcoin megítélése, az ETF-befektetők pedig továbbra is kitartanak annak ellenére, hogy a bitcoin kimaradt az amerikai részvénypiac AI által hajtott idei emelkedéséből. Mitchnick a Bloombergnek TV-nek adott interjút, amiben arról beszélt, hogy az elmúlt nagyjából
A kormány augusztus 1-jén módosította a villamosenergia-ellátási válsághelyzet kezelésének szabályait, ami jól mutatja, hogy az energiaellátást érintő kockázatok kezelése egyre nagyobb figyelmet kap szabályozói oldalról is. A rekordalacsony dunai vízállás, a hőhullámok és az aszály egyértelművé teszik, hogy a klímaváltozás már nem jövőbeli forgatók
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az Ai segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az Ai használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai
Azonnali forrásbevonásra és átszervezésre van szükség az időskori betegellátásban: gyakorlatilag az egyházak és az önkormányzatok nélkül a rendszer összeomlana, a szektorban dolgozók fizetése alacsony, az ellátásra szorulók száma - különösen a demenciával küzdőké - jelentősen emelkedik.
Madarász Csaba, az Agrofeed Kft. minőségbiztosítási vezetője az óvári precíziós állattenyésztési és takarmányozási szakmérnök képzésen elvégzett projektmunkájában a fázisos sertéstakarmányozás hatékonyságnövelő hatásairól is írt.
Ugyan a foglalkoztatási adatok stabilitásról árulkodnak, a hazai munkaerőpiac kapcsán minduntalan előkerül a vállalkozások munkaerőhiánytól való alaptalannak korántsem mondható félelme. Márpedig ami a tízes években működött, az mára kifulladt: a szakértők egyetértenek, hogy érdemi számban nem nagyon van kit idehaza mozgósítani. Vagy mégis? A KKV-k
A Rajna vízállása rekordalacsony szinteket ér el a németországi hőség és az eső hiánya miatt. A folyami szállítmányozás többszörösébe kerül, ha egyáltalán lehetséges.
A zab béta-glükánja bizonyítottan hozzájárulhat az LDL-koleszterin csökkentéséhez. Dióval és bogyós gyümölcsökkel kiegészítve olyan reggeli állítható össze, amely több ponton is támogatja a szív-érrendszeri egészséget.
238 millió dolláros veszteséggel zárta 2026 második negyedévét a Donald Trumphoz kötődő Trump Media & Technology Group, miközben a Truth Social tulajdonosa egy új, havi akár 100 ezer dollárba kerülő szolgáltatással próbál bevételt termelni az elnök és más kiemelt felhasználók bejegyzéseiből.
A közel rekordmagas globális gabonakészletek, a mezőgazdasági technológia fejlődése, valamint az olyan meghatározó exportőrök megerősödése, mint Brazília és Oroszország, ellenállóbbá tették a világ élelmezési rendszerét az idei "szuper" El Niñóval szemben, mint amilyen a korábbi, hasonló erejű események idején volt.
A nyári hőségben gyakran tapasztalják a gazdák és vidéken élők, hogy a kút vizének mennyisége csökken vagy akár teljesen elapad. A jelenségnek számos oka lehet – az alacsony talajvízszint, a túlzott vízkivétel, a kút szűrőjének eltömődése, vagy akár a szivattyú meghibásodása is okozhat problémát. Cikkünket olvasva könnyebben megértheted, hogyan elő
A kriptovaluta-szektor egyik régóta emlegetett veszélye, hogy egy kellően fejlett kvantumszámítógép egyszer képes lesz feltörni a Bitcoin és más blokkláncok által használt kriptográfiai titkosításokat. A veszélyről szóló forgatókönyvek gyakran Satoshi Nakamoto vagyonával kezdődnek: ha valaki hozzáférne a Bitcoin alkotójának tulajdonított tárcákhoz,
A napsugárzás a földi élet fontos fény- és energia szolgáltatója, a gyümölcsfáink sem élhetnek nélküle. Előfordul azonban, hogy kevesebb is elég lenne, azaz a túl erős napfény, és a túl intenzív Uv sugárzás kárt tesz a gyümölcsökben.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem kellene kötelező feltételként előírni az öt év vezetői tapasztalatot a tankerületi központok vezetőinek pályázatánál. A szakszervezet azt is szeretné, hogy a dolgozók érdekképviseletei részt vehessenek a jelöltek és pályázataik szakmai véleményezésében.
A jogtudósok szerint beláthatatlan következményei lehetnek, ha az Alkotmánybíróság a Fidesz indítványára tényleg megsemmisíti az előző köztársasági elnök eltávolítását.
Kétmillió űrlap érkezett a NAV-hoz az év első hét hónapjában az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazáson (ONYA) keresztül. A magánszemélyek és a kisvállalkozások a legnépszerűbb ügycsoportokban az ONYA-t választják - derül ki a NAV közleményéből.
A SIM-kártyát elsősorban a mobilhálózati azonosítással kapcsoljuk össze, pedig a modern SIM-ek ennél jóval többre képesek. A Birminghami Egyetem kutatói egy olyan, szabványban rögzített funkcióra hívták fel a figyelmet, amely bizonyos mobiltelefonokban és IoT-eszközökben komoly támadási felületet jelenthet. A Proactive SIM funkció lehetővé teszi, h
Súlyos betegség után, augusztus 7-én elhunyt Kis Ervin Egon, a magyar e-kereskedelmi és fintech-szektor egyik meghatározó alakja - közölte lapunkkal a Binx. A szakember a hazai online kiskereskedelem úttörőjeként, a Számlázz.hu stratégájaként, valamint a Binx neobank társalapítójaként szerzett elévülhetetlen érdemeket a hazai digitális gazdaság fej
Ha a búza sem hozza már automatikusan a várt hozamot, lépni kell. Az Agroinform online eseményén a gazdák gyakorlati tippeket kapnak fajtaválasztáshoz, starttechnológiához és az aszályra hangolt termeléshez.
A Lightyearnél a mai napon lezárul a kriptovaluták európai bevezetése azzal, hogy a platform Magyarországon is közvetlenül elérhetővé teszi a világ 12 legkeresettebb kriptovalutáját – megbízásonként egységesen 0,45 százalékos djíért, spread nélkül és 24 órás kereskedéssel. A bevezetéshez szükség volt arra, hogy hatályon kívül helyezzék a 2025. évi
Most üt vissza Matolcsy György pazarlása: négymilliárd forinttal kevesebbért pályáztat a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvállalata három, kivételes státuszú ingatlant, mint tavasszal, amikor nem talált vevőt. Az ügyészségre vár, hogy kiderítse, gondatlan túlértékelés vagy tudatos bűncselekmény történt – írja a hvg.hu.
Bizonytalan vagy, milyen fizetési igényt adj meg pályakezdőként? Ismerd meg a legnépszerűbb szakmák 2026-os pályakezdő bérigényeit, és tudd meg, hogyan határozhatod meg reálisan a saját fizetési elvárásodat.