Évek óta nem látott hozamokat kínálnak a japán állampapírok, a helyi alapkezelők pedig egymás után indítanak olyan befektetési alapokat, amelyek révén a lakossági befektetők is hozzáférhetnek a szuperhosszú lejáratú kötvényekhez.
Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forint
Rendkívüli agrármentő csomagot indít a kormány a tavaszi károk enyhítésére. A gazdálkodók hektáronként 100 000 forint előleget kaphatnak, elengedik a kamarai tagdíjakat, és 106 milliárd forintnyi közvetlen támogatást fizetnek ki akár 75%-os előlegként a megszokottnál jóval korábban.
Miközben a panellakások négyzetméterára február óta folyamatosan csökken, a téglalakásoké tovább emelkedik. Júliusra a panelek több mint 8 százalékkal olcsóbbak lettek a tél végi csúcshoz képest, a két szegmens közötti árkülönbség pedig ismét 21 százalék közelébe nőtt.
Már Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója, a tisztán elektromos Geely E2. A világ 7. legnagyobb és egyben egyik legzöldebb autógyártójának sikermodelljéből minden 40. másodpercben vásárolnak egy darabot világszerte. A jó eséllyel a B-szegmenst hazánkban is alapjaiban újra rajzoló kompakt, ötajtós, ferdehátú
A rendkívüli hőség és szárazság miatt a halgazdálkodók már nem a legnagyobb hozamra törekszenek, a súlyosabb állománypusztulást igyekeznek minden eszközzel megelőzni.
Az idei augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programjai több napon át, tíz budapesti helyszínen várják majd az érdeklődőket – ismertette Magyar Éva kormányszóvivő a szerdai sajtótájékoztatón. Kiderült, hogy az ünnepség 4 milliárdból fog megvalósulni, miközben az előző kormány még 18 milliárd forintot irányzott elő erre a célra. A szervezők szerint
Budapesten jelenleg 2252 fa igényel kiemelt figyelmet leromlott állapota miatt. A szélsőséges időjárás és a nehéz városi életfeltételek miatt a beteg növények komoly közbiztonsági kockázatot jelentenek. A kidőlő fák és a leszakadó ágak évente átlagosan kétezer-ötszáz alkalommal adnak munkát a tűzoltóknak, ezért a szakemberek folyamatosan mérik fel
A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
Kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, illetve adathordozókat foglaltak le az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) két budapesti telephelyén a Népszava szerint. A hatósági fellépés egy nemrég indult, átfogó belső átvilágítást követ, miközben a nyilvános adatokból az is kiderül, hogy
Az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást, amivel ő lett Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A Tisza köztársasági jelöltje a megválasztása után esküt tett és beszédet mondott az Országgyűlésben, a hivatalát azonban csak a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, augusztus 19-én foglalja el. A Google Trends adatai
Ma este teljes napfogyatkozás vonul végig Európa egy részén, a jelenség Spanyolország északi, illetve keleti területeiről teljes napfogyatkozásként látható. Nyugat-Európában 1999 óta ez az első teljes napfogyatkozás. Hazánkban kora este részleges napfogyatkozásban, éjszaka a Perseidákban gyönyörködhetünk, az újhold miatt most különösen kedvező körü
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
A kormány által ígért 120 ezer forintos minimálnyugdíj a jelenlegi szabályok alapján nem feltétlenül védené meg a katásokat a nagyon alacsony nyugdíjtól. Egy 40 éven át katázó vállalkozó például a szabályok miatt akár mindössze 29 ezer forintos havi nyugdíjra is számíthatna.
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsoro
Nem mindennapi médiatechnológiai vállalkozás részese a Media1 szerdán: egy különleges Iberia-repülőjárat fedélzetéről, mintegy 37 ezer láb magasból közvetítjük élőben a teljes napfogyatkozást. A három kamera képét TVU-technológia és a repülőgép Starlink-kapcsolata juttatja el a nézőkhöz. Az élő adás 18:15-kor kezdődik a Media1 YouTube-csatornáján.
A World of Warcraft 2004-es megjelenése óta mára a videojátékipar egyik legismertebb és legszeretettebb szereplőjévé nőtte ki magát. A játék világa egyre színesebbé vált az évek folyamán, most például az otthonteremtés vált felkapott trenddé a virtuális világban.
Nehéz időszakon van túl Pásztor Erzsi: komoly műtéten és hosszú kezeléseken esett át, és bár már jobban van, továbbra is gyenge. A 89 éves színésznő mindennapjaiban lánya, Heni segít, aki néhány éve költözött haza Olaszországból.
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsoro
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15-20.
Túlzó ígéretek, csodaszerek és gyanúsan alacsony árak árasztották el az internetet. A Nébih legfrissebb tájékoztatása szerint rohamosan nő az illegális növényvédő szerek száma az online térben. A bevizsgálatlan vegyszerek vásárlása nemcsak pénzkidobás, de komoly jogi, környezeti és egészségügyi kockázatokkal is jár a magyar gazdálkodókra nézve.
Az idei hőhullámok és az aszály hatására egyre súlyosabb a helyzet a magyar erdőkben is. A fák már a túlélésre rendezkednek be, miközben a kiszáradt avar miatt a tűzveszély is jelentősen megnőtt. Hogy milyen jelek utalnak arra, hogy már az erdőállományok is nehezen viselik a szélsőséges időjárást, arról Karakai Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igaz
Rövidnek bizonyult a hétvégi enyhülés a hőségben, kedden pedig újabb melegrekord is megdőlt Budapesten - adta hírül a HungaroMet Zrt. Ezzel együtt a korábbi előrejelzésekkel ellentétben a hét második felében csillapodik a szélsőséges hőség. Egy Skandinávia felett megerősödött ciklonnak köszönhetően a Nyugat-Európában tomboló, 40 Celsius-fokot közel
A világ legnagyobb elektronikai bérgyártója, a tajvani Foxconn a második negyedévben 35 százalékkal növelte nyereségét az egy évvel korábbihoz képest, ezzel felülmúlta az elemzői várakozásokat. A növekedést továbbra is a mesterséges intelligencia iránti töretlen kereslet hajtja.
Súlyos betegség után, augusztus 7-én elhunyt Kis Ervin Egon, a magyar e-kereskedelmi és fintechszektor meghatározó alakja – közölte a Portfolióval a Binx. A szakember a hazai online kiskereskedelem úttörőjeként, a Számlázz.hu stratégájaként és a Binx neobank társalapítójaként jelentősen hozzájárult a magyar digitális gazdaság fejlődéséhez.
Az Nvidia megállapodásokat kötött a Wall Street legnagyobb pénzügyi szereplőivel egy 500 milliárd dolláros fejlesztési alap létrehozásáról. Az Erste Befektetési Zrt. elemzése.
A német cégek jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében – derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
A szolgáltató szektor digitális átállása bár elindult, de egyelőre inkább a hagyományos, széttagolt működés jellemzi. Míg az e-kereskedelem, a pénzügyi technológiák (fintech) és a logisztika az elmúlt évtizedben ugrásszerű fejlődésen mentek keresztül, a helyi szolgáltatások – fodrászatok, szépségszalonok, masszázsstúdiók – piaca kicsit lemaradt eze
A keresőben sokáig az volt a fő kérdés, hányadik helyen jelenik meg egy márka. Az AI-alapú válaszoknál egy korábbi döntési pont válik fontossá: bekerül-e egyáltalán abba a néhány lehetőségbe, amelyet a rendszer érdemesnek tart megemlíteni, összehasonlítani vagy ajánlani? Az AI szemével sorozatunk első része.
Reagált az OPUS Titász Zrt. arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank kizárta a társaságot az uniós helyreállítási forrásból finanszírozott hálózatfejlesztési és okosmérő-pályázatokból: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég szerdán kiadott sajtóközleményében szakmailag és jogilag megalapozatlannak nevezte a döntést, és jelezte, hogy valamennyi re
A NER-cégek átlagosan 12,8 százalékos bevételarányos nyereséggel hozták le az elmúlt 15 évet, ami a Válasz Online szerint három-négyszerese a piaci profitrátának.
Közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni csalók az Erste ügyfeleitől 2026 első felében – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta a saját védelmi rendszerével. A hagyományos adathalász módszerek egyre kevésbé er
Reagált az OPUS Titász Zrt. arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank kizárta a társaságot az uniós helyreállítási forrásból finanszírozott hálózatfejlesztési és okosmérő-pályázatokból: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég szerdán kiadott sajtóközleményében szakmailag és jogilag megalapozatlannak nevezte a döntést, és jelezte, hogy valamennyi re
A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
Az őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet. A terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései viszont mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
Az óballai IV. Vízválasztó Fórum telt házas és forró hangulatú tanácskozásán végre közös nevezőre jutottak a gazdák, a vízügyi szakemberek és a döntéshozók. A tét nem kevesebb, mint az Alföld elsivatagosodásának megállítása: a mélyárterek kontrollált elárasztása és a tájhasználatváltás jelentheti a hosszú távú túlélést a magyar mezőgazdaság számára
Kínában júliusban az új energiájú járművek (NEV) értékesítése 23,7 százalékkal, 1,561 millióra nőtt éves összevetésben, így az összes új járműeladás 60,4 százalékát tette ki. Az arány első alkalommal haladta meg a 60 százalékot - közölte szerdán a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM.