Az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza, Philip Lane szerint az energiaárak újabb emelkedési hulláma miatt az euróövezeti infláció a korábban vártnál hosszabb ideig marad magas szinten – derül ki a Le Temps című svájci lapnak adott interjújából - írta meg a Bloomberg.
Felülvizsgálja a közlekedési és beruházási miniszter az M6 autópálya Érdi-tető és Dunaújváros közötti szakaszával, valamint az M8 autópálya Dunaújváros melletti, a Pentele hidat is magában foglaló szakaszával összefüggő korábbi kormányzati döntéseket, és amennyiben indokolt, előterjesztést készít a kormány részére a felülvizsgálat eredményéről – az
Hatvan kormányrendelet jelent meg egyszerre a hétfői Magyar Közlönyben, mind a rendvédelmi rendszer átalakításáról szól: Terrorelhárítási Központ önálló rendvédelmi szervként megszűnik, és az ORFK közvetlen irányítása alatt működik tovább. Az Országgyűlési Őrség jelenlegi formájában szintén megszűnik, feladatait más rendvédelmi szervek veszik át. A
A vásárlók ma már természetesen mozognak az online és offline csatornák között, miközben a vállalatvezetőknek egyre gyorsabban kell reagálniuk a változó piaci környezetre. Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett Varga Anita Ágnes, a Rossmann Magyarország marketingvezetője és Szimeiszter Éva, a vállalat ügyvezetője az idei Marketing Summit
Sokan kötnek hitelfelvételnél betegség vagy munkanélküliség esetére hitelfedezeti biztosítást. Jó tudni, nem minden felmondás esetén fizet a biztosító.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a korábban házisertésben megállapított afrikai sertéspestis (Asp) okán kijelölt megfigyelési körzeteket. A feloldott körzetek, az Európai Unió járványügyi regionalizációja alapján, beolvadnak a korábban kijelölt Iii. típusú, korlátozás alatt álló területbe. A járványvédelmi előírások be
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
A német Der Spiegel az elmúlt napokban több kiemelt cikkben és beszámolóban is foglalkozott a Magyar Péter vezette Magyarországgal, elemezve az Orbán-rendszer utáni politikai átalakulást, az új kormányzati stílust és a legfrissebb gazdasági-közéleti intézkedéseket.
Múlt vasárnap elindult a TV2-n a Sztárban Sztár, és kapásból a második legnézettebb műsor lett. A Házasság első látásra népszerűsége egyelőre töretlen, a Megasztár azonban ugyanezt nem mondhatja el magáról. A Farm VIP, valamint a Celeb vagyok, ments ki innen! nem került be a top 5-be.
Fontos akadály hárult el a Warner Bros. Discovery felvásárlása elől: a Paramount Skydance megállapodott az üzletet megtámadó tizenkét amerikai állam főügyészeivel. A 111 milliárd dolláros tranzakció így közelebb került a lezáráshoz, a Paramountnak azonban komoly feltételeket kell teljesítenie.
A parlamenti frakciók felszólalásaival kezdődött az Országgyűlés keddi munkája, amelyen szóba került a magyar munkavállalók helyzete, az aktuális külpolitikai kérdések, valamint a gázárak és a rezsicsökkentés is. A felszólalások után szavazások következtek.
A Fendt és a holland Kenbri Fire Fighting együttműködésében mutatkozik be az Agrifire Pro 4,500, amely egy traktorból rövid idő alatt nagy teljesítményű tűzoltó járművet varázsol.
Budapest Főváros Önkormányzatának 97,74 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kell(ene) befizetnie a központi költségvetésbe. Ez a tétel az elmúlt években folyamatosan és drasztikusan emelkedett: míg 2023-ban még "csak" 58 milliárd forint volt, addig 2025-ben már 89,1 milliárd forintra rúgott a főváros önálló befizetési kötelezettsége.
Két új, hatalmas botsáska-fajt fedeztek fel Ausztráliában. Ez is mutatja, hogy a kutatók még az ország alaposan tanulmányozott vidékein is találhatnak eddig ismeretlen fajokat.
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új autók forgalomba helyezései között 2025-ben a német statisztikai hivatal (Destatis) által ismertetett Eurostat-adatok szerint. Az EU-ban minden hatodik újonnan nyilvántartásba vett személyautó tisztán elektromos hajtású volt.
2027-ben várhatóan 9 százalék körüli mértékben nőhetnek a valorizációs szorzók, ami azoknak lehet különösen fontos, akik jövőre mennek nyugdíjba. Dr. Farkas András, a NyugdíjGuru szakértője szerint a végleges értékeket a 2026-os nettó átlagkereset alakulása alapján határozzák majd meg 2027 tavaszán. Mutatjuk, kiket érinthet a változás.
Az isztambuli tőzsde (Borsa Istanbul) az elmúlt hat év legnagyobb átrendezésére készül, és októbertől kicseréli a BIST-100 benchmark index összetevőinek több mint negyedét, miután a befektetési alapokat érintő szabályozói szigorítás alapjaiban rázta meg a török piacot. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon okt
Erősen indult a hét a bitcoin tartalékokkal rendelkező cégek számára. A Strategy és a Strive is bejelentették, hogy összesen 2 305 BTC-t vásároltak 182,7 millió dollár értékben. A Strategy egy tőzsdei jelentésben közölte, hogy a múlt héten 950 bitcoint vásárolt 75,7 millió dollárért – ez volt az első vásárlása augusztus óta –, a Strive pedig
Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett.
Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait – a növekedést, az átalakulást, az elmúlást és a visszatérést – követi végig a tányéron.
A Moody's Ratings egy fokozattal "A2"-ről "A3"-ra rontotta Lengyelország hosszú távú szuverén adósbesorolását. A nemzetközi hitelminősítő döntésének hátterében a tartósan magas költségvetési hiány és a romló adósságfenntarthatósági mutatók állnak, amellyel az ország az Európai Unió egyik legnagyobb deficitjét produkálja.
A csapadékhiány és a szélsőségesen magas hőmérséklet idén a kiskertekben is komoly kihívást jelentett. A Somogy vármegyei Lullán gazdálkodó Perger-Wenszky Lilla családjával mindössze mintegy negyedhektáros területen termel, ám az önellátó falusi kertből az elmúlt években egyre több kistermelői termék is kikerül. Idén mintegy 600 tő paradicsomot ült
Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
A magasabb árak mellett csökken a megvásárolt mennyiség: 2026 első hat hónapjában 3,254 millió tonna friss zöldség, gyümölcs és burgonya került a spanyol háztartásokhoz.
Visszaállította a kötelező kamarai tagságot az orvosoknak, fogorvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak kedden az Országgyűlés az egészségügyről szóló törvény és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szólójogszabály módosításával a kormány kezdeményezésére.
Bár az idén látott brutális drágulás után újra tartósabban 100 dollár alá kerülhet az olaj hordónkénti ára, a piaci fellélegzés csúfos véget érhet. A háttérben ugyanis drámai és környezeti szempontból katasztrofális folyamat zajlik: a legfrissebb nemzetközi előrejelzések szerint a globális szénkereslettel idén tragikus módon valami olyan történt, a
Az egykori iparterületen tavaszra már fizikailag is megkezdődött a munka, ami magyar–olasz együttműködésben zajlik. Vitézyék most átnézik a megalapozottságát.
Befejezték a tavaly őszi tűzesetben megsérült AV-3 üzem építési munkálatait a Dunai Finomítóban, az üzembehelyezés és tesztelés után újra teljes kapacitáson termelhet majd a Mol százhalombattai finomítója - közölte a vállalat.
Egy külföldi utazás ma már jóval többet jelent a pihenésnél vagy a nevezetességek felkeresésénél: a magyarok több mint felét a helyi ízek is inspirálják az úti cél kiválasztásakor – derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank országos, reprezentatív kutatásából. A biztosító adatai szerint idén nyáron Ausztria és a déli tengerpartok mellett a leng
A katásoknak és a részmunkaidőben dolgozóknak sem kell attól tartaniuk, hogy automatikusan kimaradnak a 2027 januárjától tervezett 120 ezer forintos minimálnyugdíjból – mondta Farkas András nyugdíjszakértő. Egy fontos szabály miatt azonban valóban lehet félreértés: a szolgálati idő arányosítása más kérdés, mint a nyugdíjjogosultság.
A dió ára 2026-ban is számos tényezőtől, például a termésmennyiségtől, a minőségtől és attól függ, hogy héjas vagy tisztított dióról beszélünk. Cikkünk segít eligazodni ezekben a különbségekben és előrevetíti a várható piaci trendeket a termelők számára.
Sok magyar már tíz hónappal előre biztosítja be a nyári nyaralását, jellemzően januárban-februárban. Ez ráadásul nem egy szűk réteg szokása, ugyanis az összes foglalás több mint 60%-a legalább négy hónappal az indulás előtt születik. Akik korán foglalnak, mérhető árelőnyre tesznek szert, amely következetesen érvényesül minden fontosabb úticélnál. A
Október 6-tól a Fókusz után újra nyílik a legendás kastély bejárati ajtaja. Az RTL képernyőjére jön Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legújabb évada, az RTL+ Premium előfizetői pedig mindig egy epizóddal a tévéközvetítés előtt járhatnak. Az első három szereplőt is bejelentették már. A műsor alapjai változatlanok: bizalom, gyanú, taktika, megtéves