Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt. Van, ahol 30 fokot mértek, míg más helyen mindössze 12,6 fokot.
Az amerikai dízelár pénteken történelmi mérföldkőhöz ért, miután az országos átlagár először lépte át a gallononkénti 6 dollárt. A probléma messze túlmutat a benzinkutakon, hiszen a gázolaj a teherszállítástól a mezőgazdaságig a gazdaság szinte minden szegmensét érinti, ezért a mostani árszint egyes szakértők szerint "csendes gyilkosként" hathat a
Ezermilliárd forinttal csökkentette az állam adósságterhét az erősödő forint. Az euró bevezetése és az ehhez kapcsolódó olcsóbb törlesztés évente kétszer ennyi megtakarítást hozhat.
A kiberbiztonságot, az egészségügyet, a közlekedést és az energetikát is jelentősen átalakíthatja a kvantumtechnológia az évtized végére, ezért a hazai szereplőknek már most meg kell kezdeni az erre való felkészülést – hangzott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei szakmai tudásának elmélyítését, a technológia jobb megismerés
Lassan tíz hónapja folyamatosan veszteséget termelnek a hazai malactermelők, mivel a felvásárlási árak nem fedezik a termelési költségeket. Bár a kereslet stabil és az állatokat el lehet adni, a gazdák minden egyes értékesített malacon mintegy négyezer forintot veszítenek, a piaci kilátások pedig egyelőre nem ígérnek érdemi javulást. Eközben mélyül
Egy lakásfelújítás ma már több millió forintos kiadást jelenthet, ezért nem mindegy, hogy milyen forrásból finanszírozzuk a munkálatokat. Ha nincs erre a célra félretéve elegendő megtakarítás, a személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek között is érdemes körülnézni.
Az OTP Csoport bekerült a világ legjobban teljesítő nagybankjai közé a Forbes új nemzetközi rangsorában. A magyar bankcsoport a 100 és 500 milliárd dollár közötti mérlegfőösszeggel rendelkező intézmények kategóriájában a tizedik helyet szerezte meg, ezzel az európai bankok között a legjobb eredményt érte el. A lista pénzügyi teljesítmény alapján ra
Magyarország régiós vezető szerepet tölt be a klinikai vizsgálatok terén, amelyek jelentős összeggel járulnak hozzá a hazai GDP-hez – mutatott rá Novák Zoltán, a Taylor Wessing ügyvédi iroda partnere a
Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) 2024 és 2026 közötti kommunikációs költései miatt - közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken.
Jelentős változás történt a Gránit Bank tulajdonosi szerkezetében: Tiborcz István cége a bank részvényeinek közel tíz százalékát adta el Fáy Zsoltnak, a Magnet Bank elnökének. Ennyit ért pénteken Tiborcz részesedése a Forbes becslése szerint.
A feltárt dokumentumok szerint Lánczi Tamásék közel 3,7 milliárd forintot költöttek el a Balásy Gyula-féle médiakonzorciumnál. Mi történt? Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 és 2026 közötti kommunikációs költései miatt, közölte az Országos Rendőr-főkapitánys
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
2025-ben az uniós országok 3,9 millió első tartózkodási engedélyt adtak ki nem uniós állampolgároknak, ami 10,1 százalékos (plusz 355 350) növekedést jelent a 2024-es adatokhoz képest.
Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) 2024 és 2026 közötti kommunikációs költései miatt – közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken.
Az OTP Csoport bekerült a világ legjobban teljesítő nagybankjai közé a Forbes új nemzetközi rangsorában. A magyar bankcsoport a 100 és 500 milliárd dollár közötti mérlegfőösszeggel rendelkező intézmények kategóriájában a tizedik helyet szerezte meg, ezzel az európai bankok között a legjobb eredményt érte el. A lista pénzügyi teljesítmény alapján ra
A tűzifa darabolásánál könnyű kizárólag azt nézni, mekkora rönk fér a gépbe és milyen gyorsan dolgozik a fűrész. Néhány köbméternél azonban egészen más szempontok számítanak, mint amikor rendszeresen nagyobb mennyiséget kell feldolgozni.
Az átadást nehezíti, hogy a földhöz való kapcsolódás érzelmi kérdés, és a generációváltást könnyítheti külső szakértő bevonása a folyamatba – hangzott el a Bábolnai Gazdafórum második kerekasztal-beszélgetésén.
Egy év alatt 60 százalékkal nőtt az elektromos roller okozta, személyi sérüléssel járó balesetek száma. Eközben a Netrisknél 5 százalékkal kevesebben kötöttek kötelező biztosítást erre a közlekedési eszközre.
Néhány éven belül már teljesen hétköznapi lesz, hogy a vásárlást és a fizetést a mesterséges intelligencia végzi helyettünk. A technológia már létezik, a tesztelésében magyar bankok is részt vesznek, az első ilyen vásárlásokat is végrehajtották idehaza. Az AI ugyan helyettünk cselekszik, de nem a tudtunk nélkül, csak olyan vásárlást hajthat végre,
Október 8-án kerül a hazai mozikba az Extázis Uncut, amely bongor Fonogram-díjas konceptalbumának dalait egy összefüggő filmes történet részeivé alakítja. A dokumentarista és fikciós elemeket vegyítő produkció az előadó saját történetén keresztül foglalkozik az alkoholfüggőséggel, a családi mintákkal és a felépülés lehetőségével.
A kalászosok őszi gyomirtása az egyre szárazabbá váló éghajlaton már nem csupán a táblák gyommentesen tartását szolgálja, hanem a talajban lévő víz megőrzésének is fontos eszköze.
Könyvek, bútorok, szőnyegek, festmények és egy karóra is szerepel Baka András köztársasági elnök vagyonnyilatkozatában. Mi történt? Pénteken vált nyilvánossá az augusztusban államfővé választott Baka András vagyonnyilatkozata. Az új köztársasági elnöknek 156,4 millió forint pénzügyi megtakarítása van, melynek nagy részét egy valamivel több mint 70
Az elmúlt négy év során jelentősen nőtt a minőségi magyar borok exportja - közölte Rókusfalvy Pál, korábbi bormarketingért felelős kormánybiztos. A szakember ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az extrém időjárás és a betegségek miatt a 2026-os szüret komoly kihívások elé állította a gazdákat, a mustkihozatal pedig országosan legalább 30 százalékkal
Az amerikai infláció augusztusban éves alapon 3,4% maradt, megegyezve a várakozásokkal és az előző havi értékkel, míg a maginfláció 2,5%-ról 2,4%-ra mérséklődött. Havi alapon az energiaárak 2,1%-kal, az élelmiszerárak 0,1%-kal emelkedtek, a lakhatási és szolgáltatási költségek pedig egyaránt 0,3%-kal nőttek. Az adatok összességében nem túl biztatóa
A tervek szerint a következő öt évben huszonnégy további étterem követné a szombaton nyitó hamburgerezőt. Mi történt? Szeptember 12-én, azaz szombaton nyitja meg első üzletét Romániában a Simon’s Burger, derül ki a cég szerkesztőségünknek is eljuttatott sajtóközleményéből. A Forbes korábbi címlaposai (2025/9), Tóth Simon és Máté ezzel az Egyesült Á
Melyik technológia hozhatja a következő beruházási hullámot, mit bír el a villamosenergia-hálózat, és hogyan gondolkodnak a legfelsőbb vezetők az energiaszektor jövőjéről? Ezek a kérdések is napirendre kerülnek a Portfolio Energy Investment Forum 2026 konferencián, amelyet október 8-án rendezünk meg a budapesti Hotel InterContinentalban.
A sajtó számára fejlesztett rendszer nem egyetlen AI-választ ad, hanem kutatással, szerkesztéssel és ellenőrzéssel készít cikkalapot. A Zidalio Solo ingyenesen is kipróbálható. Elérhetővé vált a Zidalio Solo, a magyar tulajdonú Zidalio Technologies újságíróknak, szerkesztőségeknek, PR- és kommunikációs szakembereknek fejlesztett, mesterséges intell
Havi 5000, az év végéig összesen 20 ezer forintos támogatást kapnak a legfeljebb 150 lóerős dízelüzemű személyautók magánszemély tulajdonosai – jelentette be Magyar Péter. A közel egymillió embert érintő intézkedés első kifizetése októberben érkezik, a jogosultak többségének nem kell kérelmet benyújtania. A kormány a mezőgazdasági felhasználóknak i
Magyar Péter bejelentette, hogy a maximum 150 lóerős autók tulajdonosai részesülnek a célzott támogatásban. A mezőgazdasági felhasználók visszaigényelhetik a jövedéki adót.
Decemberig összesen húszezer forintos üzemanyagár-kompenzációban részesülhetnek a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai. A kormány számításai szerint az intézkedés mintegy egymillió gépkocsi-tulajdonost és családját érinti.
Decemberig összesen húszezer forintos üzemanyagár-kompenzációban részesülhetnek a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai. A kormány számításai szerint az intézkedés mintegy egymillió gépkocsi-tulajdonost és családját érinti.
Az OTP Csoport bekerült a világ legjobban teljesítő nagybankjai közé a Forbes új nemzetközi rangsorában. A magyar bankcsoport a 100 és 500 milliárd dollár közötti mérlegfőösszeggel rendelkező intézmények kategóriájában a tizedik helyet szerezte meg, ezzel az európai bankok között a legjobb eredményt érte el. A lista pénzügyi teljesítmény alapján ra
A kutatók két hónap alatt felére csökkentették a Bitcoin és az Ethereum feltöréséhez szükséges kvantumszámítási erőforrás becslését. Egyelőre nem történt támadás, de a veszély fokozódik, ezért minden eddigi tudást újra kell gondolni. Felére zsugorodott a Bitcoin feltöréséhez szükséges kvantumerő Több mint 100 kutató, AI-ügynökök segítségével, jelen
Aki nem jogosult a 3 százalékos Otthon Start hitelre és hitelből vásárolna lakást, annak marad a piaci kölcsön. A legkedvezőbb ajánlatok továbbra is jellemzően 6 százalék körüli vagy azt valamivel meghaladó THM-ek mellett érhetők el.
Magyar Péter bejelentette a magas dízelárak elleni célzott támogatás részleteit. A miniszterelnök korábban hangsúlyozta, hogy a védett áras rendszer visszaállítása felelőtlenség lenne, mivel áruhiányhoz vezetne és havi 50 milliárd forintnál is többe kerülne. A frissen bejelentett konstrukció arra utal, hogy a kormány az ellátásbiztonság és a költsé