A XV. Magyar Paprika Napján arra figyelmeztettek, hogy gyors technológiai alkalmazkodás, kiszámíthatóbb piaci környezet és megfelelő szakember-utánpótlás nélkül romolhat a hazai zöldségtermelés versenyképessége.
Az amerikai szenátus kedden szavaz a Clarity Act névre keresztelt, átfogó kriptovaluta-szabályozási törvényjavaslatról. A jogszabály sorsa egyelőre bizonytalan, meglehetősen kétséges ugyanis, hogy összegyűlik-e a procedúra folytatásához szükséges hatvan szavazat.
A bolti vásárlás utolsó szakasza a kasszazónán való áthaladás, amely meghatározó szerepet játszik abban, hogy a vásárló összességében hogyan értékeli a vásárlási élményt. A kiskereskedelemre is egyre jellemzőbb automatizáció révén pedig ez a terület is új szerepet kap. Az önkiszolgáló kasszák ugyanis ma már nem csupán egy modern fizetési megoldást,
Az olasz versenyhatóság bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo által a Monte dei Paschi di Siena felvásárlására tett ajánlat ügyében.
Szeptemberben kulcsfontosságú a csapadék, talajnedvesség, levélnedvesség, hőösszeg és a szél folyamatos figyelése. Ezekkel az adatokkal jelentősen javíthatod termésed minőségét és a gazdálkodás hatékonyságát, miközben csökkentheted a kockázatokat.
Idén októberről 2028 januárjára módosította az Országgyűlés az uniós forrásból megvalósuló elektronikus ügyintézési felület, a komplex jogviszony-nyilvántartás szabályainak bevezetését. Az indoklás szerint a projekt megvalósításához kapcsolódó informatikai fejlesztések időbeli csúszása következtében a hatályos szabályozásban meghatározott határidő
A svájci Shift Crypto bejelentette, hogy a Bitcoin Lightning Network támogatását is beépítette a BitBoxApp mobilalkalmazásba. A BitBox02 és BitBox02 Nova tulajdonosai így mostantól egyetlen alkalmazásban kezelhetik a hosszú távra félretett bitcoinjaikat, valamint a gyors és olcsó Lightning-fizetésekhez szánt összeget. Az új funkció egyelőre nyilván
A Casino Win Győr koncessziós szerződésének határideje lejárt és egyelőre nem hosszabbították meg, de az engedélyezési eljárás végéig működhet a kaszinó.
Dokumentumokat és több gigabájtnyi adatot foglaltak le a nyomozók kedden az Országos Onkológiai Intézetben tartott házkutatás során - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon. A rendőrség a kórház eszközbeszerzései kapcsán indított büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt, gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek.
A második negyedévben az átutalások több mint harmadát már mobilbankból indították az ügyfelek, a qvik fizetések pedig egyetlen negyedév alatt több mint 22 százalékkal bővültek. A hazai pénzforgalmi statisztikába bekerült a Magyarországon fióktelepet alapító Revolut, a több mint 2 millió ügyfél pénzforgalma hamarosan megjelenik a forgalmi adatokban
A múlt héten lezajlott Coop Rallyn megkérdeztük a rendezvényen felszólaló Búza László államtitkárt a minőségi magyar termékek népszerűsítéséről, az élelmiszerműveltség jelentéséről és a hazai agráriumban megvalósítandó jövőbeli célokról.
Egyetlen ország kormánya sincs megfelelően felkészülve arra, milyen változásokat hozhat a mesterséges intelligencia a társadalomban – figyelmeztetett Bill Gates. A Microsoft alapítója szerint az AI hatalmas lehetőségeket kínál, többek között az orvostudományban, a kockázataival azonban a döntéshozók messze nem foglalkoznak annyit, amennyit kellene.
Szeptember 15-től 5 százalékra csökkent a tűzifa áfája, az állami erdőgazdaságoknál pedig befagyasztották a nettó árakat. A magánpiacon azonban eltérően alakulhatnak a körülmények.
Banki működési engedélyt szerzett Kolumbiában a brit fintechóriás Revolut, amely a tervek szerint 2027-ben indítja el szolgáltatásait a dél-amerikai országban.
Szeptember 15-étől bővült a kedvezményes, 5 százalékos adómérték alá eső termékek köre, az áfatörvény 3. számú melléklet I. rész 61-62. sorában felsorolt termékekkel.
Több területen is előrelépett a Semmelweis Egyetem a ShanghaiRanking legfrissebb, 2026-os szakterületi világrangsorában (ShanghaiRankings Global Ranking of Academic Subjects 2026): gyógyszertudományokban immár a világ 50 legjobbja közé tartozik, míg a klinikai orvostudomány mellett a fogorvostudomány és az orvosi technológia terén is bekerült a top
A fagyasztott pizza a modern háztartások egyik legnépszerűbb kényelmi étele, azonban a végeredmény sokszor elmarad a várakozásoktól: kiszárad a széle, miközben puha, átázott a tészta vagy megég a sajt a sütőben. A szakértő szerint a hiba nem feltétlenül a kényelmi koncepcióban és a rossz minőségben keresendő, hanem a sütési technikában. Pedig öt eg
Egyre több amerikai iskola változtat az AI-hoz való hozzáállásán: tiltás helyett inkább azt tanítják a diákoknak, hogyan használják a technológiát, és főleg azt, mikor nem érdemes megbízni benne.
A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
Magyar Péter szeptember 24-én hivatalos vatikáni látogatást tesz, amelynek során XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadja a delegációt. Az egyházfővel való személyes találkozót magas szintű diplomáciai egyeztetések követik a Szentszék vezetésével - írta Facebook-posztjában a miniszterelnök.
A Scope Ratings három fokozattal, "B+"-ra rontotta a Duna Aszfalt Zrt. kibocsátói hitelminősítését a korábbi "BB-" szintről, és a minősítést további leminősítés lehetősége miatt felülvizsgálat alatt tartja - jelentette a hitelminősítő a honlapján kedden.
Tovább nőtt a mobilbanki átutalások népszerűsége Magyarországon. Az MNB legfrissebb adatai szerint a második negyedévben már az összes átutalás több mint egyharmadát mobilbanki alkalmazáson keresztül indították. A mobilbanki utalások száma egy év alatt 16,7 százalékkal, értékük pedig 17,4 százalékkal emelkedett.
A szélsőséges időjárás és az aszályos nyár ellenére szeptember 14-én ismét megrendezték a Kertbarát Körök országos terménybemutatóját a budapesti Stefánia Palotában.
Újraindult a Reakció, amelyből annak idején a Mandiner kinőtt. Balogh Ákos Gergely elmondta, kik állnak az új lap mögött, miből finanszírozzák, milyen irányt követnek, és miért érzik úgy, hogy a mai Mandiner már messzire került attól, amit ők a nyilvánosságról gondolnak.
Külsős alvállalkozók is átnézhetik és értékelhetik a felhasználók ChatGPT-nek írt üzeneteit, amelyek között személyes vagy érzékeny információk is lehetnek. A 404 Media kiszivárgott belső dokumentumok és egy, a projektben dolgozó alvállalkozó beszámolója alapján tárta fel, hogyan használják valódi beszélgetéseket a mesterséges intelligencia válasza
A 4iG-részvények amerikai szabályozott tőkepiacra történő bevezetésének előkészítéséről döntött társaság igazgatósága, a cél az, hogy a 4iG papírjai 2027 utolsó negyedévében megjelenjenek a Nasdaq-on - tájékoztatta a vállalatcsoport kedden az MTI-t közleményben.
Bernie Sanders baloldali szenátor és Steve Bannon, Donald Trump elnök közeli szövetségese kedden egyaránt a mesterséges intelligencia szabályozása mellett szállt síkra egy washingtoni rendezvényen. A két, egymástól politikailag a lehető legtávolabb álló szereplő közös fellépése jól mutatja, hogy az MI-vel kapcsolatos aggodalmak átívelnek a párthatá
Dokumentumokat és több gigabájtnyi adatot foglaltak le a nyomozók ma az Országos Onkológiai Intézetben tartott házkutatás során – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon. A rendőrség a kórház eszközbeszerzései kapcsán indított büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt, gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek.
Több értékes magyar kastély, kúria és történelmi épület műemléki státusza is változhat. A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet négy helyszínen új védettséget javasol, miközben több olyan épületnél módosítanák vagy szüntetnék meg a védelmet, amely már megsemmisült vagy elveszítette eredeti építészeti értékeit. A tervezet szeptember 22-
Állandóan pörögsz, folyamatos teljesítménykényszerben élsz? Úgy érzed, csak akkor vagy értékes, ha mindig csinálsz valamit? Mutatjuk, melyek azok a jelek, amelyek már nem pusztán a túlhajtottságról szólnak, hanem arra utalnak, hogy te is stresszfüggő vagy!
Lengyelországban az ipari alma piacán idén is egy jól ismert jelenség rajzolódik ki: egyáltalán nem a kínálat és nem is a valódi kereslet határozza meg az árakat, hanem azok a szereplők, akik kellő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy lefelé mozdítsák a felvásárlási árszinteket. Időről időre előfordul ugyan, hogy a rendelkezésre álló nyersanyag és
A Tottenham ellen játszik rangadót az angol Ligakupában a Liverpool labdarúgócsapata. A kedd esti mérkőzés előtt a vörösök vezetőedzője, Andoni Iraola kijelölte a kezdőcsapatát. Ebben csak az egyik magyar válogatott játékos kapott helyet.
Míg a 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7%-a, addig idén már 10%-uk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.
A közlekedési miniszter szerint a Fidesz lényegében a korábbi tárcavezetőt, Lázár Jánost tenné felelőssé az M6-os autópálya túlárazásáért. Vitézy emlékeztetett, hogy a kormány már feljelentést tett az ügyben, és szerinte a hűtlen kezelés kísérlete is büntetendő.
Dokumentumokat és több gigabájtnyi adatot foglaltak le a nyomozók ma az Országos Onkológiai Intézetben tartott házkutatás során – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon. A rendőrség a kórház eszközbeszerzései kapcsán indított büntetőeljárást hűtlen kezelés miatt, gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek.
A globális tartalomgyártói gazdaság egyik legkevésbé látványos, mégis egyre komolyabb problémája a nemzetközi kifizetések kezelése. Miközben egy márka pillanatok alatt szerződtethet egy másik kontinensen élő tartalomgyártót, maga a pénz sok esetben még mindig napokig utazik a bankrendszerben, miközben devizaváltási költségek, közvetítő banki díjak
Egy orosz fregatt két jelzőrakéták lőtt ki a dán légierő helikopterére, amely Gedser közelében a nemzetközi vizeken tartózkodó hajóról végzett tervezett fotózást – közölték a dán fegyveres erők.
Szeptemberben még javában szedhetjük a fűszernövényeket, ám az egyre hűvösebb éjszakák már jelzik, hogy ideje felkészíteni őket a télre. Amit lehet szedjük, mentsük…
Személyes adattal való visszaélés gyanújával hallgatta ki a rendőrség az előző kormány egyik volt igazságügyi államtitkárát. A hatóságok szerint Pilz Tamás olyan minisztériumi dolgozók elbocsátását hagyta jóvá, akik letöltötték a Tisza Párt mobilalkalmazását, az RTL Híradó információi szerint.
Hazudtak, loptak, sőt egyik társuk "megölésére" is szavaztak egy szimulált környezetben a mesterségesintelligencia-ágensek – derül ki az Emergence startup legújabb kísérletéből, amely az autonóm MI-rendszerek váratlan helyzetekben mutatott viselkedését vizsgálta - közölte a Bloomberg.
Hazudtak, loptak, sőt egyik társuk "megölésére" is szavaztak egy szimulált környezetben a mesterségesintelligencia-ügynökök – derül ki az Emergence startup legújabb kísérletéből, amely az autonóm MI-rendszerek váratlan helyzetekben mutatott viselkedését vizsgálta a Bloomberg beszámolója szerint.