2026. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
17:54
Jövő héten hallgatják meg a Médiatanács elnöki posztjára pályázókat (Media1)
Hantosi István (TISZA), az Országgyűlés a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának elnöke a bizottság alakuló ülésén arról beszélt szerdán, hogy 15 pályázat érkezett a Művelődési Bizottság által kiírt pályázatra, ebből azonban egy nem tartalmazta a felhívásban is előírt szakmai koncepciót, ezért összesen 14 pályázó meghallgatását t
szept. 10
17:56
Generáltervező céget vesz az AKKO Invest (Portfolio)
Az AKKO Invest megállapodott a generáltervezéssel foglalkozó Aspectus Architect Zrt. felvásárlásáról. A WING csoporttól megvásárolt vállalat akvizíciója a tervek szerint 2026-ban zárul le, a tranzakció pedig szervesen illeszkedik a tőzsdei társaság integrált ingatlanszolgáltatói terjeszkedési stratégiájába - derül ki a cég közleményéből.
szept. 10
18:00
Hol tart Magyarország az AI-forradalomban? - Megvan, mik lehetnek a kitörési pontjaink (Portfolio)
Hol tart Magyarország az AI területén, hol rúghatunk labdába a nemzetközi AI-piacon, és hogyan védekezhetünk a kockázatok ellen? Többek között ezekről a kérdésekről szólt az idei Közgazdász-vándorgyűlés "Mesterséges intelligencia – kontroll vagy kontrollvesztés" című szekciója, amelyet Zsakó Enikő, a Magyar Közgazdasági Társaság Ellenőrzési Szakosz
szept. 10
18:02
Virovácz Péter: "Akkorát esett a magyar gazdaság, hogy újra meg kell tanulnia járni" (Portfolio)
A magyar gazdaságban egyelőre csak bizalmi javulás tapasztalható, valódi gazdasági fordulat még nem következett be – állapították meg neves közgazdászok a Közgazdász-vándorgyűlés elemzői panelbeszélgetésén. A szakértők szerint az elmúlt évek túlfűtött, fogyasztásvezérelt gazdaságpolitikája súlyos versenyképességi gondokat okozott, a mintegy 40 száz
szept. 10
18:06
A magyar lakosság 36 százalékának elfogy hónap végére a pénze (Menedzsment Fórum)
A nemi különbség is jelentős: a magyar nők 42 százaléka él hónapról hónapra.
szept. 10
18:12
Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra (Privátbankár)
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles.
szept. 10
18:12
MKOE: beérett, hogy az ÁNYK kivezetésének elhalasztásáról döntsön a kormány (Adózóna)
Az MKOE információi szerint a NAV-on belül is egyre világosabbá vált, hogy az ÁNYK jelenlegi ütemezés szerinti kivezetése súlyos működési zavarokat okozna, ezért az MKOE szakmai együttműködésre szólítja fel az adóhivatalt, annak érdekében, hogy az ÁNYK kivezetésének elhalasztásáról kormányzati szinten döntés szülessen – derül ki Ruszin Zsolt, az MK
szept. 10
18:12
Gránit Bank tulajdonrészt adott el a Bdpst Group (ProfitLine)
A Bdpst Group megállapodást kötött az FZS Mag Investment Kft.-vel és két vele összehangoltan eljáró hazai befektető társasággal a Gránit Bankban fennálló részesedése egy részének értékesítéséről.
szept. 10
18:12
Közel a pénzügyi krízis Ukrajnában? Drasztikus lépésekre készül a kormány a nehéz tél előtt (Portfolio)
Az ukrán kormány a finanszírozási gondok miatt megkezdte a költségvetési kiadások korlátozását - mondta Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter a parlament pénzügyi bizottságának csütörtöki ülésén az Unian hírügynökség beszámolója szerint.
szept. 10
18:12
Az MNV egykori vezérigazgatóját is meggyanúsították a Volánbuszok túlárazása miatt (Telex)
Összesen nyolc korábbi vezetőt gyanúsítottak meg a nyomozók, házkutatásokat is tartottak. A gyanú szerint 2015 és 2018 között a Volánnál körülbelül 10 milliárd forintos kár keletkezett, miután használt autóbuszokat túlárazással szereztek be.
szept. 10
18:12
A nagy eső csak most jön? Itt a friss előrejelzés, ez vár ránk hétvégén (Agrárszektor)
Pénteken még sokfelé lehet eső, zápor, zivatar, de szombaton és vasárnap már naposabb, szárazabb, mérsékelten meleg idő várható, a csúcshőmérséklet jellemzően 25 Celsius-fok alatt marad - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
szept. 10
18:14
Érkezik az anticiklon Magyarországra, amely fordulatot hoz a hétvégi időjárásban. (Portfolio)
Napos, szinte teljesen csapadékmentes időjárás várható a hétvégén, miután egy nyugat felől érkező anticiklon kiszorítja térségünkből a korábbi esőzéseket okozó mediterrán ciklont – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből.
szept. 10
18:18
Kvíz: Te meddig jutnál a Legyen Ön is milliomosban? Tedd próbára tudásod! (Pénzcentrum)
A Legyen Ön is milliomos! a 2000-es évek elejének egyik meghatározó televíziós vetélkedője volt. Vágó Istvánnal együtt nézők milliói izgulták végig, ahogy a játékosok kérdésről kérdésre haladtak az egyre nagyobb nyeremények felé. Ezúttal 2001 valódi kérdéseiből válogattunk össze tízet, méghozzá az akkori nyereménylétra sorrendjében. Tedd próbára ma
szept. 10
18:18
Eltűnik a 10 százalékos vám: olcsóbb török zöldség áraszthatja el Ukrajnát? (Agroinform)
Ukrajna eltörli a Törökországból érkező paradicsomot és uborkát terhelő 10 százalékos általános vámot. A változás csökkentheti az import költségét, és újabb árnyomás alá helyezheti az ukrán üvegházi termelőket.
szept. 10
18:24
Történelmi csúcson zárt a Mol, az OTP is emelkedett (Privátbankár)
A Mol volt a nap nyertese a tőzsdén, a BUX emelkedett, a BUMIX csökkent.
szept. 10
18:24
Lépett a rendőrség: nyolc embert gyanúsítanak a túlárazott buszbeszerzésekkel kapcsolatban (Portfolio)
Nyolc embert gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a túlárazott buszbeszerzésekkel kapcsolatban, köztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját - közölte a rendőrség a honlapján.
szept. 10
18:26
Jóváhagyta a Mol vezetése az eurókötvény-program frissítését (Portfolio)
A Mol igazgatósága jóváhagyta a vállalat kétmilliárd eurós eurókötvény-programjának frissítését, ami a jövőben is biztosítja a társaság számára a nemzetközi kötvénypiaci hozzáférést - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
szept. 10
18:30
Erste: kegyelmi állapotban vagyunk, de ennek hamarosan vége lehet (Privátbankár)
Az Erste szakértői úgy vélik, hogy idén 1,7, jövőre pedig 2,2 százalék lehet a magyar gazdaság bővülése, amit a reálbér-emelkedéssel a fogyasztás, az új ipari kapacitásokkal és az uniós forrásokkal pedig a beruházások volumenének növekedése támogathat. A jelenlegi alacsony inflációs szintnek azonban hamarosan vége, a megemelkedett energiaárak az ip
szept. 10
18:42
366 felett is járt az euró, de estére felzárkózott a forint (Menedzsment Fórum)
Délután 366,22-ig emelkedett az euró-forint árfolyam, a csütörtöki kereskedést 364,66-tal zárta. Ez továbbra is magasabb, mint a reggeli szint.
szept. 10
18:42
Kevesebbet ér a forint az euróhoz és a dollárhoz képest is, mint reggel (Privátbankár)
Csak a svájci frankkal szemben tudott erősödni a magyar fizetőeszköz.
szept. 10
18:42
Nem tudhatod, hová vezet egy egyetemi ismeretség – nekik egy 30 milliárdos vállalkozás lett belőle (ProfitLine)
Egy egyetemi barátságból lehet életre szóló kapcsolat, szakmai együttműködés vagy akár közös vállalkozás is. Nagy Gábor és Kőrössy Zoltán még a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem jogelődjének hallgatóiként ismerték meg egymást, első közös cégüket pedig már főiskolásként megalapították. Több mint harminc évvel később is együtt dolgoznak. Történetük
szept. 10
18:42
Akkora a baj Európában, hogy már versenyezni kell a vízért (Agrárszektor)
A 2026-os nyár egyik legszembetűnőbb európai vízgazdálkodási problémája a Rajna vízhozamának tartós visszaesése. A folyó idei helyzete nem egyszerűen egy rendkívüli hidrológiai esemény, hanem annak jele, hogy Európában egyre nagyobb jelentősége van a vízzel való hosszú távú, rendszerszintű gazdálkodásnak. A cél nem pusztán a vízhiány következményei
szept. 10
18:48
Kilőtt az olajár, május óta nem látott szinten a WTI (Portfolio)
Több mint hat százalékkal ugrottak meg csütörtökön az olajárak, így mindkét meghatározó benchmark, a WTI és a brent hordónkénti ára is 100 dollár fölé emelkedett. A drágulást az váltotta ki, hogy az iráni háború kezdete óta nem látott intenzitású támadássorozat érte a tengeri szállítmányozást, ami tovább fokozta az amúgy is szűkös kínálattól való f
szept. 10
18:48
Ingyen tankolhatsz? Napenergiával tölthető a Moonrider traktor (Agroinform)
Dízel helyett villamos energiával, akár hálózati csatlakozás nélkül is üzemeltethető a Moonrider T 27 kompakt traktor.
szept. 10
18:48
Ezeket a használt autókat kapkodják el most a magyarok: állami segítségből vásárolnak be a fiatalok (Pénzcentrum)
A 2025 januárjában bevezetett munkáshitelből 2026 júliusáig több mint 230 milliárd forintot helyeztek ki a bankok - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. Bár a havi kihelyezések az indulást követő csúcsok után mérséklődtek, az érdeklődés töretlen: idén az első hét hónapban 62,4 milliárd forintnyi új szerződés született. A kamatmente
szept. 10
18:54
Megnevezte Magyar Péter a Tisza Párt öt új alkotmánybíró-jelöltjét, köztük van Ligeti Miklós is (Portfolio)
A Tisza Párt megnevezte azt az öt alkotmánybíró-jelöltet, akiket szakmai szempontok és függetlenségük alapján javasol a testületbe a jövő heti parlamenti szavazás előtt – derült ki Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.
szept. 10
18:54
A világ Gdp-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán (KKV Magazin)
Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A
szept. 10
18:54
Kiderült, ki lett Magyar Péter miniszterelnök egyik protokollosa (Media1)
A szakember korábban a Magyar Nemzeti Bankban, majd az MNB-EduLabnál is dolgozott, és kiválóan beszél többek között kínaiul is.
szept. 10
19:12
Ismerős név is van a Tisza Párt öt új alkotmánybíró-jelöltje között (Privátbankár)
Ligeti Miklós az egyik, az öt jelöltet hétfőn hallgatja meg a parlamenti bizottság.
szept. 10
19:12
Nemzetközi szinten versenyképes, de kritikusan szűk a magyar e-kereskedelem élmezőnye (ProfitLine)
A harmadszor átadott HungarEcomm Stars idei listájára 40 vállalat került, amelyek együtt a hazai online kiskereskedelmi forgalom mintegy ötödét adják. Ez egyszerre mutatja az élmezőny erejét és a piac koncentráltságát.
szept. 10
19:12
Megszólaltak a vészjelzők a pilótafülkében: feszült percek előzték meg az amerikai repülőgép tragédiáját (Portfolio)
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) szerdán nyilvánosságra hozott helyzetjelentése szerint a vasárnap Miamiban balesetet szenvedett Amazon Prime Air teherszállító gép egyik pilótája több mint egy perccel a földet érés előtt figyelmeztetett, hogy túl gyorsan repülnek, ám a társa nem reagált érdemben a jelzésre.
szept. 10
19:18
Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat (Adózóna)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjét – közölte az MTI.
szept. 10
19:18
Megvizsgálták az almásfüzitői szivárgást: nem a vörösiszap kerül a Dunába (Öko-drive)
Nem vörösiszap szivárog a Dunába Almásfüzitőnél!
szept. 10
19:20
Elsőként kapott egyetemi tanári címet regeneratív építészeti területen Dr. Reith András (Öko-drive)
Kinevezték az ország első fenntartható építészetet képviselő egyetemi tanárát a PTE MIK-en.
szept. 10
19:22
Veszélybe került az erőmű működése a Duna alacsony vízszintje miatt (Öko-drive)
A Duna rekordalacsony szintje miatt a Lágymányosi-öböl kotrásával biztosították a Kelenföldi erőmű vízellátását.
szept. 10
19:24
Új országos fásítási program indul: milliószámra ültetnek fákat (Öko-drive)
Több mint 12 millió facsemete ültetésével zárulhat 2030-ban az Országfásítási Program.
szept. 10
19:26
Az EU tíz tavából csak négy van jó ökológiai állapotban (Öko-drive)
A tavak védelmében ma kell cselekedni a jövő érdekében.
szept. 10
19:30
Megszólalt Kármán András: új költségvetési pályával kerülné el Magyarország az uniós büntetést (Portfolio)
Új lapot nyitna a kormány Brüsszellel a költségvetési vitában: Kármán András az októberben benyújtandó középtávú strukturális tervvel akadályozná meg, hogy szankciókat kapjon a nyakába az ország az elszállt hiány miatt. A tét nagy, hiszen a túlzottdeficit-eljárás szigorítása akár uniós forrásokat is veszélyeztethet. Eközben az is kiderült, hogy ugy
szept. 10
19:30
Ligeti Miklós mellett négy másik jelöltet jelentett be a Tisza párt (Növekedés)
Bejelentette a Tisza-frakció öt alkotmánybíró-jelöltjét Magyar Péter miniszterelnök, a párt elnöke a Facebook-oldalán.
szept. 10
19:42
Megszólalt az Nvidia vezére: a kiberbiztonság lehet a következő nagy terület a mesterséges intelligenciában (Portfolio)
A kiberbiztonság válik a mesterséges intelligencia következő nagy felhasználási területévé – jelentette ki Jensen Huang, az Nvidia társalapítója és vezérigazgatója a Goldman Sachs San Franciscó-i technológiai konferenciáján a Bloomberg tudósítása szerint.
szept. 10
19:42
Veszélyes gaz terjed a magyar kertekben: szúr, alig lehet kiirtani (Agrárszektor)
A 2026-os nyár hosszan tartó aszálya miatt idén őszre rendkívüli mértékben elszaporodott a királydinnye. A defekteket és fájdalmas sérüléseket okozó, szívós gyomnövénytől csak kitartó munkával, a tövek gyökeres kihúzásával, a lehullott, tüskés termések gondos összegyűjtésével, valamint a talaj takarásával szabadulhatunk meg - írta a www.evamagazin.
szept. 10
19:48
Óriási dobás: saját agrárbankot kapnak a romániai gazdák (Agroinform)
Újabb lépést tesz a digitális pénzügyi szolgáltatások felé a román Agricover. Az agrárfinanszírozással és agráripari szolgáltatásokkal foglalkozó csoport fintech leányvállalata, az Agricover Payments megkapta a Román Nemzeti Bank (BNR) engedélyét a fizetési intézményként történő működéshez.
szept. 10
19:48
A kiberbiztonság lehet a következő nagy terület a mesterséges intelligenciában az Nvidia vezére szerint (Portfolio)
A kiberbiztonság válik a mesterséges intelligencia következő nagy felhasználási területévé – jelentette ki Jensen Huang, az Nvidia társalapítója és vezérigazgatója a Goldman Sachs San Franciscó-i technológiai konferenciáján a Bloomberg tudósítása szerint.
szept. 10
19:48
Ukrán bevásárlóközpontra csaptak le az oroszok: 4 halott, 60 sebesült (Növekedés)
Négy ember életét vesztette, több mint hatvanan pedig megsebesültek, amikor orosz tüzérségi találat ért egy bevásárlóközpontot a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Pavlohradban - jelentette be ma a régió kormányzója. Év eleje óta az orosz erők több mint 18 ezer csapást mértek a megyére.
szept. 10
19:54
Egy madár miatt lyukadt ki egy mozdony teteje a Déli pályaudvaron (Portfolio)
Madár okozott zárlatot a Déli pályaudvaron csütörtökön, ami ívkisülést okozott a felsővezeték és egy mozdony teteje között - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán.
szept. 10
19:54
Meddig mehet el egy chatbot? Újabb biztonsági kockázatra figyelmeztet egy kutatás (ICT Global)
A chatbotok egyre óvatosabban reagálnak a mentális problémákkal kapcsolatos beszélgetésekre, de egy friss kutatás szerint még mindig akadnak olyan helyzetek, amelyekben nem húzzák meg időben a határt.
szept. 10
20:00
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály (Privátbankár)
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
szept. 10
20:00
Valami egészen elképesztő történt a magyar tőzsdén: miközben a világ remeg, a Mol történelmi csúcsra tört (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1512,85 ponttal, 1,02 százalékkal emelkedett csütörtökön, így 149 434,45 ponton zárta a kereskedést. A magyar tőzsde ezzel szembement a nemzetközi piacokkal, miközben a Mol új történelmi csúcsra emelkedett.
szept. 10
20:12
Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjét.
szept. 10
20:18
Egyre biztosabb: megszorítások nélkül is rendbe lehet tenni a magyar gazdaságot (Menedzsment Fórum)
A Közgazdász-vándorgyűlés elemzői fórumán a magyar gazdaságpolitikai fordulat nehézségeit és lehetőségeit járták körül a szakértők – termelékenységről, versenyképességről, megelőlegezett bizalomról, a korrupció visszaszorításáról volt szó és arról, hogy a nehéz örökség ellenére is teremthet magánanak a kormány elég mozgásteret ahhoz, hogy megszorít

Keresés