2011. május 23. hétfő

máj. 23
5:36
Európai körúton Obama (Kripto Akadémia)
Négy országot érintő európai látogatásra indult tegnap Barack Obama. Az amerikai elnök Írországban, majd Nagy-Britanniában folytat tárgyalásokat, Franciaországban részt vesz a G8-ak csúcsértekezletén, végül Lengyelországot keresi fel.
máj. 23
5:54
Közelebb a bizalomhoz (Kripto Akadémia)
Az elmúlt hét legfontosabb belpolitikai eseményét elemzi az orosz média.
máj. 23
5:56
Súlyos, de stabil a kislány állapota (Kripto Akadémia)
A gyerekek többsége tegnap már hazafelé tartott, de hárman még kórházban vannak azok közül, akik szombaton a délnyugat-lengyelországi Namyslów közelében balesetet szenvedett kisbuszban utaztak. Az érintett általános iskola igazgatónője és Kerekegyháza polgármestere is Lengyelországban tartózkodik - a hazaindulásuk időpontja a három diák, elsősorban pedig a legrosszabb állapotban lévő kislány…
máj. 23
5:58
Kevés támogatás a határon túliaknak (Kripto Akadémia)
Kiírta első, szervezeteknek szóló pályázatát a határon túli támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap. A felügyelő nemzetpolitikai helyettes-államtitkár azonban sajtótájékoztatón azt mondta, azt szeretnék, hogy a nagyobb, nemzeti jelentőségű szervezetek és programok ne pályázzanak erre az 1,2 milliárdra, számukra majd "a jövőben meghatározott, világos kritériumok alapján" normatív, hosszútávú…
máj. 23
6:30
Rettenetes tornádó pusztított Missouriban (Infostart)
Legalább harminc halálos áldozata van egy tornádónak a missouri állambeli Joplin kisvárosában - közölte Newton megye halottkémje.
máj. 23
7:06
A tajvaniakat zavarja a túl gyors közeledés Kínához (Infostart)
A tajvani lakosság kétötöde gondolja úgy, hogy a kormány politikájának következtében az elmúlt három évben csorbát szenvedett a nemzeti szuverenitás - derült ki egy hétfőn közzétett közvélemény-kutatásból.
máj. 23
7:24
Elárverezik Diana hercegnő ruháit (Infostart)
Elárverezik a jövő hónapban a néhai Diana hercegnő tizennégy ruháját, közöttük a kék selyem nagyestélyit, amelyet 1985-ben egy fehér házi vacsorán viselt - közölte az öltözékek floridai tulajdonosa.
máj. 23
7:42
Megölték a tálibok vezérét, Omar mollát? (Infostart)
Megölték Pakisztánban az afganisztáni tálibok vezérét, Omar mollát - közölte egy magán tévé hétfőn, afgán hírszerzési forrásokra hivatkozva. A tálibok cáfolnak.
máj. 23
7:42
A jobbközép nyert a spanyol helyi választásokon (Metropol)
Összességében a jobbközép Néppárt győzött a vasárnap megrendezett spanyol önkormányzati és regionális választásokon a szavazatok 85 százalékának összeszámlálása alapján.
máj. 23
8:00
Kihantolják Salvador Allende holttestét (Infostart)
Kihantolják hétfőn Salvador Allende egykori chilei elnök földi maradványait a főváros központi temetőjében, hogy külföldi szakértők bevonásával megvizsgálják: vajon öngyilkos lett vagy merénylet oltotta ki az 1973. szeptember 11-i államcsínnyel, Augusti Pinochet tábornok által megbuktatott egykori baloldali elnök életét.
máj. 23
8:36
A munka új világát építgetjük (Metropol)
Szórakoztató és kreatív környezetet akarunk munkahelyünkön. Olyan munkát szeretnének a fiatal városiak, amely illik életstílusukhoz is.
máj. 23
9:30
Engedély nélkül kémkedtek az amerikai ügynökök (Infostart)
A svéd hatóságok engedélye nélkül kémkedtek amerikai titkosszolgálatok ügynökei feltételezett terroristák után a skandináv országban - jelentette a Svenska Dagbladet című lap internetes kiadásában.
máj. 23
9:48
Idén is lesz ideiglenes konzuli szolgálat Splitben (Infostart)
A korábbi években bevált gyakorlatnak megfelelően idén is lesz nyáron ideiglenes konzuli szolgálat a horvátországi Splitben - közölte a Külügyminisztérium.
máj. 23
9:48
Kémkedtek amerikai ügynökök Svédországban (Metropol)
A svéd hatóságok engedélye nélkül kémkedtek amerikai titkosszolgálatok ügynökei feltételezett terroristák után a skandináv országban - jelentette a Svenska Dagbladet című lap internetes kiadásában.
máj. 23
10:06
Tömegesen kérik nyugdíjaztatásukat a lengyel hadsereg tagjai (Infostart)
Tömegesen kérik nyugdíjaztatásukat a lengyel hadsereg hivatásos tagjai, mivel tartanak a jövő évben életbe lépő nyugdíjreformtól, és aggódnak a katonai szolgálat stabilitásának hiánya miatt - írta hétfőn a Rzeczpospolita.
máj. 23
10:24
Abbász: Obama álláspontja jó irányba mutat (Metropol)
Mahmúd Abbász palesztin elnök "jó irányba tett lépésnek" minősítette Barack Obama amerikai elnök kijelentéseit arról, hogy az izraeli-palesztin tárgyalásokat az 1967-es határokra alapozva kell folytatni. Erről Abbász szóvivője beszélt vasárnap az AFP tudósítójának.
máj. 23
11:18
Egykori Stasi-ügynökök célkeresztben (Kripto Akadémia)
Az NDK egykori állambiztonságának több tucatnyi egykori ügynöke is tagja a Stasi múltját feltáró német hivatalnak. Roland Jahn, a BstU nemrégiben megválasztott vezetője mindenképpen megválna tőlük, ám szinte lehetetlen feladatra vállalkozott. Egyesek úgy vélik, Jahn túl messzire ment.
máj. 23
11:20
Ashton: nagyon aggasztó a szíriai helyzet (Kripto Akadémia)
Nagyon aggasztónak nevezte a szíriai helyzetet hétfőn az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
máj. 23
11:36
Írországban az amerikai elnök (Kripto Akadémia)
Írországba, európai körútjának első állomására érkezett hétfőn az amerikai elnök.
máj. 23
12:12
Obama ükapja szülőhelyét is meglátogatja Írországban (Infostart)
Írországba, európai körútjának első állomására érkezett hétfőn az amerikai elnök. Barack Obama egy napot tölt ott, jórészt ceremoniális programokkal.
máj. 23
12:12
Meghalt az autóban felejtett kislány (Metropol)
Életét vesztette egy kétéves olasz kislány, akit édesapja elfelejtett beadni a bölcsődébe, és gépkocsijában felejtette öt órán át.
máj. 23
12:48
Mekkora káoszt okozhat Európában az izlandi vulkánkitörés? (Infostart)
A következő néhány napban még nem okoz fennakadást az európai légiközlekedésben a nemrég kitört izlandi vulkán hamufelhője - mondta az InfoRádiónak Fövényi Attila. A repülésmeteorológus azonban hozzátette: az Egyesült Államokba tartó járatoknak a szokott útvonalukhoz képest délebbre kell majd repülniük.
máj. 23
13:24
LMP: 10 kérdésben kezdeményeznek népszavazást (Metropol)
Az LMP az alapvető munkavállalói jogok érdekében tíz, "a kiszolgáltatottság és a megszorítások" ellen irányuló kérdésben kezdeményez népszavazást az Országos Választási Bizottságnál - jelentett be hétfőn Schiffer András.
máj. 23
13:42
Tornádó Missouriban, 89 halott (Metropol)
A légörvény tíz kilométer hosszú csapást vágott Joplin városka központján keresztül. A település déli részét a földdel tette egyenlővé a szélvihar, üzleteket, lakóépületeket és éttermeket döntve romba.
máj. 23
13:44
Romániai magyarokról is írt a Wikileaks (Metropol)
A Romániai Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a romániai magyarok helyzetével is foglalkoznak azok az amerikai nagykövetségi táviratok, amelyeket a WikiLeaks portál hozott nyilvánosságra - írja a Krónika című kolozsvári napilap honlapján hétfőn.
máj. 23
14:54
NATO-katonák haltak meg Afganisztánban (Metropol)
Négy NATO-katona vesztette életét Afganisztán keleti részében hétfőn robbanás következtében.
máj. 23
14:54
A kormánykoalíció folytatása mellett állt ki a német kancellár (Kripto Akadémia)
A konzervatívok és a liberálisok sorozatos tartományi választási kudarcai ellenére a kormánykoalíció folytatása mellett állt ki a német kancellár.
máj. 23
14:56
Halott férje spermájától eshet teherbe egy ausztrál nő (Kripto Akadémia)
Használhatja a halott férje spermáját egy ausztrál nő - így döntött hétfőn egy új-dél-walesi bíróság. Igaz, csak Ausztrália más részein, ugyanis a szövetségi államban a spermadonor beleegyezése nélkül tilos a mesterséges megtermékenyítés. Jocelyn Edwards-nak viszont azt engedélyezte a bíróság, hogy más államba vigye férje "hagyatékát", és gyereket vállaljon.
máj. 23
14:58
Fenékmutogatásért vették őrizetbe a francia színészt (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vették Sami Naceri francia színészt Cannes-ban, mert amikor a rajongói azt kérték, hogy fényképet készíthessenek róla, akkor ő a hátsóját mutatta a kamerába - közölte a francia város rendőrségének egy neve elhallgatását kérő tagja.
máj. 23
15:12
Lehel László: Szinte mindenütt rokonoknak tekintik a magyarokat (Infostart)
Több bizalommal fogadják a rászorulók a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet külföldön, mint a gazdagabb társaságokat, mert úgy érzik, a szervezet közelebb áll hozzájuk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lehel László. A segélyszervezet igazgatója beszélt arról is, hogy Líbiában milyen segítséget tudnak nyújtani.
máj. 23
15:12
Kihantolták Allende néhai chilei elnök földi maradványait (Metropol)
Az igazságügyi vizsgálatnak az a célja, hogy megállapítsa: az államfő öngyilkos lett-e az 1973. szeptember 11-i puccs idején, vagy mások lőtték le.
máj. 23
15:30
Kiengedték a kórházból az Afganisztánban megsérült katonákat (Metropol)
Hétfőn hazaengedték a budapesti honvédkórházból azt a két katonát, akik a múlt heti afganisztáni balesetben könnyű sérüléseket szenvedtek - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
máj. 23
15:48
Kolbászsütésre várják Obamát Londonba (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök megkezdte európai útját. Megérkezett anyai ükapja írországi szülőfalujába, találkozott az ír államelnökkel és kormányfővel, majd keddtől hivatalos látogatást tesz Londonban. Május 26-án a G8 államok franciaországi találkozóján vesz részt, végül Varsóban tizenkilenc közép-európai vezetővel ül össze díszvacsorára és tárgyal Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel.
máj. 23
16:06
Ficó a szlovákiai magyarok választójoga miatt aggódik (Metropol)
Robert Fico szlovák exkormányfő szerint beláthatatlan következményekkel járhat a közép-európai régió stabilitására, ha a jövőben szlovák állampolgárok választhatják meg a budapesti politikai vezetést.
máj. 23
16:24
Uniós szankciószigorítás Szíriával és Líbiával szemben (Kripto Akadémia)
A szíriai polgári lakosság elnyomásának folytatódása miatt Bassár el-Aszad szíriai elnökre is kiterjesztette hétfőn az Európai Unió a vízumtilalmat és a vagyonbefagyasztást.
máj. 23
16:42
Fico: veszélyes lenne, ha magyar választójogot kapnának a szlovákiai magyarok (Kripto Akadémia)
Robert Fico szlovák exkormányfő szerint beláthatatlan következményekkel járhat a közép-európai régió stabilitására, ha a jövőben szlovák állampolgárok választhatják meg a budapesti politikai vezetést.
máj. 23
17:00
Kimutatták DSK spermáját a szobalány ruháján (Metropol)
A DNS-vizsgálatok igazolták, hogy Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjének a spermáját találták meg annak a szobalánynak a ruháján, akit a francia politikus állítólag megerőszakolt.
máj. 23
17:18
Plágiummal vádolják az osztrák EU-biztost (Metropol)
Plágiummal vádolta Johannes Hahnt, az Európai Bizottság osztrák tagját egy osztrák ellenzéki képviselő hétfőn szakértői véleményre hivatkozva.
máj. 23
17:54
40 ezer rabot bocsátanak szabadon az USA-ban (Metropol)
Mintegy 40 ezer rabot kell szabadon bocsátani Kaliforniában, mert a túlzsúfolt börtönökben elégtelen orvosi és mentálhigiéniai ellátást kapnak - határozott hétfőn az amerikai legfelsőbb bíróság, jóváhagyva az alsóbb szintű szövetségi törvényszék erre vonatkozó döntését.
máj. 23
20:36
Román történész vitatott mondata a Mátyás szobornál (Metropol)
Ismeretlen személyek ismét elhelyeztek a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport elé egy olyan bronztáblát, amely Nicolae Iorga román történésznek az egykori magyar uralkodóról írt vitatott mondatát tartalmazza - adta hírül hétfőn a kolozsvári Szabadság című napilap elektronikus kiadásában.
máj. 23
20:54
A líbiai ellenzék kizárja a tűzszünet lehetőségét (Metropol)
A líbiai ellenzék kizárja annak lehetőségét, hogy tűzszünet jöjjön létre közte és Kadhafi erői között, követeli a vezető azonnali távozását, ugyanakkor nem kívánatosnak minősíti a NATO esetleges szárazföldi hadműveleteit.
máj. 23
21:12
Tagadta bűnösséget Strauss-Kahn (Kripto Akadémia)
"A lehető legerőteljesebben" tagadta a vele szemben felhozott vádakat volt beosztottjainak elküldött e-mailjében Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt héten lemondott vezérigazgatója.

Keresés