Chilében másodszor hantolták ki tegnap a néhai elnök, a szocialista Salvador Allende földi maradványait. Mario Carroza chieli bíró idén januárban engedélyezte, hogy exhumálják a holttestet, ezt Allende családja is jóváhagyta.
A vasárnapi brémai tartományi választáson is folytatták szárnyalásukat a németországi Zöldek. Hírek szerint pánik tört ki a CDU-nál, amely mindössze harmadik lett húsz százalékával. A kereszténydemokraták új stratégiát szorgalmaznak.
Spanyolországban is drága árat fizetnek a kormányzó szocialisták az elkerülhetetlen gazdasági válságkezelésért. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a demokrácia helyreállítása óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el a helyhatósági és tartományi voksoláson. José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök a kudarcot beismerve kizárta, hogy előrehoznák az általános választásokat.
Teljes a zűrzavar az afganisztáni tálibok szellemi vezetője, Omár molla halálhírével kapcsolatban. Az afganisztáni tálibok szerint "propaganda okokból" terjesztették el a hírt. "Semmi sem igaz ebből" - közölte a radikális muzulmánok szóvivője. Mint mondta, Omár molla jelenleg is Afganisztánban tartózkodik, s tovább irányítja a mudzsahedeket. Cáfolta az értesülést a pakisztáni tálibok szóvivője is.…
Példaértékűnek nevezte az észak-írországi békefolyamatot Barack Obama Dublinban. Az amerikai elnök tegnap érkezett Európai körútjának első állomására, Írországba.
Csaknem százan haltak meg vasárnap a Missouri állambeli Joplinban és környékén tombolt tornádó miatt. A mentő alakulatok tovább dolgoznak és további több tucat halottra számítanak, mert a forgószél szinte teljesen letarolta a települést. Az állam kormányzója szükségállapotot rendelt el, mozgósították a Nemzeti Gárdát. Az Írországban tartózkodó Barack Obama elnök részvétét fejezte ki az elhunytak…
Szerencsésen visszatért a Földre kedden a Jurij Gagarin nevét viselő Szojuz TMA-20 orosz űrhajó fedélzetén három emberrel és kísérleti célokra szolgáló legyekkel; az űrhajó tiszta időben szállt le a kazah sztyeppén, miután hat hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
A mentőcsapatok által napközben megtalált holttestekkel együtt hétfő estére 116-ra emelkedett a Missouri állambeli Joplin kisvároson végigsöprő tornádó halálos áldozatainak száma.
Szívrohamot kapott, de már jól van az egyesült államokbeli magánlátogatáson tartózkodó Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök, annak a kórháznak a szóvivője szerint, amelybe beszállították.
Műszaki hiba következtében robbanás történt, és tűz ütött ki egy iráni olajfinomítóban Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök látogatása idején kedden. A Farsz hírügynökség szerint a robbanásban hat ember megsérült, de az államfőnek nem esett baja.
Robbanás történt keddre virradóra a kazah nemzetbiztonsági hivatal épületével szemben a kazah fővárosban, Asztanában - jelentette az Interfax szemtanúkra hivatkozva.
A pilóták hibája okozhatta az Air France légitársaság gépének katasztrófáját 2009-ben, legalábbis erre utal a repülő fekete dobozaiból nyert információ előzetes vizsgálata - értesült a The Wall Street Journal című amerikai napilap.
Izrael soha nem tér vissza a "védhetetlen" 1967-es határok mögé - ígérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn Washingtonban a legnagyobb amerikai Izrael-lobby éves kongresszusán.
Egy út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel kedd reggel egy, építőmunkásokat szállító teherautó mellett a dél-afganisztáni Kandahár tartományban; az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint 25 ember halt meg a robbantásban.
A hatóságok szerint egy különleges bélbaktérium által okozott fertőzésben több tartományban már legkevesebb 140-en betegedtek meg, és 160-nál is több a gyanús esetek száma. A megbetegedettek közül mintegy 40 személy életveszélyes állapotban van.
A fukusimai atomerőmű 2-es és 3-as reaktorában is részlegesen leolvadhattak a fűtőelemek - közölte kedden a balesetet szenvedett létesítmény üzemeltetője, a Tepco cég. A japán kormány eközben független vizsgálóbizottság felállítását határozta el.
Ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést Ausztria teljes határszakaszán, így a magyar-osztrák szakaszon is június 4. és 9. között - tájékoztatta a Külügyminisztérium.
Szlovákiában április végén 190 ezer ember kapott szociális támogatást az államtól. Ez ezerkétszázzal több, mint márciusban - közölte a szlovák munkaügyi és népjóléti minisztérium.
Komoly időjárási változásokat okozhat a vulkáni hamufelhő, de a mostani izlandi kitörés előreláthatólag nem lesz hatással a magyarországi időjárásra és légiközlekedésre, ugyanakkor a hosszú távú hatások még nem ismertek - mondta Bozó János repülésmeteorológus.
Az előre szervezett program valamelyes borulása után hivatalosan is megkezdődött kedden kora délután az amerikai elnök állami látogatása Londonban. A a Magyar Külpolitikai Intézet igazgatója az InfoRádióban azt mondta: illúzió lenne túl sokat várni Barack Obama amerikai elnök európai körútjától.
Több száz légi járatot kellett törölni kedden Nagy-Britannia északi részén és Észak-Írországban a minap kitört izlandi Grimsvötn tűzhányó hamufelhője miatt, brit kormányilletékesek szerint azonban a fennakadás ezúttal messze nem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi izlandi vulkánkitörés idején.
Júniustól csökkennek a polgármesteri fizetések Szlovákiában. Érvénybe lép ugyanis a polgármesteri béreket módosító jogszabály, amelyet tavasszal fogadott el a pozsonyi parlament és kedden írt alá Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök.
Magyarország európai uniós tagállamként és elnökként is arra törekedett, hogy hiteles stratégiát dolgozzon ki a romák társadalmi befogadásának előmozdítására - adta értésre a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár keddi brüsszeli nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelynek középpontjában a magyarországi intézkedések álltak.
A beadványok közül mintegy 50 ezret már elbíráltak - hangzott el az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kedden. Az állampolgársági esküt eddig közel háromezren tették le.
Valószínűleg egy félig kész titkos atomreaktor volt az az épület, amelyet izraeli harci gépek négy éve lebombáztak Szíriában a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden kiszivárgott jelentése szerint.
Palesztin részről elutasították a kompromisszumnak azt a formáját, amelyet leendő államukkal kapcsolatban kedden ajánlott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai törvényhozásban elmondott beszédében.
Tragikus körülmények között Kolozsváron elhunyt Cs. Gyimesi Éva nyelvész, irodalomtörténész professzor, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Tanszékének volt tanszékvezetője, Pulitzer-díjas közíró, az RMDSZ egyik alapítója.