Az elmúlt napokban ezer líbiai menekült ért partot az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetén - közölte tegnap Roberto Maroni olasz belügyminiszter. "Arra számítunk, hogy 50 ezren lépnek majd Itália területére. Humanitárius okokból nem küldjük vissza őket szülőhazájukba" - tette hozzá.
Elkerülhetetlen a változás a koalícióban - nyilatkozta tegnap David Cameron brit kormányfő a The Sun című bulvárlapnak, a múlt heti helyhatósági voksolás és a választási törvényről rendezett népszavazás eredményeit elemezve. Cameron ugyanakkor hangsúlyozta, elkötelezett amellett, hogy a koalíció kitöltse öt éves hivatali idejét és "nagyon erős" programot valósítson meg.
Egyre veszélyesebb a helyzet az Egyesült Államok déli részén fekvő Memphisben az áradás miatt: a Mississippi folyó tegnap Tennessee városában tetőzött 14,6 méter magasan. A folyó vízszintje nem volt ilyen magas 1937 februárja óta, amikor 14,8 méterrel rekordot állított fel, az amerikai történelem egyik legsúlyosabb áradását előidézve.
Különvált egymástól Arnold Schwarzenegger és neje, Mariah Shriver. Közleményük szerint azonban azon dolgoznak, hogy megmentsék kapcsolatukat. Nagy kérdés, sikerül-e elkerülniük a válást.
A pakisztáni belügyminisztérium tegnap közölte, megadják az engedélyt Oszama bin Laden feleségeinek kihallgatásához. Az abbottabadi rejtekhelyen az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének két szaúdi és egy jemeni felesége, valamint számos gyermeke tartózkodott, őket a pakisztáni hatóságok vették őrizetbe.
Oszama bin Laden egyik fiának nyoma veszett azután, hogy egy amerikai kommandó a múlt héten rajtaütött a terroristavezér rejtekhelyén - állítják pakisztáni biztonsági tisztségviselők. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tájékoztatása szerint két szenátusi bizottság tagjai megtekinthetik a halott Oszama bin Ladenről készült felvételeket.
Több száz neonáci és helyi lakos támadt rá kedden este néhány tucat külföldi bevándorlóra Athén belvárosában egy nagy felháborodást kiváltó gyilkosság nyomán.
Megtörték hallgatásukat Oszama bin Laden fiai, akik kedden önkényes gyilkosságnak nevezték terroristavezér apjuk múlt hétfői amerikai kiiktatását és elítélték az al-Kaida vezetőjének tengerbe temetését.
Két év óta a legmagasabb szintre emelkedett Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatója. Az AP amerikai hírügynökség által készített felmérés szerint a megkérdezettek 60 százaléka helyesli Obama tevékenységét. Több mint fele pedig úgy vélekedett, megérdemelné, hogy újraválasszák.
Több ezren menekültek el az elmúlt napokban Rómából, mivel egy több mint harminc éve meghalt szeizmológus május 11-re pusztító földrengést jelzett előre az olasz fővárosban.
Sarah Fergusonnak fáj, hogy nem hívták meg unokaöccse, Vilmos brit herceg esküvőjére. András brit herceg volt felesége Oprah Winfreynek adott interjújában beszélt rossz érzéseiről.
Egy ázsiai férfi volt az első öngyilkos, aki leugrott a világ legmagasabb épületéből, a harmincas éveiben járó fiatalember a 828 méteres dubaji Burzs Kalifa egy 147. emeleti irodából ugrott kedden a mélybe és egy 108. emeleti lakás teraszára esett.
A romák diszkriminációja, a kisebbségi csoport elleni szélsőjobboldali erőszak volt az egyik leggyakrabban hangoztatott aggodalom szerdán Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, ahol az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgálták. Az ülésen Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az új alkotmány…
Három korábbi argentin rendőrtisztet vettek őrizetbe kedden, mert a gyanú szerint 34 éve meggyilkoltak egy francia apácát és négy másik nőt. Az összes asszonyt - köztük Leonie Duquet nővért - 1977-ben az Atlanti-óceán felett lökték ki élve egy repülőgépből.
Több száz ember - köztük neonácik - támadtak rá kedden bevándorlókra Athénban, mert egy korábbi rablógyilkosságért menekülteket okoltak. A rohamrendőrök könnygázt is használtak, hogy távol tartsák a tiltakozókat egy a bevándorlók által illegálisan elfoglalt háztól.
Nem fogadja be Franciaország a belga pedofil gyermekgyilkos Marc Dutroux nemsokára kedvezménnyel szabaduló volt feleségét és bűntársát - jelentette be a francia igazságügyi miniszter szerdán. "A magam részéről nem áll szándékomban igent mondani egy ilyen kérésére, ha a belga hatóságok ezt kérik" - mondta Michel Mercier.
Róma városi alkalmazottainak 18 százaléka jelentett beteget szerdára, a megjósolt erős földrengés napjára - legalábbis egyes olasz sajtójelentések szerint.
A tunéziai hatóságok letartóztattak két, Algériából érkezett líbiai állampolgárt, akiknél később házi készítésű bombát találtak - közölte szerdán a tuniszi belügyminisztérium. A két 25 év körüli férfi az ország déli részén fekvő Tataouine város egyik szállodájában tartózkodott, amikor a rendőrség őrizetbe vette őket. Állításuk szerint útban voltak hazafelé, Líbiába.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő szerint Oszama bin Laden megölése hasznos volt Oroszország biztonsága szempontjából - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Nehéz harcok után elfoglalták Miszráta repülőterét szerdán a líbiai felkelők, és sok zsákmányt ejtettek a visszavonuló kormánycsapatoktól - jelentették a hírügynökségek.
A népszámlálás eredményének igen sok vonzata van, a következő 10 évre meghatározza a nemzetiségi lét feltételeit. Ettől függenek majd további jogaink, lehetőségeink - írja Bugár Béla, a szlovák parlament alelnöke a Híd párt honlapján közzétett szerdai blogbejegyzésében a május 21-én esedékes szlovákiai népszámlálásra utalva.
A kedd délelőtti kelet-szlovákiai tűzharcban megsérült rendőr és a kannibalizmussal és gyilkosság előkészítésével vádolt férfi is kritikus, életveszélyes állapotban fekszik a kassai egyetemi kórházban.
Elfogadta az Európai Parlament szerdán az új textilcímkézési szabályokat. A jogszabály értelmében a jövőben azt is fel kell tüntetni a ruhaneműk címkéjén, hogy tartalmaznak-e valódi bőrt vagy szőrmét. Az Európai Bizottságnak emellett 2013 őszéig értékelést kell készítenie a textiltermékek esetleges eredetjelöléséről, amelyet akár jogalkotási javaslat is kísérhet.
Közepes erejű földrengések rázták meg szerdán kora este Spanyolország délkeleti részét. A jelentések szerint legalább heten meghaltak, több tucatnyian megsérültek.
Az emberek népességszámának növekedésével párhuzamosan egyre több halálos kimenetelű támadást követnek el Észak-Amerikában a fekete medvék - áll a Journal of Wildlife Management magazinban szerdán megjelent tanulmányban.
Az amerikaiak 45 százaléka gondolja úgy, hogy Barack Obama elnököt jövőre újraválasztják, ami 10 százalékos növekedés a tavaly novemberi kongresszusi választások küszöbén mért adatokhoz képest - állította a Reuters/Ipsos szerdán Washingtonban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása.
Dánia ismét bevezeti a határellenőrzést a szomszédos országok irányába - jelentette be szerdán Claus Hjort Frederiksen pénzügyminiszter, miután a koppenhágai kormány és a kabinetet kívülről támogató Dán Néppárt előzőleg megegyezett erről. A lépés a német-dán és a svéd-dán határszakaszt érinti.
Nem lesz külön bizottsága a szexuális kisebbségknek, mert a szlovák kormány szerdai ülésén elvetette Rudolf Chmel kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes vonatkozó javaslatát.
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet királynőt - jelentette be a kormányfő szóvivője szerdán. A szóvivő további részleteket biztonsági okokra hivatkozva nem közölt, ám emlékeztetett, hogy David Cameronnak ez lesz az első hivatalos látogatása Írországban egy évvel ezelőtti hivatalba lépése óta.