2014. június 24. kedd

jún. 24
16:21
Iszlámista szélsőségeseket fogtak Szentpétervárott (Kripto Akadémia)
Oroszországot a "nagy iszlám kalifátushoz" akarták csatolni.
jún. 24
16:23
Még csak néhány helyen bukkant fel a mérgező gyomnövény (Kripto Akadémia)
A növény rendkívül gyorsan regenerálódik, magjai 15 évig is életképesek.
jún. 24
16:39
Lemondott a román közlekedési miniszter (Infostart)
Bejelentette lemondását Dan Sova román közlekedési miniszter, aki a következő négy hónapban az év végi elnökválasztási kampányra akar összpontosítani.
jún. 24
16:39
A nyilvánosságnak elszámolunk, a KEHI-nek nem! (Kripto Akadémia)
A TASZ álláspontja szerint a KEHI nem jogosult az ellenőrzésre.
jún. 24
17:51
A Donbasz zászlóalj parancsnoka szerint fel kell függeszteni a fegyverszünetet "a terroristákkal" (Infostart)
A kelet-ukrajnai megyék elszakadását ellenző, önkéntesekből álló Donbasz zászlóalj parancsnoka a "terroristáknak" felajánlott fegyverszünet felfüggesztését és a hadseregnek a szakadárok elleni határozott fellépését követelte kedden.
jún. 24
18:09
Bűnösnek mondták ki Cameron egykori sajtófőnökét, Cameron elnézést kér (Infostart)
Bűnösnek mondták ki a brit miniszterelnöki hivatal egykori sajtófőnökét az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb belpolitikai és sajtóetikai botrányát kavaró telefonlehallgatási ügy büntetőperének keddi tárgyalási napján. David Cameron kormányfő a végzés után elnézést kért Andy Coulson alkalmazásáért.
jún. 24
18:45
Ljubljana lesz a 2016-ban Európa Zöld Fővárosa (Infostart)
Ljubljana nyerte el az Európa Zöld Fővárosa 2016 címet egyebek közt azzal, hogy jelentősen növeli polgárainak környezettudatosságát.
jún. 24
19:03
V4 - Barroso: a növekedésre és a munkahelyekre kell összpontosítani (Infostart)
Az európai parlamenti választások üzenete, hogy a polgárok növekedést és munkahelyeket akarnak Európában, és a tagállamok kormányainak erre kell összpontosítaniuk - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden Budapesten.
jún. 24
19:05
Putyin nemzetközi kérdésekről és a gazdasági együttműködésről tárgyal Bécsben (Infostart)
Aktuális nemzetközi politikai témák mellett a kétoldalú gazdasági kapcsolatok és a humanitárius területen megvalósítandó együttműködés áll Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi ausztriai látogatásának középpontjában.
jún. 24
19:21
Snowden: a tömeges megfigyelés az emberi jogok megsértése (Infostart)
Az állampolgárok tömeges, titkos megfigyelése sérti a szabadságjogokat és az emberi jogokat, és az Egyesült Államok méltóságán aluli cselekedet - indokolta kedden az Európa Tanács Strasbourgban ülésező parlamenti közgyűlésének jogi bizottságában Edward Snowden, hogy miért rántotta le a leplet az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett megfigyelésekről.
jún. 24
19:23
Pásztor: Nem a politikai partnerek határozzák meg a mozgásteret (Infostart)
Nem a potenciális partnerek közötti választás határozza meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mozgásterét és mozgási irányait, hanem a vajdasági magyar közösség érdekeinek képviselete - hangsúlyozta Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke kedden a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című interjúműsorában.
jún. 24
19:57
A román titkosszolgálat nem tájékoztatta Basescut testvére kapcsolatáról (Infostart)
A Román Belföldi Hírszolgálat (SRI) nem tájékoztatta Traian Basescu államelnököt arról, hogy öccse, Mircea Basescu közeli kapcsolatba került egy alvilági személlyel, akinek bűnözői tevékenységét már 2001 óta figyelte a hírszerzés - ezt maga a SRI igazgatója, George Maior jelentette ki kedden.
jún. 24
20:15
Újraválasztották Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát (Infostart)
Kedden újabb öt évre a norvég szociáldemokrata Thorbjorn Jaglandot választotta meg az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a 47 tagállamot tömörítő páneurópai szervezet főtitkárának.
jún. 24
20:51
Lengyel lehallgatási ügy - Ki készíthette a titkos felvételeket? (Infostart)
A lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) és az államügyészség több szálon is nyomozást folytat annak felderítésére, hogy kik szervezhették meg vezető lengyel politikusok és üzletemberek magánbeszélgetéseinek lehallgatását. Az egyik ezek közül kelet-európai titkosszolgálatok esetleges részvétele az ügyben - írta honlapján a TVN24 lengyel hírtelevízió.
jún. 24
20:53
Hatnapos sztrájkot kezdtek francia légiforgalmi irányítók (Infostart)
Hatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói, mert nem elégedettek a cég finanszírozásának megoldásával.
jún. 24
21:09
Iraki lázadás - A konfliktus a szomszédoknak is súlyos tehertétel (Infostart)
Az iraki konfliktus egyre inkább regionális problémává szélesedik: Törökország gyanakvással figyeli a kurdok tevékenységét, a többi szomszédos ország - mindenekelőtt a szélsőséges szunniták előretörése által leginkább fenyegetett Jordánia - pedig a határait félti.
jún. 24
21:11
Ukrán lázadók lelőttek egy katonai helikoptert (Infostart)
A kelet-ukrajnai szakadár lázadók lelőtték kedden Szlovjanszk közelében a hadsereg egyik teherszállító helikopterét. A gépen tartózkodó kilenc személy feltehetőleg életét vesztette - közölte a kijevi kormány szóvivője.
jún. 24
21:27
Néppárti-szocialista megállapodás az EP-elnöki tisztség időbeli megosztásáról (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) néppárti és szocialista frakciója kedden megállapodott abban, hogy a most kezdődő ötéves ciklusban elosztják egymás közt az EP-elnöki tisztség betöltésének a jogát.
jún. 24
22:03
Ponta az erdélyi Ioan Rust javasolta közlekedési miniszternek (Infostart)
Victor Ponta a kolozsvári szociáldemokrata Ioan Rust javasolta a közlekedési miniszteri tisztségbe, amely kedden üresedett meg - ezt maga Ponta jelentette be Bukarestben.
jún. 24
22:39
Egy roncsvadász szerint a Le Griffon hajó roncsait rejti a Michigan-tó (Infostart)
Majdnem biztosan a több mint 300 évvel ezelőtt elsüllyedt Le Griffon nevű hajó maradványait rejti a Michigan-tó fenekén felfedezett roncsmező - állítja egy roncsvadász, aki évtizedek óta keresi a XIV. Lajos francia király megbízásából épült vízi jármű hullámsírját.
jún. 24
23:15
Harcot hirdettek az "online terrorizmus ellen" (Infostart)
Kína szerint az interneten közzétett terrorizmussal kapcsolatos buzdító, ismeretterjesztő videóknak és hangfelvételeknek egyértelműen közük volt a közelmúltban az országban végrehajtott terrorcselekményekhez - ennek alátámasztására kedden dokumentumfilmet sugárzott a központi televízió.

Keresés