A gázai konfliktusban szemben álló izraeli és palesztin fél Egyiptom közvetítésével szerdán Kairóban felújította a közvetett tűzszüneti tárgyalásokat - jelentették be a palesztinok. Az érvényben lévő tűzszünet éjfélkor lejár.
Franciaország megkezdi az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport ellen harcoló iraki kurd erők közvetlen felfegyverzését - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
Bűnvádi eljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Dan Sova volt közlekedési miniszter ellen, aki jelenleg az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök választási kampányfőnöke.
Fölcsuszamlás miatt kisiklott egy személyvonat szerdán Svájc keleti részében, a lezúduló földtömeg a szerelvény egy részét elsodorta - közölte a Rhaetische Bahn vasúttársaság. A balesetben tizenegy utas sérült meg.
Tőkés László európai parlamenti képviselő felhívásban kérte Erdély magyar választópolgárait és a magyarság "transzilván felfogású román, német és más nemzetiségű szövetségeseit", hogy aláírásukkal támogassák az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által jelölt Szilágyi Zsolt államelnök-jelöltségét.
Eduardo Campos brazil elnökjelölt életét vesztette, miután lezuhant az őt szállító magánrepülőgép Santos városában szerdán - jelentette GloboNews nevű brazil tévécsatorna.
Pénteken rendkívüli ülést tartanak az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az iraki helyzettel és az ukrán válsággal kapcsolatban - jelentette be szerdán Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője.
Megérkezett Bernie Ecclestone 100 millió dolláros átutalása, és ezzel végérvényesen lezárult a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember elleni büntetőper - közölte szerdán az ügyben eljáró müncheni tartományi bíróság szóvivője.
Az Ebola-vírus tüneteit mutatják öten abból a negyven illegális eritreai bevándorlóból, akiket kedden vettek őrizetbe Albániában - jelentette a helyi média.
A második negyedévben éves szinten 0,2 százalékkal csökkent Görögország hazai összterméke (GDP), 2008 vége óta a legalacsonyabb ütemben - közölte szerdán a görög pénzügyminisztérium.
Az ENSZ és az egész nemzetközi közösség beavatkozását kérte Ferenc pápa az észak-iraki keresztények és más vallási kisebbségek drámai helyzetének rendezése érdekében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak írott levelében.
Mexikó megnyitja energiapiacát a magáncégek, köztük a külföldi nagyvállalatok előtt, az erről szóló törvényt a héten írta alá a mexikói elnök - tudatta a mexikói nagykövetség.
Megemlékezéseket tartottak szerdán a német fővárosban az egykori berlini fal felhúzásának 53. évfordulója alkalmából, a szónokok azt emelték ki, hogy ébren kell tartani az áldozatok emlékét és nap mint nap meg kell küzdeni a szabadságért és a demokráciáért.
A Krím félszigeti Szevatsztopolba érkezett szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a tervek szerint Oroszország biztonsági tanácsának tagjaival értekezik az orosz Fekete-tengeri flotta parancsnokságán.
Nincsenek veszélyben magyar állampolgárok Irakban, az országban tartózkodó magyarok ugyanis nem a veszélyes régiókban vannak - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) automatikus ellentámadásra képes vírusprogrammal rendelkezik, amely képes emberi beavatkozás nélkül fellépni a számítógépes kalózok ellen - állította Edward Snowden, az ügynökség volt szerződéses alkalmazottja a Wired című magazinnak, amely szerdán közölte a vele készült interjút.
128 új ebolás megbetegedést és 56, a vírus számlájára írható halálesetet regisztráltak mindössze két nap alatt (vasárnap és hétfőn) az Ebola-járvány által érintett négy nyugat-afrikai országban - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Fűzfakéregből kivont szalicilsav maradványait fedezték fel a Colorado-államban előkerült 1300 éves edénytöredéken - a 7. századi lelet a legkorábbi bizonyíték arra, hogy Észak-Amerika őslakossága gyógyászati célból alkalmazta a modernkori aszpirin "előfutárának" is tekinthető vegyületet.
Öt rövid hatótávolságú rakétát vagy tüzérségi lövedéket lőtt a tengerbe Észak-Korea csütörtökön, szinte egy időben azzal, hogy Ferenc pápa a szomszédos Dél-Koreába érkezett.
Mintegy húsz amerikai katona felderítő tevékenységet végzett szerdán az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei által ostromlott észak-iraki Szindzsár térségében, hogy felmérje a dzsihadisták előretörése miatt ott rekedt lakosok kimenekítésének esélyeit. Az amerikai védelmi minisztérium ezt követően bejelentette: a helyszínen tapasztaltak nyomán jóval kisebb lett a valószínűsége, hogy katonai mentőműveletbe…
Öt nappal meghosszabbították a tűzszünetet a Gázai övezetben az izraeli és a palesztin delegációk kairói megállapodása szerint - jelentette be az utóbbi küldöttséget vezető Azzám al-Ahmed a helyszínen szerda éjjel tartott sajtótájékoztatóján. A fegyvernyugvás közép-európai idő szerint hétfő 23 óráig tart.