2014. augusztus 19. kedd

aug. 19
7:15
Sikerült semlegesíteni a szíriai vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőit (Infostart)
Befejeződött a Szíria által a nemzetközi közösségnek beszolgáltatott vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai kormány.
aug. 19
7:33
Az ukrán fegyveresek elérték Luhanszk központját (Infostart)
Elérték a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyváros, Luhanszk központját a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán erők - közölte keddre virradóra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivőjére hivatkozva.
aug. 19
7:35
Amerikai gépek nem használhatják a szíriai légteret (Infostart)
Biztonsági megfontolásokból megtiltotta a szíriai légtér használatát az amerikai repülőgépek számára az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA).
aug. 19
7:51
Egy holokauszttúlélőt is megbilincseltek St. Louisban (Infostart)
Nyolc tüntetőt, köztük egy kilencvenéves holokauszttúlélőt és egy fotóriportert vettek őrizetbe az amerikai hatóságok hétfőn a Missouri állambeli St. Louis városban, mert megpróbálták lezárni egy kormányzati épület bejáratát, követelve a Nemzeti Gárda kivonását a városból.
aug. 19
7:51
Már most túlfogyasztottuk a Földet (Kripto Akadémia)
Az emberi fogyasztás idén a augusztus 19-én érte el azt a szintet, amit a Föld még képes lenne újratermelni.
aug. 19
8:45
Bányászok rekedtek a mélyben Kínában (Infostart)
Kína keleti részén huszonkilenc bányász rekedt a mélyben sújtólégrobbanás miatt egy magánbányában kedden - közölte a helyi sajtó.
aug. 19
9:03
Az Egyesült Államok 3 nap alatt 35 légicsapást mért a szélsőségesekre (Infostart)
Harmincöt légicsapást mért az Egyesült Államok légiereje az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita fegyveres csoportjainak állásaira az elmúlt három napban közölte helyi idő szerint hétfő este Washingtonban John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője.
aug. 19
9:21
Nógrádi György: Új stratégia kell a Közel-Keleten (Infostart)
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Nyugat-Európának és az Egyesült Államoknak stratégiát kellene váltania Irakkal kapcsolatban. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában működésképtelen államnak nevezte Irakot.
aug. 19
11:09
Hosszú, Cseh és Verrasztó is elődöntős (Kripto Akadémia)
aug. 19
11:11
Elhunyt Szűcs István (Kripto Akadémia)
Hosszan tartó súlyos betegség után meghalt az Antall-kormány helyettes államtitkára.
aug. 19
11:27
Nemzetbiztonsági érdek a "vad csoport" feltartóztatása (Kripto Akadémia)
Amerikai támogatással visszafoglalták a moszuli gátat.
aug. 19
12:21
Árok Kornél visszalépett (Kripto Akadémia)
A párt budapesti elnöksége és a választmány augusztus 21-én ismét tanácskozik, ahol elfogadják az új főpolgármester-jelölt személyét.
aug. 19
12:23
Gyurta Gergely döntős 1500 m gyorson (Kripto Akadémia)
...
aug. 19
12:25
A kormány lesre futott a futballakadémiai rendszerrel (Kripto Akadémia)
Idén az állam legalább 1 milliárd 550 millió forintot költ 15 futballakadémia támogatására.
aug. 19
12:39
Össztűz a rendőrökre - forrongás St. Louisban (Infostart)
Heves tűz alá vették a rendőröket a Missouri állambeli St. Louisban, 31 embert őrizetbe vettek - közölték a hatóságok kedden.
aug. 19
12:57
Ukrajnába utazik Angela Merkel (Infostart)
Angela Merkel német kancellár Petro Porosenko ukrán államfő meghívására szombaton Ukrajnába látogat - jelentette be kedden Berlinben a német kormányszóvivő.
aug. 19
12:57
Merkel villámlátogatást tesz Ukrajnában (Kripto Akadémia)
A kancellár Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel is tárgyal.
aug. 19
12:59
Busz gázolt halálra egy idős asszonyt - Fotók (Kripto Akadémia)
Két gyalogost ütött el kedden a 105-ös busz.
aug. 19
13:01
David Lynch és a boldogság keresése (Kripto Akadémia)
A mozi csak sokadik szenvedélye a kultikus rendezőnek.
aug. 19
13:33
WHO: tovább emelkedett az ebolás áldozatok száma (Infostart)
Tovább emelkedett, elérte az 1229-et a feltehetően Ebola-vírus által okozott elhalálozások száma - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
aug. 19
14:45
Bosznia-Hercegovinában toboroz az Iszlám Állam (Infostart)
Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita fegyveres csoporthoz csatlakozásra szólította fel a boszniai fiatalokat Bilal Bosnic, az egyik legnagyobb bosznia-hercegovinai radikális muzulmán szervezet vezetője - írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap kedden.
aug. 19
15:03
Három férfit gyanúsítanak a siófoki rablógyilkossággal (Kripto Akadémia)
Heteken át megfigyelték az áldozatot, mielőtt rátámadtak.
aug. 19
15:21
Kelet-Ukrajna - Vesztésre állnak a szakadárok? (Infostart)
Több tucat menekült vesztette életét a kelet-ukrajnai Luganszk közelében, amikor rakéta és aknatámadás érte konvojukat. A halottak között nők és gyerekek is vannak. Az oroszbarát szeparatisták és az ukrán hadsereg kölcsönösen egymást vádolták a tragédiáért.
aug. 19
16:51
Megszegték a tűzszünetet (Infostart)
Az éjfélig érvényes, meghosszabbított ötnapos tűzszünetet megszegve három rakétát lőttek palesztin területről izraelire kedd délután - közölte az izraeli közszolgálati rádió. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter gázai katonai célpontok elleni támadásra utasította az izraeli hadsereget.
aug. 19
16:53
Putyin találkozik Porosenkóval (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hét múlva találkozik ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval - jelentette be a Kreml kedden.
aug. 19
17:27
Berlinben Ebola-fertőzés gyanújával került kórházba egy nő (Kripto Akadémia)
A beteg délelőtt összeesett az országos munkaügyi hivatal egyik berlini ügyfélszolgálatán.
aug. 19
18:03
Berlinben Ebola-fertőzés gyanújával került kórházba egy nő (Infostart)
Ebola-fertőzés gyanújával kórházba szállítottak kedden Berlinben egy nőt, aki a közelmúltban Nyugat-Afrikában járt, az első vizsgálatok szerint azonban nagy valószínűséggel nem a halálos vírussal fertőződött meg.
aug. 19
18:05
Az Iszlám Állam követte el az egyiptomi rendőrgyilkosságokat (Infostart)
Az Irakban és Szíriában jelentős területeket uraló Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges dzsihadista szervezet jelentkezett az Egyiptomban hétfőn és augusztus 5-én elkövetett rendőrgyilkosságok elkövetőjeként - adta hírül az al-Vatan című egyiptomi napilap kedden.
aug. 19
18:21
Folytatódnak a harcok Luhanszk "felszabadításáért" (Infostart)
Egy kerületet felszabadítottak az ukrán fegyveres erők a kelet-ukrajnai Luhanszkban, jelenleg már a városközpontban folynak harcok a terrorellenes erők és az oroszbarát szakadárok között - közölte az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.
aug. 19
18:21
Tizennégy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az NVB (Kripto Akadémia)
Jelöltet az a szervezet állíthat, amely a választás kitűzése után nyilvántartásba vetette magát.
aug. 19
18:23
KKM: Magyarország a humanitárius segélyét elsősorban gyermekekhez juttatja el (Infostart)
A 70 ezer eurós (mintegy 22 millió forintos) magyar humanitárius segélyszállítmány fele megérkezett Irakba, elsősorban gyermekek ellátásához szükséges cikkekről van szó - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
aug. 19
18:57
A Hezbollah felrobbantott egy dzsihadista robbantási szakértőt (Infostart)
A libanoni Hezbollah harcosai megölték szíriai területen az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista szervezet egy vezető tagját, aki egyúttal robbantási csúcsszakértő is volt - közölték kedden a szíriai polgárháborút figyelemmel kísérő aktivisták.
aug. 19
18:57
Pénteken vesznek végső búcsút Bajor Imrétől (Kripto Akadémia)
A közönség a Szomszédok című teleregény Oli nevű fodrászfiújaként ismerte és szerette meg.
aug. 19
18:59
Rasmussen: kérdéses lehet Skócia NATO-felvétele (Infostart)
Skóciának újból NATO-tagságért kellene folyamodnia, ha a szeptemberi függetlenségi népszavazáson az elszakadás mellett dönt, ám nincs garancia arra, hogy fel is veszik a szervezetbe - mondta kedden ismertetett nyilatkozatában az észak-atlanti szövetség főtitkára.
aug. 19
18:59
Valami csöpögött a plafonból - Kiürítették az áruházat (Kripto Akadémia)
A helyszínre várják a fővárosi katasztrófavédelmi mobil labort is.
aug. 19
19:15
Közúti balesetben meghalt a pápa három rokona Argentínában (Infostart)
Életét vesztette Ferenc pápa három rokona közúti balesetben a közép-argentínai Córdoba tartományban kedden - közölte a rendőrség.
aug. 19
20:09
Több ezer kisebb földrengés rázta meg Izlandot (Infostart)
Több ezer kisebb földrengés rázta meg az elmúlt napokban Izlandot, miközben a lakosság attól tart, hogy küszöbön áll az egyik vulkán kitörése.
aug. 19
20:11
Információtovábbítási munkacsoportot hoznak létre a főbb légügyi szervezetek a WHO-val (Infostart)
Az információtovábbítás javítása érdekében munkacsoportot hoznak létre az Ebola-járvány ügyében az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen a főbb nemzetközi légügyi szervezetek - közölte a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) kedden honlapján.
aug. 19
20:13
Olaszországban lezuhant két harci repülőgép (Infostart)
Olaszország középső részén összeütközött és lezuhant kedden két harci repülőgép - jelentette a helyi sajtó.
aug. 19
20:27
Visszahívták Kairóból az izraeli küldöttséget (Infostart)
Visszahívták kedd este Kairóból a tűzszünet kiterjesztéséről a palesztinok képviselőivel tárgyaló izraeli küldöttséget, mert a Gázai övezetből több rakétát izraeli területre lőttek, amit légi válaszcsapások követtek.
aug. 19
20:45
Az osztrák almatermelők is érzik az orosz embargó hatását (Infostart)
Az osztrák almatermelők is érzik az orosz embargó hatását, eddig csaknem 500 tonna minőségi osztrák alma oroszországi exportja hiúsult meg - közölte a stájerországi mezőgazdasági kamara elnöke.
aug. 19
21:39
Elhunyt az egyik leggazdagabb román üzletember (Infostart)
Elhunyt Dinu Patriciu üzletember, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) alapító tagja, egykori miniszter, Románia egyik leggazdagabb embere, aki a rendszerváltás utáni első magánvállalatot alapította Romániában - közölte hétfőn a Medifax Hírügynökség.
aug. 19
21:57
Kiskorúakat kényszerítettek véradásra Kínában (Infostart)
Legalább tíz embert, köztük féltucatnyi kiskorút kényszerítettek az egészségesnél gyakrabban és nagyobb mennyiségű vér adására Északnyugat-Kínában - számolt be a dagadó botrányról a kínai média kedden.
aug. 19
22:15
Varga Mihály is összehívná a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottságot (Kripto Akadémia)
aug. 19
22:33
Azonosították a "jávai partok vágtázó szellemé"-t (Infostart)
Azonosították a jávai partok vágtázó szellemeként emlegetett USS Houston (CA 30) amerikai cirkáló roncsait az Indonéziához tartozó sziget partjainál. A második világháborúban elsüllyedt hajó maradványaiban 700 tengerész nyugszik.
aug. 19
23:09
Homoszexuális párok tömegei utaznak Új-Zélandra (Infostart)
A melegházasságokat legalizáló törvény tavalyi hatályba lépése óta az Új-Zélandon egybekelt azonos nemű párok több mint egyharmada külföldről, egyebek közt Ausztráliából, Kínából, Szingapúrból és Nagy-Britanniából érkezett a szigetországba.
aug. 19
23:27
HIV-fertőzöttek perelnek egy kínai légitársaságot (Infostart)
Elfogadta a bíróság azoknak a HIV-fertőzötteknek a perkérelmét, akiket betegségük miatt nem engedett felszállni repülőgépére egy kínai légitársaság. Ilyen per még nem volt Kínában, precedenst teremthet.

2014. augusztus 20. szerda

aug. 20
0:03
Ő a világ legjobban fizetett szupermodellje (Infostart)
Nyolcadik éve őrzi a világ legjobban kereső szupermodelljének címét Gisele Bündchen: a Forbes üzleti magazin csaknem 50 millió dollárra (11,1 milliárd forint) becsüli a brazil szépség elmúlt egyéves keresetét.
aug. 20
0:21
Itt a legjobb élni (Infostart)
Az ausztráliai Melbourne zsinórban negyedszer a világ legélhetőbb városa a brit The Economist 140 nagyvárost vizsgáló listáján, amelynek utolsó helyére idén Damaszkusz került.
aug. 20
6:57
Az amerikai külügyminiszter üdvözölte a magyarokat az ünnep alkalmából (Kripto Akadémia)
"A nagyanyám, Ida Budapesten született és nőtt fel, mielőtt átkelt volna az Atlanti-óceánon."

Keresés