A francia hatóságok többször kérték az amerikai kollégákat, hogy beletekinthessenek olyan pénzügyi információkba, amelyek a novemberi párizsi terrorista merényletek gyanúsítottjaira vonatkoznak, de nem kaptak választ - közölte szerdán éjjel egy francia pénzügyminisztériumi forrás.
Az Egyesült Államok és Kuba elvben megállapodott szerdán a kereskedelmi repülőgépek két ország közötti forgalmának helyreállításáról - értesült az AP hírügynökség meg nem nevezett tisztségviselőktől.
A terroristák kiszűrésére alkalmas olyan viselkedéselemző szoftvert tesztel a francia vasúttársaság (SNCF), amely képes lehet észlelni a gyanús mozdulatokat és csomagokat.
A menedékkérőkkel szemben alkalmazott erőszakos hatósági fellépés is szóba került az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán Strasbourgban. A képviselők rámutattak, hogy a tanács által is jóváhagyott uniós szabályok csak a lehető legrövidebb ideig alkalmazhatók, az őrizetbe vétel egy végső lehetőség, és a menedékkérők alapvető jogait meg kell védeni - közölte az EP.
A Kuwait Airways légitársaság úgy döntött, hogy inkább megszünteti a New York és a londoni Heathrow repülőtér közötti járatát, mint hogy fel kelljen engednie a repülőgépeire izraeli állampolgárokat - értesült az AFP az amerikai hatóságoktól.
A feltűnést kerülve, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek védelme alatt temették el a 14 halálos áldozatot követelő San Bernardinó-i terrortámadás két elkövetőjét. A temetés megszervezői egy hét után találtak olyan temetőt, amely hajlandó volt befogadni a tömeggyilkosok holttestét.
Amerikai kongresszusi képviselő állt ki a washingtoni törvényhozásban a magyar kormány migránspolitikája mellett. Ted Poe, texasi képviselő kedden "Magyarország és a menekültválság" címmel fejtette ki mondandóját.
Saját személyes elektronikus postafiókját használta korábban néhány alkalommal munkaügyi levelezéséhez Ash Carter amerikai védelmi miniszter - közölte a The New York Times csütörtökön a Pentagon szóvivőjének nyilatkozatát idézve.
Bombariadót rendeltek el a varsói minisztériumokban, a TV Republika lengyel hírtelevízió csütörtök reggeli híradása szerint több tárca épületét vizsgálta a rendőrség egy névtelen fenyegetés miatt. A kora délutáni órákban a varsói rendőr-főkapitányság bejelentette: nem találtak pokolgépet.
A magyar és európai méhészeket és fogyasztókat veszélyeztető tendencia megállítása érdekében a kevert mézekben található importméz azonnali ellenőrzését kérte Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosától.
Szexuális zaklatással vádolta meg több nő Szilván Salom izraeli belügyminisztert és miniszterelnök-helyettest, de nem fordulnak a rendőrséghez - jelentette a katonai rádió csütörtökön.
Nincs kilátás a török kormányhoz fűződő kapcsolatok javítására - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő moszkvai nemzetközi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Eljárást indított Marine Le Pen francia politikus ellen a Párizs közeli Nanterre ügyészsége, amiért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat közzétette a Twitteren, köztük a James Foley amerikai újságíró lefejezett testéről készült felvételt.
Vizsgálóbizottság felállításáról döntött az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a gépjárművek károsanyag-kibocsátási adatainak meghamisítása miatt kitört "Dieselgate" ügy részleteinek kiderítésére - tudatta közleményében az EP csütörtökön.
Ne vonjanak le politikai következtetést, ez egy elszigetelt támadás volt - mondta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a Telecinco tévécsatorna csütörtök délelőtti műsorában telefonon nyilatkozva arról, hogy előző este galíciai kampánykörútján, Pontevedrában egy 17 éves fiú arcul ütötte a nyílt utcán. A kormányfő nem jelenti fel a fiatalt.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint elfogadhatatlan lenne, ha a bevándorlási válság kezelésével kapcsolatos véleménykülönbség miatt bosszúból el akarnák venni a Magyarországnak szabály szerint járó, az országot megillető uniós forrásokat.
Éhségsztrájkot kezdett Nagyija Szavcsenko ukrán helikopter pilóta, aki két orosz pilóta halálában való bűnrészesség miatt áll egy moszkvai bíróság előtt - jelentette be Twitter-üzenetében csütörtökön a pilótanő ügyvédje.
Őrizetbe vették Svetozar Marovicot, az egykori Szerbia és Montenegró nevű államszövetség volt elnökét csütörtökön Podgoricában - jelentette a montenegrói sajtó, az ügy részletei azonban egyelőre nem ismertek.
Levélben fenyegették meg az olasz igazságügyi tárca vezetőjét, Andrea Orlandót. A politikushoz intézett borítékban lövedékek is voltak - közölte csütörtökön az olasz ügyészség.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra számít, hogy sikerül megállapodni az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozásáról az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön Brüsszelben kezdődő találkozóján.