Lőtt sebekkel holtan találtak szerda reggel egy dél-koreai katonát a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet déli részén - közölte a dél-koreai hadsereg.
A nemzetközi kihívásokra válaszoló együttműködést szorgalmazott Oroszország és az Egyesült Államok között amerikai kollégájának, Barack Obamának küldött újévi üdvözletében Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte szerdán a Kreml.
Háromezernél is több, a jazidi kisebbséghez tartozó ember lehet még a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet fogságában - tudatta egy fiatal nő, aki megszökött a szervezettől, és akit szerdán fogadott a görög államfő Athénban.
Csak a személyazonosság igazolására alkalmas, érvényes okmánnyal rendelkező menedékkérőket engedné be Németországba a Keresztényszociális Unió (CSU), az Angela Merkel vezette jobboldali kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja.
Izraelnek hivatalosan is tiltakoznia kell az amerikai kormánynál, ha igaznak bizonyul az a sajtójelentés, amely szerint az amerikai titkosszolgálatok továbbra is lehallgatják Izrael kormányfőjét - jelentette ki szerdán Jiszráel Kac közlekedési és titkosszolgálati ügyekkel foglalkozó miniszter.
A svájci szövetségi igazságügyi hivatal (FOJ) szerdán átadta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) sújtó korrupciós ügy bizonyítékainak első adagját az amerikai hatóságoknak.
Belgiumban újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben - jelentette be a belga szövetségi ügyészség szerdán.
Biztonsági okokból, a terrorveszély miatt törölték a hagyományos brüsszeli szilveszteri tűzijátékot - jelentette be szerda este Yvan Mayeur, a belga főváros polgármestere.
Az abszolút parlamenti többséget élvező Jog és Igazságosság (PiS) szavazataival jóváhagyta szerda este a lengyel parlament alsóháza a lengyel médiatörvény módosítását, az előterjesztés gyors tárgyalása ellen az ellenzék és a nemzetközi médiaszervezetek tiltakoztak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta az orosz-ukrán szabadkereskedelem 2016. január 1-jén hatályba lépő felfüggesztéséről szóló törvényt szerdán, amely alól kivételt képez a földgázexport.
A gázai övezetet irányító Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) betiltotta a szilvesztert és az újév megünneplését az ellenőrzése alatt álló területen - közölte szerdán a gázai rendőrség.
Öt év börtönbüntetésre ítélt gyűlöletkeltés és uszítás vádjával egy orosz bloggert egy tomszki bíróság szerdán. A 35 éves Vagyim Tyumentcev a Youtube videómegosztón vezetett videóblogján közzétett felvételein élesen bírálta a város vezetését és a kelet-ukrajnai szakadárokat.
Forródrótot létesített egymással szerdán a kínai és a tajvani kormány kapcsolattartásért felelős ügynökségének vezetője, amivel a céljuk a bizalomerősítés - jelentette be párhuzamosan a két hivatal.
A republikánusok jelenleg legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa januártól mindent bevet az elnökségért indított kampányában. Mint ő maga bejelentette kedden, heti kétmillió dollárt tervez költeni tévés reklámspotokra.
Nem tartják meg idén a nagy szabadtéri szilveszteri ünnepséget Sanghajban, miután tavaly egy tömegszerencsétlenség több tucat ember halálát okozta - adta hírül szerdán a kínai média a kelet-kínai metropolisz helyi kormányzatának bejelentésére hivatkozva.
Az Egyesült Államok új szankciókat tervez Irán ellen, arra hivatkozva, hogy az Iszlám Köztársaság nem hagy fel ballisztikusrakéta-fejlesztési programjával.
Kiszállt a republikánusok elnökjelöltségért folytatott versenyéből a magyar gyökerekkel rendelkező George Pataki. New York állam volt kormányzója helyi idő szerint kedden este videóüzenetben jelentette be döntését.
Időbe, energiába és pénzbe kerül a menekültek ügyének megoldása, de Németország erős és megbirkózik a kihívással - mondta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet csütörtökön este sugároz majd a ZDF országos közszolgálati televízió.
A brit üzleti élet és a színészvilág számos közismert hölgytagja is szerepel a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek csütörtök hajnalban közzétett listáján.
Karácsony napján szabadult tizenegy és fél éves börtönbüntetése letöltését követően az egyik "temerini fiú", Uracs József, akit társaival együtt 2004-ben azért ítéltek összesen 61 év börtönbüntetésre, mert egy szerb nemzetiségű férfit bántalmaztak - számolt be róla a szabadkai Pannon RTV szerdán.