2015. július 6. hétfő

júl. 6
18:38
LMP: példamutató a görög kormány kezdeményezése (Kripto Akadémia)
Egyetlen demokrata sem vonhatja kétségbe a nép döntését.
júl. 6
18:40
Elhunyt Gyenes László (Kripto Akadémia)
Laptársunk egykori munkatársa 82 éves volt.
júl. 6
18:42
Jogerősen kozmetikázza a nézettséget az MTVA (Kripto Akadémia)
Az Index szeptemberben kétségbe vonta az "Itthon vagy - Magyarország szeretlek!" című műsor nézettségi adatait.
júl. 6
18:51
Lettország 250 menekült befogadásáról döntött (Infostart)
Lettország két éven belül 250 menekültet fogad be - erről döntött hétfőn a 2 millió lakosú balti állam kormánya.
júl. 6
19:09
Lagarde: az IMF kész segíteni Görögországot (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelemmel kíséri a görögországi helyzetet, és kész segíteni Athénnak, ha erre kérik - közölte Christine Lagarde, a szervezet vezérigazgatója hétfőn.
júl. 6
19:27
Lezuhant egy vadászbombázó az orosz Távol-Keleten (Infostart)
Lezuhant egy Szu-24M típusú vadászbombázó repülőgép az orosz Távol-Kelet Habarovszki területén, a balesetben mindkét pilóta életét vesztette - közölte hétfőn a védelmi minisztérium.
júl. 6
19:29
Szinte biztos a görög államcsőd (Infostart)
Londoni pénzügyi elemzők szerint a hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait határozott többséggel elvető vasárnapi görögországi népszavazás után 50 százalék fölé emelkedett annak az esélye, hogy Görögország távozik az euróövezetből.
júl. 6
19:48
Folytatódik a kutyameleg (Kripto Akadémia)
Szerdán zivatarokkal jöhet az enyhülés.
júl. 6
19:50
Megint füstölt a metró (Kripto Akadémia)
A Népliget állomásnál észlelték a problémát.
júl. 6
19:52
Estére erősödött a forint (Kripto Akadémia)
Estére mérsékelte valamelyest a pénteki árfolyamához képest elszenvedett veszteségeit.
júl. 6
19:54
Megkezdődik a Quaestor-kötvényesek kárrendezése (Kripto Akadémia)
A QA személyre szóló levélben értesíti a befektetőket.
júl. 6
20:03
Tombol a hőség Horvátországban is (Infostart)
Az Európában tomboló hőség Horvátországot is elérte. A meteorológiai szolgálat (DZMH) hétfőn az ország keleti részében narancssárga figyelmeztetést adott ki, míg az északi és déli részeken egyelőre ennél enyhébb, sárga jelzés van érvényben.
júl. 6
20:21
Fitch: drámaian megnőtt a Grexit kockázata (Infostart)
A hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait elvető görögországi népszavazás után drámai mértékben megnőtt egy olyan eseményláncolat kockázata, amelynek végén Görögország zűrzavaros körülmények közepette távozni kényszerülhet az euróövezetből - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett elemzésében.
júl. 6
20:39
Száztizenhat éves lett a világ legidősebb embere (Infostart)
Száztizenhat éves lett hétfőn a világ hivatalosan is legidősebb embere, Susannah Mushatt Jones - adta hírül a Guinness-világrekordok portálja.
júl. 6
21:15
A Podemos az európai szocialistáktól várja a megszorító politika lezárását (Infostart)
A görög kormánypárt, a Sziriza spanyol megfelelőjeként emlegetett baloldali Podemos vezetője felszólította az európai szocialistákat, hogy vessenek véget az uniós megszorító politikának. Pablo Iglesias erről hétfői, madridi sajtótájékoztatóján beszélt, ahol értékelte a görög referendum eredményét.
júl. 6
21:33
Folytatja a görög bankok finanszírozását az EKB (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) folytatja a görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatás (ELA) folyósítását. Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök hétfőn megállapodott, hogy Görögország új javaslatokat terjeszt elő az euróövezeti állam- és kormányfők keddi csúcsértekezletén. A német kancellár és a francia államfő szerint "nyitva áll az ajtó a…
júl. 6
21:35
Megkezdődött pamplonai bikafuttatás (Infostart)
Kezdetét vette hétfőn az észak-spanyolországi Pamplonában a világhírű San Fermín-ünnepségsorozat, amelynek legnevezetesebb eseménye a bikafuttatás, amikor is százak szaladnak a város szűk utcáinak csúszós macskakövein a szabadon engedett bikák előtt.
júl. 6
21:51
Hollande és Merkel: nyitva az ajtó a görögök előtt (Infostart)
Tiszteletben tartjuk a görögök szavazatát, és meghallottuk minden demokratikus görög párt üzenetét arról, hogy az eurózövezetben kívánnak maradni. Az ajtó nyitva áll a tárgyalások előtt - mondta Francois Hollande francia államfő Angela Merkel német kancellárral tartott rövid sajtótájékoztatóján Párizsban.
júl. 6
21:54
Négyen kerültek kórházba egy zuglói szépségszalonból (Kripto Akadémia)
A dolgozók és a vendégek közül többen fejfájásra és rosszullétre panaszkodtak.
júl. 6
22:09
A család érdekében kért imát Ferenc pápa (Infostart)
Ferenc pápa arra kérte a hívőket az ecuadori Guayaquilban hétfőn tartott tömeges miséjén, hogy imádkozzanak: legyen sikeres a család kérdésével foglalkozó, októberre összehívott püspöki zsinat.
júl. 6
22:11
Egy 17. században elsüllyedt spanyol hajó kincseit árverezik el New Yorkban (Infostart)
Egy 400 éves spanyol hajó roncsai közül kiemelt arany- és ezüstkincseket árvereznek el jövő hónapban New Yorkban.
júl. 6
23:03
A Fehér Ház a görög adóssághelyzet kompromisszumos rendezésére szólított fel (Infostart)
A Fehér Ház a görög adóssághelyzet kompromisszumos rendezésére és olyan megállapodás megkötésére szólította fel az Európai Uniót és Görögországot hétfőn, amely lehetővé teszi, hogy Athén az eurózóna tagja maradjon.
júl. 6
23:21
Iráni atomprogram - Fontos dolgokat kell még megoldani, csúszás lehetséges (Infostart)
Fontos dolgokat kell még megoldani az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon - jelentette ki hétfőn, a betervezett határidő lejárta előtt egy nappal Bécsben egy német diplomata.
júl. 6
23:57
Hivatalosan is bevonják a földrengés-megfigyelésbe az állatokat Kínában (Infostart)
Földrengés-megfigyelő állomássá minősített több állattartó telepet a kelet-kínai Nanking város.

Keresés