Hazugságspirálba keverték magukat a román politikusok: közös megoldásról beszélnek, miközben ellenséges viselkedésükkel és hazugságaikkal teljesen ellehetetlenítik ezt az együttműködést - jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román kormányfő Magyarországot bíráló megjegyzéseire reagálva.
Szerdán jelentheti be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, hogy összehívja-e az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóját a migrációs válság miatt. A legtöbb döntést ezen találkozó nélkül a szakminiszterek is meg tudnák hozni, azonban mint Fóris György, a Bruxinfó elemzője az InfoRádióban elmondta: mégis van létjogosultsága egy soron kívüli megbeszélésnek.
Szlovénia megerősítette határait, mozgósította a rendőrséget, és helikoptereket rendelt a szlovén-magyar és a szlovén-horvát határra - közölte Sefic Bostjan államtitkár szerdán Lendván.
A Bassár el-Aszad szíriai elnöknek Oroszország által nyújtott támogatás súlyosbítja és elnyújtja a válságot Szíriában - közölte az amerikai diplomáciai tárca keddi tájékoztatása szerint John Kerry amerikai külügyminiszter orosz partnerével, Szergej Lavrovval, amikor a nap folyamán telefonon tárgyalt vele.
Az ausztrál légierő végrehajtotta az első légicsapásait Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen - erősítette meg szerdán Kevin Andrews védelmi miniszter.
A Világbank ügyvezető igazgató tanácsa úgy döntött, hogy 500 millió dollár hitelt folyósít Ukrajnának az ország pénzügyi szektorának megerősítésére - jelentették szerdán ukrán hírforrások a pénzügyi intézmény sajtószolgálatának közlésére hivatkozva.
A horvát rendőrség azzal számol, hogy a horvát-szerb határ mellett fekvő Tovarnik körzetébe további 500 migráns érkezik, akik még szerdára virradóra, buszokkal indultak Horvátország felé a macedón-szerb határról, Presevóból - jelentette a horvát média szerdán.
Victor Ponta román miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy "az európai politikusokhoz csatlakozva elítéli Magyarország szégyenletes magatartását migránsügyben", ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem.
A tádzsik kormányerők egy különleges műveletben megölték Abduhalim Nazarzoda vezérőrnagyot, volt védelmiminiszter-helyettest, egy kormányellenes lázadócsoport vezetőjét a tádzsikisztáni Ramiti-szorosban - közölték szerdán tádzsik belügyi források.
Victor Ponta román miniszterelnök szerdán kijelentette: "az európai politikusokhoz csatlakozva elítéli Magyarország szégyenletes magatartását migránsügyben" ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem.
Bármilyen kísérlet, amely falak és kerítések építésére irányul, "nem az az Európa, melyet mi akarunk" - jelentette ki Cecilia Malmström uniós biztos Brüsszelben, az Európai Bizottság szokásos szerdai ülését követően.
Zupkó Gábort nevezték ki az Európai Bizottság budapesti képviseletének a vezetőjévé - jelentette be szerdán az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény Brüsszelben.
A kancellár hétvégi video-üzenetében hangsúlyozta, hogy egyelőre nem terveznek adóemelést a befogadott menekültek miatt, azonban ez a mondata oly annyira felkeltette a gyanút a lakosságban, hogy hanyatlani kezdett Angela Merkel népszerűsége és ismét felröppent a hír esetleges lemondásáról.
Zágráb 1500 migránst tud fogadni naponta, amennyiben ez a szám növekszik, újabb erőforrásokat vesz majd igénybe - jelentette ki Ranko Ostojic belügyminiszter szerdán Zágrábban.
Franciaország "nem fog habozni" visszaállítani a határellenőrzést, amennyiben az szükségessé válik a következő napokban vagy hetekben - mondta szerdán Manuel Valls francia miniszterelnök a menekültválságról a nemzetgyűlésben rendezett vitában.
A szerb hatóságok haladéktalan fellépését kérte az agresszív bevándorlók csoportja ellen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ivica Dacic szerb külügyminisztertől - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
Görögország megerősítette szerdán a rendőri jelenlétet a Törökországgal közös szárazföldi határán, hogy megakadályozza a menekültek tömeges beáramlását.
A Magyarországot Szlovákiával összekötő esztergomi és komáromi hidak szlovákiai oldalán nagyméretű vasszerkezeteket helyeztek el a napokban - közölte az M1 aktuális csatorna szerdán.
Spanyolországban, Getafe városában lesz fociedző az a szír menekült, akit az N1TV operatőre gáncsolt el, miközben fiával a karjában szaladt a rendőrök elől Röszkénél - jelentette be a Madridtól délre található kisváros polgármestere szerdán.
Az Európai Parlament (EP) sürgősségi eljárással, már csütörtök délelőtt szavaz arról az európai bizottsági javaslatról, amelynek értelmében 120 ezer menekültet telepítenének át Görögországból, Olaszországból és Magyarországból más tagállamokba - döntött az EP plenáris ülése szerdán Brüsszelben.
Barack Obama amerikai elnök fontolóra vette, hogy az ENSZ-közgyűlés új ülésszaka közelgő New York-i nyitányának alkalmából találkozzon-e orosz partnerével, Vlagyimir Putyin elnökkel - írta szerdai számába a The New York Times.
Huszonegy illegális bevándorlót, afganisztáni és iráni állampolgárokat adtak át a szlovén hatóságok a magyar rendőröknek szerdán - közölte a Muravidéki Magyar Rádió.
Az Európai Bizottság egyes keleti tagállamok, köztük Magyarország ellenkezése miatt elállhat azon tervétől, hogy kötelező kvóták alapján osszanak szét 120 ezer menekültet az Európai Unió országaiban - jelentette szerdán bizottsági forrásokra hivatkozva a Reuters brit hírügynökség.
Rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát, de sérülésekről és nagyobb károkról egyelőre nem érkezett hír.
Átfogó európai, az összes uniós és nem EU-tagország által elfogadható megoldásra van szükség a migránsválságban, ellenkező esetben humanitárius és politikai katasztrófával kell szembenézni - jelentette ki Washingtonban helyi idő szerint szerdán Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a Brookings Intézetben tartott előadása során.
Az ENSZ-főtitkár szerint az Oroszország által a szíriai kormánynak nyújtott katonai támogatás csak súlyosbítaná a közel-keleti országban négy és fél éve tartó polgárháborút.
Szankciókat rendelt el 400 magányszeméllyel és 90 jogi személlyel szemben Petro Porosenko ukrán elnök, válaszul arra, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok bejelentették, helyhatósági választásokat tartanak az általuk uralt területeken.
Az Oroszország elleni európai uniós szankciók felszámolását javasolta Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselője a szerda éjszakába nyúlt brüsszeli plenáris EP-ülésen, az úgynevezett egyperces (régebben napirend előtti) felszólalások során.
Rendkívül heves, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg Chile nyugati partvidékét közép-európai idő szerint csütörtökön, az első jelentések szerint öt ember meghalt, tucatnyian megsérültek, egymillió embert evakuáltak.
Mára mindössze négy-öt olyan mérsékelt szíriai ellenzéki harcol a közel-keleti országban, akit az Egyesült Államok kiképzői készítettek fel az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni küzdelemre - közölte egy szerdai washingtoni kongresszusi meghallgatáson a közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője.
Az elnöki testőrség betört a kormány ülésére és őrizetbe vette az államfőt és a miniszterelnököt Burkina Fasóban szerdán. Az ENSZ főtitkára és Biztonsági Tanácsa a tisztségviselők azonnali szabadon bocsátására szólított fel.
Össztüzet zúdítottak riválisai a népszerűségi listákat vezető Donald Trumpra az amerikai elnökjelöltségért kampányoló republikánus aspiránsok szerda esti, második televíziós vitáján, ő azonban az esetek többségében hárítani tudott, sőt visszatámadott.
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól - a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül - az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint a többi uniós tagállam. Az Európai Bizottság indítványában a javasolt kedvezményezett országok…