Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették és kihallgatták az észt főváros polgármesterét, aki egyúttal a legnagyobb ellenzéki párt elnöke is - közölte kedden az észt államügyészség.
Németországban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) szerint sok menekült könnyű préda lehet a radikális iszlamizmus legerősebb helyi irányzata, a szalafizmus híveinek, és a menekültválság miatt növekedhet a szélsőjobboldali zavargások, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok közti összecsapások veszélye is.
Közel hat hónap után visszatért Ádenbe a síita húszi lázadók elől külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök - közölték kedden kormányzati források.
A német kormány és az Európai Bizottság is régóta tudja, hogy az autógyártók rendelkeznek a károsanyag-kibocsátás manipulációjára szolgáló technológiával, és alkalmazzák is azt - írta kedden online kiadásában a Die Welt.
Őrizetbe vettek az azerbajdzsáni hatóságok kedden öt embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és más szélsőséges csoportok kötelékében harcoltak Irakban és Szíriában.
Európa vállalta a felelősséget a menekültekért - jelentette ki kedden Francois Hollande francia államfő, az uniós belügyminisztereknek a 120 ezer újabb menekült szétosztásával kapcsolatos megállapodására utalva.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-biztosa szerint romlik a légkör az újságírók körül Európában, mivel a kormányok korlátozásokat vezetnek be a válságokra és az országuk biztonságára hivatkozva.
A magyar futsal-válogatott egészen hihetetlen végjáték után, a hosszabbítás utolsó másodpercében szerzett góllal 4-3-ra legyőzte a román válogatottat, ezzel 6-5-ös összesítéssel megnyerte a pótselejtezős párharcot, és kijutott a februári szerbiai Európa-bajnokságra.
Személyesen fogadta Barack Obama amerikai elnök a Washingtonhoz közeli Andrews légi bázison kedden délután az egyesült államokbeli látogatására érkezett Ferenc pápát.
Varsó a brüsszeli tárgyalások során elérte azt, hogy a menekültelosztással kapcsolatos követeléseit teljesítsék - így nyilatkozott Rafal Trzaskowski lengyel külügyi államtitkár kedd esti varsói sajtóértekezletén, miután Lengyelország a minősített többségi szavazáson egyetlen visegrádi tagállamként az Európai Bizottság terve mellett szavazott.
Az Európai Unió állam- és kormányfői szerdai rendkívüli ülésükön még felülbírálhatják a belügyminiszterek keddi döntését a menekültek kötelező kvóták alapján megvalósítandó elosztásáról - állította Victor Ponta román kormányfő kedden.
A második napja veszteglő kamionosok teljesen, mindkét irányban lezárták teherautóikkal kedden késő este a Belgrádot Zágrábbal összekötő főúton fekvő Bajakovo-Batrovci határátkelőhelyet, tiltakozva amiatt, hogy a horvát hatóságok csak részlegesen nyitották meg a két napja lezárt határátkelőt - jelentette a szerb média.
Nyilvánosságra hozta kormánya új névsorát Alekszisz Ciprasz régi-új görög miniszterelnök: a kabinet összetétele alig változott a korábbihoz képest, nem történt személycsere a kulcsfontosságú tárcák, így a pénzügyminisztérium élén sem, amelyet továbbra is Evklídisz Cakalotosz fog vezetni.
A szíriai menekültválságra adandó európai válaszról tanácskozott telefonon kedden Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral - közölte a Fehér Ház.
Rendkívüli csúcstalálkozón vitatják meg szerda este az Európai Unió tagállamai a migrációs válság fejleményeit és a lehetséges megoldásra vonatkozó javaslatokat.
Kína nem tér le a reformok útjáról, és felgyorsítja a nyílt típusú gazdaság építését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök kedden Seattle-ben, első hivatalos egyesült államokbeli látogatása első állomásán.
Legalább egy-kétmillió menekült indulhat útnak az Európai Unió felé Tálas Péter, A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója szerint. Az InfoRádió Aréna című műsorában megszólalt nemzetközi jogász, Tóth Norbert azt mondta: meg kell védeni a közösség külső határait.
Németországban egy hét alatt három százalékponttal csökkent, és ezzel idei mélypontjára süllyedt Angela Merkel kancellár népszerűségi mutatója egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amelynek készítői szerint a fejlemény összefüggésben áll a menekültválsággal.
Bajorország határait ma Magyarország őrzi - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a migrációs válsággal kapcsolatban szerdán a bajorországi Banz kolostorban (Kloster Banz), a bajor miniszterelnökkel, a konzervatív CSU párt elnökével közös sajtótájékoztatóján. Történelmi jelentőségű, de kaotikus helyzet alakult ki a migránsválság következtében, a szabályokat pedig "német döntésre" helyezték…
Csaknem 20 európai uniós tagállam, többek között Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást szerdán az Európai Bizottság, mert nem értesítették időben a brüsszeli testületet arról, hogyan ültették át saját jogrendjükbe a menekültügyi eljárásról szóló irányelvet és a befogadóközpontok minimális körülményeit meghatározó jogszabályt.
Mindkét fél részéről nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a migránsválsággal és Magyarország kerítésépítési tervével kapcsolatos román-magyar vitában - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő szerdai sajtóértekezletén, Bukarestben.
Csehország nem fog fellebbezni az Európai Unió által a menekültek elosztására jóváhagyott kvótarendszer ellen - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerdán.
Felesküdött Görögország új, a baloldali Sziriza párt vezette kormánya szerdán, megígérve, hogy végigviszi az ország hitelezői által megkövetelt kiadáscsökkentéseket, ugyanakkor azt is, hogy tompítja a megszorítások lakosságra háruló fájdalmas következményeit.