Három uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központot - úgynevezett hotspotot - hoz létre Görögország október végéig a menekülthullám első vonalába eső, égei-tengeri Leszbosz, Kósz és Lérosz szigetén - közölte csütörtökön az illetékes görög szolgálat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök felhívta telefonon Elton John brit zenészt, és találkozót beszélt meg vele, ha tudnak időpontot egyeztetni - jelentette be csütörtökön Dmitrij Peszkov orosz elnök szóvivő moszkvai sajtótájékoztatóján.
Ausztria meg akarja hosszabbítani a szeptember 16-a óta érvényben lévő határellenőrzést, az erről szóló szándékról pénteken tájékoztatják az Európai Bizottságot - jelentette be az osztrák belügyminisztérium csütörtökön.
Október 7-én életbe lép a földközi-tengeri emberkereskedelemmel szemben fellépő EuNavforMed katonai művelet második szakasza, amelyben felkutatják és el is kobozhatják az emberkereskedők hajóit - jelentette be Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Rómában csütörtökön.
Heves vita támadt csütörtökön Bulgáriában, amiért a kormányfő előző nap állítólag önként javasolta az Európai Unió képviselőinek, hogy az ország területén is létesüljön a menekültek regisztrálására és elosztására szolgáló regisztrációs pont, úgynevezett hot spot.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának docense szerint Oroszország már most rendelkezik akkora erőkkel , hogy egy támadás során súlyos vérveszteséget okozzon a magát Iszlám Államnak nevező (IÁ) terrorszervezetnek.
Horvátország öngólt rúgott saját maga és az egész térség számára azzal, hogy a migránsválsággal összefüggésben leállította a Szerbiából érkező teherforgalmat - jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).
Pénteken Bécsbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök, aki külön-külön megbeszélést folytat Werner Faymann osztrák kancellárral, Reinhold Mitterlehner alkancellárral és Heinz-Christian Strachevel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-t. A miniszterelnököt útjára elkíséri Lázár János Miniszterelnökséget vezető…
Újra a korábbi, a tovarniki határátkelőhely körzetéből érkeznek a migránsok Szerbiából Horvátországba, és több ezren vannak - tájékoztatott a horvát sajtó csütörtökön.
Németországban a szövetségi kormány és a tartományok vezetői csütörtökön megállapodtak a menekültügyi rendszer átalakításáról, a tervek szerint a legtöbb új szabály már novemberben hatályba lép.
Franciaország a következő két évben nem fog annál a 30 ezer menekültnél többet átvenni a többi európai uniós országtól, mint amennyi az elosztásról szóló uniós tervben szerepel - jelentette ki a francia miniszterelnök csütörtök este a France2 közszolgálati televízióban.
Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki interjújában kijelentette, hogy nem hisz a klímaváltozásban, az annak mérséklésére szolgáló intézkedések pedig szerinte munkahelyeket sodornak veszélybe az Egyesült Államokban.
A kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták Luhanszk megye elhagyására utasították a körzetben tevékenykedő ENSZ-ügynökségeket - közölte csütörtökön a világszervezet főtitkárának humanitárius ügyekben és a rendkívüli segélyek koordinálásában illetékes helyettese.
A menekültválság kezeléséhez "nem a kevesebb, hanem a több Európa" megteremtésén keresztül vezet az út, vagyis az uniós tagországoknak nem külön-külön, hanem együttesen kell keresniük a megoldást - mondta Herman Van Rompuy, az Európa Tanács volt elnöke csütörtök este Brüsszelben, a bajor Hanns Seidel Alapítvány és a kereszténydemokrata kötődésű Martens Központ közös rendezvényén, Bajorország…
Az amerikai kongresszus két háza előtt tartott beszédet Ferenc pápa, elsőként a katolikus egyházfők közül. Szólt a fegyverkereskedelem ellen, óvott attól, a világot jókra és rosszakra osszuk, és a halálbüntetés eltörlését szorgalmazta a washingtoni Capitoliumban tartott beszédében.
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet csütörtök esti ülésén szigorú intézkedéseket hagyott jóvá az erőszakos zavargások résztvevői ellen. Az új tűzparancs szerint a biztonságiak nemcsak akkor használhatnak éles lőszert, ha őket fenyegeti közvetlen életveszély, hanem akkor is, ha egy másik ember kerül hasonló helyzetbe - értesült a közszolgálati rádió.
A marosvásárhelyi táblabíróság érvénytelenítette a Hargita megyei törvényszék múlt heti döntését, így mégsem térhet vissza hivatalába Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere - közölte pénteki számában a Krónika című erdélyi magyar napilap.
Ausztria és Magyarország között különlegesen jó, baráti kapcsolat áll fenn - hangsúlyozta bécsi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök elmondta: úgy érzi, Ausztria az elmúlt hetekben hátat fordított ennek a jó viszonynak. Orbán Viktor hangsúlyozta: azért kért találkozót osztrák partnereitől, hogy a baráti viszonyt helyreállítsa.
Tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó szálláson a németországi Lipcsében, a csütörtök este történt összecsapásban nagyjából százan vettek részt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tanjug szerb hírügynökségnek adott interjúban azt üzente Zoran Milanovic horvát miniszterelnöknek, hogy hagyja békén Magyarországot és Szerbiát, ne keverje bele őket a horvát választási kampányba.
Werner Faymann osztrák kancellár korrektnek nevezte Magyarország és Ausztria kapcsolatát, miután pénteken Bécsben megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, ugyanakkor az APA hírügynökség jelentése szerint arra is utalt, hogy van bizonyos feszültség a viszonyban és többször is hangoztatta: "kell egy alap ahhoz, hogy együtt lehessen működni".
Egyoldalúan mutatja be a nemzetközi média a migrációs válsággal kapcsolatos magyarországi eseményeket és intézkedéseket - mondta Szijjártó Péter a BBC-nek nyilatkozva.
Repeszdarabbal a homlokában jött a világra egy kisbaba a háború dúlta Aleppó szíriai városban. A találat még anyja méhében érte, aki három másik gyermekével együtt sérült meg egy légitámadás során.
Kürtöket fújó, petárdákat dobáló tüntetők fogadták a Helsinki mellett lévő menekültközpontba busszal szállított migránsokat; legalább egy tiltakozó a Ku Klux Klán fehér csuháját és kámzsáját viselte - számolt be az esetről a YLE finn állami hírcsatorna pénteken.
Egyre kevesebb kritikát fogalmaznak meg a horvát vezető napilapok Magyarország migránspolitikájával szemben, és egyre többet bírálják a baloldali horvát kormányt a migrációs hullámmal szembeni tehetetlenségéért.
A szerb-magyar határon épített kerítéssel Magyarország a schengeni övezet külső határait védi és ezt tiszteletben kell tartani - jelentette ki Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, miután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel pénteken Bécsben.
A pártján belüli konzervatívok nyomására október végén távozik hivatalából és kongresszusi mandátumáról is lemond John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus párti elnöke.