Oroszország egyelőre nem tervezi harcoló alakulatok küldését Szíriába - mondta Vlagyimir Putyin elnök vasárnap, az orosz katonai erők szíriai megjelenésével kapcsolatos amerikai aggodalmakra reagálva.
Derűlátóan nyilatkozott a francia elnök vasárnap azzal kapcsolatban, hogy az év végén esedékes párizsi klíma-csúcstalálkozón a résztvevők megállapodásra juthatnak, hozzátette ugyanakkor, hogy még sok munkára van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire lehet nagyratörő a szóban forgó megállapodás.
A legújabb adatok szerint relatív többségben vannak azok a brit választók, akik Nagy-Britannia kilépésére szavaznának a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson.
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze és az összecsapás több óráig tartott.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök problémának nevezte Európa számára az "újabb falat építő" Magyarországot egy New Yorkban mondott beszédében - számolt be hétfőn a La Repubblica olasz napilap online kiadása.
Feloszlatta magát hétfői hatállyal a horvát parlament, mert lejárt a mandátuma, és nagy valószínűséggel már november elején parlamenti választásokat tartanak az országban.
Sajó Andrást választották meg három évre az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) elnökhelyettesévé - közölte honlapján a strasbourgi székhelyű testület.
Közös járőrözésbe kezdenek a teljes magyar-szlovén határszakaszon a magyar és a szlovén rendőrök, illetve folyamatos, valós idejű információval látják el egymást - közölte a belügyminiszter hétfőn, a Rédics-Hosszúfalu (Dolga vas) határátlépési pontnál.
Ljudmilla Alekszejeva orosz jogvédő kapta meg az idei Václav Havel emberi jogi díjat - jelentették be Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének hétfői plenáris ülésnapján tartott ünnepségen.
A braunschweigi ügyészség büntetőeljárást indított Martin Winterkorn, a Volkswagen-csoport volt vezérigazgatója ellen annak nyomán, hogy a német autógyártó vállalat elismerte, csalt bizonyos dízelüzemű járművei esetén a károsanyag-kibocsátási teszteknél.
Az Európai Bizottság nem vitatja annak a magyar törvénynek a létjogosultságát, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az illegális határátlépést - mondta a brüsszeli testület hétfői sajtótájékoztatóján Natasha Bertaud szóvivő.
Japán további 810 millió dollárt - 227 milliárd forintnyi összeget - ajánl fel szíriai és iraki menekültek támogatására - adta hírül hétfőn az NHK japán közszolgálati médium.
Ankara azt javasolta hétfőn Brüsszelnek, hogy a migránsválság kezeléséhez Szíriában létesítsen egy óriási menekülttábort, és ott regisztrálja a menedékkérőket, ellentétben azzal az európai uniós felvetéssel, hogy Törökország területén történjék mindez.
Magyarország javasolni fogja az ENSZ-ben, hogy a bevándorlási nyomás kezeléséből ne csak Európa vegye ki részét, hanem világkvóták révén a világpolitika nagy szereplői is, akik részesei voltak azoknak a döntéseknek, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre földrészünk közelében - jelentette ki az MTI-nek hétfőn New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A falak sohasem jelentenek megoldást, a hidak építése viszont igen - mondta Ferenc pápa az európai migrációval kapcsolatban hétfőn az Egyesült Államok és Róma közötti repülőúton tartott sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Államok kész együttműködni Oroszországgal és Iránnal a több mint négy és fél éve tartó szíriai polgárháború lezárása érdekében - jelentette ki hétfőn az ENSZ-közgyűlés általános vitáján Barack Obama amerikai elnök.