2015. január 25. vasárnap

jan. 25
12:15
Több ezren tüntettek Venezuelában az élelmiszerhiány miatt (Infostart)
Az ellenzék felhívására több ezren tüntettek Venezuelában Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen a boltok akadozó élelmiszer-ellátása és az elszaladó infláció miatt.
jan. 25
12:33
A Boko Haram szabadon engedett több mint 190 túszt (Infostart)
A Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet szabadon engedett több mint 190 túszt, akiket mintegy három hete hurcoltak el - közölték nigériai tisztségviselők.
jan. 25
12:36
Elszámoltatná Orbánt az MSZP (Kripto Akadémia)
"A magyar emberek nem azért dolgoznak és adóznak, hogy az Orbán családot gyarapítsák."
jan. 25
13:09
Büntetéssel fenyegette meg Észak-Korea déli szomszédját (Infostart)
Súlyos büntetéssel fenyegette meg vasárnap Észak-Korea déli szomszédját amiatt, hogy nem hajlandó a párbeszédre, és figyelmen kívül hagyja a két ország viszonyának rendezését szolgáló kezdeményezéseit.
jan. 25
15:33
Obama részvétét nyilvánította a túsz megölése miatt (Infostart)
Részvétét nyilvánította vasárnap az amerikai elnök a japán kormányfőnek a japán túsz megölése miatt. Barack Obama brutális gyilkosságnak nevezte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tettét.
jan. 25
15:36
Havazás - Forgalomkorlátozás Veszprém megyében (Kripto Akadémia)
A 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek közlekedését tiltják meg egyes szakaszokon.
jan. 25
15:38
MSZP: Bűnözők a földművelésügyi miniszter környezetében? (Kripto Akadémia)
"Nem csak az Alföldön bukott meg a Fidesz káderpolitikája."
jan. 25
16:09
Szamarasz: az európai irányvonal a tétje a voksolás eredményének (Infostart)
Antonisz Szamarasz kormányfő szerint a vasárnapi előre hozott választások döntő fontosságúak Görögország jövője szempontjából, hiszen az eredménytől függ, az ország tartani fogja-e európai irányvonalát.
jan. 25
16:12
Görög választások - 10 milliárd eurót vettek ki a bankokból (Kripto Akadémia)
Egyes londoni elemzőházak nem zárják ki a "Grexit" lehetőségét.
jan. 25
16:27
Ferenc pápa: legyen vége az ukrajnai harcoknak! (Infostart)
Az Ukrajnában zajló harcok azonnali beszüntetését szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
jan. 25
16:45
Nemzetközi megemlékezés Auschwitzban (Infostart)
Nemzetközi megemlékezést tartanak kedden, az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulóján. A központi ünnepség az auschwitz-birkenaui láger hírhedt, "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei) feliratú főkapujánál lesz, amelyen 42 állam képviselői, köztük Joachim Gauck német, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán elnök hajt fejet az áldozatok emléke előtt.
jan. 25
17:03
Orosz vétó az ENSZ Biztonsági Tanácsában (Infostart)
Az Európai Tanács rendkívüli ülésének sürgős összehívását kérte vasárnap Lettország, az Európai Unió soros elnöke a délkelet-ukrajnai Mariupol ellen elkövetett, 29 halálos áldozatot követelő tüzérségi támadás miatt, és közben Oroszország megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy elítélő nyilatkozat elfogadását.
jan. 25
17:06
Itt az igazi hatos (Kripto Akadémia)
jan. 25
17:08
MSZP: Kísérleti egereknek nézik az embereket (Kripto Akadémia)
Mindenféle előzetes vizsgálatok, hatástanulmányok nélkül vezetnek be új szabályozásokat.
jan. 25
17:18
Nyilvános defibrillátor mentett meg egy férfit az osztrák parlamentben (Infostart)
Nyilvánosan használható defibrillátor mentette meg egy férfi életét, aki az osztrák parlament épületében kapott szívinfarktust.
jan. 25
17:54
Hat síelő életét vesztette a francia Alpokban (Infostart)
Hat francia síelő életét vesztette a francia Alpokban, a Queyras hegységben, miután elsodorta őket egy lavina - közölték vasárnap a hegyi mentők.
jan. 25
18:30
Görög választások - A Sziriza vezet (Infostart)
A Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezet a vasárnapi görögországi előre hozott parlamenti választásokon a voksok 35,5-39,5 százalékával a leszavazott választók körében végzett felmérések (exit poll) szerint. Az adatok azt mutatják, hogy a Sziriza több mint nyolc százalékponttal vezet a kormányzó Új Demokrácia párttal szemben.
jan. 25
18:48
Ukrán válság - Rendkívüli ülést tart az EU külügyi tanácsa (Infostart)
Csütörtökre rendkívüli ülésre hívta össze az Európai Unió tagállamainak külügyminisztereit az Ukrajnában kiújult harcok miatt Frederica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője - közölte a politikus vasárnap Twitter mikroblogján.
jan. 25
18:50
Sziriza-szóvivő: történelmi győzelmet arathatott a párt, ez üzenet Európának (Infostart)
A Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) szóvivője szerint a párt "történelmi győzelmet aratott" a vasárnapi görögországi választásokon, ami "üzenet egész Európának".
jan. 25
19:06
A Sziriza nagyon nyerhetett a görög választáson (Infostart)
A Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) nyerte meg a vasárnapi görögországi előre hozott parlamenti választásokat: a leszavazott választók körében végzett felmérések (exit poll) szerint Alekszisz Ciprasz pártja a szavazatok 35,5-39,5 százalékát kapta, miközben a kormányzó Új Demokrácia (Nea Dimokratia - ND) a voksok 23-27 százalékát szerezte meg.
jan. 25
19:24
Elismerte vereségét a konzervatív görög kormánypárt (Infostart)
Elismerte pártja választási vereségét a kormányon lévő konzervatív Új Demokrácia (Nea Dimokratia) görög párt egyik vezető politikusa. "Vesztettünk. A vereség mértéke egyelőre még nem világos" - mondta Makisz Voridisz egészségügyi miniszter.
jan. 25
19:30
Omlásveszély a Déli pályudvarnál (Kripto Akadémia)
Kődarabok hullottak a sínekre a vasúti alagútnál.
jan. 25
20:00
Halottak az egyiptomi forradalom negyedik évfordulóján (Infostart)
Hatan haltak meg az egyiptomi forradalom negyedik évfordulója körüli megmozdulásokon vasárnap délutánig.
jan. 25
21:30
Steinmeier: rontja Németország tekintélyét a Pegida (Infostart)
Rontja Németország nemzetközi tekintélyét az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom - mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.
jan. 25
21:36
Európának üzen a Sziriza (Kripto Akadémia)
Abszolút többséget is szerezhet az új parlamentben az Alekszisz Ciprasz-vezette radikális baloldali párt.
jan. 25
22:06
Spanyolországban ezrek tüntettek (Infostart)
Spanyolok ezrei vonultak utcára vasárnap az ország különböző városaiban, hogy tiltakozzanak a közbiztonságról szóló törvényjavaslat ellen, amely egyebek között súlyos pénzbírsággal sújtaná a parlament vagy a stratégiainak nyilvánított létesítmények előtti tüntetéseket.
jan. 25
22:24
Szomáliába látogatott a török államfő (Infostart)
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette látogatott Szomáliába vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki a vizit során újabb török beruházásokat adott át az évek óta iszlamista felkelés sújtotta országban.
jan. 25
23:00
Az eutanázia engedélyezése ellen tüntettek Párizsban (Infostart)
Több ezren tüntettek vasárnap Párizsban az eutanázia engedélyezése ellen a Menet az életért nevű szervezet szokásos éves felvonulásán.
jan. 25
23:24
Így fogadta az EU a görög választási eredményt (Kripto Akadémia)
"A görög nép egyértelműen szakított a megszorítások útjával."
jan. 25
23:26
Hosszú-mérleg: nyolc döntő, két arany (Kripto Akadémia)
Jakabos Zsuzsanna vasárnap megnyerte az 50 méteres gyorsúszás döntőjét.
jan. 25
23:42
Hat időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap (Kripto Akadémia)

2015. január 26. hétfő

jan. 26
0:30
Az új görög kormány újratárgyalja a pénzügyi segély feltételeit (Infostart)
Az új görög kormány újra fogja tárgyalni a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek" - jelentette ki Alekszisz Ciprasz, a vasárnapi választásokon győztes párt, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezetője.
jan. 26
5:06
Már az állampapír sem a régi (Kripto Akadémia)
Az ingatlan, a termőföld és az aranybefektetés kínál alternatívát.
jan. 26
5:08
Fenyegetések elől költözik az RTL-vezér (Kripto Akadémia)
Tévés rezsicsökkentés: az Antenna járhat jól.
jan. 26
5:24
Mindenki hibás egy kicsit? (Kripto Akadémia)
Az iskolai erőszak nem nyugati „találmány”.
jan. 26
5:26
Nemzeti parkokra fáj a foguk (Kripto Akadémia)
A kormányzat hibás, szakmaiatlan lépésekkel gyengíti a természetvédelem intézményrendszerét.
jan. 26
5:28
Menekülteket üldözne a Fidesz (Kripto Akadémia)
Az elmúlt években drámaian megnőtt a Magyarországra érkező menekültek száma.
jan. 26
5:30
Műtőasztalon az egészségügy (Kripto Akadémia)
Fájni fog: idén belevágna az ágazati reformba a kormány, de konkrét terveit egyelőre titkolja.
jan. 26
5:32
Balog továbbra is szegregálva integrálna (Kripto Akadémia)
jan. 26
5:34
Megpróbálták leállítani Juhászt (Kripto Akadémia)
Hiába mutogat visszafelé Rogán Antal, elődei is hozzá hasonló mértékű kedvezményeket adtak.
jan. 26
5:36
Nehézkesen indult a DEKA (Kripto Akadémia)
Csak egy a biztos: több kell a változáshoz, mint kormányváltás.
jan. 26
5:38
Titkolják Orbán Viktor vagyonát (Kripto Akadémia)
"Amíg a miniszterelnök nem számol el vagyonával, viselnie kell a korrupt jelzőt."
jan. 26
5:40
Személycserék és feljelentés a veszprémi erdőgazdaságnál (Kripto Akadémia)
jan. 26
6:00
Közelkép - Szenteltvíz Leninnek (Kripto Akadémia)
" A baj csak az, hogy ezeknek a gyakorta vérrel, verítékkel kierőszakolt akcióknak általában semmi közük semmiféle művészetekhez."
jan. 26
6:02
A Kukorica-sziget nyert a trieszti mustrán (Kripto Akadémia)
Kelet-európai filmek fesztiválja erkölcsi tanulságokkal és jelentős magyar részvétellel.
jan. 26
6:04
Cseh öröm és bánat (Kripto Akadémia)
A legújabb tinisztár, Nick Kyrgios őrületbe kergeti a hazai nézőket az Australian Openen.
jan. 26
6:06
Fa Kupa: meglepetések és Bogdán-bravúrok (Kripto Akadémia)
Az angol labdarúgó FA Kupa 4. fordulójában kiesett a Chelsea, a Manchester City és a Southampton is.
jan. 26
6:08
Brüsszelben a Manieggs (Kripto Akadémia)
Az Anima Fesztiválon verseng a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja című magyar animáció.
jan. 26
6:48
A Sziriza nem szerezte meg az abszolút többséget Görögországban (Infostart)
A Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) nem sikerült megszereznie az abszolút parlamenti többséget a vasárnapi választásokon, így a kormányalakításhoz koalíciót kell kötnie más párttal vagy pártokkal.
jan. 26
8:24
Betilthatják a Kuruc.infót (Kripto Akadémia)
A honlap több gyűlöletkeltő cikkgyűjteményét hozzáférhetetlenné akarják tenni.

Keresés