A november 13-i párizsi merényleteket követően Brüsszelben elrendelt magas szintű terrorkészültség több száz millió eurós veszteséget okozott Belgiumnak - közölte pénteken Pieter Timmermans, a belga vállalkozók szövetségének (FEB) elnöke.
Továbbra is folyamatosan érkeznek a migránsok Horvátországba és Szlovéniába, csak az új évben valamivel több mint 20 ezren lépték át a horvát-szlovén határt.
Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került - számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap.
Újabb kampányvideót tett közzé az amerikai republikánusok legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump. Ezúttal demokrata riválisát Hillary Clintont támadja.
Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került - számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap.
A szlovák kormányfő javasolni fogja rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívását, hogy a találkozón már az eredeti őszi időpontnál hamarabb döntés születhessen az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex gyakorlati működésének beindításáról - ezt maga Robert Fico jelentette be pénteken pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Lengyelország teljes mértékben tiszteletben tartja a média szabadságát és pluralizmusát - áll abban a levélben, amelyben a lengyel külügyminisztérium az Európai Bizottság (EB) első alelnökének a lengyel közmédia átalakítására vonatkozó levelére válaszolt, és amelyet a tárca pénteken honlapján ismertetett.
A szlovák kormányfő javasolni fogja rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívását a Kölnben szilveszter éjjel nők ellen elkövetett támadások miatt, ezen kívül reméli, hogy a találkozón már az eredeti - őszi időpontnál - hamarabb döntés születhet az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex gyakorlati működésének beindításáról - ezt maga Robert Fico jelentette be pénteken Pozsonyban. Donald Tusk, az…
A nők ellen Kölnben elkövetett szilveszteri támadásokkor ellopott mobiltelefonok némelyikét menekültszállásokon, vagy azok közelében lelték fel - közölte a Spiegel Online német hírportál pénteken.
Mintegy negyvenezer ember - köztük húszezer gyermek - vár élelmiszersegélyre az ostromzár alá vont szíriai Madaja városában, ahol az elmúlt hónapban már két tucatnyian éhen haltak - közölte az ENSZ és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet pénteken.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nem készül rendkívüli EU-csúcsot összehívni a Kölnben szilveszter éjjel nők ellen elkövetett támadások miatt, illetve ilyen jellegű megkeresést sem kapott eddig Pozsonyból - közölte Tusk szóvivője pénteken Brüsszelben.
A biztonsági intézkedések fokozását rendelte el Thomas de Maiziére német belügyminiszter pénteken a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadásokra válaszul. Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki az esetek kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került, pénteken nyugállományba helyezték.
Több mint ötezer migránst hívott közös imára Ferenc pápa január 17-re, a migránsok és menekültek világnapjára a vatikáni Szent Péter-bazilikába - közölte pénteken az olasz püspöki konferenciához kötődő Migrantes Alapítvány.
Sűrűbb a szmog a síszezon elején Lengyelország legkedveltebb téli turistaközpontjában, Zakopanéban, mint a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városának tartott Újdelhiben egy lengyel környezetvédő csoport közleménye szerint.
Fegyveresek tüzet nyitottak pénteken egy külföldiek által látogatott szálloda bejáratára az Egyiptomi Hurgadában, két külföldi megsebesült - jelentette a Reuters hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva.
A korábbi bejelentéssel ellenétében marad a hármas terrorfenyegetettségi fokozat Belgium egész területén - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) közleményére hivatkozva pénteken.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnöknek meggyőződése, hogy a bűncselekményeket elkövető menekülteket automatikusan ki kellene utasítani az Európai Unióból.
Két fegyveres turistákra támadt egy külföldiek által látogatott szállodában az egyiptomi Hurghadában. A támadók egyikét agyonlőtték, egyet elfogtak, három külföldit sebesülésekkel kórházba szállítottak - közölték biztonsági források.
Tunéziaiként azonosította környezete azt a támadót, akit csütörtökön agyonlőttek, miután késsel felfegyverkezve próbált behatolni egy párizsi rendőrkapitányságra - jelentette rendőrségi forrásaira hivatkozva az AFP francia hírügynökség.