Robbanószer előállítására alkalmas anyaggal látta el a napokban őrizetbe vett férfi a tavalyi brüsszeli öngyilkos robbantásokat végrehajtó terrorkommandó egyik tagját - jelentette a belga sajtó pénteken.
Betiltotta a kambodzsai kulturális és művészeti minisztérium a Kingsman: Az aranykör című akciófilm forgalmazását, mert a film ádáz drogbárója egy kambodzsai templomban talál menedéket.
Az Egyesült Királyságnak vállalnia kell az Európai Unióval szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségei megfizetését ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a jövőbeni kapcsolatokról, köztük a kereskedelmi viszonyról - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Luxembourgban.
Katalónia függetlenné válása dominóhatást válthatna ki, és megnehezítené a kormányzást Európában - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Luxembourgban, hangsúlyozva, hogy nem szeretné, ha a régió elszakadna Spanyolországtól.
Rodosz - Egy ifjú pár egy rodoszi szent görög kolostor előtt állt a kamera elé egy esküvői fotó kedvéért, ám ez annyira extrémre sikerült, hogy betiltották a külföldiek egybekelését Rodoszon.
Óva intett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken egy esetleges katonai beavatkozástól Észak-Korea ellen, rámutatva, hogy az minden bizonnyal "pusztító következményekkel" járna.
Bombafenyegetés miatt a hatóságok kiüríttették a Raiffeissen Bank összes oroszországi fiókját, és nem működik a pénzintézet telefonos ügyfélközpontja sem - közölte pénteken az Interfax hírügynökség.
Eddig 59 halálos áldozatot követelték a Vietnam középső és északi részét sújtó áradások, amelyekben 36 ember eltűnt és 31 megsérült - jelentették a helyi hatóságok és a kormány pénteken.
Magányos merénylőkről szóló sorozatunk utolsó részében Amerika legtöbb életet kioltó ámokfutóját, Stephen Paddockot (†64) mutatjuk be. A nyugdíjas 58 embert lőtt le hidegvérrel.
Irán határozott választ fog adni a hadereje ellen irányuló bármilyen lépésre - jelentette ki az iráni külügyminisztérium szóvivője pénteken az állami televízióban.
Óva intett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken egy esetleges katonai beavatkozástól Észak-Korea ellen, rámutatva, hogy az minden bizonnyal "pusztító következményekkel" járna.
Myleene Klass (39) televíziós műsorvezető tovább tetézte Harvey Weinstein (65) botrányát azok után, hogy a producer nyilvánosan második esélyért könyörgött.
A tárlatot a heves kritikák miatt be kellett zárni. A szervező érti a panaszokat, de szerinte semmi sértő nincs abban, ha embereket állatokhoz hasonlítunk.
Nemsokára kiűzhetik az Iszlám Állam utolsó harcosait is a terrorszervezet szíriai központjának számító Rakkából. Az iraki központjának számító Moszult már júliusban visszafoglalták az ottani kormányerők. További részletek a videóban.
Donald Trump amerikai elnök nem mondta ugyan fel a 2015-ben Iránnal kötött többhatalmi atomalkut, de elutasította a jelenlegi formáját. Trump felhatalmazta a pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben.
Több mint tízezer kilométeres távolságból, egy nevadai légkondicionált szobából indították el egyetlen gombnyomással azt a rakétát, ami miszlikbe aprította a kocsit, amelyben az Egyesült Királyság legkeresettebb terroristája, a Fehér özvegyként elhíresült Sally Jones ült.
Magyarországi gyógykezelést ajánl a magyar kormány a csütörtöki kairói terrortámadásban megsérült kopt papnak - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken az MTI-vel.
Egy alig 31 éves ifjú titán lehet jövő héttől Ausztria kormányfője. Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője ugyanis a legesélyesebb jelölt a hét végi ausztriai választásokon, így az előrejelzések szerint ő válthatja Christian Kern jelenlegi szociáldemokrata kancellárt.
Az osztrák kanceller Christian Kern bejelentette, hogy Ausztria beperli a magyar kormányt a paksi atomerőmű bővítése miatt. A keresetet az Európai Bíróságnál fogják benyújtani.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök gratulált Donald Trump "merész döntéséhez" azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai elnök azzal vádolta Iránt, nem tartja be a nukleáris megállapodásban foglaltakat.
A Szent Pál Kápolna püspöke több száz esküvőt mondott le, mert nem tűri tovább a szentségtelen viselkedést. A görög közvélemény nyilvános bocsánatkérést követel.
Az iráni atomprogramról szóló nemzetközi megállapodást egy ország nem rúghatja fel - közölte Haszan Roháni iráni elnök pénteken, reagálva Donald Trump amerikai államfő bejelentésére az Iránnal szembeni új amerikai stratégiáról.
A "vámpírprobléma" megoldását sürgette Peter Mutharika, Malawi elnöke pénteken, miután szeptember közepén e hiedelemmel kapcsolatos erőszakcselekmények robbantak ki a világ egyik legszegényebb országában.