Hétfő reggel a legtöbb olasz síterep vagy hegyi település az Alpokban arra ébredt, hogy szépen befehéredett minden. Tegnap estig 10-90 cm hó hullott a hegyekben, a Dolomitok számos pontján 50-60 cm friss hó érkezett. Kedden még további havazás várható a hegyekben.
Újabb levélben kérte Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert, hogy engedélyezze a megyében élő medvék kilövését.
Ezzel hívta fel a figyelmet Benjamin Netanjahu a libanoni miniszterelnök szavainak fontosságára. Az ország kormányfője ugyanis a hétvégén jelentette be lemondását szaúd-arábiai látogatása során. Libanon a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia hatalmi harcainak színtere. A lemondás utáni destabilizáció pedig újabb, mélyreható krízist idézhet elő a K
A kettő akár össze is függhet a szaúdi királydrámában. A világ leggazdagabb családjában kibontakozó belső leszámolás összefügg azzal is, hogy elfogytak Ibn Szaúd fiai, az időzítés pedig az iráni konfliktus élesedését jelzi.
Így minimalizálták az adókötelezettségeiket. Egyebek mellett ez derült ki azokból a dokumentumokból, amelyek a legújabb offshore-kiszivárogtatással kerültek nyilvánosságra.
Megsebesült egy robbantásban az orosz Zvezda és az NTV televízió két-két munkatársa, valamint öt orosz katona Szíriában - közölte hétfő este az orosz védelmi minisztérium.
Újabb levélben kérte Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert, hogy engedélyezze a megyében élő medvék kilövését.
A vasárnapról hétfőre virradó időszak óriási havazást hozott az osztrák hegyekbe, rövid idő alatt hatalmas hómennyiségek jöttek le, a legjobban a gleccserek jártak.
Mindenképp tárgyal majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a vietnami Da Nangban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének csúcstalálkozóján - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
Szaád al-Hariri pénteken utazott Szaúd-Arábiába, ott jelentette be váratlanul a lemondását is. A szaúdiak vehemensen tagadják a vádat, szerintük Hariri szabadon távozhat.
Kilencvenéves korában elhunyt Hans Schäfer, a magyar válogatottat az 1954-es labdarúgó-világbajnokság berni döntőjében 3-2-re legyőző nyugatnémet válogatott tagja, későbbi csapatkapitány.
Kórházban ápolják az orosz állatgondozónőt, akit a kalinyingrádi állatkertben egy tigris támadott meg a látogatók szeme láttára - számolt be róla a BBC News.
Jó hangulatban, ám visszafogottan készült Szentpétervár a 100 évvel ezelőtti októberi forradalom évfordulójára – mondta az InfoRádiónak Korányi G. Tamás, a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője.
Korhű egyenruhákban és hadfelszereléssel rekonstruálták kedden a moszkvai Vörös téren ismét az 1941-es szovjet katonai díszszemlét, amelynek részvevői a főváros szívéből egyenesen a frontra vonultak harcolni a náci német birodalom Szovjetuniót lerohanó, Moszkva kapujában álló erői ellen.
Úgy néz ki, létrejön a nagy találkozó és igen komoly kérdésekben fog tárgyalni egymással a világ két legismertebb vezetője: Vlagyimir Putyin orosz- és Donald Trump amerikai elnök, mégpedig a nagyon közeli jövőben. Az egyik legégetőbb világpolitikai kérdés, Észak-Korea ügye is szóba kerülhet.