2017. november 11. szombat

nov. 11
0:06
Vorarlbergben (Ausztria) is nyitott az első síterep (Síelők)
Szombat reggel a legnyugatibb osztrák tartomány, Vorarlberg is megkezdi a 2017/18-as szezont. Először Silvretta Montafon síterep indítja be a lifteket, egyelőre még csak hétvégi üzemmódban. Novemberben hétközben még zárva tartanak, a teljes üzem november 30-án kezdődik.
nov. 11
5:12
Orbánéknak üzentek? - Washington ellentart a fideszes nyomásnak (Kripto Akadémia)
Példa nélküli, hogy állami forrásból támogassanak a helyi kormánytól független sajtótermékeket.
nov. 11
5:14
Budapest kertvárosi részében gyakorlatozik a TEK (Kripto Akadémia)
Előfordult, hogy lőgyakorlat közben egy-két gumilövedék a kertben kötött ki.
nov. 11
5:16
Radó Péter: "szultáni levél" nélkül nincs iskolakutatás (Kripto Akadémia)
Az egész iskolarendszer újragondolására lenne szükség - állítja Radó Péter oktatáskutató.
nov. 11
5:18
Tusványos Budapesten (Kripto Akadémia)
A kormányfő saját magát idézte a Magyar Állandó Értekezleten.
nov. 11
5:45
Fejtörést okoznak a hazatérő terroristák (Kripto Akadémia)
Szakértők szerint több ezren lehetnek, s egyelőre kérdéses, hogy mi lesz velük.
nov. 11
5:47
Szerbia nem akar választani (Kripto Akadémia)
Hogy ezúttal miért lenne érdeke a kormányzó pártnak az idő előtti voksolás, azt nem indokolták.
nov. 11
5:49
Duterte az emberi jogokért aggódik (Kripto Akadémia)
Meglepő javaslattal állt elő az elnök.
nov. 11
5:51
Félnek a helyiektől a menekültek (Kripto Akadémia)
Áram, étel és víz sincs a táborban, mégsem akarnak elköltözni.
nov. 11
5:54
Nem vonta meg a bizalmat a kormánytól a horvát parlament (hirado.hu)
A döntést 12 órás heves vita előzte meg.
nov. 11
6:00
Csehország nem fogad be több menekültet (hirado.hu)
Csehország nem fogad be több menekültet, és nem egyezik bele abba, hogy a menedékkérőket kvóták alapján szétosszák az Európai Unió tagállamaiban - jelentette ki a Focus című német hírmagazinnak adott, szombaton megjelenő interjúban a csehországi képviselőházi választáson győztes ANO vezetője, Andrej Babis kijelölt miniszterelnök.
nov. 11
6:02
WSJ: Flynn pénzért átadta volna Gülent Ankarának (hirado.hu)
Michael Flynn, Donald Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója még Trump hivatalba lépése előtt arról tárgyalt török tisztségviselőkkel, hogy átadják a török kormánynak Fehtullah Gülent, ha ő és fia kapnak 15 millió dollárt - jelentette pénteken a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.
nov. 11
6:18
Civil beszéd - Török multi megvágta... (Kripto Akadémia)
Nemcsak a török multi gazdagszik belőle, hanem a nemzet első emberének családja is. Mondhatni: a nagybetűs CSALÁD és kegyeltjei.
nov. 11
6:18
Tíz év börtönt kapott a muzulmán katona halálát okozó kiképző (hirado.hu)
Tíz év börtönre ítélte a bíróság az Egyesült Államokban azt a tengerészgyalogos kiképzőtisztet, aki mintegy tíz muszlim újoncot bántalmazott, s egyikük bele is halt a bántalmazásba - jelentette pénteken az amerikai sajtó.
nov. 11
6:20
Rezsihökkentés (Kripto Akadémia)
Érzékenyebb olvasóink kedvéért előre szólok: dicsérni jöttem Orbánt. No, nem könnyű, hisz azért akad vele gond.
nov. 11
6:22
Túl a pártokon (Kripto Akadémia)
Ne csodálkozzunk, ha Orbán Viktor arról beszél, hogy a következő parlamenti választás nem arról szól, melyik pártra, hanem milyen jövőre kell szavazni.
nov. 11
6:24
Pillantás a kilencedikről - Ki hazudik itten? (Kripto Akadémia)
Kinek hisznek inkább: a miniszterelnöknek, vagy a közgazdásznak?
nov. 11
7:12
1 milliárd dollárt költöttek az első két percben az Alibaba éves nagy kiárusításán (444.hu)
Az olcsó kínai áruházban rendelt ajándékok miatt szokott összeomlani a Magyar Posta. Leírhatatlanul sok pénzt költenek az emberek a Single's Day-en.
nov. 11
7:24
Józsi bácsi, az életbűvész (Kripto Akadémia)
Nemcsak a munkaszolgálatot úszta meg, de intim kapcsolata egy nyilas államtitkár nejével egyéb életveszélyes zaklatásoktól is megmentette.
nov. 11
7:26
Mészáros Márton: Átrendeződés Szaúd-Arábiában (Kripto Akadémia)
Azt sem nézik jó szemmel az udvaron belül, hogy az uralkodó és fia gyakran az idős családtagok véleménye nélkül dönt.
nov. 11
7:28
Miklós Gábor: Iráni anzix (Kripto Akadémia)
Akárhol jártunk, csak kedvességgel találkoztunk és érdeklődéssel. Honnan jöttél? – kérdezték. Madzsarisztán jól hangzott a fülüknek.
nov. 11
7:30
Berlusconi segítségével újjászülethet az olasz jobboldal (hirado.hu)
A 81 éves politikai veterán ugyan nem indulhat a következő országos választáson, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a baloldali összeomlás közepette „árnyékhatalomként” összekovácsolja és hatalomra emelje a olasz jobboldalt.
nov. 11
7:42
Szexuális zaklatás vádja miatt felfüggesztették a Supergirl producerét (444.hu)
19 férfi és nő állítja, hogy Andrew Kreisberg zaklatta őket. A Warner Bros. belső vizsgálatot tart.
nov. 11
7:48
Lassan haladnak a brexitről szóló tárgyalások (HírTV)
Egy befolyásos brit politikus arról beszélt, hogy semmi sem dőlt még el, a folyamat visszafordítható.
nov. 11
7:48
Heteken belül eldől a brexit sorsa (USAracing)
Bár több mint ötszáz nap telt el a brit EU-tagságról szóló tavalyi népszavazás óta, a kilépési tárgyalások továbbra sem haladnak kellő hatékonysággal. Erről Michel Barnier uniós főtárgyaló tájékoztatott tegnapi sajtóértekezletén, kiemelve: az Egyesült Királyságnak két hét áll rendelkezésére, hogy elhatározza magát az EU felé fennálló pénzügyi köte
nov. 11
7:57
Nagy N. Péter: Se apák, se fiúk! (Kripto Akadémia)
Nem az összefogást hiányolom, hanem a többiek semmibe vételét tartom súlyos hibának.
nov. 11
8:06
A New York-i Tiffany kínálatában ezentúl megvalósul az álom luxuskivitelben (GazdaságPortál)
A New York-i Tiffany ékszerbolt kávézót nyitott, ahol az Álom luxuskivitelben című film hangulatát kívánja megidézni. Az Audrey Hepburn főszereplésével készült, 1961-ben bemutatott amerikai romantikus film eredeti címe ugyanis Breakfast at Tiffany’s vagyis Reggeli a Tiffanynál, s a manhattani Ötödik sugárúton lévő nagyhírű és méregdrága ékszerbolt
nov. 11
8:18
Hatan haltak meg egy oroszországi gázrobbanásban (HírTV)
Az áldozatok között három gyermek és két nő is van. Két személyt még mindig keresnek, feltételezések szerint a romok alatt rekedtek.
nov. 11
8:27
Száznál is több ember vére szárad az unatkozó ápoló kezén (Ripost)
Hátborzongató ügy került a német bíróság elé: az egykori ápoló, Niels Högel legkevesebb 106 embert gyilkolt meg öt év alatt.
nov. 11
8:30
Egyetért Trump és Putyin Szíria ügyében (hirado.hu)
A szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása - szögezte le Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozója alkalmával kiadott közös nyilatkozatában szombaton.
nov. 11
8:36
Nem volt terrorista a francia gázoló (HírTV)
Az elkövetőt tavaly kórházban kezelték skizofréniával.
nov. 11
8:42
Itt a "megoldás" a szíriai konfliktusra : Trump és Putyin közös nyilatkozatot adott ki (ATV)
A szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása - szögezte le Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozója alkalmával kiadott közös nyilatkozatában szombaton.
nov. 11
8:42
Trump Vietnamban beszélgetett el Putyinnal (444.hu)
Bár hivatalos találkozót nem terveztek, ha már ugyanott voltak, csevegtek egy kicsit egymással.
nov. 11
8:42
Babis: Csehország nem fogad be több menekültet (USAracing)
Csehország nem fogad be több menekültet, és nem egyezik bele abba, hogy a menedékkérőket kvóták alapján szétosszák az Európai Unió tagállamaiban – jelentette ki a Focus című német hírmagazinnak adott, szombaton megjelenő interjúban a csehországi képviselőházi választáson győztes ANO vezetője, Andrej Babis kijelölt miniszterelnök.
nov. 11
9:00
33 ezer útközben meghalt menekült nevét írta le a Der Tagesspiegel (444.hu)
Európába próbáltak eljutni. Volt nevük, családjuk, saját történetük. A listával erre próbálja felhívni a figyelmet a német lap.
nov. 11
9:06
Itt olvasható Trump és Putyin közös nyilatkozata (888.hu)
A szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása - szögezte le Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozója alkalmával kiadott közös nyilatkozatában szombaton.
nov. 11
9:06
Visszatért Trump a kemény szavakhoz az APEC-csúcson (USAracing)
Az Egyesült Államok többé nem tűrheti el a tartós igazságtalanságokat a kereskedelemben, ragaszkodni fog az egyenlőség elvéhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök tegnap az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója alkalmából a vietnami Danangban.
nov. 11
9:12
Kölcsönös a függőségi viszony Kína és Amerika között (hirado.hu)
Ha az Egyesült Államok nagyon szigorúan lépne fel Kínával szemben, akkor azt a saját gazdasága is megsínylené.
nov. 11
9:36
Tizenhat évet kapott a Riminiben strandolókat erőszakoló migráns (888.hu)
Tizenhat év börtönre ítélte az olasz bíróság a kongói Guerlin Butungót pénteken, aki társaival augusztusban Rimini tengerpartján megtámadott egy lengyel turistapárt, a nőt megerőszakolták, a férfit pedig bántalmazták.
nov. 11
9:42
Trump és Putyin közös nyilatkozata: A szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása (USAracing)
A szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása – szögezte le Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozója alkalmával kiadott közös nyilatkozatában szombaton.
nov. 11
9:48
Szakértő: Az atomarzenál még mindig az erőegyensúly záloga (hirado.hu)
Az atomfegyverek még mindig az erőegyensúly zálogai a világban - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán Ferenc pápa szavaira reagálva, aki a Vatikánban a nukleáris leszerelésről zajló nemzetközi találkozón szólalt fel.
nov. 11
9:50
A francia diplomácia megint nagyon aktív (hirado.hu)
A Corvinus tanára szerint a francia diplomácia újra rátalált önmagára és erőteljes munkát végez a világban.
nov. 11
10:09
Gyurcsány próbálja kifacsarni az MSZP-t (Kripto Akadémia)
Nem véletlen, hogy a DK elnöke roppant szemtelen.
nov. 11
10:11
Lázár a magyar–orosz kapcsolatokról (Kripto Akadémia)
Az orosz külpolitikai és gazdasági érdekek diktálták a magyarországi történéseket
nov. 11
10:18
Nincs katonai megoldása a szíriai konfliktusnak (HírTV)
Trump és Putyin egyetért abban, hogy csak béketárgyalásokkal lehet rendezni a szíriai helyzetet.
nov. 11
10:30
Halálos kiképzés: Szárítógépbe tették az újonc katonákat, mert nem tagadták meg a hitüket (ATV)
Tíz év börtönre ítélte a bíróság az Egyesült Államokban azt a tengerészgyalogos kiképzőtisztet, aki mintegy tíz muszlim újoncot bántalmazott, s egyikük bele is halt a bántalmazásba - jelentette pénteken az amerikai sajtó.
nov. 11
10:42
Háborús terepnek használhatja Libanont Irán és Szaúd-Arábia (HírTV)
Szíriában és Jemenben is ellenkező oldalon harcolnak, és mindenhol a szaúdiak által támogatott erők állnak vesztésre.
nov. 11
10:42
Orbánt újraválasztanák, de van ennél meglepőbb is a Nézőpont felmérésében (Kripto Akadémia)
nov. 11
11:00
Kölcsönös függőségi viszony alakult ki Kína és az Egyesült Államok között (GazdaságPortál)
Kölcsönös – gazdasági – függőségi viszony alakult ki Kína és az Egyesült Államok között – mondta Magyarics Tamás, az ELTE oktatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az Amerika-szakértő szerint a függőség azt jelenti, hogy Kína finanszírozza az Egyesült Államok adósságának egy jelentős részét, részben azokból a forrásokból, amelyeket az egymá
nov. 11
11:06
Nem távoznak a menekültek a bezárt ausztrál táborból (HírTV)
A menedékkérők és az ENSZ szerint az új táborok nem készültek el, és a biztonságukat sem garantálja semmi.

Keresés