2017. december 6. szerda

dec. 6
21:15
Extrém helyen rögtönzött koncertet a U2 (ATV)
Koncertet rögtönzött szerdán a berlini metrón a U2 ír rockbanda az után, hogy a német főváros metrójának kettes vonalán utaztak - közölte a berlini közlekedési társaság, a BVG.
dec. 6
21:18
Abbász: Jeruzsálem a palesztin állam örök fővárosa (444.hu)
Egymás után érkeznek az elítélő nyilatkozatok a térségből: aggódik Irán, Jordánia, Libanon és Egyiptom is.
dec. 6
21:30
Harmadszor sem sikerült leváltani a szlovák belügyminisztert (Infostart)
Maratoni, 13 órás ülésen próbálta meg leváltani a parlamenti ellenzék Robert Kaliňák szlovák belügyminisztert – sikertelenül. Az ellenzék a belügyi tárcánál történt botrányok sorával és Kaliňáknak egy adócsalással gyanúsított nagyvállalkozóhoz fűződő közeli kapcsolatával, valamint maffia-módszerek alkalmazásával indokolta a tárcavezető menesztését.
dec. 6
21:54
Meghallgatást tartanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről az Európai Parlamentben (Infostart)
Meghallgatást tartanak Magyarországról csütörtök délelőtt az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságában (LIBE), a magyar kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni az ülésen.
dec. 6
21:54
Óvatosságra inti a berlini és londoni nagykövetség az amerikai állampolgárokat (444.hu)
Demonstrációkra és agresszióra számítanak európai nagyvárosokban is.
dec. 6
21:57
György herceg lehet az Iszlám Állam legújabb célpontja? - ezt üzente a terrorista (Blikk)
Iskolájában támadták volna meg a kis György herceget a terroristák.
dec. 6
22:12
Hamis Nobel-díjat árvereztek volna New Yorkban (444.hu)
Theodor Mommsen német történész aranyérme ráadásul nem is hasonlít arra, mint amit eladásra kínáltak 100 millió forintért.
dec. 6
22:24
Budapesti reakció Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos bejelentésére (Infostart)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) reménykedik abban, hogy Jeruzsálem minden közösség számára a vallási béke fővárosává válik.
dec. 6
23:06
Trump felszólította a szaúdiakat, hogy számolják fel a jemeni blokádot (444.hu)
Milliók éhhalála fenyeget az országot körbekerítő szaúdiak miatt.
dec. 6
23:54
Moszkva szerint Trump a tűzzel játszik (444.hu)
Szavak szintjén az orosz külügy is aggódik az amerikai elnök jeruzsálemi bejelentése után.

Keresés