Phenjan legutóbb április 5-én próbált ki egy új rakétát, amely azonban csak Szinphóból indulva mintegy hatvan kilométer tett meg, de utána a Japán-tengerbe zuhant.
Mégsem iszlamisták követhették el a dortmundi robbantásos merényletet – ezt állítja három német újság tényfeltáró munkacsoportja. A helyszínen talált levelet iszlamológus szakértőkkel vizsgáltatták meg, ők állítják: több ellentmondás is van a szövegben. Közben: egy szélsőjobboldali csoport is magára vállalta a hármas-robbantást. További részletek a
Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.
Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.
A katolikus egyházfő a hagyományokhoz híven a sötét Szent Péter-bazilika főhajójába egy gyertyával vonult be. A fények csak akkor gyulladtak fel, amikor az oltárhoz ért.
Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.
A Palesztin Hatóság rendőrsége sértetlenül átadott Izraelnek Ciszjordániában tevékenykedő, magát palesztinnak álcázó két izraeli katonát - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A következő egy-két évben még "folytatódhat az ajtócsapkodás" Törökország és az Európai Unió között, de azt követően valószínűsíthetően mindkét fél lehiggad majd.
Guyana — Telefon nélkül, egyetlen hátizsákkal vág neki a vadállatok élőhelyének Kovács László profi teljesítménytúrázó, aki ezúttal 400 kilométeres útra vállalkozik a dzsungelben.
A Törökország és az Európai Unió közötti kapcsolat néhány éven belüli normalizálódására számít Hóvári János volt ankarai magyar nagykövet, aki szerint Törökországnak nagyobb szüksége van az unióra, mint fordítva.
A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.
Megváltottként legyünk a hit és a remény emberei, akiknek az élete a szeretetbe torkollik - erre biztatta Csíksomlyón a húsvéti vigilia résztvevőit Urbán Erik ferences szerzetes, a kegytemplom igazgatója.
Több mint 50 ezer rendőrt mozgósítanak a most is járőröző katonák mellett Franciaországban az elnökválasztás biztosítására: a hatóságok mind a 67 ezer választóhelyiséget és a jelölteket külön is biztosítják - jelentette be Matthias Fekl francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.

A Közép-európai Egyetem (CEU) ügyéről közöl írást a The Observer című vasárnapi baloldali brit lap, megszólaltatva Kovács Zoltán kormányszóvivőt és Michael Ignatieffet, a CEU rektorát. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív vasárnapi lap pedig Orbán játéka címmel közölt kommentárt hasonló témában.
Ferenc pápa elítélte, gyalázatos tettnek nevezte húsvétvasárnapi Urbi et Orbi üzenetében azt az előző napi merényletet, amelyben több mint száz ember meghalt a szíriai Aleppónál.
Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.
Több mint 50 ezer rendőrt mozgósítanak a most is járőröző katonák mellett Franciaországban az elnökválasztás biztosítására: a hatóságok mind a 67 ezer választóhelyiséget és a jelölteket külön is biztosítják – jelentette be Matthias Fekl francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.