Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105.) születésnapja előtt - közölték Szöulban.
George Soros organizations are harmful and against the nation, former Romanian prime minister, Victor Ponta told in an exclusive interview for Hungarian state channel M1.
Cristián Labbé 1973 őszén a dél-chilei Panguipulli településen megkínzott 4 embert, akiket a rezsim politikai ellenlábasainak támogatásával gyanúsítottak.
Három éve felfedezett, viszonylag terjedelmes, nagyjából 650 méter átmérőjű aszteroida robog el a Föld mellett április 19-én – jelentette az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Azért nem kell különösebben aggódni, hiszen a 2014 JO25 jelű kisbolygó 1,8 millió kilométerre halad el mellettünk.
A kanadai kormány törvényjavaslatot nyújtott be csütörtökön arról, hogy az országban a jövő év közepére váljon legálissá a felnőttek számára a marihuána fogyasztása élvezeti célból.
Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105.) születésnapja előtt - közölték Szöulban.
A kanadai kormány törvényjavaslatot nyújtott be csütörtökön arról, hogy az országban a jövő év közepére váljon legálissá a felnőttek számára a marihuána fogyasztása élvezeti célból.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 fegyverese halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében.
Gyalogosövezetté alakítják át a Colosseum és a Szent Péter tér környékét Rómában nagypéntektől: mintegy fél millió látogatót várnak az olasz fővárosba húsvét napjaiban ismét rendkívüli biztonsági intézkedések közepette.
Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105.) születésnapja előtt - közölték Szöulban.
Húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe, a jeles napokat ugyanakkor beárnyékolja, hogy talán soha nem élt annyi üldözött hívő a Földön, mint manapság. A dpa német hírügynökség az ő helyzetükről készített összeállítást, a teljesség igénye nélkül.
Észak-Korea egy probléma, amelyről "gondoskodni fognak" - jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, miközben feltételezések szerint a phenjani hadikommunista rezsim újabb, immár hatodik nukleáris tesztjét készül végrehajtani.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 fegyverese halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében – közölte pénteken az afgán védelmi minisztérium.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 fegyverese halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében - közölte pénteken az afgán védelmi minisztérium.
Megkezdődött pénteken négy, a lázadók, illetve a kormányerők által ostromlott szíriai település kiürítése a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban - jelentették a helyszínről hírügynökségek.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 fegyverese halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében - közölte pénteken az afgán védelmi minisztérium.
Megerősítette pénteken az üzbég külügyminiszter, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezethez a stockholmi gázolásos merénylet üzbég állampolgárságú főgyanúsítottja, és Taskent közvetve figyelmeztette a svéd hatóságokat.
Connecticut - Egy elit iskola a napokban ismerte el, hogy a hatvanas évektől kezdve szexuálisan zaklatják és molesztálják a diákokat a tanárok az intézményükben.
Megerősítette pénteken az üzbég külügyminiszter, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezethez a stockholmi gázolásos merénylet üzbég állampolgárságú főgyanúsítottja, és Taskent közvetve figyelmeztette a svéd hatóságokat.
Oroszország és az Egyesült Államok között egyetértés alakult ki abban, hogy a Szíria elleni amerikai légicsapásokat nem szabad megismételni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor külön-külön fogadta Moszkvában szíriai hivatali partnerét, Valid Moallemet és Mohamed Dzsavád Zaríffal.

Szemenszedett propagandának és hazugságnak nevezte a francia külügyminiszter pénteken Bassár el-Aszad szíriai elnök kijelentését, hogy koholmány a két héttel ezelőtti idlíbi vegyifegyver-támadás, s ez csak ürügyül szolgált az amerikai hadsereg Szíria elleni légicsapására.