Felháborodást keltett Ausztriában Alexander Van der Bellen államfő azon kijelentése, hogy minden nőt meg kell kérni, a vallási okok miatt fejkendőt viselők iránti szolidaritásból maga is viseljen fejkendőt - számoltak be az osztrák lapok csütörtökön.
Az NGO Monitor szerint több európai pénzelésű nem kormányzati szervezet is elmossa a határt a békés mozgalmi tevékenység és az erőszakos ellenállás között, ezzel elősegítve a terrorizmus térnyerését a Közel-Keleten.
Izrael légicsapást mért csütörtök reggel feltehetően a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet fegyverraktárára a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében, a támadás nagy erejű robbanással járt, amelyet hallani lehetett szerte a szíriai fővárosban.
Mahmúd Abbász palesztin elnök azonnali hatállyal befagyasztotta a Gázai övezet villanyáramköltségeinek kifizetését Izrael felé - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet csütörtökön.
Kritikus, de együttműködésre törekvő határozatot fogadott el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a magyarországi helyzetről folytatott, a civil társadalmat és a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő magyar szabályozás miatt tartott vitáján - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütör
Az Európai Unió az Egyesült Királyság távozása után is egyedülálló értékközösség és a világ egyik legerősebb gazdasági térsége marad Angela Merkel német kancellár szerint.
A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért nevű konzervatív párt vezetőjét, Bojko Boriszovot bízta meg kormányalakítással Rumen Radev elnök csütörtökön Bulgáriában.
Alaposan betett a brit terrorelhárítóknak a közösségi oldal vezetősége: mostantól nem fésülhetik át a felületet terrorcselekményre felhívó bejegyzések után kutatva.
Az Európai Unió Bíróságán, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságán keres jogorvoslatot a hazája igazságszolgáltatásával elégedetlen, egy korrupciós ügyben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragnea román házelnök.
Az Iszlám Állam és más terrorcsoportok változtatnak eddigi taktikájukon és harcosaikat Afganisztánba, Jemenbe és Afrika belsejébe telepítik, valamint tárgyalnak az esetleges egyesülésről is.
Mahmúd Abbász palesztin elnök azonnali hatállyal befagyasztotta a Gázai övezet villanyáramköltségeinek kifizetését Izrael felé - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet csütörtökön.
India csütörtökön sikeres kísérletet hajtott végre a közepes hatótávolságú, atomtöltet hordozására alkalmas, Agni (Tűz)-III típusú ballisztikus rakétával az ország keleti részén, Orisza államban - közölték helyi források.
Az Európai Unióban maradó 27 tagállam képviselőinek sikerült megegyezniük abban az álláspontban, amelyet az unió a Brexit-tárgyalások során képviselni fog.
Soros György látogatása ellen tüntetett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtökön az Európai Bizottság brüsszeli épülete előtt. Csizmadia László, a CÖF alapítója egyebek mellett arra szólított fel, hogy ne engedjük be a „sorosizmust” a migránsokkal.
Drasztikusan megugrott a múlt évben Németországban a politikai okokból elkövetett támadások száma: 2016-ban 41500 ilyen esetet regisztráltak a rendőrök.
Országszerte heves felháborodást keltett Alexander Van der Bellen államfő azon kijelentése, hogy minden nőt meg kell kérni, a vallási okok miatt fejkendőt viselők iránti szolidaritásból maga is viseljen fejkendőt.
Az ideológiai konfrontáció ma néha élesebb, mint amilyen a hidegháború idején volt - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) igazgatója csütörtökön a VI. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.
Soros György látogatása nem befolyásolhatja az Európai Bizottság döntéseit a magyar felsőoktatási törvénnyel vagy a migrációs válság kérdésével kapcsolatban, a brüsszeli testület teljesen függetlenül működik – legalábbis ezt jelentette ki csütörtökön a bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva.
Az év eleje óta Olaszországba érkezett több mint 35 ezer migráns hetven százalékát az NGO-k hajói szállították partra, és kivétel nélkül az olasz partokra vitték őket.
A tengeri útvonalon próbálja manapság a legtöbb migráns elérni Európát. Többek között civilszervezetek hajóin utaztatják az illegális bevándorlókat a kontinensünkre.
Soros György amerikai milliárdos az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel találkozott csütörtökön Brüsszelben, hogy Orbán Viktor és Magyarország ellen uszítson. A találkozót felettébb furcsa titokzatosság övezte.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójának nevét viseli az a Máltai Szociális Központ, amelyet szerdán Soltész Miklós, az emberi erőforrások minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára avatott fel Beregszászon. A Magyar Kormány 10 millió forinttal járult hozzá az épület felújításához.
A két héttel ezelőtti hasonló felmérésben még 46 százalék mondta azt, hogy jónak tartja a tavalyi referendum eredményét, 43 százalék nevezte rossznak a kilépésről hozott döntést, vagyis két hét alatt gyakorlatilag megfordult a népszavazás kimenetelét ellenzők, illetve helyeslők aránya.
Az albánok talán azért tesznek említést mindennap Nagy-Albániáról, hogy az emberek megszokják, így egy idő után ez már nem okoz felhördülést – latolgatta Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök és megválasztott államfő. A sajtó egybehangzó állítása szerint a helyzet valóban ez, egyre többször hallható a régi elmélet az albán területek egyesítésérő
A Földközi-tengeren tevékeny nem kormányzati szervezetek (NGO) közül egyesek kapcsolatban állnak az embercsempészekkel, amelyek finanszírozhatják is az NGO-kat Carmelo Zuccaro olasz államügyész szerint, aki újabb gyanúkat fogalmazott meg a migránsmentő szervezetekkel szemben csütörtökön.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az egyik legjelentősebb európai kutatóbázis építése: Hamburgban megkezdte működését a 2,1 kilométer hosszú, föld alatti elektrongyorsító. Ez ma a világ leghosszabb szupravezetésen alapuló lineáris részecskegyorsítója. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban két kutatócsoport készül arra, hogy a berendezés első felhasznál