Százak rohantak ki egy bevásárlóközpontból kedden Manchesterben, egy nappal a 22 életét követelő terrortámadás után – írja a hirado.hu az Independent alapján.
Nyolcvankilenc éves korában meghalt Roger Moore brit színész, aki többek közt James Bond és az Angyal, Simon Templar megformálójaként tett szert világhírnévre - közölte a brit sajtó kedden a család tájékoztatására hivatkozva.
A békefolyamat újraindítását sürgette a palesztinok és az izraeliek között Donald Trump amerikai elnök keddi betlehemi látogatásán, a Palesztin Hatóság ellenőrizte területen.
Megtiltotta „katonáinak” a közösségi oldalak használatát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely komoly büntetéssel fenyegette meg a tiltást megszegőket – közölte kedden az EFE spanyol hírügynökség.
Portland, Oregon, Egyesült Államok - Közel 150 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a szövetségi fellebbviteli bíróság azt a férfit, aki még 2012-ben anyaszült meztelenül őrjöngött a helyi reptéren.
A Vatikán környékén és Róma belvárosában még a gyalogos közlekedést is korlátozzák Donald Trump szerdai látogatása miatt, amely során az amerikai elnököt Ferenc pápa és Sergio Mattarella olasz államfő fogadja, valamint Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel is találkozik.
Mindössze nyolc éves volt a hétfői manchesteri terrortámadás második megnevezett áldozata – tudósított a brit média. A brit hatóságok korábban a 18 éves Georgina Callander haláláról számoltak be, a nyolc éves Saffie Rose Roussos halálát egyelőre csak a sajtó erősítette meg.
A közel-keleti békét illetően derűlátó beszéddel zárta le izraeli és a palesztin területen tett látogatását Donald Trump amerikai elnök kedden az Izrael Múzeumban. A beszéd azonban semmilyen konkrét lépést nem tartalmazott.
Az amerikai kormánynak „nincs hatásköre vagy szándéka” tárgyalni Magyarországgal a Közép-európai Egyetem (CEU) vagy más magyarországi egyetemek ügyéről – hangsúlyozta a washingtoni külügyminisztérium kedden kiadott közleményében. A külügyminisztérium szerint a magyar kormány a megállapodásban érdekelt, az amerikaitól viszont ehhez nem érkezik támog
Salman Abedi néven azonosították a hétfő esti, 22 áldozatot követelő manchesteri terrortámadás elkövetőjét, írja a telegraph.co.uk. Ian Hopkins a manchesteri rendőrkapitányság előtt felolvasott rövid tájékoztatójában hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez egyelőre csak gyanú, mivel a halottkémi vizsgálat még nem azonosította hivatalosan az öngyilkos mer
A szlovén legfelsőbb bíróság kedden megerősítette az Igor Bavcar egykori belügyminisztert ellen hozott másodfokú ítéletet, öt év börtönbüntetésre ítélte a politikust, egyebek között pénzmosás és hivatali visszaélés miatt.
Lavinia Woodward (24) az Oxfordi Egyetem sebész hallgatója először azzal vívta ki a sajtó figyelmét, hogy megkéselte barátját, most pedig egy szexi fotózáson vett részt.
A cél a félelem - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában a manchesteri merényletről. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint nincs teljes védelem a terrorizmus ellen.
Az amerikai kormánynak "nincs hatásköre vagy szándéka" tárgyalni Magyarországgal a Közép-európai Egyetem (CEU) vagy más magyarországi egyetemek ügyéről - hangsúlyozta a washingtoni külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
A márciusi letartóztatása után először jelent meg nyilvánosság előtt a korrupciós ügyek miatt hivatalától megfosztott volt dél-koreai elnök, Pak Gun Hje, akit ezúttal rabruhában, bilincsbe verve vittek a rendőrök a bírósági tárgyalására.
Jövőre már ugyanannyiba kerül majd Európában elektromos autót tartani, mint benzin meghajtásút – állítja a svájci UBS. A bank emberei szabályosan darabokra szedtek egy Chevrolet Bolt kocsit, mielőtt előálltak merész kijelentésükkel.
A történelem legsötétebb órájának nevezte a holokausztot Donald Trump. Az amerikai elnök a Jad Vashem múzeumban tett látogatást. Előtte pedig a palesztin vezetőkkel tárgyalt az izraeli-palesztin békefolyamat újraélesztéséről. Részletek a videóban.
1941. december 7-én a japán flotta Nagumo Csúicsi tengernagy vezetésével megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbour-i támaszpontját.
Emmanuel Macron elnökké választása óta ismét erősödött az Európai Unió kemény magjaként emlegetett francia-német tengely. Ezt erősítette meg a német külügyminiszter is, miután Berlinben tanácskozott a napokban kinevezett francia hivatali kollégájával. Mint Sigmar Gabriel fogalmazott, az Európai Unió ugyan nem csupán Franciaországból és Németországb
A terroristák célja, hogy ne csak fizikai, de pszichés kárt is okozzanak – mondta Makai László klinikai szakpszichológus kedd este az M1 aktuális csatornán. A szakember szerint a trauma feldolgozásában egyértelműen csak a pszichoterápia segíthet.