A szakértő szerint skandináv típusú északi modellt valósítana meg Macron Franciaországban. Macron kiemelt programjai közé tartozik a francia munkanélküliség kezelése, és a schengeni együttműködés megerősítése is.
A náci Németország feletti győzelem évfordulója és 90. születésnapja alkalmából Vlagyimir Putyin felköszöntette Lazar Matvejevet, aki a 80-as években az akkori szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB képviselője volt a keletnémet belügyminisztériumnál, egyben a jelenlegi orosz elnök főnöke is, amikor az Drezdában folytatott hírszerzői tevékenysége
Amikor néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy az egyik legnagyobb horvát cég, az élelmiszer-termeléssel és -forgalmazással foglalkozó Agrokor adósságválságba került, kevesen gondolták, hogy ilyen vihart kavar majd a horvát belpolitikában. Pedig számítani lehetett rá, hogy a jobbközép kormányt mindenáron megdönteni akaró baloldali ellenzék ezt a labdá
Nehéz évek, nagy kihívások várnak Franciaország most megválasztott új elnökére, és ezek összefüggésben vannak az Európai Unió jövőjével is - értékelte a nemzetközi sajtó nagy része azt követően, hogy egyértelművé vált: Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter jelentős fölénnyel legyőzte Marine Le Pent, a Nemzeti Front vezetőjét a válasz
Hétfő reggelre fejeződött be a tömeges kitelepítés Hanoverben. Ötvenezer embernek kellett elhagyni az otthonát, mert egy építkezésen fel nem robbant második világháborús bombákat találtak.
Bár a szíriai konfliktus rövid távú, tárgyalásos rendezésének – az egymásnak ellentétes nagyhatalmi érdekek miatt – továbbra is számos akadálya van, úgy tűnik, az Asztanában múlt héten tető alá hozott egyezmény hosszú távon enyhíthet a civil lakosság terhein.
Szigorúan lép fel az illegális kettős állampolgárokkal szemben és szankciókkal sújtja őket Alsó-Ausztria tartománya - számolt be a Die Presse című osztrák lap hétfőn.
Új elnököt választanak kedden Dél-Koreában, a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai államfő hatalomból történt eltávolítása után két hónappal.
Nagy felháborodást váltott ki a szabadkai polgárok körében a hír, miszerint a kormány a gerontológiai központ épületkomplexumának területén hat, egyenként negyven négyzetméteres házat tervez felépíteni, ahol menekülteket szállásolnának el. A Norvégia adományából épülő lakórészekben olyan családok laknának, amelyek tagjai hivatalosan menedékjogot ké
A Hizbut Tahrír Indonézia (HTI) nevű radikális muszlim csoport feloszlatásáról döntött Joko Widodo indonéziai elnök - jelentette be Wiranto indonéziai biztonsági miniszter hétfőn.
Nyolcszázötven eurót, vagyis 255 ezer forintot fizet fejenként a hallgatóság Barack Obama volt amerikai elnök előadásának meghallgatásáért a milánói Seeds&Chips nemzetközi élelmiszer-innovációs találkozón.
Ausztrália - Magyar csontvelődonort keres egy Ausztráliában élő, magyar származású, súlyos beteg. Kate - akinek szervezetét egy gyors lefolyású, agresszív, halálos betegség, a mieloid leukémia támadta meg - élete ezzel évekkel hosszabbodhatna meg.
Az oroszok 50 százaléka pozitívan értékeli Sztálinnak a Nagy Honvédő Háború idején, azaz a második világháborúnak a Szovjetunió náci megtámadása utáni időszakában betöltött vezetői szerepét - derült ki a főleg a Kreml megrendelésére dolgozó orosz Közvélemény Alap (FOM) hétfőn ismertetett felméréséből.
Ankara falat tervez építeni az iráni határon a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szélsőséges fegyveresei ellen hozott intézkedések keretében - közölte hétfőn a Hürriyet Daily News című török lap, egy névtelenséget kérő magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva.
Egy férfi feleségével az autója tetején hajtott el, miután az asszony dühében felmászott a járműre. A Dél-afrikai Köztársaságban történt eset egy forgalmas autóúton történt, így nem meglepő, hogy valaki felvette videóra.
Egy épület tetején alakítottak ki autós gyakorlópályát Kína északi részén elhelyezkedő városban. Eredetileg a tetőt egy parkolónak tervezték meg, azonban később mégse ezt a célt kapta.
Ankara falat tervez építeni az iráni határon a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szélsőséges fegyveresei ellen hozott intézkedések keretében - közölte hétfőn a Hürriyet Daily News című török lap, egy névtelenséget kérő magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva.
Elloptak egy 367 gyémántkővel díszített, aranyból és platinából készült diadémot a karlsruhei Badeni Tartományi Múzeumból - jelentette be hétfőn a baden-württembergi rendőrség.
Legalább heten meghaltak és tizenöten súlyosan megsebesültek, miután egy autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai főváros, Mogadishu egyik vendéglátóipari egységénél - közölték helyi rendőrségi források.
Legalább heten meghaltak és tizenöten súlyosan megsebesültek, miután egy autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai főváros, Mogadishu egyik vendéglátóipari egységénél - közölték helyi rendőrségi források.
A jövőben csak gyógyszertárakban lesz kapható több paracetamol tartalmú, megfázás elleni készítmény - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Irán megfenyegette a pakisztáni szélsőségeseket, hogy támadást intéz ellenük, ha nem hagynak fel a két ország közötti határellenőrző pontok elleni rajtaütésekkel - közölték iráni hírügynökségek hétfőn.
Még a betegségük sem szakította el egymástól azt a manchesteri házaspárt, akik 67 éves házasságuk utolsó heteiben a szomszédos kórházi ágyon küzdöttek a kórral.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Egyiptomban hétfőn Mohammed Badiét, a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista mozgalom elnökét és a szervezet két magas rangú tagját.
Ezt a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) jelentette hétfőn a német belügyminisztériumra hivatkozva.