2017. június 16. péntek

jún. 16
20:27
A lengyel kormánypárt interpellációt nyújtott be az Európai Bizottsághoz (USAracing)
A lengyel kormánypárt interpellációt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, melyben azt kérdezi, hogy a testület miért csak három EU-tagország ellen indított kötelezettségszegési eljárást az egyszeri menekültelosztási kvóta nem teljesítése miatt, miközben az összes tagállam csak 18 százalékban tett eleget vállalásának.
jún. 16
20:33
Trump az emberi jogi helyzet javításához kötötte az amerikai Kuba-politikát (ATV)
Donald Trump amerikai elnök a kubai emberi jogi helyzet javításához kötötte országa Kuba-politikát pénteken a floridai Miamiban.
jún. 16
20:39
Egy tizedik századi, eltűntnek hitt város romjait tárták fel a régészek (ATV)
Egy 10. századi, eltűntnek hitt város romjait tárta fel egy régészcsoport Etiópia keleti részén. Az ásatásokon egyiptomi, indiai és kínai tárgyak kerültek elő, ami újabb bizonyítékokkal szolgál arról, hogy a Harlaa régió, ahol a város fekszik, egykor kereskedelmi központ lehetett.
jún. 16
21:03
Hihetetlen: nyugtatóért adták el a szülők lányukat egy férfinak (ATV)
Xanaxért cserébe adta el lányát Cynthia Graves egy Hohn Szolosi nevű 69 éves férfinak. Cynthia gyereke az eset idején minössze 15 éves volt.
jún. 16
21:06
Pad alatti rezsiharc (Kripto Akadémia)
Korábbi rezsiharcos kijelentéseihez képest Aradszki kerülte a nyílt szembesülést.
jún. 16
21:08
Költségvetés kívánságlistával (Kripto Akadémia)
A 2011 és 2017 közötti büdzséken 27-szer változtattak eddig.
jún. 16
21:10
Felállítja az ülnököket az új törvény (Kripto Akadémia)
„Az ülnöki rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.”
jún. 16
21:12
Újra jöhetnek a kamupártok (Kripto Akadémia)
Burjánzásukat ösztönzi a komplett kampányfinanszírozási rendszer.
jún. 16
21:14
Elnyelte a zöldenergiát a bürokrácia (Kripto Akadémia)
Csökkent volna a munkanélküliség, nőtt volna a település bevétele. De elakadt a beruházás.
jún. 16
21:16
Szimpátiavoks vagy egyszerű Kubatov-lista? (Kripto Akadémia)
Politikai hecckampány tört ki Egerben.
jún. 16
21:18
Szavazz, és moss kezet! (Kripto Akadémia)
A RESZASZ képviselői remélik, hogy belátható időn belül minden betegágynál elérhető lesz a kézfertőtlenítő.
jún. 16
21:20
Voldemort többé nem nagyúr (Kripto Akadémia)
Több helyen változott és változik a fideszes választókerületi elnökök személye.
jún. 16
21:22
Akié a fa, azé a bosszúság (Kripto Akadémia)
Az ingatlantulajdonosoknak gondoskodniuk kell a vezetékek közelébe nyúló faágak eltávolításáról.
jún. 16
21:24
A narancsbárók nagy éve (Kripto Akadémia)
Mészáros Lőrinc már agrárvállalkozóként is a legnagyobbak közé emelkedett.
jún. 16
21:26
Uniós pénzek segítették az építőipart (Kripto Akadémia)
A fellendülést komolyan kockáztatja a szakemberhiány.
jún. 16
21:27
Több mint 30 éves bűnügyben emeltek most vádat (ATV)
A francia hatóságok pénteken emberrablással vádolták meg egy 1984-ben meggyilkolt négyéves kisfiú két rokonát, a több mint 30 éve történt bűnügy az egyik legrégebbi megoldatlan rejtélyes eset az ország igazságszolgáltatásának történetében.
jún. 16
21:27
Zombiként támadt a rendőrökre az őrjöngő férfi - rémisztő videó (Ripost)
A férfi meg akarta harapni a rendőröket, áttört egy üvegtáblán is, csak a sokkoló állította meg.
jún. 16
21:28
Politikai öngyilkosság Bukarestben (Kripto Akadémia)
A nagyobbik kormánypárt próbál megválni saját, népszerűségében egyre erősödő miniszterelnökétől.
jún. 16
21:30
Trump az FBI célkeresztjében (Kripto Akadémia)
Öt különféle vizsgálat folyik Oroszország választási beavatkozása ügyében.
jún. 16
21:32
Brexit - Jól járhatnak az EU-s polgárok (Kripto Akadémia)
jún. 16
21:34
Több száz kilométeren át Erdogan ellen (Kripto Akadémia)
Ankarától Isztambulig tartó menettel tiltakoztak az egyik ellenzéki képviselő bebörtönzése ellen.
jún. 16
21:36
Trump ejti a kubai nyitást (HírTV)
Az elnök szerint Obama egyezsége egyoldalú volt.
jún. 16
21:36
Borítékolható volt a katasztrófa (Kripto Akadémia)
Legalább tizenheten vesztették életüket.
jún. 16
21:38
Kecskejóga az új őrület (Kripto Akadémia)
A népszerű mozgásforma hagyományos változatait már unták.
jún. 16
21:40
Kertmozi a tetőn (Kripto Akadémia)
Létrejött a nyári szabadtéri mozizásnak egy új fajtája.
jún. 16
21:42
Babos Gyula Makrokozmosza (Kripto Akadémia)
Színes történetmesélés a gitáros-zeneszerzőtől.
jún. 16
21:44
Óceán szól a fülében (Kripto Akadémia)
Nem letehetetlen könyv Salman Rushdie Talpa alatt a föld című regénye.
jún. 16
21:46
Félmillió eurót hozott A kis herceg (Kripto Akadémia)
A két képet egy párizsi aukción árverezték el.
jún. 16
21:48
Irodalom másképp, a jazz aranykora (Kripto Akadémia)
15. alkalommal Nyári fesztivált szervez a Petőfi Irodalmi Múzeum június 25. és július 14. között.
jún. 16
21:48
Megható: így vidította fel beteg nagymamáját a trükkös lány - fotók (Blikk)
Santa Maria - Megható meglepetéssel vidította fel nagymamáját egy 21 éves kaliforniai lány, Shelby Hennick. Egy takaró alatt, babának álcázva becsempészte az idős asszony kutyáját a kórházba, hogy ezzel is segítse a gyógyulását.
jún. 16
21:50
Nem csak Lennoné az Imagine (Kripto Akadémia)
Yoko Ono hivatalosan is társszerzője az ikonikus dalnak.
jún. 16
21:52
A politika nem lő gólt (Kripto Akadémia)
Hat klub le sem tagadhatja, hogy politikai szereplő vagy a politikával szoros kapcsolatban álló vezető irányítja.
jún. 16
21:54
Legendák születnek - Új kampányfilm népszerűsíti a vizes vb-t (Kripto Akadémia)
Szőke Gábor Miklós a vizes sportok analógiáját figyelembe véve találta ki az állatok karakterét.
jún. 16
21:56
Kontra - Közpénz vagy piac (Kripto Akadémia)
Míg a világ vezető klubja a jegyekből, reklámokból és közvetítésekből, addig a magyar labdarúgásba ömlik a közpénz.
jún. 16
21:57
30 év, és többségben lesznek az ázsiai, afrikai bevándorlók Európában (Ripost)
Ha a migráció üteme nem változik, utána már nem lehet megfordítani a folyamatot. A társadalmi feszültségek pedig beláthatatlanok lesznek.
jún. 16
21:58
Magyarország az Európa-bajnokságon (Kripto Akadémia)
A selejtezősorozatot vasárnap Veszprémben, Hollandia ellen zárja az együttes.
jún. 16
22:00
Tüzes ló - Jézus humorérzéke (Kripto Akadémia)
Eldöntendő, hogy Jézus humorérzéke csak szelektíven világlik-e meg.
jún. 16
22:02
Karatelőtereket mindenhová! (Kripto Akadémia)
Előbb jött Lázár János, aki bejelentette, hogy 197 lőteret kell építeni az országban.
jún. 16
22:03
Trump azonnali hatállyal törli Obama megállapodását Kubával (ATV)
Donald Trump amerikai elnök a kubai emberi jogi helyzet javításához kötötte országa Kuba-politikájának fenntartását Miamiban.
jún. 16
22:04
A ceruza vége (Kripto Akadémia)
Újra és újra felröppen az ötlet: ne legyen ilyen hosszú nyári szünet.
jún. 16
22:06
Szabadnapot kérek (Kripto Akadémia)
A 8 millió szavazásra jogosult kart-karba fűzve tódul majd az urnákhoz.
jún. 16
22:08
Csepegtetve (Kripto Akadémia)
"Magyarország vagy szuverén ország vagy az Európai Unió tagja."
jún. 16
22:09
Jeruzsálemben súlyosan megsebesítettek egy izraeli rendőrnőt, a támadókat agyonlőtték (ATV)
Súlyosan megsebesült egy izraeli rendőrnő pénteken egy késeléses merényletben a Jeruzsálem óvárosába vezető Damaszkuszi kapunál, az izraeli biztonsági erők a támadást végrehajtó három "arab terroristát" agyonlőtték - közölte Micky Rozenfeld rendőrségi szóvivő.
jún. 16
22:09
Kutyakajával etették a gyerekeiket a figyelmetlen szülők (Ripost)
Sokan csak azután jöttek rá a tévedésre, hogy már odaadták a kicsiknek a "finomságokat".
jún. 16
22:10
Alternatív valóság (Kripto Akadémia)
Trumpnak köszönhető, hogy az Európában megrendezett kilenc választáson a populisták a vártnál rosszabbul szerepeltek.
jún. 16
22:12
Keleti szél (Kripto Akadémia)
A miniszterelnököt a diktátorok közt láttuk, ott, ahol otthonos.
jún. 16
22:14
Miért? (Kripto Akadémia)
Tiltakozom, hogy a Szabadság-hidat négy hétvégén le akarják zárni a járműforgalom elől.
jún. 16
22:16
Mi fizetünk (Kripto Akadémia)
Az a kérdés: komolyan le akarja-e Orbán rezsimét váltani az ellenzék.
jún. 16
22:18
Menekíteni kellett a brit miniszterelnököt (HírTV)
A londoni toronyháztűz miatt péntek este több százan tüntettek a kerületi tanácsnál.
jún. 16
22:18
Rendőrnek hajtott a sofőr - Gyorsan elítélték az ámokfutót (Kripto Akadémia)
A férfi nem volt hajlandó kiszállni a kocsijából, ehelyett nagy gázzal a járőr felé indult.

Keresés